Ez most a legnagyobb veszély a világban

Donald Trump és a Kínával való kereskedelmi háború eszkalációja miatt aggódnak a legjobban a Portfolio Business and Finance Summitján részt vevő vezető közgazdászok, azonban abban egyetértenek, hogy bár a feltörekvő piacokra a konfliktusnak komoly hatása lehet, a régiónk nem sokat fog belőle érezni.

Ez most a legnagyobb veszély a világban

Az Egyesült Államok továbbra is stabil marad, de a monetáris szigorítás zajt okozhat a fejlett piacokon is. 

Marco Wagner, a Commerzbank szenior közgazdásza a világgazdaság kilátásairól beszélt:

Az eurozóna beszerzési menedzser indexei (BMI) jelentős pesszimizmusról árulkodnak, miután 2017-ben hatalmasat ugrottak, idén nagyon nagyot estek. Wagner szerint az optimizmus részben visszatérhet 2019-ben, de legalábbis stabilizálódni fognak majd a számok. Az EKB monetáris politikája támogatóan hathat a piacokra, de jövő ősszel óvatos kamatemelésbe kezdhet az egységes piac jegybankja.

Wagner úgy véli, hogy a nemzetközi gazdaságra nézve a legnagyobb kockázatot Donald Trump elnök és a Kínával való kereskedelmi háborúja jelenti. Bár a kínai gazdaságra komoly hatása lehet a kivetett tarifáknak, Wagner szerint nem tolja majd a kereskedelmi konfliktus recesszióba a világ második legnagyobb gazdaságát. A szakember szerint sokkal nagyobb probléma a túlkapacitás, mely miatt lassul majd Kína gazdasági növekedése a következő 5-10 évben.

A közgazdász szerint Trump elnök Kína után hamarosan az EU-val is kereskedelmi vitába keveredhet, viszont sokkal puhább eszközöket használhat majd, hogy céljait elérje. Trump elnök nem fél az EU (nem egységes) katonai erejétől, nem aggódik a szabadalomlopások miatt és az EU hajlandónak mutatkozott a tárgyalásra.

Maga az amerikai gazdaság növekedhet a következő 1-2 évben is, viszont a Fed kamatemelései megingathatják a piacokat. Wagner szerint idén még egy, jövőre még három, 25 bázispontos kamatemelést tapasztalhatunk. Ennek elsősorban a feltörekvő piacokra lehet hatása, hiszen a nagyobb feltörekvő gazdaságoknak jelentős dollárban denominált adóssága van.

Wagner szerint mindezek ellenére nem lesz általános feltörekvő
piaci válság, viszont van 1-2 olyan gazdaság, mely kifejezetten kockázatos. Ezek a gazdaságok már most is nyomás alatt vannak, például Törökország és Argentína.

Ludovic Subran, az Euler Hermes vezető szerint:
Érdemes most az Egyesült Államokba exportálni, hiszen az ország jelentős növekedésen megy most keresztül. Trump most "policy bullyingot" csinál, bizonytalanságot generál és emiatt sokan hibáznak a piacon. Ezek a hibák már több feltörekvő piaci gazdaságot is recesszióba taszítottak.

Az Egyesült Államok meg akarja gátolni Kínát, hogy a világ domináns hatalma legyen, mivel a világ két legnagyobb gazdasága feszül egymásnak, ennek kihatása lehet az eurozónára is. Nem sok esélye van az EU-nak arra, hogy hasznot tudjon húzni a kialakult helyzetből, jó esetben is kimarad belőle.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Más, nagyobb országok, például Kína nehezen értik meg, miért éri meg nekik Európával üzletelni, mivel nekik túl kicsi a kontinens, nem akarnak foglalkozni külön-külön minden országgal. Az európai integráció ezért is fontos, hogy ne egy kisebb területen összpontosuló apró országok kollekciója legyünk.

A kisebb közép- és kelet-európai országok kevésbé függnek az amerikai problémáktól, viszont a nyugat-európai országokkal kapcsolatos kitettségük miatt sérülékenyek. Kár ezeket az országokat más feltörekvő piacokkal egybemosni, jelentős növekedési potenciál van bennük. A régióban Románia a legkockázatosabb. Törökországot is a régióba sorolják hagyományosan, de Subran szerint nem érdemes egy tető alá venni ezt a gazdaságot, ami még kockázatosabb is ráadásul, mint a régió országai.


A közép- és kelet-európai országok sokkal nagyobb dinamikával lábaltak ki a gazdasági válságból, mint a nyugat-európai országok, vélhetően ez a dinamika kitart majd a következő években is: a nyugati országok GDP-növekedése 2% körül lesz, míg Közép-Európáé továbbra is 3% fölött maradhat. Magyarországon is hamarosan meg kell kezdeni a monetáris politika szigorítását, a régióban az összes ország már megkezdte ezt. Ha nyílt kereskedelmi háborúvá is fajul a kínai-amerikai konfliktus, ennek vélhetően nem lesz komoly hatása a CEE-régióra.

Oroszország jól kezelte az elmúlt évek pénzügyi válságait, segített az is, hogy a jegybank óvatosan emelte a kamatokat a szankciók ellenére és az is, hogy államosítottak pár bankot. Most a dollár elhagyásán dolgoznak, melyben Kína is segíthet. Bár Oroszországot mindez ellenállóvá tette, Subran nem tartja ezeknek az eszközöknek a használatát előnyösnek.

A magyar vállalatok vezetői, pénzügyi igazgatóik délelőtti panelbeszélgetésében ezekről volt szó:

Melyek a legnagyobb kihívások a vállalati működésben pénzügyi nézőpontból?

Dedéné Novotni Anna, a HAJDU Cégcsoport alelnöke, a HAJDU Autotechnika Ipari Zrt. vezérigazgatója elmondta: náluk mintegy 6 milliárd forintnyi, az elmúlt években végrehajtott beruházásuk hasznosítása most a cél. Hoffmann Tamás, a LafargeHolcim ügyvezető igazgatója szerint nem lehet tudni, hogy a következő években hogy alakul az építőipar Magyarországon, ezért beruházásaik elvárt megtérülési ideje mindössze egy év, ez nagy kihívás számukra. A Molnál a beruházási tevékenység folyamatos, évente 400-500 millió dollárt költenek erre, ennek durván a fele eszközállag-megóvásra megy. A következő 3 évben 1,4 milliárd dollárnyi, szeptemberben bejelentett poliol termelőüzem-beruházás egészíti ezt ki - ismertette Ortutay Zsuzsanna pénzügyi igazgató. A Mol nem projektenként, hanem általános célú vállalati hitelekből és tőkepiaci forrásokból finanszírozza jelenlétét. Szabó János gazdasági vezérigazgató-helyettes szerint a Magyar Telekom évi 60-70 milliárd forintot költ beruházásra, döntő része ennek hálózati beruházás, jellemzően 10 év feletti hosszú megtérüléssel számolnak. Kihívásként említette az 5G technológiára való felkészülést és az akvizíciók finanszírozását. Az E2 energiakereskedő cégként elsősorban IT-beruházásokra költ, jelenleg értékteremtő eszközöket, pl. energiahatékonysági megoldásokat keresnek addicionális tőkeigény nélkül - mondta el Tordai Péter gazdasági igazgató.

Mi egy CFO feladata?

Vállalati életciklustól függ leginkább, mi egy pénzügyi vezető munkájának legfontosabb kihívása, az E2-nél ezt kiegészíti, hogy Magyarország kevés 50-50%-os joint venture-ének egyikéről van szó, így a gazdasági vezetőnek egyfajta patikamérlegen való egyensúlyozás is a feladata - mondta Tordai Péter. Szabó János szerint a stabil működés biztosítása, új technológiák üzleti tartalmának, finanszírozásának megteremtése során, az értékteremtés feladatában meghatározó a pénzügyi vezető személye. Ortutay Zsuzsanna szerint a beruházási feladok jó szelekciójában, az üzletáganként különböző, de egységes elvek mellett értékelt projektek pénzügyi hátterének megteremtésében, a tőkeköltségek figyelembevételénél és a kockázatkezelésben nagy szerepe van. Hoffmann Tamás cégvezetőként úgy látja, a pénzügyi vagy gazdasági vezetők feladata eddig az operatív funkciókra szorítkozott, a pénzügyesek tartózkodnak a legtöbbet az irodában, számláznak, csoportszintű reportokat készítenek, rendkívül sok munkaigényes feladatot látnak el. A jövőben szeretné a pénzügyeseket jobban bevonni a mindennapi üzletbe, nyitottabbá tenni őket a külvilágra. Dedéné Novotni Anna elmondta: a döntésekben szoros az együttműködés a finanszírozási és beruházási kérdésekben gazdasági igazgatójukkal, a mindennapi végrehajtás sok tekintetben a pénzügyesek feladata.


Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor
Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor
Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Vállalkozónak születni kell – vagy mégsem?

Vajon előnyt vagy hátrányt jelent egy új üzlet beindításában, ha a családban van már vállalkozói tapasztalat? Az elsőre talán egyszerűnek tűnő kérdésre valójában mégsem olyan egyértelmű a válasz, hiszen a K&H által megkérdezett vállalkozások szerint - bár a legtöbb esetben a családtagok hasonló téren szerzett tapasztalatai valóban segítséget jelentenek- olyan is előfordul, amikor éppen ez rettenti el őket.
2019. 03. 18. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezeket a makroadatokat várjuk a héten

Kevés adatot közölnek a következő héten, mindössze az államháztartás februári részletes adatait és a szálláshelyek januári forgalmát teszik közzé.
2019. 03. 18. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Több éves mélypontra esett a globális vállalati hangulat

A Fidelity International éves elemzői felmérése szerint 2016 óta nem látott szintre süllyedt világszinten a vezetői bizalom, a tőkeberuházások, az osztalékpolitika, a tőkemegtérülés és a mérleg alapján megállapított vállalati hangulati mutató.
2019. 03. 17. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentős bővülést értek el a vezető kkv-k

Az árbevételét 20 százalékkal, a nyereségét pedig 61 százalékkal tudta átlagosan növelni a mezőgazdaság, az ipar, az építőipar, a kereskedelem és a szolgáltatások 100-100 legsikeresebb kis- és közepes belföldi vállalkozása (kkv) az Opten Kft. felmérése szerint.
2019. 03. 11. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Óriási az igény az uniós forrású kkv technológia hitelprogramra

Az eddigi 50 millió forintról 150 millió forintra nőtt az igényelhető hitel maximuma az európai uniós forrású KKV Technológia Hitelprogramnál. A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) országszerte megtalálható MFB Pontjain elérhető forrás a vállalkozások technológiai fejlesztési és korszerűsítési igényeire jelent megoldást. A kifejezetten gyors átfutási idővel elérhető forrásra szeptember óta közel 29 milliárd forint hiteligénylés érkezett.
2019. 03. 11. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentősen romlott a befektetői hangulat, de recesszió még nem fenyeget

A globális vállalati hangulati mutató 2016 óta nem látott mélységbe zuhant: a vállalatok a gyengülő fogyasztással és a növekvő költségekkel küzdenek – ez derült ki a Fidelity International legfrissebb Elemzői Felméréséből.
2019. 03. 11. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Versenyképesség, mint a magántulajdonú vállalkozások erőssége és kockázata – a 2019-es várható trendek előrejelzése

Az új technológiák kínálta lehetőségek kihasználása, a működést támogató infrastruktúra folyamatos fejlesztése és a stratégiai gondolkodás – ez az a három fő terület, amelyekre a Deloitte elemzése szerint kiemelt figyelmet kell fordítaniuk a magántulajdonú vállalkozásoknak ahhoz, hogy az üzleti világ gyors változásainak nyertesei lehessenek.
2019. 03. 11. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kevés makroadat lesz a jövőhéten

Kevés makrogazdasági adat jelenik meg a következő, nemzeti ünnep miatti rövidített kereskedési héten, a januári külkereskedelmi, építőipari statisztikát valamint az ipari termelés januári alakulását publikálja a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2019. 03. 10. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Felülmúlta a várakozásokat a februári infláció

A fogyasztói árak emelkedése februárban felülmúlta a várakozásokat, a maginfláció és az adószűrt maginfláció is jóval meghaladta a 3 százalékos jegybanki célt. Mindezek hatására a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa elkezdheti a monetáris kondíciók normalizálását, egyelőre a nem hagyományos eszközök visszavonásával - kommentálták az MTI-nek az elemzők a statisztikai hivatal (KSH) pénteken kiadott jelentését.
2019. 03. 08. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lassabban kezdett az ipar

Több mint 4 százalékos növekedéssel nyitott a magyar ipar, ami elmarad a korábbi években elért januári tempótól. Az idén 3-4 százalékos többlet várható az ágazattól.
2019. 03. 08. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Feljebb mentek az árak – a kereslet egyre jobban látszik az árakon

Februárban ugrott az infláció, a legtöbb termékcsoportban gyorsulás látható. A GDP-növekedésben főszerepet vállaló piaci szolgáltatásoknál 2008 óta nem látott áremelkedés történt. Az inflációs nyomás és a kedvezőtlenebbé váló nemzetközi környezet miatt nehéz helyzetben van a magyar jegybank, de számottevő szigorítás egyelőre nem várható.
2019. 03. 08. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Inflációs, ipari és államháztartási adatokra számíthatunk

Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, közülük kiemelkedik a februári inflációs adat és a januári ipari termelés első jelentése, valamint az államháztartás február végi helyzetéről szóló gyorstájékoztató.
2019. 03. 03. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hogyan pörgött fel a magyar gazdaság?

A valós növekedést legjobban tükröző korrigált adatok szerint 5 százalékkal nőtt 2018-ban a magyar GDP. Bár a gazdaság motorját a szolgáltatások jelentették, a 2017-hez képest bekövetkezett növekedés elsősorban a mezőgazdaságnak és az építőiparnak köszönhető. Az idén több mint 3,5 százalékos növekedésre van kilátás, de a nemzetközi környezet komolyabb változása kockázatot jelent.
2019. 03. 01. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vállalkoznának a magyarok, ha nem félnének a szégyentől

Hiába szeretne vállalkozást indítani a magyarok túlnyomó többsége, csak töredékük mer belevágni, mert tartanak a kudarctól. Pedig egy friss pályázati programnak köszönhetően minden korábbinál kedvezőbb feltételek mellett lehet belevágni az új életbe.
2019. 03. 01. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hogyan lesz egy vállalat sikeres 100 millió alatti támogatással?

A Via Credit felmérése szerint a 10-és 100 millió forint közötti kutatás fejlesztési támogatást elnyerő cégek csupán 38 százaléka tudta a nyerés utáni öt évben a támogatás minimum kétszeresével növelni az összesített EBITDA (üzemi eredmény + amortizáció) értékét. Ráadásul a közép-és nagyvállalati szektorból átlagon felül teljesített, míg a mikró- és kisvállalkozásoknál harmadánál volt erre példa. A Via Credit szerint az eredmények javulnának, ha a támogatás mértéke összehangban lenne az adott vállalkozás saját tőkéjével és dolgozói létszámával.
2019. 02. 28. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gépvásárlási lázban égnek a kkv-k

Az előző negyedévi megingást követően megugrott a kkv-k beruházási hajlandósága, jelenleg a cégek 78%-a tervez valamilyen fejlesztést – derül ki a K&H kkv bizalmi index legutóbbi adataiból. A célokat tekintve soha ennyien nem készültek még a gépek, berendezések beszerzésére, megelőzve ezzel a sokáig élen álló informatikai fejlesztéseket. Idén az iparban és a kisvállalkozásoknál várható a legtöbb fejlesztés, emellett szektor szinten erősödött a vállalatalapítási kedv.
2019. 02. 27. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Évek óta jól teljesít a magyar gazdaság

Nemcsak Magyarország, hanem a hitelminősítők szerint is évek óta jól teljesít a magyar gazdaság - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) pénzügyekért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán a Standard and Poor's, valamint a Fitch Ratings felminősítésével kapcsolatban.
2019. 02. 26. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ez lesz a jövő heti makronaptár legfontosabb eseménye

A jövő hét makronaptárának legfontosabb eseménye a jegybank kamatmeghatározó ülése lesz, emellett munkaerőpiaci, beruházási statisztikák is megjelennek.
2019. 02. 24. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új eszközbeszerzésre pályázhatnak a kkv-k

A Pest megyei mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) szerdától adhatják be támogatási kérelmeiket a 4,5 milliárd keretösszegű eszközbeszerzéseket támogató pályázati felhívásra - nyilatkozta az MTI-nek Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára hétfőn.
2019. 02. 19. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Több makrogazdasági adat is megjelenik a jövő héten

Több makrogazdasági adat is megjelenik a jövő héten: a 2018. január-decemberi kereseti adatok, valamint a tavalyi negyedik negyedévi lakásépítési adatok mellett közlik az államháztartás központi alrendszerének január végi helyzetéről szóló részletes tájékoztatót is.
2019. 02. 17. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás