Erdei fejlesztések indulnak országszerte

Hét sikeres uniós pályázat 3,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásából a természetjárás feltételeit javító, erdei fejlesztések indulnak 2020 szeptember végéig országszerte - jelentette be a beruházást koordináló Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ) szakmai vezetője sajtótájékoztatón kedden Budapesten.

Erdei fejlesztések indulnak országszerte

Németh Csaba ismertette: egyebek mellett négy évszakos pihenőhelyek, kilátók, kiránduló- és látogatóközpontok, futópálya, túraútvonalak, tanösvények, erdei tornapályák és játszóterek épülnek vagy újulnak meg. Az erdei infrastruktúrát is fejlesztik, új parkolók, kerékpártárolók, és illemhelyek csökkentik a környezeti terhelést és kényelmesebbé teszik a természetjárást.
   
A támogatások kizárólagos kedvezményezettje a 140 éves szövetség, amely mindenütt a területileg illetékes 12 erdőgazdasággal konzorciumi partnerként együttműködve hajtja végre a fejlesztéseket a környezettudatossági, az erdészeti és a turisztikai szempontokat egyaránt előtérbe állítva.

Mennyit tudsz Magyarországról? - Teszteld tudásod ITT!


A fejlesztések az országos kéktúra útvonalán lévő, 217 helyszínen 354 elemet tartalmaznak. A beruházások a Pilisben és a Börzsöny területén, a Sopron-Fertő kiemelt térségben, a Bakony és a Balaton területén egészen Somogyig, Galyatetőn, Lillafüreden, illetve a Zempléni-hegységben valósulnak meg - sorolta. A munkálatok a támogatási szerződések aláírását követően ezekben a hetekben indulhatnak.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Csak a Pilisi Parkerdő Zrt. területére 25 millióan lépnek be évente, az országban közel 25 ezer kilométernyi jelzett turistaút van nagyrészt az erdőgazdaságok kezelésében - mutatott rá. A Versenyképes közép-magyarországi operatív programban (Vekop) kettő, a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) pedig öt pályázattal látványosan javulnak majd az érintett térségekben a bakancsos turizmus infrastrukturális feltételei - összegezte.
   
Kiss László, az Ipoly Erdő Zrt. vezérigazgatója felidézte,  2010 óta 5 milliárd forintból fejlesztettek a Pest megyei térségben, évente több mint 20 ezer vendégéjszakát regisztrálnak, a leglátogatottabb a Királyréti kirándulóközpont.
   
Jung László, Egererdő Zrt. vezérigazgatója közölte: a tervezésnél kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy olyan infrastruktúra fogadja a látogatókat, amely ösztönzi a négy évszakos túrázást. A turistaházaik teltházzal működnek, ezért a szálláshelyek bővítésére összpontosítottak - mondta.
    

Juhász Szabolcs, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) turizmus szakmai igazgatója elmondta: a fejlesztésekkel a térségek évente több tízmillió látogatót vonzanak. A természetjárással kapcsolatos turisztikai projektekben az MTÜ szakpolitikai felelősként, konzorciumi tagként vesz részt - ismertette. Fontos szempont volt, hogy a fejlesztésekkel az egész országot átfogják, azok hálózatot alkossanak.

Hozzászólások

Most érdemes benyújtani az agrártámogatási kérelmeket

Már erre az évre is igényelhetők csaknem 50 közvetlen agrár-támogatási és vidékfejlesztési jogcímre a terület-alapú támogatások, ám a késlekedés ellen a döntéshozók ismét komoly ösztönzőt építettek az eljárásba. Azon jogosultak számára, akiknek azonnali forrásra van szükségük, az OTP Agrár nyújthat segítséget.
2019. 04. 24. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A befektetőknek köszönhetően egyre jobb állapotúak a fővárosi ingatlanok

Javul a fővárosban a piacra kerülő ingatlanállomány minősége, derül ki a Duna House legfrissebb elemzéséből. Az ingatlanok harmada, egyes kerületekben közel fele nagyon jó állapotú volt az értékesítéskor, míg a lakhatatlan és felújítandó lakások aránya elhanyagolható szinten maradt 2018-ban.
2019. 04. 24. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Mol és a Richter csúcsra vitte a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 317,95 pontos, 0,74 százalékos emelkedéssel, 43 563,38 ponton zárt szerdán, ami új történelmi csúcs.
2019. 04. 24. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

3200 milliárd forint jut közútfejlesztésre

A kormány 3200 milliárd forintot fordít 2024-ig közútfejlesztésre - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára szerdán Vámospércsen, a 48-as számú főút Debrecen és Nyírábrány közötti szakasza felújításának alapkőletételén.
2019. 04. 24. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új felszerelést kaptak a honvédségi tűzszerészek

Új eszközöket, köztük járőrautókat és védőruházatot kaptak a Magyar Honvédség tűzszerészei szerdán Budapesten.
2019. 04. 24. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország erősítené kapcsolatait a keleti országokkal

Megváltozott Kelet és Nyugat egyensúlyának helyzete, de Magyarország ebben az új helyzetben nem veszélyt lát, hanem lehetőségeket, amelyeket a keleti országokhoz fűződő egyre erősebb kapcsolatok építésével akar kihasználni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Kazahsztánban.
2019. 04. 24. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar agrárcégek egyre sikeresebbek az orosz piacon

Nagyszerű, hogy az embargó ellenére a magyar cégek sikerrel szerepelnek olyan orosz állami pályázatokon, amelyek lehetővé teszik a gazdasági együttműködést az uniós országokkal - jelentette ki Budai Gyula, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) külpiacok fejlesztéséért és koordinálásáért felelős miniszteri biztosa. Fontos, hogy az orosz embargó és az uniós szankciók által nem érintett gazdasági területeken megmaradjon és erősödjön az együttműködés Oroszországgal - tette hozzá.
2019. 04. 24. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szépen bővült a belföldi turizmus az első negyedévben

Az első negyedévben 8,3 százalékkal bővült a belföldi turizmus, az átlagos foglalási érték 36 730 forint volt, ami közel azonos az előző év azonos időszakában mért adattal - derül ki a Szállás.hu elemzéséből, amit szerdán jutattak el az MTI-nek.
2019. 04. 24. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország vetőmagágazata évente 180-190 milliárd forint értékű árut állít elő

Magyarország vetőmagágazata évente 180-190 milliárd forint értékű árut állít elő, ennek fele közvetlen exportra kerül, emellett az elmúlt évek piaci bővülése azt mutatja, hogy a vetőmag feldolgozó- és tárolókapacitás bővítésének van jövője - mondta Nagy István agrárminiszter kedden a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács küldöttgyűlésén, Budaörsön.
2019. 04. 24. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Nyitáskor mérsékelt csökkenésre számíthatunk

Mérsékelt csökkenésre számítanak a nyitáskor a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.
2019. 04. 24. 08:41
Megosztás:
Hozzászólások:

Lakossági tájékoztató és szolgáltató honlapot indított a Pénzügyminisztérium

A pénzügyi tudatosságot fejlesztő stratégiához kapcsolódva a Pénzügyminisztérium (PM) lakossági tájékoztató és szolgáltató internetes honlapot indított Okosan a pénzzel! címen.
2019. 04. 24. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magasabbak a bérek Budapesten, de vidéken könnyebb összespórolni egy lakást

Több mint kétszer annyi ideig kell dolgoznia egy budapesti fiatalnak ahhoz, hogy fizetéséből lakást vegyen, mint egy észak-magyarországinak - derült ki a TAKARÉK Index elemzőinek kutatásából. A vizsgálat szerint az ingatlanárak jelentős regionális különbségei miatt a fővárosban az állami támogatások egy új lakás értékének harmadát, egy községben majdnem a kétharmadát is kitehetik egy háromgyermekes családnál.
2019. 04. 24. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy István: a magyar vetőmag kulcskérdés az agrárium fenntarthatósága érdekében

A világban zajló gazdasági és társadalmi változások egyre nagyobb kihívást jelentenek a mezőgazdaság, benne a vetőmag-előállítás számára is. A hazai agrártermelés hosszú távú fenntarthatóságát a minőségi vetőmagok és szaporítóanyagok biztosítják. Ez fontos élelmezés- és élelmiszerbiztonsági stratégiai kérdés, hangsúlyozta a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács küldöttgyűlésén Nagy István agrárminiszter.
2019. 04. 24. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyetemi ötletek kaptak 9 millió forintos befektetést

Sikeresen zárult a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures és az Enterprise Hungary kezdeményezésében indított Startup Campus BME powered by Hiventures egyetemi inkubációs program. A sajtónyilvános záró eseményen öt egyetemi csapat mutatkozott be a Hiventures nyílt befektetési ülésén, amelyből három innováció 9 milliós befektetést is kapott.
2019. 04. 24. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Számlagyárat számolt fel a NAV

Számlagyárat számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-Magyarországon; a bűnözői csoport félmilliárd forintnyi adót csalt el, a költségvetésnek okozott kárt azonban teljes egészében fedezi a gyanúsítottak és cégeik zár alá vett vagyona - közölte a hatóság regionális sajtóreferense az MTI-vel kedden.
2019. 04. 24. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Varsóban tüntettek a pedagógusok

Több ezer pedagógus tüntetett kedden magasabb bérekért a lengyel fővárosban az oktatásügyi minisztérium előtt, ez volt a második ilyen akció a tizenöt napja tartó pedagógussztrájk keretében.
2019. 04. 23. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szombaton lesz az országos rendőr-és tűzoltónap

Szombaton lesz az IX. országos rendőr- és tűzoltónap Budapesten, a Városligetben.
2019. 04. 23. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ilyen a könyvforgalom Magyarországon - egy ábrán

Könyvforgalom Magyarországon (1997-2017)
2019. 04. 23. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatódik a csonttörési kockázatfelmérő program

Április végétől folytatódik az országos csonttörési kockázatfelmérő program, amely a csontritkulás korai felismerésére és veszélyeire hívja fel a figyelmet - közölte a Magyar Osteoporosis és Osteoarthrologiai Társaság elnöke kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
2019. 04. 23. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új kormányablakot avattak Vácon

A közigazgatás korszerűsítése is része annak a törekvésnek, hogy Magyarország 2030-ra Európa leginkább élhető országai közé zárkózzon fel - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára kedden Vácon, egy új kormányablak megnyitásakor.
2019. 04. 23. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások: