Európa lemarad az Egyesült Államok mögött az automata járművek piacán?

Az amerikai és német autógyártók továbbra is vezető pozícióban vannak az automata vezetés területén. A két nemzet versenyét a jövőben az döntheti el, hogy melyik kormány határozza meg elsőként az önvezető járművekre, illetve azok tesztelésére vonatkozó jogi szabályozási rendszert. A technológiai fejlődés fókuszában az lesz a fő szempont, hogy hol lehet elsőként valós körülmények között üzemeltetni az önvezető járműveket, így amelyik országban ez elsőként megvalósulhat, arra mozdul majd a piac. Többek között ezek a főbb megállapításai a Roland Berger és a Forschungsgesellschaft Kraftfahrwesen Aachen (fka) legfrissebb „Autonomous Vehicles Index” című kiadványának, amelyben rendszeresen vizsgálják a releváns autóipari nemzetek versenyképességi pozícióját.

Európa lemarad az Egyesült Államok mögött az automata járművek piacán?

„Az elmúlt évben megújulást és jelentős aktivitás-növekedést tapasztalhattunk az automata vezetés területén” – mondta Schannen Frigyes, a Roland Berger magyarországi ügyvezetője, majd hozzátette: „Az autóipari OEM-ek, a beszállítók és a technológia vállalatok azon versenyeznek, hogy melyikük jelenik meg először egy teljesen automatizált járművel a közúti forgalomban.” Most már majdnem mindegyik OEM több vezetői asszisztens funkciót kínál, mint a legutóbb kiadott „Autonomous Vehicles Index” tanulmány idején. A német autógyártóknak sikerült megvédeniük vezető pozíciójukat a technológia és a kutatás területén, és most már majdnem minden kategóriában kínálnak ADAS -t (Advanced Driver Assistance Systems) is. Összehasonlításképpen megjegyzendő, hogy a német OEM-en kívül, szinte mindenki korlátozta a technológia használatát bizonyos jármű kategóriákra vagy bizonyos típusú funkciókra. 


Jogosan van jogosítványod? - KRESZ és autóvezetési ismeretek kalkulátor

 

A kritikus előnyt a teljes automatizáció eléréséért zajló versenyben a technológia kialakítása és a valós körülmények közötti, vagyis az utcai tesztelés körülményeinek biztosítása jelenti. „Az automata járműveket irányító algoritmusokat a gyakorlatban kell kitapasztalni” – mondta Schannen. „Habár a közlekedési helyzeteknek több mint 95%-a virtuális körülmények között is meghatározható, ennek ellenére elengedhetetlen a valós körülmények közötti járműtesztelés és az erre alapuló tanulás folyamata” – emelte ki Schannen, majd folytatta: „Minél előbb kerül az önműködő rendszer kereskedelmi forgalomba, annál hamarabb lesznek képesek fejlődni ezek a rendszerek. A piacra kerülés önerősítő hatású lesz, amit a vállalatok arra tudnak használni, hogy domináns pozíciót építsenek ki a piacon.”

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Az Egyesült Államok vezető pozícióját a szabályozásoknak köszönheti


Az automata járművek piacán az amerikai autógyártók nagy sikernek örvendenek, ami annak köszönhető, hogy az adott működési területre vonatkozó szabályozás rugalmas. „Ellentétben az európai országokkal, az Egyesült Államokban uralkodó szabályozás engedélyezi, hogy nagyfokon automatizált járműveket használjanak kereskedelmi kontextusban” – mondta Schannen. „A jóváhagyási procedúrák egyszerűek, ami lehetővé teszi, hogy többszáz darabszámú tesztflottákat állítsanak elő, amivel jelentősen meghaladják azt a tesztelési keretet, amennyit a tervezett európai szabályozások megengednek.” Többek között ezért is nagyon valószínű, hogy a tervezett vagy a folyamatban lévő tesztek jelentős része az Egyesült Államokban fog zajlani. Ennek következtében azonban az amerikai vállalatok várhatóan tovább erősítik vezető pozíciójukat ebben a technológia szektorban, sőt mi több, minden kétséget kizárólag az automata autózást kiszolgáló high-tech vállalatok sorra fognak üzleteket nyitni az országban.

Mekkora az esélye, hogy az én autómat lopják el? - kalkulátor

 

Schannen Frigyes szerint „ha Európa nem szeretne leszakadni az Egyesült Államoktól az önvezetés területén, akkor a szabályozásnak is tartania kell a lépést a legújabb kutatásokkal és fejlesztésekkel. 

Mindeközben hamarosan véget érhet Kína jelenleg még érvényben lévő tilalma, mely az automatizált járművek közutakon való tesztelésére vonatkozik, ugyanis a kínaiak folyamatosan dolgoznak azon, hogy törvényben határozzák meg a megfelelő szabályozási keretet és a szükséges követelményeket. „Ha Kína enyhít a megszorításokon, akkor az azt jelenti, hogy az automatavezetés-iparág vezetői pozíciójáért folyó küzdelemben nagyon hamar versenyképes harmadik félként jelenhet meg”– értékelte a helyzetet Schannen. „A technológiai fejlesztések elképesztő gyorsasága ellenére az iparágban még minden adott ahhoz, hogy bárki nyertesen kerüljön ki ebből a versenyből. Ehhez azonban elengedhetetlen az, hogy a szektorban működő minden érdekelt  - a privát vállalkozásoktól kezdve a jogalkotókon át – mind a megfelelő irányba húzzanak.”

 

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Tovább terjeszkedik az AutoWallis

Újbudán, a Kopaszi-gát közelében vásárolt 18 ezer négyzetméteres ingatlant az AutoWallis, amelyen több márkának is helyet adó multimárkás gépjármű kereskedő- és szolgáltató központ fejlesztését tervezi a társaság.
2021. 08. 24. 11:00
Megosztás:

A Continental egy zseniális ötlettel rukkolt elő

Continental akár jövőre megkezdheti a műanyag palackok újrahasznosítását a gumiabroncs-gyártás során, már rendelkezésére áll az ehhez szükséges technológia, amelyet az OTIZ Oriental Industries (Suzhou) Ltd.-vel közösen fejlesztett ki - ismertette a társaság közleményében.
2021. 08. 22. 10:00
Megosztás:

Tovább bővült a használatautó-piac

A magyar használtautó-piacon 464 700 személygépkocsi cserélt gazdát július végéig, 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban - közölte a Jó Autók.hu csütörtökön az MTI-vel a DataHouse előzetes adatai alapján.
2021. 08. 19. 11:00
Megosztás:

Nagy-Britanniában 1998 óta nem adtak el ilyen kevés autót

Nagy-Britanniában 29,5 százalékkal, 1998 óta a legalacsonyabb szintre csökkent az eladott új autók száma az idén júliusban részben amiatt, hogy visszavetette a termelést az autóipart globálisan érintő chiphiány, alább hagyott az emberek vásárlási kedve, és még mindig nem nyitott ki az összes autókereskedő sem.
2021. 08. 09. 13:00
Megosztás:

Vegyesvállalatot alapít az LG és a Magna

Tranzakciós megállapodást kötött egymással az LG Electronics (LG) és a Magna International Inc. (Magna), amelynek értelmében a felek egy vegyesvállalatot hoznak létre. Az LG Magna e-Powertrain néven létrejövő új cég székhelye a dél-koreai Incheonban lesz, irányítását pedig egy tapasztalt menedzsment fogja ellátni.
2021. 08. 06. 07:00
Megosztás:

Növelte forgalmát és nyereségét a Honda

Növelte forgalmát és nyereségét pénzügyi éve első negyedévében a japán Honda autóipari konszern, megemelte éves bevételére és nyereségére vonatkozó előrejelzését is.
2021. 08. 05. 07:00
Megosztás:

Kedvezett a nyári nyitás a használtautó-importnak

Júliusban ismét 11 ezer fölötti mennyiségű importált használt személyautót regisztráltak az országban. A DataHouse adatai szerint a behozott használt autók száma 11 588 volt, ami csupán 2 százalékkal marad el az év eddigi legmagasabb értékének számító júniusi szinttől.
2021. 08. 04. 12:00
Megosztás:

Megjelentek a BMW számai - nagy pozitív meglepetés!

A BMW 28,58 milliárd eurós árbevételt ért el a második negyedévben. Ez 43%-os növekedés és jelentősen felülmúlja a 26,78 milliárd eurós piaci konszenzust.
2021. 08. 03. 16:00
Megosztás:

Így látja a jövőt a Volkswagen

Az előzetes számoknak megfelelő második negyedéves profitról számolt be a Volkswagen. Az idei évi kilátásokat vegyesen módosította a társaság.
2021. 07. 29. 12:00
Megosztás:

Jelentős túljegyzéssel zárult az AutoWallis 6,6 milliárd forintos zöldkötvény-aukciója

Jelentős túljegyzéssel zárult az AutoWallis pénteki zöldkötvény-aukciója a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Kötvényprogramja keretében. A beérkezett, összesen 10,75 milliárd forint névértékű ajánlatból a meghirdetett mennyiségen felül 10 százalékos túljegyzés került elfogadásra, így összesen 6,6 milliárd forint névértékű 10 éves kötvényt – fix 2,89 százalékos átlagos hozammal – vásároltak meg az intézményi befektetők. Az AutoWallis eddig is elkötelezett volt a fenntartható működés mellett, és az aukció jelentőségét mutatja, hogy az AutoWallis az első vállalat a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában, mely zöldkötvényeket bocsátott ki.
2021. 07. 24. 15:00
Megosztás:

A Volkswagen Csoport a mobilitás új világában is vezető szerepet céloz meg

A Volkswagen Csoport 2030-ig szóló New Auto stratégiájával elindítja történetének legnagyobb átalakulását - mondta Herbert Diess vezérigazgató a Volkswagen Csoport virtuális éves közgyűlésén, pénteken, amelyről a csoport márkáinak magyarországi importőre, a Porsche Hungaria tájékoztatta közleményben az MTI-t.
2021. 07. 24. 05:00
Megosztás:

Fellendült a cseh autóipar

Az idei első fél évben 663 ezer személyautót gyártottak Csehországban 31,7 százalékkal többet az egy évvel korábbinál, de 11,2 százalékkal kevesebb, mint a koronavírus-járvány előtt, 2019 első felében - közölte csütörtökön a cseh autóipari szövetség.
2021. 07. 23. 08:00
Megosztás:

A Mercedes sem tud megmenekülni a chiphiány elől

Az előzetes eredményt követően ma publikálta második negyedéves eredményét a Daimler, de mivel a főbb eredményszámokat már korábban publikálták, így a figyelem a 2021-es kilátásokra összpontosult.
2021. 07. 22. 11:00
Megosztás:

Csaknem 50 százalékkal lettek drágábbak a használt autók

Egyre jelentősebb a saját autó, az önálló mobilitás igénye Magyarországon, mindez pedig nemcsak az új, de – és főként – a használt autók iránti érdeklődés fokozódásában is megmutatkozik. A növekvő kereslet és a piac utánpótlásának drágulása a hazai használtautó-árakat is jelentősen felverte – derül ki a Használtautó.hu piacelemzéséből.
2021. 07. 21. 02:00
Megosztás:

Első féléves rekordot döntött idén a belföldi használtautó-piac

A DataHouse frissen közzétett előzetes adatai szerint a hazai használtautó-piacon 395 000 személygépkocsi cserélt gazdát az első félévben. Ez az érték 5,7 százalékkal haladja meg a tavalyi első félév volumenét. A JóAutók.hu várakozása szerint reális az esély, hogy éves szinten megdől a használtautó-piac forgalmának 2019-ben elért 808 ezres csúcsa.
2021. 07. 20. 20:00
Megosztás:

Jelentősen nőttek a gumiabroncs értékesítések

Jelentősen nőtt az értékesítés miden termékkörben idén a második negyedévben, lényegében újra a két évvel ezelőtti szinten állnak a gumiabroncsgyártók - közölte a Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) az Európai Gumiabroncs- és Gumigyártók Szövetsége (ETRMA) gumiabroncs-eladási statisztikái alapján az MTI-vel.
2021. 07. 20. 06:30
Megosztás:

Megerősítette az AutoWallis hitelminősítését a Scope Ratings, 6 milliárd forintos zöldkötvény-kibocsátás jöhet

Hatmilliárd forint összegben bocsáthat ki zöldkötvényeket az AutoWallis az MNB Növekedési Kötvényprogramja keretében, miután a Scope Ratings megerősítette a társaság Bplusz hitelminősítői besorolását. A tőzsde autós vállalata a kibocsátást július 23-án zárt körben tervezi, a befolyó összeget a korábban elfogadott Zöld Finanszírozási Keretrendszerben lefektetett elvek mentén kívánja felhasználni.
2021. 07. 19. 12:00
Megosztás:

Megugrott a forgalomba helyezett új autók száma az EU-ban

Jelentős mértékben emelkedett a forgalomba helyezett új személyautók száma az Európai Unióban júniusban is; immár a negyedik egymást követő hónapban mértek erőteljes növekedést, ami nem meglepő, mivel a koronavírus-járvány miatti szigorú korlátozások és súlyos bizonytalanságok tavaly tavasszal megroppantották az értékesítést.
2021. 07. 17. 03:00
Megosztás:

Új munkahelyeket teremtenek a Suzuki fejlesztései

Új munkahelyeket teremtenek a Suzuki idei fejlesztései, amelyek összértéke eléri a 60 millió eurót - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Esztergomban a külgazdasági és külügyminiszter.
2021. 07. 15. 22:00
Megosztás: