Erdészeti génmegőrzési programot indított a Gyulaj Zrt.

Erdészeti génmegőrzési programot indított a tamási székhelyű Gyulaj Erdészeti és Vadgazdálkodási Zrt., amelynek keretében az olasz molyhos tölgy és a kocsánytalan tölgy számára különítettek el magtermelő területeket.

Gőbölös Péter, a társaság vezérigazgatója az erdészeti génmegőrzés lehetőségeiről hétfőn, a Tolna megyei Lengyelen rendezett tanácskozás után az MTI-nek elmondta: a két fafaj genetikai állományának megőrzése céljára a hőgyészi és a pincehelyi erdészet területén jelöltek ki önálló területet.
    

"A klímaváltozás hatása egyértelműen tetten érhető, és sokszor bizonytalanná vált, hogy stabilan fel tudjuk nevelni az erdőket. Ezért olyan genetikai erőforrás-gazdálkodást kezdtünk el, ami biztosítja a hosszú távon megvalósítható erdőgazdálkodást" - mondta.
   
Emlékeztetett: az erdészet már 2003-ban létrehozott egy magtermesztő plantázst, ami hosszabb idő alatt hoz eredményt. Az aktív törzsfák feltérképezését - erdőjárással - 1-1,5 éve végzik intenzíven.
   
A gyulaji erdészetnél termelt szaporító anyagok később akár kereskedelmi forgalomba is kerülhetnek, és  használhatják a Kárpát-medencében végzendő erdőfelújításoknál - jelezte a vezérigazgató.
   
A konferencián Borovics Attila, a  Nemzeti Agrártudományos és Innovációs Központ Erdészeti Tudományos Intézetének igazgatója arról beszélt, hogy a klímaváltozás miatt melegebb és szárazabb nyári időjárásra kell számítani Magyarországon, a júliusi csapadék már jelenleg is nagyon hiányzik az erdőknek. Ezért a dunántúli tölgyesek helyét több helyen a szárazságtűrőbb cser veheti át, az Alföld középső részén viszont nagyobb problémát okozhat a változás, ott az a kérdés, hogy megmarad-e az erdő, vagy sztyeppövezet veszi át a helyét - tette hozzá.
   
Emiatt állománykiegészítéssel kell felújítani az erdőket, amiben nagy szerepe van az új szaporítóanyagoknak - mondta.
   
A szakember az MTI-nek kifejtette: a fák által termelt magok, pollenek, magkészlet genetikai diverzitása akár egymilliószorosa is lehet más növényfajoknak, a klíma megváltozása ellen azonban az örökítő anyagok sokszínűsége kevés. A jelenleg zajló klimatikus folyamat ugyanis sokkal gyorsabb, mint az, ahogy a fafajok diverzitásukkal alkalmazkodni tudtak a körülményekhez.
    

A probléma egyik megoldása lehet az, hogy szárazabb éghajlaton honos fajok szaporító anyagát is felhasználják az erdősítésnél. Tolna megyében például Romániából, Bulgáriából esetleg Törökországból származó szaporító anyagokkal újítanak fel tölgyeseket.
   
Fontos a meglévő fajok genetikai diverzitásának megőrzése is - tette hozzá. A gyulaji erdészet mellett Sárváron például a klímaérzékeny, őshonos vadcseresznye génmegőrzését végzik, és a kocsánytalan, illetve a kocsányos tölgy esetében is zajlanak hasonló programok.
   
A hazai, erdővel borított egymillió 867 ezer hektáron az akác után a második legnagyobb területen, 387 ezer hektáron élnek tölgyfajok. Cser 211 ezer, nyár 196 ezer, bükk 111 ezer hektárt borít.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

A kereskedelmi szálláshelyek bevételei hazánkban - egy ábrán

A kereskedelmi szálláshelyek bruttó árbevételei, változás az előző év azonos időszakához képest, %, 2014-2018 / január-június
2018. 08. 21. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

700 ezer autót hív vissza a Volkswagen

Elektronikai meghibásodás veszélye miatt visszahív szervizre 700 ezer Tiguan és Touran típusú autót a Volkswagen - jelentették be hétfőn a német autógyár wolfsburgi központjában.
2018. 08. 21. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Véget ért a debreceni Farmer Expo

Négy nap alatt 35-36 ezer látogatója volt Kelet-Magyarország legnagyobb mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállításának és vásárának, amely hétfő este ért véget a Debreceni Egyetem (DE) Böszörményi úti campusán - közölte Vaszkó László vásárigazgató az MTI-vel.
2018. 08. 21. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így ünnepeltük augusztus 20-át országszerte

A hőség ellenére sokan vettek részt az állami és a helyi ünnepi programokon augusztus 20-án. Országszerte és a határokon túl is az államalapítást ünnepelték. A napot több száz helyen ünnepi tűzijáték zárja.
2018. 08. 20. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Pepsi megveszi az izraeli SodaStreamet

Az amerikai PepsiCo Inc. 3,2 milliárd dollárért (több mint kilencszázmilliárd forintért) megveszi az otthoni szódagépeket gyártó izraeli SodaStream International céget - jelentette a helyi média hétfőn.
2018. 08. 20. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ilyen időjárásra számíthatunk

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:
2018. 08. 20. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Augusztus 20-a sokat változott az elmúlt évszázadokban

Kevés ünnepünk van, amely annyit változott az évszázadok során, mint augusztus 20. - mondta Tátrai Zsuzsa néprajzkutató az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
2018. 08. 20. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kivándorlási válság van Magyarországon?

Az MSZP elnökségi tagja szerint kivándorlási válság van Magyarországon. Hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Bihal Dávid azzal érvelt, hogy az utóbbi években többen hagyták el az országot, mint ahányan a honfoglaláskor ide érkeztek.
2018. 08. 20. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Országszerte kánikulára figyelmeztetnek

A tartós hőség miatt csaknem az egész országra figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőre.
2018. 08. 20. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Díjakat adtak át a Mesterségek Ünnepén

Díjakat adtak át vasárnap népművészeknek, műhelyeknek vasárnap a Mesterségek Ünnepén a budai Várban.
2018. 08. 20. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi görögdinnye terem itthon - egy ábrán

A görögdinnye termésmennyisége, 2000-2016
2018. 08. 20. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rengeteg ember látogatott ki a Magyar Ízek Utcájára

Több tízezer ember kapcsolódott Budapesten a szombat délelőtt kezdődött Magyar Ízek Utcája programsorozathoz - közölte Kovács Zoltán kormányszóvivő vasárnap a közmédiával.
2018. 08. 20. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Több ezer virág és táncos Magyarország legnagyobb karneválján

Tizenhat virágkocsi, köztük egy óriás virágtigris vonul majd végig augusztus 20-án az idei, sorrendben 49. debreceni virágkarneválon, a kompozíciók elkészítéséhez több százezer élő és száraz virágot használtak fel, köztük azt a 670 ezer szál dáliát, ami Hollandiából érkezett a cívisvárosba. A tapasztalatok szerint augusztus 20-án megduplázódik Debrecen több mint 210 ezres lélekszáma.
2018. 08. 20. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

400 milliós felújítás az ősgyepes lovaspályán

Az elmúlt harminc év legnagyobb fejlesztése valósult meg az üzemeltetők és a kormány közös támogatásának, erőfeszítésének köszönhetően, s így újulhatott meg az ország egyetlen ősgyepes lovaspályája - mondta Budai Gyula miniszteri biztos Kiskunhalason, a Hirling József Lovaspark fejlesztéseinek avatóján.
2018. 08. 20. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ilyen időjárásra számíthatunk

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:
2018. 08. 20. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Senki nem nyert a hatos lottón ezekkel a furcsa számokkal

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2018. 08. 19. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az állatoknál a tűzijáték sokkhatást okozhat

Valóságos sokkhatást okoz a tűzijáték az állatoknál; az augusztus 20-ai tűzijáték miatt a kutyák és a macskák elszökhetnek, de félelmükben támadhatnak is - hívta fel a figyelmet az Orpheus Országos Állatvédő és Természetbarát Közhasznú Egyesület az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
2018. 08. 19. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Összművészeti fesztivált tartanak Szentendrén

Koncertek, beszélgetéssorozat, műterem látogatás, filmvetítés és irodalmi est is várja az érdeklődőket a MANK Galéria és a Szentendrei Régi Művésztelep első összművészeti fesztiválján, amelyet augusztus 24-én és 25-én rendeznek meg.
2018. 08. 19. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mérséklődik a meleg

A következő napokban is sok lesz a napsütés, többfelé 35 fokos meleg valószínű. A hét második felében várható egyre többfelé zápor, zivatar, vasárnap néhol már csak 22 fokig melegszik a levegő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.
2018. 08. 19. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A parlagfűvel szennyezett területet kizárják az agrártámogatásból

A parlagfűvel szennyezett területet kizárják az agrártámogatásból, ha a támogatási szerv tudomására jut a nem megengedett mértékű fertőzöttség, például a helyszíni ellenőrzések során - közölte Nagy István agrárminiszter a parlament honlapján.
2018. 08. 19. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás