Európai startupból globális játékos – A FlixBus az Amerikai Egyesült Államokban terjeszkedne

Európa vezető távolsági buszszolgáltatója az Amerikai Egyesült Államokban történő piacra lépést tervezi. 26 európai ország után a FlixBus az USA-ban is alkalmazni szeretné különleges üzleti modelljét. Mindeközben a zöld hálózat Magyarországon és Európa-szerte is tovább nő.

A FlixBus európai startupként szeretné célba venni a Szilícium-völgyet. André Schwämmlein, a FlixBus alapítója és ügyvezető igazgatója elmondta: „Az Amerikai Egyesült Államok mobilitási piaca változóban van és komoly lehetőségeket rejt – a közösségi közlekedés és a fenntartható utazás egyre fontosabbá válik. A FlixBus szeretne az átalakuló piac része lenni, hogy az amerikai utasoknak is kedvező árú, környezetbarát közlekedési alternatívát nyújthasson.”
 
Európában a FlixBus már évek óta okos mobilitási lehetőséget biztosít egyedülálló üzleti modelljének köszönhetően. Ennek lényege a helyi kis-és középvállalkozásokkal való együttműködés, ami a lokális gazdaságokat is támogatja. A cég berlini, müncheni, párizsi, zágrábi, milánói, amszterdami, stockholmi, aarhusi, prágai és budapesti irodája mellett most Los Angelesben is megkezdi a tevékenységét. Egy kisebb csapat már a városban van, tagjai az egyesült államokbeli központ kialakításáért felelnek.
 
Magyarországon és Európában is folyamatos a fejlődés: további járatsűrítés 2018-ban

A FlixBus 2017 szeptemberében Budapesten is irodát nyitott, a helyi csapat feladata a regionális üzletfejlesztés elősegítése. 2018-ban a vállalat tovább sűríti a járatokat a fővárosból a legnépszerűbb célállomások irányába, például Bécsbe, illetve tervben van további kelet-európai piacok bevonása is a hálózatba.
 
„Okos és zöld mobilitási lehetőséget szeretnénk biztosítani mindenkinek. 2018-ban számos csatlakozás megnövelt járatszámmal fog üzemelni, új turisztikai desztinációkat, vidéki térségeket is integrálunk a hálózatunkba. Csak egy jól működő európai szolgáltatással a hátunk mögött lehetünk sikeresek az USA-ban.” – tette hozzá André Schwämmlein.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest

Hozzászólások

Kevesebb új autó készül Nagy-Britanniában

A brit autógyártók és kereskedők szakmai szervezetének (SMMT) legfrissebb előrejelzése szerint idén a vártnál kevesebb új autó készül Nagy-Britanniában a kereslet visszaesése miatt.
2017. 11. 25. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Merkel: Németország számára fontos az Európai Unió jövője

Németország számára fontos az Európai Unió jövője, ezért kormánya továbbra is elkötelezett az Európai Unió törekvései mellett - jelentette ki újságírók előtt Angela Merkel német kancellár az az uniós és a keleti partnerségi országok vezetőinek pénteki brüsszeli csúcstalálkozóját követően pénteken.
2017. 11. 25. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Új uniós adatvédelmi szabályozás- akár 6 milliárd forintnyi bírság is kiszabható lesz

A 2018. május 25-én hatályba lépő új európai általános adatvédelmi rendelet (GDPR) minden tagállamra egységesen kiterjedően szabályozza majd az állampolgárok személyes adatai védelmének jogi keretrendszerét, ráadásul kifejezetten nagymértékű bírságokat is kilátásba helyez. Kérdéses ugyanakkor, hogy tényleg minden tekintetben felkészültek-e a hazai cégek az adatvédelmi szabályok változására a saját kiberbiztonságuk, vagy vállalati IT infrastruktúrájuk és belső folyamataik tekintetében.
2017. 11. 24. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy leépítésre készül a TEVA

Izraeli lapértesülések szerint nagy létszámleépítésre készül a Teva, amelynek keretében izraeli dolgozóinak 25%-át (1.700 fő), amerikai dolgozóinak 10%-át bocsátaná el.
2017. 11. 24. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem szeretik, ha twittereznek és szelfiznek a német parlamentben

Nemkívánatos a twitterezés és a szelfizés a német szövetségi parlament (Bundestag) üléstermében - figyelmeztette a képviselőket Wolfgang Schäuble elnök német lapok pénteki jelentései szerint.
2017. 11. 24. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedéssel nyithatnak a főbb európai piacok

Emelkedéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2017. 11. 24. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenhet a britek életszínvonala

Londoni makrogazdasági elemzők csütörtöki előrejelzései szerint az új brit költségvetési tervezetben szereplő, jelentősen rontott növekedési becslésekből az életszínvonal hat évtizede nem tapasztalt hosszúságú csökkenésére lehet következtetni, és Nagy-Britannia akár két évtizedet is elveszíthet jövedelemnövekedési szempontból.
2017. 11. 24. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a magyar-svájci kereskedelem

A magyar-svájci kereskedelmi forgalom alakulása (2001-2016); behozatal; kivitel; milliárd forint
2017. 11. 24. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jók a magyar-szlovén politikai kapcsolatok

A magyar-szlovén politikai kapcsolatok kiválóak, az egyik legjobb kapcsolat a szomszédos országok közül Szlovéniához fűzi Magyarországot - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke csütörtökön az Országházban, miután a szlovén parlament elnökével találkozott.
2017. 11. 24. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

26 étterem kapott Michelin-csillagot az Ibéria-félszigeten

Az Ibériai-félszigeten 26 újabb étterem kapott Michelin-csillagot idén, ezek közül 24 Spanyolországban, kettő Portugáliában található.
2017. 11. 24. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új rendszert javasol a természeti katasztrófák kezelésére az EB

Javaslatot tett az Európai Bizottság egy új európai rendszer létrehozására természeti katasztrófák megelőzése és kezelése érdekében - közölte Hrisztosz Sztilianidesz humanitárius segítségnyújtásért és válságkezelésért felelős uniós biztos Brüsszelben csütörtökön.
2017. 11. 24. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a német GDP

A harmadik negyedévben a várakozásoknak megfelelő 0,8 százalékos mértékben nőtt a német bruttó hazai termék az előző negyedévihez képest a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtökön közzétett végleges adatai szerint.
2017. 11. 24. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem veszélyes az egészségre az Európa légterébe került radioaktív szennyezés

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség, az Országos Atomenergia Hivatal (OAH), valamint több nukleáris biztonsági hatóság és intézet szerint is elenyésző az egészségügyi kockázata annak a radioaktív szennyeződésnek, amelyik szeptemberben az Ural környékén kerülhetett a levegőbe, majd Európa felett is megjelent.
2017. 11. 23. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen zártak a nyugat-európai piacok

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2017. 11. 23. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Sztrájkolnak az Amazon olaszországi dolgozói

Emberségesebb munkafeltételeket és jobb bérezést követelnek maguknak az Amazon internetes kereskedelmi óriás olaszországi dolgozói, akik a Black Friday napjára 24 órás sztrájkot hirdettek, megbénítva az akciós vásárlási nap rendeléseit.
2017. 11. 23. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hat éve a legnagyobb teljesítménynövekedés a német feldolgozóiparban

Hat éve a legnagyobb ütemben nőtt novemberben a német feldolgozóipar teljesítménye a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet beszerzési menedzserek körében végzett felmérése szerint.
2017. 11. 23. 13:35
Megosztás:
Hozzászólások:

Az izraeli Teva drasztikus elbocsájtási hullámra készül

Az izraeli Teva vállalat drasztikus elbocsájtási hullámra készül, várhatóan megválik izraeli dolgozóinak negyedétől az új, hatékonyságnövelő szerkezetátalakítási reformprogram keretében - írta csütörtökön a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.
2017. 11. 23. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentősen élénkült az euróövezet gazdasági aktivitása

Hat éve a legnagyobb ütemben élénkült novemberben a gazdasági aktivitás az euróövezetben a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet csütörtökön közzétett vizsgálata szerint.
2017. 11. 23. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Már idén elérte a 2020-ig kitűzött fenntarthatósági céljai többségét a Xerox

Az energiafelhasználás, az üvegházhatást okozó gázkibocsátás, vagy a vízhasználat arányait globális szinten mérve a Xerox már ebben az évben teljesítette azokat a fenntarthatósági célokat, amelyeket az előzetes terveik szerint 2020-ig kellene.
2017. 11. 23. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

3 milliárd font jut a Brexitre

A brit kormány 3 milliárd fontot (több mint ezermilliárd forintot) különít el a brit EU-tagság megszűnésével összefüggő bármilyen jövőbeni pótlólagos finanszírozási igényre - mondta a következő pénzügyi év költségvetési tervezetét ismertetve szerdán a brit pénzügyminiszter.
2017. 11. 23. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás