Erőfitogtatás zajlik az Egyesült Államok és Oroszország között

Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő szerint az Egyesült Államok és Oroszország védelmi és fegyverkezési intézkedései is erőfitogtatást jelentenek.

Erőfitogtatás zajlik az Egyesült Államok és Oroszország között

A szakértőt annak kapcsán kérdezték, hogy Oroszország Iszkander típusú, nukleáris robbanófejjel is felszerelhető harcászati rakétákat telepít a kalinyingrádi exklávéjába. Azzal indokolták a rakétatelepítést, hogy a NATO megerősíti katonai infrastruktúráját az orosz határoknál.
    

Kis-Benedek József kifejtette: mióta a balti államok NATO-tagok lettek, különösen mióta a szövetség nehézdandárt telepített Lengyelországba, Oroszország támadhatóbbá vált. Mivel a NATO a balti államok és Lengyelország területén is állomásoztat erőket, erre válaszlépés most a kalinyingrád térségbeli rakétatelepítés.
   
Az Iszkanderek harcászati, hadműveleti rakéták, melyek nagyon korszerűnek számítanak. Az oroszok jó néhány éven keresztül kísérleteztek velük - tette hozzá.
 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
 

Ezen rakéták lőtávolsága nagyjából 500 kilométer; Finnország közepétől Lengyelország déli részéig tudják alkalmazni. A rakéta hagyományos és nukleáris robbanótöltet célba juttatására egyaránt alkalmas.
   
A szakértő kitért arra is, hogy a közelmúltban az USA elnöke is bejelentette rakétáik korszerűsítését. Kis-Benedek József szerint az amerikai gondolkodás az utóbbi időben megváltozott. Az Egyesült Államok elnöke a terrorizmust kezelhető problémának tartja, de nagyobb veszélynek tekinti a nagyhatalmakat, köztük is kiemelten Oroszország és Kína veszélyét. A nagyhatalmak közötti viszony kezelésében eszköz lehet a diplomácia, az embargó és a fegyverkezés is - jegyezte meg Kis-Benedek József.

Hozzászólások

A skót miniszterelnök szerint ha nincs megállapodás, el kell halasztani a Brexitet

A skót miniszterelnök szerint el kell halasztani Nagy-Britannia jövő márciusban esedékes kilépését az Európai Unióból (Brexit), ha addig nem születik átfogó megállapodás a jövőbeni kapcsolatok feltételrendszeréről.
2018. 09. 20. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Többen is támogatják a második Brexit-népszavazást

Üdvözlendő lenne egy második népszavazás az Egyesült Királyság európai uniós tagságáról - hangoztatta Andrej Babis cseh és Joseph Muscat máltai kormányfő csütörtökön, az informális salzburgi EU-csúcs szünetében. Theresa May brit miniszterelnök azonban kizárta ennek a lehetőségét.
2018. 09. 20. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem változtatott a negatív alapkamaton a svájci jegybank

Az általános piaci várakozásoknak megfelelően, a svájci központi bank (SNB) nem változtatott a szakértők szerint ultra-laza monetáris politikáján.
2018. 09. 20. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így indították a napot az európai piacok

Vegyesen nyitottak az irányadó mutatók a fontosabb nyugat-európai tőzsdéken csütörtökön.
2018. 09. 20. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Közvetlen Sydney-London járatot tervez a Qantas légitársaság

Köztes leszállás nélküli járatok indítását tervezi Sydney és London között a Qantas.
2018. 09. 20. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi új autót adnak el az uniós tagországokban - egy ábrán

Új személygépkocsik eladásának változása az EU-tagállamokban, százalék
2018. 09. 20. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödtek a lengyelországi jogállamisággal kapcsolatos aggályok

Az utóbbi három hónapban csak tovább erősödtek a lengyelországi jogállamisággal kapcsolatos aggályok, a helyzet nem javult - jelentette ki Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke a tagállamok általános uniós ügyekben illetékes minisztereinek keddi brüsszeli találkozója után.
2018. 09. 20. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Visszavetheti a német gazdaság fejlődésének ütemét a kereskedelmi konfliktus

Visszavetheti a német gazdaság fejlődésének ütemét a protekcionizmus és az Egyesült Államok és Kína kereskedelmi konfliktusa - figyelmeztetett szerdán az egyik vezető német gazdaságkutató intézet.
2018. 09. 20. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bővítik a világhírű madridi Prado múzeum

Negyvenmillió euróból (12,9 milliárd forint) bővül a világhírű madridi Prado múzeum - jelentette be Carmen Calvo miniszterelnök-helyettes szerdán a képtárban tett látogatása után.
2018. 09. 20. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az OTP Bank Románia a vállalati hitelezésre összpontosít

A vállalati hitelezésre összpontosít az OTP Bank Románia, amely az első fél évben az egy évvel korábbinál 70 százalékkal több, 1 milliárd lej (69,5 milliárd forint) értékű új hitelt nyújtott a nagyvállalatoknak - közölte szerdán a magyar bank romániai leányvállalata.
2018. 09. 20. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Washington kész azonnali tárgyalásokra Észak-Koreával

Washington kész azonnali tárgyalásokra Észak-Koreával a kétoldalú viszony átalakítása érdekében - jelentette be szerdai közleményben Mike Pompeo, az amerikai diplomácia irányítója.
2018. 09. 20. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb medvetámadás Romániában

Medve támadt egy férfira szerda délután a székelyföldi Csíkkarcfalván - közölte az Agerpres hírügynökség, a Hargita megyei önkormányzat közleményére hivatkozva.
2018. 09. 19. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Teszteltek egy űrszemetet összeszedő hálót a világűrben

Sikeresen teszteltek egy űrszemetet összeszedő hálót a világűrben, a Föld felett több mint 300 kilométerre.
2018. 09. 19. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az egész EU-ban Magyarországon nőtt a leggyorsabban az építőipari termelés

Az előző hónaphoz hasonlóan, júliusban is Magyarországon bővült éves összevetésben a legnagyobb mértékben, 38 százalékkal az építőipar termelése az Európai Unióban - ez derült ki az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) szerdán kiadott jelentéséből.
2018. 09. 19. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tizenegy ország függesztette fel a sertéshús importját Belgiumból

Az afrikai sertéspesti miatt tizenegy Európai Unión kívüli ország függesztette fel a sertéshús importját Belgiumból - közölte a Le Soir című belga napilap szerdán.
2018. 09. 19. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkednek a nyugdíjak Csehországban

Januártól átlagosan 4,7 százalékkal, mintegy 900 koronával (11 160 forint) emelkednek az öregségi nyugdíjak Csehországban - közölte Alena Schillerová cseh pénzügyminiszter a kormány szerdai ülése után tartott sajtótájékoztatón.
2018. 09. 19. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csúcson a brit infláció

A várakozásokat jóval meghaladó, fél éve nem mért ütemre gyorsult a brit infláció a múlt hónapban.
2018. 09. 19. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az amerikai igazságügyi minisztérium vizsgálatot indított a Tesla ellen

Az amerikai igazságügyi minisztérium vizsgálatot indított az Elon Musk alapította, elektromos autókat gyártó Tesla vállalat ellen, Musknak a társaság privatizálásáról korábban közzétett Twitter-bejegyzései miatt - értesült a Bloomberg hírügynökség.
2018. 09. 19. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedéssel indult a kereskedés a tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult a kereskedés szerdán a főbb európai értékpapírpiacokon.
2018. 09. 19. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az utolsó szakaszába lépett a szíriai polgárháború

Az utolsó szakaszába lépett a szíriai polgárháború, az elmúlt másfél évben a kormányerők szinte az összes, felkelők uralta területet visszaszerezték - mondta Egeresi Zoltán Törökország-szakértő az M1 aktuális csatornán kedden.
2018. 09. 19. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás