Euróövezeti valutaalap létrehozását kezdeményezte az EB

Éveken belül létrehozhatják az Európai Valutaalapot (EMF) az euróövezeti állandó pénzügyi stabilitási mechanizmus (ESM) átalakításával azon javaslatok nyomán, amelyeket szerdán terjesztett be az Európai Bizottság (EB) a gazdasági és monetáris unió elmélyítése érdekében.

Euróövezeti valutaalap létrehozását kezdeményezte az EB

A brüsszeli testület felkérte az uniós társjogalkotó szerveket, hogy 2019 közepéig fogadják el a Nemzetközi Valutaalap angol rövidítése után európai IMF-ként emlegetett intézmény felállításáról szóló javaslatot.
   
Mint közölték, az új szervezet lényegében megőrizné az ESM jelenlegi pénzügyi és intézményi struktúráját, így biztosítva, hogy nehézségek esetén a tagállamok továbbra is segítséget kaphassanak. A valutaalap közös védőhálót kínálna az Egységes Szanálási Alap számára, s végső hitelezőként működne majd közre a bajba jutott bankok rendezett szanálása érdekében. Idővel pedig a szervezet új pénzügyi eszközöket is kidolgozhatna, például egy esetleges stabilizációs funkció támogatására.
   

Az EB azt is tudatta, hogy kívánatosnak tartanák egy közös gazdasági és pénzügyminiszteri poszt létrehozását, de ezt konkrét jogalkotási tervezet nem követte.
    

A tájékoztatás szerint a miniszter egyben a bizottság alelnöki és az eurócsoport elnöki posztját is betöltené, ahogyan ezt az EU-alapszerződés lehetővé teszi. Rámutattak, ha a részletekről 2019 közepéig sikerülne megállapodni, akkor az EB legközelebb már ezzel az új hivatallal állhatna fel.
   
"Az új tisztség megerősítené az EU és az euróövezet gazdaságpolitikájának egységességét, hatékonyságát, átláthatóságát és demokratikus elszámoltathatóságát a nemzeti hatáskörök maradéktalan tiszteletben tartása mellett" - írták a brüsszeli közleményben.
   
"A válság évei után ideje, hogy saját kezünkbe vegyük Európa jövőjét. A napjainkban tapasztalható erőteljes gazdasági növekedés arra ösztönöz bennünket, hogy előrelépjünk. A tetőt akkor kell megjavítani, amikor süt a nap" - jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke.
    

Egyes szakértők szerint ugyanakkor a vártnál lényegesen kevésbé ambiciózus a javaslatcsomag a tagállamok közötti éles nézetkülönbségek miatt.
   
A bizottsági sajtótájékoztatón rákérdeztek Pierre Moscovici uniós pénzügyi biztos korábbi kijelentésére, miszerint "visszautasíthatatlan ajánlatot" terveznek tenni a közös valutát még be nem vezető tagállamoknak az euróövezeti csatlakozás érdekében. Az egykori francia miniszter elmondta, ezt pusztán vicces megjegyzésnek szánta, de természetesen nem fognak senkit kényszeríteni. Hozzátette: ez egy jó ajánlat, melyet meg lehet ragadni, akik szeretnék bevezetni az eurót, azoknak pedig segíteni fognak.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest

Hozzászólások

Eurovíziós Dalfesztivál - Egy fiatal énekes képviseli Ukrajnát

Kosztyantin Bocsarov, művésznevén Mélovin nyerte az Eurovíziós Dalfesztivál ukrajnai döntőjét angol nyelvű Under The Ladder (A létra alatt) című számával, így idén ő képviselheti hazáját a nemzetközi dalversenyen, Portugáliában.
2018. 02. 25. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Meghosszabbította a Fehéroroszországgal szemben bevezetett szankcióit az EU

Az Európai Unió további egy évvel meghosszabbította a Fehéroroszországgal szemben bevezetett fegyverembargót és négy fehérorosz állampolgár ellen hozott szankciókat.
2018. 02. 25. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Visszaemelte a befektetői kategóriába Oroszországot a Standard & Poor's

isszaemelte Oroszország államadós-besorolását a befektetésre ajánlott kategóriába pénteken a Standard & Poor's pénzügyi szolgáltató csoport globális adósminősítésekért felelős részlege (S&P Global Ratings), a nemzetközi szankciókra és a csökkenő nyersanyagárakra adott prudens szakpolitikai válaszintézkedésekkel indokolva a lépést.
2018. 02. 25. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Putyin szerint fontos a fejlett hadsereg

A fejlett fegyveres erők teremtik meg annak feltételeit, hogy az ország fejlődjön, a világban pedig stabil viszonyok alakuljanak ki - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken a Kremlben, a haza védelmezőjének napja alkalmából megrendezett kitüntetésátadáson.
2018. 02. 24. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem kevés kokaint találtak a Buenos Aires-i orosz nagykövetségen

Megerősítette az orosz külügyi szóvivő pénteken, hogy az orosz és az argentin bűnüldöző szervek közös akcióval meghiúsították egy csaknem négy mázsányi, sokáig a Buenos Aires-i orosz nagykövetség melléképületében tárolt kokainszállítmánynak az európai piacra való bejuttatását.
2018. 02. 24. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Brexit: Ismét meg kellene kérdezni a népet?

Tony Blair volt brit miniszterelnök szerint nem lehet tudni, hogy a mára kialakult számos lehetséges Brexit-forgatókönyv közül melyikre voksolt a többség a brit EU-tagságról 2016 nyarán tartott népszavazáson, ezért a majdani végleges változatról ismét meg kellene kérdezni a szavazókat.
2018. 02. 24. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Románia növelné hozzájárulását az EU költségvetéséhez

Románia nyitott arra, hogy növelje hozzájárulását az Európai Unió költségvetéséhez - jelentette ki Klaus Iohannis román elnök pénteken Brüsszelben.
2018. 02. 24. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul az infláció az EU-ban

2017. január/2018. január - a fogyasztói árak 12 havi változása; EU-28; euróövezet; tagállamok
2018. 02. 24. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csehországban tavaly másfél ezer külföldi kért menedéket

Csehországban 2017-ben 1450 külföldi állampolgár kért menedéket, 27-tel kevesebb mint 2016-ban - közölte pénteken a cseh belügyminisztérium.
2018. 02. 24. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen zártak az európai piacok

Vegyes kezdés után vegyes, többnyire emelkedő indexekkel fejezték be pénteken a kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2018. 02. 23. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EB-nek aggodalmat okoz Lengyelország és Magyarország

Aggodalmat okoz az Európai Bizottságban Lengyelország és Magyarország a menekültelosztási kvótával és a jogállamisággal kapcsolatban - mondta Günther Oettinger német uniós biztos egy pénteki lapinterjúban.
2018. 02. 23. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent az infláció az euróövezetben és az unióban

Januárban csökkent az infláció havi szinten az euróövezetben és az EU-ban.
2018. 02. 23. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyelőre az EU diktálja a Brexitet

Egyelőre az EU diktálja a Brexitet; egy nemrég nyilvánosságra került brit kormányzati dokumentumból úgy tűnik, London meghátrál - mondta Kiss István, a Századvég kutatója a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában péntek reggel.
2018. 02. 23. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EU-ban hatalmas a különbség a minimálbérek között

Hatalmas, közel nyolcszoros különbség mutatkozik az Európai Unió tagországai között a minimálbér összegében, a legmagasabb minimálbért Luxemburgban fizetik - derült ki az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) pénteken közzétett jelentéséből.
2018. 02. 23. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekord bevételt ér el a Henkel

Árbevétel-rekorddal zárta a tavalyi évet a Magyarországon is jelen lévő Henkel német háztartási vegyipari és kozmetikai konszern - derül ki a cég MTI-hez pénteken eljuttatott sajtóközleményéből.
2018. 02. 23. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább növekedhet a német gazdaság

Részben az erős export hatására a német gazdaság stabilan nőtt a tavalyi utolsó negyedévben is.
2018. 02. 23. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EU számít a magyar fiatalok véleményére

Az Európai Unió (EU) számít a magyar fiatalok, ifjúsági szervezetek és a kormány véleményére, észrevételeire a következő időszak ifjúsági stratégiájának kidolgozásában - mondta Navracsics Tibor oktatásért, kultúráért, ifjúságért és sportért felelős uniós biztos csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
2018. 02. 23. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Harry herceg és menyasszonya is kapott a fehér porból

Fehér port tartalmazó levelet küldtek Harry hercegnek és menyasszonyának, Meghan Markle-nek - adta hírül csütörtökön a The Guardian brit napilap.
2018. 02. 23. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

30 százalékkal növelte profitját a Deutsche Telekom

A Deutsche Telekom (DT) jelentősen, 29,4 százalékkal 3,461 milliárd euróra növelte tavalyi adózott eredményét.
2018. 02. 23. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Komoly közlekedési fennakadásokat okozott a hóesés Szlovéniában és Horvátországban

Szlovéniában és Horvátországban csütörtökön komoly közlekedési fennakadásokat okozott a hóesés, országszerte több baleset is történt a rendkívüli időjárás miatt. Horvátország egyes településein szünetel az oktatás.
2018. 02. 23. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás