Erősen kezdték a napot az amerikai tőzsdeindexek

Az előző napi jelentős, egy-másfél százalékos indexemelkedés után szerdán is árfolyamnyereséggel indult a kereskedés a főbb amerikai értékpapírpiacokon.

Erősen kezdték a napot az amerikai tőzsdeindexek

New Yorkban a DJIA-30 index 0,12 százalék, az S&P-500 index 0,09 százalék, a Nasdaq Composite index 0,19 százalék emelkedést mutatott a nyitást követően.
    

Kedden az európai és az amerikai tőzsdéken is jelentősen emelkedtek az indexek, Ázsiában pedig szerdán ötheti csúcsra kúsztak fel a mutatók, mert a befektetők abban reménykednek, hogy a Federal Reserve (Fed) is monetáris lazítással követi az Európai Központi Bank (EKB) példáját.
   
A Fed nyílpiaci bizottsága szerdán teszi közzé a kétnapos monetáris politikai ülésén meghozott döntését. A piac számít az irányadó dollárkamat csökkentésére, de nagyobb esélyt ad ennek a lépésnek a következő, júliusi kamatdöntő ülésen. A mostani ülést követő tájékoztatótól leginkább a monetáris lazítás várható ütemére vonatkozó jelzéseket várnak a befektetők.

Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!
   
Bátorítást adott a tőzsdei befektetőknek az is, hogy újraindulnak a kereskedelmi tárgyalások az Egyesült Államok és Kína között és így esély nyílik az ellentétek rendezésére. Donald Trump amerikai elnök a Twitteren megerősítette, a jövő héten hosszadalmas tárgyalást tart Hszi Csin-ping kínai elnökkel Japánban, a G20-csoport csúcstalálkozójának keretében, és újraindítják a kereskedelmi tárgyalásokat.
    

A Brent nyersolaj ára 0,82 százalékkal hordónként 61,62 dollárra, a WTI ára 0,43 százalékkal 53,88 dollárra csökkent. Az amerikai nyersolajkészletek a vártnál kisebb mértékben csökkentek az elmúlt héten, ami ellentételezte az amerikai-kínai kereskedelmi kapcsolatok várható rendeződésének egyébként pozitív olajpiaci hatását.
   
Az eurót 0,15 százalékkal jegyzik magasabban 1,1208 dolláron, az arany ára 0,31 százalékkal unciánként 1346,55 dollárra csökkent.

Hozzászólások

Enyhe emelkedés a tőzsdéken

Enyhe emelkedéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek szerdán.
2019. 08. 21. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Moszkva szerint Washington élezi a katonai feszültséget

A katonai feszültség fokozásával, valamint a szárazföldi telepítésű közepes hatótávolságú rakéták betiltásáról szóló orosz-amerikai INF-szerződés tudatos megsértésével vádolta meg Washingtont kedden Moszkva, miután az Egyesült Államok kísérletet hajtott végre egy közepes hatótávolságú manőverező robotrepülőgéppel.
2019. 08. 21. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Washington napi több mint 2,7 millió hordó iráni nyersolajat zár ki a világpiacról

Az Egyesült Államok a szankciók révén napi több mint 2,7 millió hordó iráni nyersolajat zár ki a világpiacról - jelentette be Mike Pompeo amerikai külügyminiszter kedden az MSNBC televíziónak adott interjúban.
2019. 08. 21. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kikapcsolják a világ legöregebb működő webkameráját

Kikapcsolják a világ legöregebb webkameráját, amely 25 éve folyamatosan működik a San Franciscó-i Állami Egyetem kampuszán.
2019. 08. 21. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengült a forint estére

Gyengült a forint a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben kedd késő délután a délelőtti szintekhez képest.
2019. 08. 20. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban zártak a tőzsdék

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók kedden.
2019. 08. 20. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kezdeti erősödés az európai tőzsdéken

Erősödést jeleztek a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók a keddi kereskedés kezdete után egy órával, míg az ázsiai börzék vegyesen zártak.
2019. 08. 20. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengült a forint ma délelőtt

Gyengült a forint kedd délelőtt a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben hétfő késő délutánhoz képest.
2019. 08. 20. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Egyesült Államok kísérletet hajtott végre közepes hatótávolságú hagyományos rakétával

Az Egyesült Államok vasárnap kísérletet hajtott végre közepes hatótávolságú hagyományos rakétával - jelentette be helyi idő szerint hétfő délután az amerikai védelmi minisztérium.
2019. 08. 20. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump 2020-ban Pence alelnökkel együtt indul a választáson

Donald Trump Mike Pence jelenlegi alelnökkel együtt indul a 2020-ban tartandó választáson - ezt az amerikai elnök maga erősítette meg vasárnap New Jersey-ben újságíróknak.
2019. 08. 20. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Egy százalékot meghaladó pluszban zártak a vezető európai tőzsdemutatók.
2019. 08. 19. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengült a forint késő délután

Gyengült a forint a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben hétfő késő délután a reggeli szintekhez képest.
2019. 08. 19. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatódott az árfolyamemelkedés New York-ban

Folytatódott a pénteken megindult árfolyamemelkedés, hétfőn egy százalékot meghaladó mértékben emelkedtek az amerikai indexek a kereskedés kezdetén.
2019. 08. 19. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump szerint a The New York Times egy ördögi propagandagépezet

Ördögi propagandagépezetnek minősítette a The New York Times című lapot Donald Trump amerikai elnök az egyik vasárnapi Twitter-bejegyzésében.
2019. 08. 19. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödéssel zártak a vezető ázsiai tőzsdék

Erősödéssel zártak a vezető ázsiai tőzsdék hétfőn és a még nyitva tartó térségbeli börzék irányadó mutatói is a pénteki záró értékük fölött álltak.
2019. 08. 19. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A külföldi diplomaták Donald Trump győzelmére számítanak

Külföldi diplomaták Donald Trump hivatalban lévő amerikai elnök ismételt győzelmére számítanak a 2020-as választásokon - összegezte tapasztalatait vasárnap közölt riportjában a Politico című lap.
2019. 08. 18. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Moszkva kész tárgyalni Washingtonnal

Oroszország továbbra is kész tárgyalni az Egyesült Államokkal a szárazföldi telepítésű közepes és rövidebb hatótávolságú nukleáris eszközökről, azt követően, hogy Washington kilépett a fegyverek ezen kategóriáját betiltó INF-szerződésből - jelentette ki Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter a Rosszija 24 hírtelevíziónak adott, vasárnap sugárzott interjúban.
2019. 08. 18. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult a részvénypiac heti forgalma

Csökkenő forgalomban esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 40 005,90 ponton zárt pénteken, 609,52 ponttal, 1,50 százalékkal alacsonyabban az előző heti záróértékénél.
2019. 08. 18. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új fegyverkezési hullám kezdődik

Új fegyverkezési hullám kezdődik, a hadászati támadóeszközök fejlesztése mellett a légvédelmi rendszereket is modernizálni kell - mondta Kis-Benedek József nemzetbiztonsági szakértő az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.
2019. 08. 18. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Donald Trump bankvezetőkkel konzultált

Donald Trump amerikai elnök még szerdán telekonferencián konzultált bankvezetőkkel a piaci nyugtalanság közepette - jelentette pénteken a The Wall Street Journal című lap.
2019. 08. 18. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások: