Érthető a brit vészfék-mechanizmus

A szociális juttatások vészfék-mechanizmusa elfogadható megoldása annak a brit követelésnek, hogy London korlátozhassa az EU-tagországokból érkező bevándorlók szociális támogatását - vélekedett Tomás Prouza, a cseh kormány európai ügyekért felelős államtitkára.

Érthető a brit vészfék-mechanizmus

Prouza a Twitter közösségi oldalon kedden délután közzétett bejegyzésében reagált az EU és Nagy-Britannia közötti megállapodás javaslatára, amelyet Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke hozott nyilvánosságra Brüsszelben. A Donald Tusk által ismertetett javaslatban a "vészféknek" nevezett szigorítások szerint négyévi nagy-britanniai munkaviszony után lehetne csak igénybe venni a munkavállaláshoz kötődő brit szociális juttatások teljes körét.

 

"A vészfék-mechanizmus elfogadható megoldás, most azonban a mozgás korlátozásának idejéről szóló vita lesz a legfontosabb" - írta a Twitteren Tomás Prouza a brit javaslatok negyedik kosarával kapcsolatban. Pozitívnak minősítette azt a javaslatot, amely az euróövezeten kívüli országoknak is lehetővé tenné, hogy beleszóljanak a döntésbe. Ezt a brit elképzelést Csehország már korábban támogatásáról biztosította.

 

A belső uniós piac elmélyítését és a versenyképességet érintő javaslatokkal összefüggésben Tomás Prouza kifejtette: jó hír, hogy az EU kiemelten kíván foglalkozni az adminisztratív terhek csökkentésével, valamint a digitalizáció és energiaipari együttműködés fokozásával.

 

Azt a brit elképzelést, miszerint London a jövőben már nem kapcsolódna be az EU tagállamai együttműködésének további elmélyítésébe, a cseh államtitkár nem kívánta minősíteni. David Cameron brit miniszterelnök néhány napja járt Prágában, és a cseh politikusokkal ismertette az EU-brit viszonyt érintő reformterveket és elképzeléseket.

Hozzászólások

Románia az unió leggyorsabban növekvő gazdasága

Jelenleg Románia az Európai Unió leggyorsabban, évi 6 százalékkal növekvő gazdasága, ahol az ipari termelés idén több mint 8 százalékkal bővült - hangoztatta Mihai Tudose román kormányfő csütörtökön, az Egyesült Államok kereskedelmi minisztériuma által Bukarestben megrendezett idei Trade Winds befektetői vándorfórumon.
2017. 10. 19. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Komoly átrendeződés várható Csehországban

A Nézőpont Intézet ügyvezetője szerint "komoly átrendeződés" várható Csehországban, nagy az igény a változásra.
2017. 10. 19. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen nyithatnak a főbb európai piacok

Vegyesen nyithatnak a főbb nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2017. 10. 19. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Brexit - A kilépés után a külföldi EU-állampolgárok könnyen regisztrálhatják magukat állandó lakosként

A brit miniszterelnök szerint a törvényesen Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok a Brexit, vagyis a brit EU-tagság megszűnése után könnyűszerrel regisztráltathatják majd magukat állandó nagy-britanniai lakosként.
2017. 10. 19. 08:15
Megosztás:
Hozzászólások:

Spanyolországban megduplázódott az illegális határátlépések száma

Az előző évhez képest 64 százalékkal kevesebben, összesen 156 ezren lépték át illegálisan az Európai Unió határait az év első kilenc hónapjában, Spanyolországban azonban megduplázódott az illegális határátlépések száma a vizsgált időszakban - közölte az unió határvédelmi ügynöksége (Frontex) szerdán.
2017. 10. 19. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elfogadta az új terrorelhárítási törvénytervezetet a francia parlament

A francia parlament végleg jóváhagyta szerdán az új terrorelhárítási törvénytervezet, amely átülteti az általános jogba a november 1-én véget érő rendkívüli állapot idején érvényes intézkedések egy részét.
2017. 10. 18. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban zártak a nyugat-európai piacok

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók szerdán.
2017. 10. 18. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Milliók küszködnek fizetési gondokkal Nagy-Britanniában

Milliók küszködnek napi fizetési gondokkal Nagy-Britanniában, és a felnőtt lakosság fele potenciálisan sérülékeny a pénzügyi helyzetében bekövetkező valamilyen kedvezőtlen fordulattól - áll a brit pénzügyi szektor felügyeleti hatósága által összeállított átfogó tanulmányban.
2017. 10. 18. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Brit üzemelési engedélykérelmet nyújtott be a Wizz Air

A Wizz Air benyújtotta brit üzemelési engedélyre vonatkozó kérelmét - közölte a légitársaság szerdán a honlapján.
2017. 10. 18. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Külföldi sajtó Magyarországról - Financial Times

A Financial Times című brit üzleti napilap szerdai internetes cikke szerint az Európai Unió keleti tagállamainak hamarosan választaniuk kell a lassú és a gyorssebességes Európa között. Ezt az uniós fizetőeszköz, az euró bevezetése jelentette szorosabb integráció kényszeríti ki majd, amely meg fogja osztani a visegrádi négyeket.
2017. 10. 18. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hatalmas kárt okozott egy román turisztikai ügynökség csődje

Csaknem 8 millió euró kárt okozott az egyik legrégebbi román turisztikai ügynökség, az Omnia Turism csődje - mondta Mircea Titus Dobre román idegenforgalmi miniszter.
2017. 10. 18. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EU 20 milliárd euróval támogatta tavaly a klímaváltozás elleni harcot

Mintegy húszmilliárd euróval (6,2 ezer milliárd forinttal) támogatta az Európai Unió tavaly a klímaváltozás elleni küzdelmet a fejlődő országokban - derült ki az uniós tagállami kormányokat tömörítő tanács keddi közleményéből.
2017. 10. 18. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Civil szervezetek tiltakoztak az online cenzúra bevezetése ellen

Levélben tiltakozott számos civil szervezet az Európai Bizottság azon javaslata ellen, amelynek egyik rendelkezése automatikus szűrőprogram alkalmazására kötelezné a felhasználói tartalmakat közzétevő internetes platformokat, például a fénykép- vagy videomegosztó oldalakat, az aláírók szerint ugyanis ez a szólás- és az információszabadság korlátozásához vezetne.
2017. 10. 18. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyar-horvát oktatási projekt indult

A gazdasági tevékenység mellett társadalmi küldetést is vállaló szociális gazdasági szereplők támogatására indult oktatási projekt a Magyarország-Horvátország határon átnyúló együttműködési programban.
2017. 10. 18. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jót tenne a gazdaságnak a Brexit visszafordítása

Jót tenne a brit gazdaságnak, ha az Egyesült Királyság mégsem lépne ki az Európai Unióból - áll a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) kedden Londonban ismertetett éves országjelentésében. A brit kormány visszautasította a felvetést.
2017. 10. 17. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a magyar-szerb kereskedelmi forgalom

A magyar-szerb kereskedelmi forgalom alakulása, 2007-2016; behozatal; kivitel; milliárd forint
2017. 10. 17. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lengyelország támogatja Törökország EU-csatlakozási törekvéseit

Lengyelország támogatja Törökország EU-csatlakozási törekvéseit - közölte Andrzej Duda lengyel elnök kedden Varsóban Recep Tayyip Erdogan török elnökkel folytatott tárgyalásait követően, hangsúlyozva, hogy biztonsági kérdésekben Ankara az Európai Unió fontos partnere.
2017. 10. 17. 16:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Ötéves csúcsra gyorsult a brit infláció

Ötéves csúcsra gyorsult a múlt hónapban a brit infláció.
2017. 10. 17. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kevésbé javult a német üzleti hangulat

Németországban a vártnál kevésbé javult, az euróövezetben pedig érzékelhetően romlott az üzleti hangulat októberben a mannheimi ZEW (Zentrum für Europäische Wirtschaftsforschung) gazdaságkutató intézet felmérése szerint.
2017. 10. 17. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentős növekedés lehet az orosz autógyártásban

Az orosz gazdaságfejlesztési minisztérium kétszámjegyű autógyártás-növekedéssel számol idén.
2017. 10. 17. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás