Ennyivel nőtt a Vienna Insurance Group nyeresége

A Vienna Insurance Group adózás előtti nyeresége tavaly 443 millió euróra emelkedett, 8,8 százalékkal nőtt egy év alatt - tájékoztatta az MTI-t a cégcsoport csütörtökön.

Ennyivel nőtt a Vienna Insurance Group nyeresége

A biztosító díjbevétele 3,7 százalékkal 9,4 milliárd euróra nőtt 2017-ben.
   
A biztosító a prémium életbiztosítási üzletágat leszámítva minden területen díjbevétel növekedésről számolt be. Kiugróan emelkedett a díjbevétel Szlovákiában (10,6 százalékkal), Magyarországon (10 százalékkal), Bulgáriában (9,8 százalékkal), Lengyelországban (8,2 százalékkal) és Csehországban (4,9 százalékkal).
    

A Vienna Insurance Group díjbevétele Magyarországon tavaly 246,7 millió eurót tett ki. A biztosító adózás előtti eredménye ugyanakkor 2017-ben jelentősen, az egy évvel korábbihoz képest 3,8 millióról 2,1 millió euróra csökkent.
    

Elisabeth Stadler, a Vienna Insurance Group vezérigazgatója az előzetes eredmények bemutatásakor a sajtóközlemény szerint elmondta, 1989 után az első osztrák vállalatok között azért nyitottak a kelet-közép-európai országok piacai felé, hogy ott tartós tevékenységet folytassanak.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 2,5% (KSH, 2017. szept.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
  

Tudatosan támogatják a helyben megvalósuló vállalkozói szemléletet - hangsúlyozta a vezérigazgató utalva a cégcsoport Agenda 2020 intézkedési tervére.
   
A kedvező tavalyi adatoknak köszönhetően a cégcsoport részvényenként 90 centre emelte osztalékfizetési javaslatát, ami több mint tíz százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.
  
A cégcsoport 25 országban van jelen, 25 ezer embert foglalkoztat; saját bevallása szerint  piacvezető Ausztriában és a kelet-közép-európai régióban egyaránt.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Nyereséggel indította az évet a CIG Pannónia

Tovább tart a lendület a CIG Pannóniánál: az első három havi adózott eredmény 615 millió forint, a teljes átfogó jövedelem 530 millió forint nyereség, az egy részvényre eső első negyedéves nyereség pedig 8,8 forint – derül ki a biztosító nemzetközi számviteli szabályok szerint készített, legfrissebb gyorsjelentéséből.
2018. 05. 23. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Két kategóriában is MABIASZ terméknagydíjas a Generali Biztosító

A Magyar Biztosítási Alkuszok Szövetségének tagjai idén is értékelték a biztosítótársaságok tevékenységét. Az idén alapított MABIASZ Magyar Biztosítási Terméknagydíjjal az adott kategóriában a független biztosítási alkuszok által legjobbnak ítélt biztosítói termékeket méltatta a szövetség. A Generali Biztosító két arany- és két ezüstérmes elismerésben részesült, míg a társaság Felügyelőbizottságának elnökét, Dr. Pálvölgyi Mátyást Életműdíjjal tüntették ki.
2018. 05. 23. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nemzetközi díjjal ismerték el az UNION Biztosító társadalmi szerepvállalását

Az UNION Biztosító 2012 után másodízben nyerte el a Vienna Insurance Group (VIG) által 25 országban meghirdetett Günter Geyer-díj második helyezését. A szociális érzékenység területén tanúsított elhivatott tevékenységért odaítélt díjat, és a vele együttjáró 30 ezer eurónyi keretösszeget Dr. Hans Bichler, az Union Biztosítófelügyelő bizottsági tagja adta át Lehel Gábor elnök-vezérigazgatónak a Bátor Tábor Hatvanban található táborhelyén május 22-én tartott Social Active Day elnevezésű önkéntes napon, amelynek programjában maga is részt vett.
2018. 05. 23. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Dinamikusan nő az Uniqa Biztosító nyeresége

Tavaly 820 millió forintos adózás előtti nyereséget ért el az Uniqa Biztosító, 2018-ban mintegy 1,4 milliárd forint adózás előtti eredményt vár a biztosító vezetése - mondta Kurtisz Krisztián, az Uniqa Biztosító vezérigazgatója szerdán a cég sajtóbeszélgetésén, Budapesten.
2018. 05. 16. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megbírságolta az MNB a Generali Biztosítót

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 67,5 millió forint bírságot szabott ki a Generali Biztosító Zrt.-re, egyebek között a biztosítói működést érintő számos jogsértés miatt.
2018. 05. 14. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem emelkednek tovább a kgfb-díjak

Az idei év első negyedévében a személyautókra kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) átlagdíja 37 800 forint volt a Netrisk.hu adatai szerint, szemben a tavalyi hasonló időszakban mért 34 200 forinttal, a díjszint január közepe óta érdemben nem változott - közölte a portál az MTI-vel.
2018. 05. 09. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyugdíjbiztosítás: nem jár automatikusan az adójóváírás!

Tavaly év végére már megközelítette a negyedmilliót az államilag támogatott nyugdíjbiztosítások száma. Az összes szerződő között mintegy 70 ezren vannak olyanok, akik 2017-ben szerződtek, vagyis első alkalommal kaphatják meg a befizetéseik után járó adójóváírást. Az UNION Biztosító arra figyelmeztet, hogy a támogatási összeget csak azoknak folyósítja az adóhatóság, akik ezt külön igénylik a május 22-ig benyújtandó szja-bevallásukban. A biztosító saját adatbázisa szerint tavaly az érintettek 25 százaléka elmulasztotta ezt a lépést, az új szerződők körében ez az arány még magasabb, 34 százalék volt, vagyis háromból egy új ügyfelet érintett ez a probléma.
2018. 05. 04. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több mint háromszoros mezőgazdasági kárkifizetés az extrém időjárás miatt

Az utóbbi években egyre nagyobb károkat okoz a mezőgazdaságban a hektikus, kiszámíthatatlan időjárás. 2017-ben a Groupama Biztosítóhoz közel kétszer annyi növénybiztosítási kárbejelentés érkezett az elmúlt öt év átlagához viszonyítva. Tavaly – csakúgy, mint az elmúlt években –, a jégeső okozta a legnagyobb károkat, ezért a társaság együttműködve a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával, új lehetőséggel segíti a gazdák biztosítási védelmének megteremtését az Egységes Kérelem benyújtásának időszakában.
2018. 05. 04. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Konzum-részesedést vásárolt a CIG Pannónia

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. pénteken 6,56 százalékos részesedést szerzett a Konzum Befektetési és Vagyonkezelési Nyrt.-ben.
2018. 04. 28. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Háromszorosára nőtt a CIG Pannónia adózott eredménye

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. adózott eredménye tavaly elérte a 2,59 milliárd forintot, ami lényegesen magasabb az egy évvel korábbi 0,72 milliárddal szemben - közölte a társaság éves jelentésében pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2018. 04. 27. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A szombati munkanapokon kevesebbet dolgozunk?

A magyarok zöme kifejezetten örül a munkanapok átrendezésével járó hosszabb hétvégéknek, minden hatodik ember külföldi utazást is tervez egy vagy akár több ilyen alkalommal is – derül ki a Groupama Biztosító idei felméréséből. A szombati munkanapoknak viszont kevésbé örülünk, és nem is tarjuk eléggé hatékonynak.
2018. 04. 20. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Semmibe veszik a biztosítók az autóbuszos személyszállítókat

Az autóbuszok kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjának drasztikus, akár 300-400 százalékos növekedése miatt az érdekvédelem elnöksége és az Autóbusz Tanács április 18-án párbeszédre hívta a felügyeletet és a biztosítótársaságokat. Az eseményen azonban a biztosítótársaságok képviselői nem jelentek meg. Az autóbuszos személyszállítók a helyzet rendezése érdekében a felügyeleti szervek és a Kormány beavatkozását kérik.
2018. 04. 19. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A nyugdíjasokkal és a családokkal fizettetik ki a biztosítók a buszbalesetek költségeit?

Az autóbuszok kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díja 300-400 százalékkal növekedik, amelyet a vállalkozások kényszerűségből a fogyasztókra kell, hogy hárítsanak. Az érdekvédelem elnöksége és az Autóbusz Tanács ezért párbeszédre hívja a felügyeletet és a biztosító társaságokat.
2018. 04. 18. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Határozatképtelen volt a CIG Pannónia Életbiztosító mai közgyűlése

Határozatképtelen volt a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. hétfőre összehívott közgyűlése, mert a szavazatok több mint felét képviselő részvényes nem jelent meg a közgyűlésen - közölte a biztosító a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2018. 04. 16. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szerda 8. az új „péntek 13.”

Vajon tényleg péntek 13. a legszerencsétlenebb nap? A CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító (EMABIT) Zrt. elemzői szerettek volna utánajárni a közkeletű hiedelemnek, ezért hat évre visszamenőleg megvizsgálták a káreseteket tartalmazó teljes adatbázisukat. A casco-, vagyon-, és felelősségbiztosítási káresetek elemzése nyomán most végre kiderül az igazság a közkeletű babonáról.
2018. 04. 12. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A biztosítással rendelkező magyarok 40 százaléka már online is intézi biztosítási ügyeit

A biztosítással rendelkező magyar lakosság többségét zavarják a személyes ügyintézéssel együtt járó kellemetlenségek, úgymint a türelmetlen ügyintézők, a hosszú várakozási- és sorbanállási idő vagy a menüpontok kivárása a telefonos ügyintézés során. Emiatt egyre többen és többre értékelik a digitalizáció és az online ügyintézés nyújtotta kényelmet és előnyöket - derül ki a CIG Pannónia friss felméréséből.
2018. 04. 03. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Április 1-jével Union Biztosító néven egyesül három biztosítótársaság

2018. április 1-jén lezajlik a bécsi székhelyű Vienna Insurance Group (VIG) három magyar biztosítótársaságának egyesülése. Az Erste Biztosító, az Union Biztosító és a Vienna Life Biztosító a jövőben Union Biztosító néven folytatja tevékenységét. Az egyesüléshez kapcsolódóan egyik biztosító ügyfeleinek sincsen tennivalója, a meglévő biztosítási szerződések változatlan feltételekkel hatályban maradnak.
2018. 03. 28. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekord magasságú működési eredménnyel zárta a 2017-es évet a nemzetközi Generali Csoport

Kiemelkedő eredményekkel zárta a 2017-es évet a nemzetközi Generali Csoport. A működési eredmény 4,89 milliárd euróra, az adózott eredmény 2,1 milliárd euróra nőtt. A vállalatcsoport megerősítette, hogy a 2016-ban kitűzött stratégia az év végéig teljes mértékben megvalósul.
2018. 03. 20. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

2017 Ügyfélbarát Biztosítója: az Aegon és a Signal Iduna is megtartotta első helyezését

A kis- és közepes biztosítók kategóriájában a Signal Iduna második éve, míg a nagy biztosítók között az Aegon immár harmadik éve őrzi „Az Év Ügyfélbarát Biztosítója” díjat. A Netrisk.hu harmadszorra meghirdetett közönségszavazásán mintegy 280 ezer értékelés érkezett közel 40 ezer ügyféltől, melyek alapján a nagy biztosítók közül az Allianz és a K&H, míg a kis- és középkategóriában a Wáberer és a Genertel biztosítók szereztek további dobogós helyeket.
2018. 03. 20. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Részvényenként 10 forint osztalékot javasol a CIG Pannónia

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. igazgatósága a 2017-es üzleti év után részvényenként bruttó 10 forint osztalék kifizetését javasolja a közgyűlésnek - tette közzé a biztosító hétfőn a BÉT honlapján.
2018. 03. 13. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás