Erős napot zárt a BÉT

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 225,23 pontos, 0,63 százalékos emelkedéssel, 36 140,65 ponton zárt hétfőn.

Erős napot zárt a BÉT

A részvénypiac forgalma 8,6 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott a pénteki záráshoz képest.
   
Cinkotai Norbert, a KBC Equitas elemzője az M1 aktuális csatornán elmondta, a magyar tőzsde erős napot zárt a Molnak és az OTP-nek köszönhetően, a forgalom ugyanakkor nem volt nagy.
   
A nemzetközi piacokon a szakértő szerint nagyrészt iránytalanul telt a kereskedés, a főbb indexek kisebb pluszokat, mínuszokat mutattak.  
   
A Mol 290 forinttal, 1,34 százalékkal 21 955 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban.
   
Az OTP-részvények záróára 70 forinttal, 0,73 százalékkal 9622 forintra, új éves csúcsra emelkedett, forgalma 2,2 milliárd forintot tett ki.
   
A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,63 százalékkal 474 forintra csökkent, forgalma 193,2 millió forint volt.
   
A Richter-papírok árfolyama 18 forinttal, 0,26 százalékkal 6850 forintra esett, forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.
    

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2795,62 ponton zárt hétfőn, ez 84,66 pontos, 3,12 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.
   
A BÉT áruszekciójában nem változtak az árak. A takarmánykukorica így szeptemberre tonnánként továbbra is 44 500 forintba, a napraforgó októberre tonnánként továbbra is 96 000 forintba, míg a repce augusztusra tonnánként továbbra is 101 000 forintba kerül.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Egész héten erősödött a BUX

Csökkenő forgalom mellett erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 40 021,89 ponton állt, ami az előző heti záró értékénél 144,03 ponttal, 0,36 százalékkal magasabb.
2018. 01. 21. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szociális célú épületeket korszerűsítettek Nyíregyházán

Száz százalékban hazai és uniós támogatásból, több mint 224 millió forintból újultak meg a Nyíregyházi Család- és Gyermekjóléti Központ épületei, a két telephelyet érintő beruházásnak része volt korszerűsítés és új épületrész létrehozása is - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
2018. 01. 21. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország az agrárdigitalizációra törekszik

Magyarország ragaszkodik a hagyományos élelmiszerekhez, amelyeket azonban a legmodernebb technológiákkal kell előállítani - jelentette ki Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szombaton Berlinben a Globális Élelmezési és Mezőgazdasági Fórumon (GFFA).
2018. 01. 21. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyar sör nyert díjat egy cseh sörversenyen

Három bronzérmet nyert a békésszentandrási Szent András Sörfőzde Európa egyik legrangosabb szakmai sörversenyén, a Csehországban megrendezett nemzetközi World Beer Idolon - tájékoztatta a kézműves főzde pénteken közleményben az MTI-t.
2018. 01. 21. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Esélyesek lehetünk a legjobb európai úti cél címre

Február 8-ig lehet szavazni a legjobb európai úti célokra a European Best Destinations versenyén, amelyre a szervezet Budapestet is jelölte - hangzott el az M1 aktuális csatorna pénteki adásában.
2018. 01. 21. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így változnak az átlagkeresetek

teljes munkaidőben foglalkoztatottak; havi nettó átlagkereset; költségvetés és a versenyszféra; forint/hó
2018. 01. 21. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ők nyerték az első Dal 2018 válogatót

A Leander Kills és Süle Zsolt nyerte holtversenyben A Dal 2018 első válogatóműsorát szombaton. A zsűri döntésével még Király Viktor, Ceasefire X és Knoll Gabi, a tévénézők szavazataival Vastag Tamás jutott tovább az elődöntőbe a közmédia showműsorában.
2018. 01. 21. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezeket a furcsa számokat senki nem találta el a lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 3. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2018. 01. 20. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tavasszal megérkezhet Budapestre az új amerikai nagykövet

Remélhetőleg tavasz végére, nyár elejére megérkezik Budapestre az új amerikai nagykövet - mondta Megyesy Jenő, a miniszterelnök amerikai ügyekért felelős főtanácsadója a hirdo.hu-nak a Donald Trump amerikai elnök egy évvel ezelőtti beiktatatásához kapcsolódóan adott interjúban.
2018. 01. 20. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország az egyik legbiztonságosabb úti cél

A biztonság a top három utazási szempontban van, ez Budapestet és Magyarországot a legjobb úti célok közé emelte - mondta a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének alelnöke szombaton az M1 aktuális csatornán.
2018. 01. 20. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén rövidebb a farsangi időszak

Az idén rövid lesz a farsangi időszak - mondta Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató szombaton az M1 aktuális csatornán.
2018. 01. 20. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Változás a magyar gazdaság növekedési előrejelzésében - heti devizapiaci jelentés

-Novemberben 30,7%-kal nőtt az építőipari termelés volumene. -Ezen a héten a forint kissé erősödött az amerikai dollárral szemben.
2018. 01. 20. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén is megrendezik a Budapesti Székely Bált

Idén is megrendezik a Budapesti Székely Bált, a február 10-i rendezvény teljes bevételét a hagyományoknak megfelelően rászoruló külhoni magyar közösségeknek ajánlják fel.
2018. 01. 20. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

2017 legjobb tőzsdei teljesítményeit díjazta a Budapesti Értéktőzsde

A BÉT Legek díjátadó a hazai tőkepiac egyik legfontosabb eseménye, amelyen ezúttal 13 kategóriában jutalmazta a Tőzsde az előző év kiemelkedő teljesítményeit a piaci teljesítmények és a szakmai zsűri döntése alapján. Ebben az évben három új kategóriát is bevezetett a BÉT, egy életműdíjat is átadtak, ráadásul az „év hazairészvény-kereskedési platformjára” a tőzsde honlapján keresztül bárki szavazhatott.
2018. 01. 20. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Óránként 6 káreset történt itthon az ünnepek alatt

December 24. és január 1. között közel 1400 kárt jelentettek a Generali Biztosítónál összesen közel 250 millió forint értékben, ami naponta átlagosan 155, illetve óránként 6 káresetet jelent. A háztartásokban a legtöbb kárt a vezetékes víz és a tűz okozták.
2018. 01. 20. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szakad az IBM, pedig nincs nagy meglepi

Nem okozott nagy meglepetést negyedik negyedéves gyorsjelentésében az IBM, még akkor sem, ha 22 negyedévet követően ismét növekedni tudott az árbevétel év/év alapon.
2018. 01. 20. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Székesfehérvár igent mondott a környezettudatos közlekedésre

A város környezettudatos szemléletéhez igazodóan gazdaságos, zöld gépkocsik használata kezdődik meg a polgármesteri hivatal és intézményeinek napi működésében. Az E.ON E-flotta programja által biztosított gépkocsik használatával a városüzemeltetési feladatok hatékony ellátása mellett a környezetkímélő közlekedés terjedéséért és az elektromos autózás széles körű népszerűsítéséért is tesz a város.
2018. 01. 20. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megerősödhetnek az ausztrál-magyar gazdasági kapcsolatok

Erősödtek az ausztrál-magyar kapcsolatok, és ennek üteme a következő időszakban tovább gyorsulhat - összegezte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Steven Ciobo, Ausztrália kereskedelemért, turizmusért és beruházásokért felelős miniszterével folytatott találkozóján.
2018. 01. 19. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a forint ma estére

Vegyesen alakult a forintárfolyam a főbb devizákkal szemben pénteken a bankközi devizapiacon.
2018. 01. 19. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pozitív hangulat volt ma a Budapesti Értéktőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 357,97 pontos, 0,90 százalékos emelkedéssel, 40 021,89 ponton zárt pénteken.
2018. 01. 19. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás