Erős növekedés után csökkent az ipari termelés Németországban

Három hónap viszonylag erős növekedés után augusztusban enyhén csökkent az ipari termelés Németországban, ami arra utalhat, hogy veszített lendületéből a legnagyobb európai gazdaság a koronavírus-járvány által okozott sokk utáni kilábalás folyamatában.

Erős növekedés után csökkent az ipari termelés Németországban

A német statisztikai hivatal (Destatis) szerdán közölte, hogy a szezonális, naptári és árhatással kiigazított előzetes adatok szerint augusztusban 0,2 százalékkal mérséklődött az ipari termelés az előző hónaphoz képest. Elemzők 1,5 százalékos növekedésre számítottak augusztusról a júliusban mért 1,4, illetve a júniusi 9,3 százalékos emelkedés után.
   
Éves összevetésben ár- és naptári hatással kiigazítva 9,6 százalékkal esett vissza az ipari termelés augusztusban, míg júliusban 10 százalékkal, júniusban 11,4 százalékkal, májusban 19,5 százalékkal, a legrosszabb hónapban, áprilisban pedig 25,0 százalékkal zuhant.
    

Az energiatermelést és az építőipart nem számítva júliushoz képest 0,7 százalékkal csökkent az ipari termelés Németországban. A félkész termékek előállítása 3,3 százalékkal nőtt, de a termelési eszközök gyártása 3,6 százalékkal, a fogyasztási cikkek termelése pedig 1,3 százalékkal esett vissza. Az energiatermelés 6,7 százalékkal nőtt, míg az építőipari termelés 0,3 százalékkal csökkent.
   
A német feldolgozóipar legnagyobb ága, az autógyártás termelése 12,5 százalékkal csökkent augusztusban a júliusi 8,9 százalékos emelkedés után, szintje az utolsó "békebeli" hónaphoz, februárhoz képest 25 százalékkal kisebb volt. Az autógyártás visszaesése jórészt arra vezethető vissza, hogy több vállalat augusztusra tette a szokásos nyári leállást.
   
Mivel ez egyszeri tényező volt, ez a rendelésállomány növekedésével és a javuló hangulatindexekkel együtt arra enged következtetni, hogy a következő hónapokban növekszik az ipari termelés, de valószínűleg lassabb ütemben.
   
A gazdasági minisztérium közlése szerint az ipari termelés megközelítette a tavaly negyedik negyedéves, azaz a járvány előtti szint majdnem 90 százalékát.
   
A német gazdaság teljesítménye 9,7 százalékkal csökkent a második negyedévben, amikor is a háztartások fogyasztása, a vállalati beruházások és a kereskedelem összeomlott. A nyári hónapokban azonban meglepően erős volt a kiskereskedelem forgalma, az ipari rendelésállomány pedig a vártnál nagyobb mértékben bővült a gazdaság erőteljes fellendülésére utalva.
    

A müncheni ifo gazdaságkutató intézet a bruttó hazai termék (GDP) 6,6 százalékos növekedését jósolja a harmadik negyedévre, a negyedikre pedig 2,8 százalékot. A berlini kormány előrejelzése szerint naptári kiigazítással számolva idén 6,1 százalékkal csökkenhet a GDP, jövőre pedig 4,4 százalékkal növekedhet. Ez azt jelenti, hogy a német gazdaság nem éri el a válság előtti szintet 2022 előtt.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: