Exportképes kkv-kat támogatna az Eximbank

Az Exim Bank és Biztosító 2021-ig az exportra termelő mikro-, kis- és közepes vállalkozások több mint 50 százalékát szeretné pénzügyi termékeivel elérni, ennek érdekében például a 2017 második felében induló Jövő exportőrei programmal 100 milliárd forint új hitellehetőséget nyit meg a magyar vállalkozások számára - mondta Urbán Zoltán, az Exim vezérigazgatója az MTI-nek adott interjúban.

A Jövő exportőrei program a fejlődő, vagy jövőbeni exportőröknek, elsősorban a kis- és középvállalkozásoknak nyújtana finanszírozást, a másik termékcsalád az Európai Unióba (EU-ba), illetve a fejlett piacokra exportáló vállalkozásoknak kínált rövid lejáratú hitelbiztosítás, amelyet az évi 2 millió eurós export árbevétel alatti piaci szereplők igényelhetnek majd.
    

Bővítik a minőségi kritériumokat, nagyobb hangsúlyt kívánnak fektetni a magyar hozzáadott értékre, az innovációra, a foglalkoztatásra - tette hozzá.  
        

Urbán Zoltán kiemelte, hogy az év végére az Exim hitel- és garanciaállománya várhatóan meghaladja a 920 milliárd forintot. A belföldi és nemzetközi befektetési alapok fókuszában is a külpiacokon megjelenő kis- és közepes vállalkozások állnak. A vezérigazgató kitért arra is, hogy tavaly 442 milliárd forint új hitelt folyósítottak, melynek több mint 20 százaléka az ázsiai térségbe irányuló exportot szolgálta. Az Exim 826 milliárd forintnyi hitel- valamint 29 milliárd forintnyi garanciaállománnyal zárta az évet és 511 milliárd forintnyi többlet export, valamint 51 milliárd forintnyi belföldi többlettermelés megvalósulását támogatta.
    

Urbán Zoltán hangsúlyozta, hogy az Exim az elmúlt 15 évben sohasem volt veszteséges, a tőkeemelések a portfolió bővítését, az üzleti aktivitás növelését szolgálják. Hozzáfűzte, hogy a 2016-os 44,7 milliárd forintos tőkeemelés mellett az Exim a tevékenységével 280 milliárd forinttal járult hozzá a hazai GDP növekedéséhez.
    

A vezérigazgató rámutatott: a keleti és déli nyitás stratégiájának megvalósításában is erős az Exim jelenléte, a program meghirdetésekor a bank 133  ország kockázati felmérését végezte el, a megállapított országlimitek alapján  támogatni tudják a magyar exportőrök értékesítéseit ezen térségekben.  
    

Urbán Zoltán elmondta, hogy az Exim szeretné fellendíteni az Iránba irányuló magyar exportot, többek között azért, mert a szankciók meghirdetése előtt Iránba több mint 350 millió euró értékben exportált Magyarország, míg most annak csupán 1/10-ét éri el a magyar kivitel. Az Exim már egy iráni állami bankkal és egy iráni biztosítóval is együttműködési megállapodást írt alá  a magyar kivitel előmozdítására.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 2,5% (KSH, 2017. szept.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Elmondta: a magyar export egyik nagy sikere lehet a Teherán város önkormányzata által aláírt szándéknyilatkozat 600 hazai busz megrendeléséről. Emellett az egyik üdítőital ipari cégnek is kedvező perspektívái vannak Iránban, tavaly december óta forgalmazzák termékeiket, a szomszédos Azerbajdzsánban mindössze 2 év alatt 40 százalékos piaci részesedést értek el. Növényvédő szerek, vetőmagok, növényi tápanyagok, műanyagipari termékek exportját is megkezdték, további tárgyalások folynak orvosi berendezések és takarmánykeverék exportálásáról. Elképzelhető, hogy az ebből a célból létrehozott 85 millió eurós keret kevésnek bizonyul - tette hozzá a vezérigazgató.
    

Urbán Zoltán elmondta: az Exim aktív szereplője különböző tőkealapoknak is, a bank 30 millió dollárral vett részt 2014-ben a Kínai Közép-Kelet-Európai Befektetési Alap létrehozásában. Az alap 2 év alatt csaknem 500 millió dollárt helyezett ki a térségben, Magyarországon pedig már több mint 90 millió dollárt fektetett be a felsőoktatásba és az infokommunikációs szektorba - említette meg a vezérigazgató.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Rangos elismerés: magyar szakembert választott tagjai közé a RICS

A világ egyik leghíresebb ingatlanszervezete, a londoni székhelyű Royal Institution of Chartered Surveyors (RICS) tagjává választották Ódor Dánielt, a Taylor Wessing Ügyvédi Iroda ügyvédjét.
2018. 01. 20. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Aláírták az idei MÁV-bérmegállapodást

Aláírta a MÁV-csoport a szakszervezetekkel a megállapodást a 2017-ben kötött, 3 évre szóló bérmegállapodás 2018. évi, átlagosan 12 százalékos bérfejlesztés végrehajtásának részleteiről - közölte a Vasutasok Szakszervezete pénteken az MTI-vel.
2018. 01. 19. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Minden készpénzét hazautalhatja az Apple

38 milliárd dollár adót fizethet az Apple a külföldön tartott likvid eszközeinek hazautalásáért, így ha teljes egészében a készpénzre vonatkozó 15,5%-os adókulccsal számolunk, összesen 245 milliárd dollárról lehet szó, ami gyakorlatilag egybeesik a vállalat szeptember végén riportált külföldi készpénzállományával.
2018. 01. 19. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elindult az OTP Bank startup mentorprogramja

Elindult az OTP Bank és a finn Nestholma tanácsadó cég közös startup akcelerátor programja, amelyre száznyolcvan nemzetközi és magyar startup cég jelentkezett, közülük hét cég kapott lehetőséget arra, hogy a bank szakembereivel együttdolgozzon a következő hónapokban - jelentették be a pénzintézet munkatársai a bank sajtótájékoztatóján, csütörtökön Budapesten.
2018. 01. 18. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedik a Bank of America árfolyama

A vártnál kisebb mértékben emelkedett a Bank of America (BofA) bevétele és profitja a tavalyi negyedik negyedévben, árfolyama ennek ellenére enyhe pluszban áll a New York-i tőzsde nyitása előtti elektronikus kereskedésben.
2018. 01. 17. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

400 millió forintért bővíti gyárát a Momert Zrt.

A dunaújvárosi Momert Zrt. 191,4 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatással mintegy 430 millió forintért bővíti gyártókapacitását.
2018. 01. 17. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Együttműködési megállapodást kötött a Rolls-Royce és az MVM OVIT

Szándéknyilatkozatot írt alá a Rolls-Royce és az MVM OVIT Országos Villamostávvezeték Zrt. arról, hogy partnerséget alakítanak ki a Paks II projekt irányítástechnikai rendszereinek megvalósítására és karbantartására - közölte a Rolls-Royce cég kedden az MTI-vel.
2018. 01. 17. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Bírságot kapott az Oberbank

Pénzforgalomra vonatkozó előírásokat sértett meg az Oberbank fióktelepe, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a feltárt jogsértések miatt 20 millió forintos bírságot szabott ki.
2018. 01. 16. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Airbus leállítja a világ legnagyobb utasszállítójának gyártását

Az Airbus leállítja a világ legnagyobb utasszállítója, az A380-as gyártását, ha nem sikerül új megrendeléseket begyűjteni - mondta John Leahy, a toulouse-i gyártó kereskedelmi vezetője hétfőn.
2018. 01. 16. 05:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Lisszabonban mutatja be sikeres vezetőképző programjait a MOL és a SEED Üzleti Iskola

Portugália fővárosában január 17. és 18. között rendezik meg a MERIT Summit fórumot, ahol HR vezetők és üzleti iskolák igazgatói találkoznak több mint húsz országból. A nemzetközi programon Magyarországot a MOL és a SEED Üzleti Iskola képviseli.
2018. 01. 15. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Erste Ingatlan Alap megvásárolta a Market Central Ferihegyet

Az Erste Ingatlan Alap tulajdonába került a legnagyobb magyar kiskereskedelmi park, a Market Central Ferihegy és a mellette található Quadrum irodaház. Az Erste Alapkezelő szerint a magyar gazdaság és a kiskereskedelmi piac bővülése a bérleti díjak növekedését hozhatja magával, ami kedvező kilátást jelent az ingatlanpiaci alapok hozamaira nézve.
2018. 01. 15. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Sikeres volt a bértárgyalás a SPAR és a KASZ között

Megállapodott a 2018-as bérekről a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete.
2018. 01. 15. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatja terjeszkedését az Apollo Tyres

Még zajlik a zöldmezős beruházás Gyöngyöshalászon, de az Apollo Tyres már egy újabb gyáregység építését kezdi meg, ezúttal Indiában. Az Apollo Tyres hetedik gyárának alapkőletételére a napokban került sor, a beruházás első fázisára átszámolva több mint 73 milliárd forintot, illetve 237 millió eurót költenek. A világszínvonalú üzemet India délkeleti részén, Andhra Pradesh államban építik fel, 81 hektáron. (Összehasonlításul: Gyöngyöshalászon a gyár 72 hektáron épül fel, a magyar beruházás értéke 475 millió euró.)
2018. 01. 15. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordszintű volt a Jaguar Land Rover tavalyi eladása

Új értékesítési csúcsot döntött a Jaguar Land Rover, 621 ezer 109 gépkocsit adott el Nagy-Britannia legnagyobb autógyártója tavaly - közölte hétfőn az autóipari vállalat.
2018. 01. 15. 11:07
Megosztás:
Hozzászólások:

A Boehringer Ingelheim az eddiginek több mint a duplájára, 250 millió euróra növeli Vállalkozási Alapjának támogatását, amely jelzi a vállalat innováció iránti elkötelezettségét

A Boehringer Ingelheim bejelentette, hogy 100 millióról 250 millió euróra növeli a cég vállalkozási alapjának (Boehringer Ingelheim Venture Fund, BIVF) támogatását. A támogatást sokat ígérő, korai fázisban lévő startup cégekbe fektetik be, amely cégek működési területe elsősorban a regeneratív gyógyászat, a fertőző betegségek kezelése és az immun-onkológia, továbbá a támogatásból növelik az USA-beli portfoliót, és belépnek a digitális egészségügy területére is. A jelentős támogatásnövelés mellett megduplázzák a befektetési menedzserek számát is.
2018. 01. 15. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyar régiós vezetőt nevezett ki a Mastercard

2018 januártól Romvári Frigyes a Mastercard régiós ügyfélkapcsolati igazgatójaként folytatja munkáját, ezen belül kiemelt feladata lesz a fizetéstechnológiai cég és az OTP Bank régiós kapcsolatának támogatása.
2018. 01. 14. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kedvezőek lehetnek az új pénzforgalmi szabályok a bankkártya-tulajdonosoknak

Szombattól új pénzforgalmi szabályok lépnek életbe Magyarországon is, amelyek a PSD2, azaz a pénzforgalmi szolgáltatásokról szóló módosított uniós irányelv alapján számos kedvező változást hoznak a pénzügyi szolgáltatások terén. Az új szabályok több esetben kedveznek a bankkártya-tulajdonosoknak.
2018. 01. 13. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új HR vezető a Praktikernél

Márton Katalin lett a Praktiker új HR vezetője. A szakember korábban már dolgozott a barkácsláncnál, majd részt vett a Posta Biztosító felépítésében és a Saint-Gobain Építőanyag Kereskedő Zrt. átstrukturálásában.
2018. 01. 13. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

WIZZ rekord: több mint 28 millió utas, 24%-os növekedés 2017-ben

A Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága ma bejelentette, hogy 2017-ben rekordszámú utast szállított, jelentősen bővítette hálózatát, lebonyolította minden eddiginél nagyobb repülőgép-megrendelését, részben szponzorált pilótaképzést indított, és számos fejlesztést vezetett be a jobb ügyfélkiszolgálás érdekében.
2018. 01. 12. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Éles fordulatot jelentene ha a DB megvenné a Commerzbankot

Tegnap ismét felröppent az a spekuláció, hogy a Deutsche Bank esetleg megvenné a Commerzbankot.
2018. 01. 11. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás