Ez vár ránk a következő években a lakáspiacon

A hétvégi Lakás 2019 kiállítás részeként rendezték meg a Lakás Klub Extra szakmai programot, ahol az ingatlanpiac legkülönfélébb területeinek képviselői vitatták meg többek között, hogy melyek a legfontosabb változások az új CSOK-nál, készülhetünk-e újra az ingatlanpiaci lufi durranására, illetve, hogy meddig fognak még emelkedni az árak.

Ez vár ránk a következő években a lakáspiacon

dr. Görög Norbert, a Népesedés-, Család- és Ifjúságpolitikai Stratégiai és Koordinációs Főosztály vezetője, Emberi Erőforrások Minisztériuma, a legújabb CSOK eddig kevésbé ismert részleteiről tartott előadást, melyben elmondta, hogy a kormány első feladata a devizahitel problémáinak megoldása volt, melynek során a végtörlesztés, vagy a forintosítás hatására jelentősen csökkent a devizakitettség. Ezt követően indulhatott el az otthonteremtés új rendszere, ami 2012-ben a lakásépítési támogatást, 2015-ben a CSOK rendszerének elindítását, majd 2016-os bővítését és az lakásépítésekre bevezetett 5 százalékos áfakulcs bevezetését jelentette. A legutóbbi változás pedig a kedvezményes jelzáloghitel kibővítése a két és háromgyerekesek számára.

Az otthonteremtés demográfiai szempontból is fontos, havi átlagban 2300-an tudják igénybe venni a CSOK-ot, az igénylők több mint harmada háromgyerekes család volt. Az adóvisszatérítési támogatást is 55 milliárd forint értékben igényelték a családok, ami átlagosan 4,6 millió forint támogatást jelentett családonként.


Hogyan jutsz egyszer Te is saját lakáshoz? ITT megtudhatod!


A CSOK mostani változásai leginkább az alábbiakban foglalható össze:

Mostantól 35 millió forintnál drágább ingatlanokra is igénybe lehet venni a CSOK-ot, ami a mostani lakásárak mellett - főként Budapesten - szükségszerű döntés volt.
A családok hitelfelvételét kettő gyerek esetén 1 millió, három gyerek esetén további 4 millió forinttal segítik.
Ha valaki már korábban - 2011 után - igényelt CSOK-ot, de a támogatást már visszafizették, akkor ismét igényelhető lesz a CSOK, vagyis azt a mostani igénylésnél nem kell figyelembe venni.
Építkezések esetén a meglévő alapokat mostantól meg lehet hagyni és arra lehet építkezni, nem kell teljesen visszabontani a házat.
Mostantól már nem csak az eu tagállamban, hanem valamennyi külföldi országban szerzett TB jogviszony beszámítható, de csak magyar állampolgárságú igénylők esetén.
A kedvezményt a súlyosan beteg, fogyatékos gyereküket gondozók részére is kiterjesztik.
A kölcsön mostantól az építkezés megkezdésétől folyósítható, ami javítja az építkező családok likviditását.


Pukkan a lufi vagy stabil a röppálya?

Banai Ádám, a Pénzügyi Rendszer Elemzése Igazgatóság igazgatója, Magyar Nemzeti Bank, előadásában a jelenlegi helyzetet, és azt foglalta össze, hogy vajon tarthatunk-e újra az ingatlanpiaci lufi durranásától. A tavalyi év harmadik negyedévében 23,5 százalékkal emelkedtek a budapesti lakásárak az egy évvel azelőttihez képest, míg a városokban 17,3, a községekben mindössze 5 százalékkal mentek feljebb az árak. Az áremelkedés nem veti vissza az értékesítési időt, Budapesten a kisebb értékű ingatlanokat átlagosan 2 hónap alatt, a vidékieket 3 hónap alatt tudják eladni. Az MNB becslése szerint azonban a fővárosi lakásárak szintje már 9 százalékos túlértékeltséget mutat, vagyis erősödik a túlértékeltéség kockázata - mondta el a szakember, aki a falusi CSOK kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy az érintett települések kétharmadában 5 millió forint alatt van az átlagos lakásár, így ez egy jelentős támogatást jelent.

Kínálat

Az áfaszabály miatti bizonytalanság miatt korábban nem voltak 2020 utánra tervezett projektek, és bár mára az áfaszabály bizonytalansága eltűnt, egyelőre nem jelentettek be annyi építkezést a 2020-as időszakra, mint az idei évre, így ez az időszak várhatóan alacsonyabb számokat fog jelenteni. Míg 2018-ban kevesebb mint 4 ezer lakás épült Budaesten, addig 2019-ben 14,6 ezer épülhet meg, 2020-tól azonban újabb visszaesés jöhet, feltehetően 6 ezer alá csökken a felépülő új lakások száma. A növekvő kínálat sem tud azonban lépést tartani a kereslettel, folyamatosan csökken a budapesti szabadon elérhető új lakások száma.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Hitelezés

A hitelből finanszírozott tranzakciók aránya 50 százalék alatti, Budapesten 40, vagyis még mindig magas a készpénzes vevők aránya. Emellett viszont a lakáshitelek száma folyamatosan emelkedik és ezzel párhuzamosan a fixált kamatozású hitelek aránya is jelentősen nőtt a változókkal szemben. Az adásvételekhez viszonyított hitelfelvételi hajlandóság pedig azokon a területeken magasabb, ahol 2013 és 2018 között magasabb áremelkedés ment végbe, és a fajlagos árak is magasabbak, ami alapvetően nem mondható meglepőnek. Bár az emelkedő lakásárak mellett a hitelezés kevésbé kockázatos, azokon a területeken, ahol az elmúlt 5 év során több mint duplájára emelkedtek a lakásárak a maximális, 80 százalékos hitelfedezeti mutató már kockázatos lehet. A GDP arányos lakáshitelállomány alakulásában azonban van még potenciál Magyarországban, ugyanis nálunk az európai átlaghoz képest még mindig jelentősen alacsonyabb ez az arány.

Mit vár a piac? Lakásáfa, hitelezés, munkaerőhiány, minőség

A szakértők a kerekasztal beszélgetés során többek között arról is beszámoltak, hogy további áremelkedést várnak a jövőben az ingatlanpiactól, valamint a kínálat jelentős visszaesését. Darida Pál, finanszírozási és tranzakciós igazgató, Futureal az áfakérdést említette, ami a lakáspiac visszaesését jelentheti. 2018 harmadik negyedévében már elkezdett csökkenni a kiadott építési engedélyek száma, mindeközben erős a felszívás, ami azt eredményezi, hogy el fognak fogyni az új építésű lakások. Hozzáttette azt is, hogy vevői oldalról most nincs finanszírozási probléma. Véleménye szerint az egyetlen kiút, hogy továbbra is 5 százalék maradjon az áfa, ahogyan a környező országokban is hasonlóan alacsony értéket lehet látni.

Nagy Gergely, Budapesti Régió - ügyvezető igazgató-helyettes, OTP Csoport a finanszírozási oldalt képviselve elmondta, hogy bár kivitelezői oldalról a lakásfejlesztés nem a legkívánatosabb projekt, banki oldalról nekik az. Azt látják, hogy a kisebb fejlesztők kezdenek eltűnni, a nagyok maradnak a piacon, ami stabilitást ad és minőségi garanciát nyújthat a vevőknek. Banki oldalról sem látják, hogy csökkennének a kivitelezési költségek, a visszaállított áfa után, illetve a kínálat csökkenésével árfelhajtó hatást lehet várni, de hogy pontosan meddig mennek felfelé, azt nehéz lenne megmondani.

Banai Ádám arra a kérdésre, hogy hogyan tudná az állam visszafogni a befektetési célú lakásvásárlásokat (ahogyan azt az MNB csomag részeként bejelentették) azt válaszolta, hogy ennek egyik része az első lakásvásárlók támogatása lehet, vagy az illetékszabályok módosítása, de más lehetőségek is vannak. Arra a kérdésre, hogy meddig nőhetnek a lakásárak azt válaszolta, hogy bérnövekedést látnak, illetve nagy a megtakarítási hajlandóság is, ami azt jelzi, hogy van még forrás. Az is látszik, hogy nemcsak országosan heterogén a piac, vagyis valahol már nincs áremelkedés, hanem a főváros is heterogén, ami a jövőben csak még inkább erősödni fog.

Scheer Sándor, vezérigazgató, Market Építő Zrt, (aki egyben a LITT elnöke) a munkaerőhiány kapcsán elmondta, hogy nem lát lehetőséget arra, hogy az építőipari árak csökkennének. A külföldi munkavállalókat nehéz megfogni, csak minden második külföldi emberrel tudnak itthon hatékonyan dolgozni. Az áfakérdésre elmondta, hogy a BudaPart projektnél 3 héttel a novemberi határidőt követően kaptak építési engedélyt, így pont kicsúsztak a kedvezményes áfa meghosszabbításából, ezáltal ők lehetnek a tesztelői a már 27 százalékos áfa melletti lakáspiaci keresletnek.

Dr. Ódor Dániel, Partner, Taylor Wessing, szerint az áfa joszabályi változása eloszlatta a viharfelhőket, korábban nagyon kockázatos helyzetekbe kerülhettek volna a vásárlók a közelgő határidő miatt, most ennek a kockázata a kitolt 2023-as időponttal jelentősen csökkent. "A szabályozási rész, úgy gondolom nagyon sokat fejlődött Magyarországon, sokkal jobb, a fogyasztókat védő kereteket állítottak fel, szemben azzal, mint például ami volt a válság előtti devizahiteleknél."

A Lakás 2019 Kiállítás a hétvégén is látogatható a Millenáris B épületben.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Jó hír az ingatlan bérbeadóknak

A januári mélypont után jó hír a bérbeadóknak, hogy a lakóingatlan bérleti díjak országos szinten több hónapja stabilan növekednek. A nyár vége hagyományosan is a lakásbérleti piac főszezonja, így a júliusban regisztrált, a korábbi időszaknál meredekebb áremelkedés nem teljesen meglepő, azonban kérdéses, hogy meddig tarthat még a növekedés, visszatérhetnek-e a járvány előtti, kiugróan magas bérleti díjak vagy megtorpan a növekedés. Az OTP Ingatlanpont szakértője a bérleti díjak emelkedésének hátterét és a jövő kilátásait vizsgálta.
2021. 08. 27. 03:00
Megosztás:

Kevesebb albérlet, növekvő díjak az egyetemvárosokban!

A felsőoktatási ponthatárok kihirdetése után mindig nagy az izgalom szülőkben és diákokban egyaránt, hogy jut-e, marad-e kollégiumi férőhely, és ha nem, akkor mennyiért sikerül kiadó lakást találni. Megvizsgáltuk az Ingatlantájolón az elmúlt fél évben, a nagy egyetemi városokban hirdetett kiadó lakásokat, és azt tapasztaltuk, hogy egyre kevesebb a kiadó lakás, ugyanakkor a bérleti díjak növekedésnek indultak.
2021. 08. 26. 03:00
Megosztás:

Nem úgy nőtt mint várták az új családi házak értékesítése Amerikában

Az elemzők által vártnál kevésbé nőtt az új családi házak értékesítése az Egyesült Államokban júliusban, miután az előző három hónapban csökkent.
2021. 08. 25. 04:00
Megosztás:

Lesz-e árcsökkenés a lakáspiacon?

Egyre többször hallani, hogy a lakásárak csökkenése megindult, és a közeljövőben akár egy komolyabb recesszió is bekövetkezhet az ingatlanpiacon. Bár a kijelentések igazságtartalmát, és a jövőre vetített jóslatok helytállóságát nehéz megítélni, mégis van több olyan tényező, amely által valamennyire már most ráláthatunk a lakáspiaci folyamatok alakulására. Mind a befektetőket, mind a tulajdonosokat és az első lakásukra vágyókat érdekli ugyanis, hogy mire számíthatnak a jövőben.
2021. 08. 24. 00:05
Megosztás:

Tízezer forinttal nőttek a bérleti díjak több egyetemvárosban

A nyári főszezon áremelkedést hozott az albérletpiacon. A KSH-ingatlan.com lakbérindexe szerint országosan 2,7 százalékos volt a havi szintű emelkedés. A kínálati oldalon látható drágulás ellenére az albérletpiacon voltak magasabbak az árak, a mostani bérleti díjak még elmaradnak a 2020 januári csúcsértékektől. Országszerte augusztus közepén közel 19 ezer kiadó lakóingatlanból választhattak a bérlőjelöltek. Budapesten több mint 13 ezer, a megyeszékhelyeken pedig több mint 3600 albérlet szerepelt a kínálatban. Budapesten az átlagos bérleti díj 145 ezer forint volt. A legnagyobb egyetemvárosok közé tartozó Debrecenben, Szegeden és Pécsen 10 ezer forinttal emelkedett a bérleti díj.
2021. 08. 23. 11:00
Megosztás:

Kevesebb örökölt ingatlant adnak el a tulajdonosok

Másfél évig is eltarthat egy örökölt ingatlan eladása, a Duna House Barométer adatai szerint, a júliusi statisztika alapján nagyságrendileg azonos, 17-18 százalékos arányban keltek el örökölt ingatlanok Budapesten és vidéken, ami 3, illetve 8 százalékpontos csökkenés a tavalyi év azonos időszakához képest.
2021. 08. 22. 11:00
Megosztás:

A nyaralókban telelők verik fel az árakat az üdülőövezetekben

Drasztikus áremelkedés zajlik a nyaralóövezetekben a pandémia első hulláma óta, legutóbb a Velencei-tavi ingatlanok drágultak jelentősen, de a Balaton déli partján épült újlakások már jelenleg is kiugróan magas négyzetméterárai is tovább nőhetnek a jövőben. Az árakat a kereslet húzza felfelé: minden üdülőövezet kedvelt célpontja lett a befektetőknek, de nagyon jellemzővé vált az is, hogy a fővárosi, városi agglomerációk helyett inkább nyaralókba költöznek ki az ingatlantulajdonosok – mutat rá az OTP Ingatlanpont friss elemzésben. A nyaralóövezetekben minden ingatlantípus iránt jelentős kereslet mutatkozik, a telkek, felújításra szoruló ingatlanok az építőanyagok drágulása és a szakemberhiány ellenére is keresettek.
2021. 08. 19. 17:00
Megosztás:

Amikor az álomból valóság lesz: az első lakás megvásárlásának folyamata

Nem túlzás azt állítani, hogy mindenki életében mérföldkő, amikor hozzájut első saját lakásához. A legfrissebb elemzések szerint Budapesten 26%, vidéken pedig 20% körül mozog az újdonsült lakástulajdonosok megoszlása. De milyen előkészületi lépései vannak a lakáskeresésnek? Mikor jut el odáig a két fél, hogy aláírhatja az adásvételi szerződést? A Duna House szakemberei tisztázzák a folyamatot.
2021. 08. 19. 16:00
Megosztás:

Kaszálni is lehet az egyetemista gyerek lakhatásán: 8 milliós önerő elég hozzá

Július végén megtudták a felsőoktatásba jelentkezők, hogy melyik egyetemre mehetnek tovább, már csak a pótfelvételizők jövője kétséges. Ez sokak számára jelent új kihívást, hiszen aki nem ott tanul tovább, ahol eddig élt, és nem tud vagy nem akar kollégiumba menni, annak az augusztus az albérletvadászatról vagy a lakásvásárlásról szól. De melyik éri meg jobban? A Bank360.hu elemzői összefoglalták a lehetőségeket egy fővárosi, kétszobás ingatlan példáján keresztül.
2021. 08. 19. 07:00
Megosztás:

Akár 1,5 évig is eltarthat egy örökölt ingatlan eladása

Elveszíteni egy hozzátartozót mindig fájó, és a lelki nehézségek mellett szembe kell nézni egyéb ügyintézéssel, adminisztratív dolgokkal is. Ilyen például – adott esetben – az örökölt ingatlan adásvétele is. A szakértők tapasztalata szerint sokan még családon belül is tabuként kezelik az örökléssel összefüggő témákat és kérdéseket, pedig jobb felkészülni minden jogi és pénzügyi eshetőségre is.
2021. 08. 18. 09:00
Megosztás:

Újra berobban az Airbnb?

A korlátozó intézkedések feloldása ismét felpörgetheti a járvány miatt válságba került Airbnb népszerűségét. Így a kényszerszünet után most még inkább felértékelődhetnek a jó áron elérhető, biztonságos szálláshelyek. Az Airbnb-házigazdák számára ezért kiváló segítség lehet a hamarosan Európa-szerte alkalmazható okos ajtónyitó készülék, ami biztonságossá és kényelmessé teszi a vendég- és ügyfélfogadást. A hazai mérnökök által fejlesztett eszközt a Start it @K&H inkubátorprogram startupja, a PhoneIn dobja piacra.
2021. 08. 17. 05:00
Megosztás:

Véget ért a járványidőszak az ingatlanpiacon

2021. I. negyedévében továbbra is az újlakások és a vidék térnyerése volt jellemző a hazai ingatlanpiacon. A KSH és az MNB legfrissebb, 2021. I. negyedévét vizsgáló lakásárindexei alapján a forgalom és az ingatlanárak is növekedésnek indultak a pandémia után, azonban a lakóingatlanok áremelkedése nem számít hungarikumnak, majdnem egész Európára jellemző volt a pozitív előjelű változás. Az OTP Ingatlanpont szakértői 2021. I. negyedévének ingatlanpiaci folyamatait és a jövő kilátásait vizsgálják.
2021. 08. 14. 08:00
Megosztás:

A nyaralók és az egykor befektetési céllal vásárolt lakások tartják ébren nyáron az ingatlanpiacot

A Duna House becslése szerint júliusban megtorpant, és év eleji szintre csökkent az adásvételek száma a lakóingatlanpiacon. Az ingatlanközvetítő cég által jelzett 11 185 darab tranzakció pontosan megegyezik az idén januári és a tavaly nyár eleji adattal, amikor is a koronavírus okozta blokk után, újra elkezdett élénkülni a piac. Az előző évek júliusaihoz képest viszont 12-15%-os csökkenést mutat.
2021. 08. 13. 17:00
Megosztás:

Amint megjelennek a diákok, emelkedhetnek az albérletárak

Amennyiben szeptembertől ténylegesen jelenléti oktatás lesz az egyetemeken, főiskolákon, akkor a meglóduló kereslet egyik hétről a másikra jelentős áremelkedést hozhat az albérletpiacon. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa azt mondta, a bérlemények ára a két évvel ezelőtti szintet is elérheti augusztus végére, de ez sok tényezőtől függ. Azt viszont hozzátette, hogy akinek van megbízható albérlője, annak hiba volna felülni a trendre és hirtelen nagyot emelni, mert egy esetleges újabb járványhullám a visszájára fordíthatja a folyamatokat.
2021. 08. 13. 12:00
Megosztás:

Majdnem minden harmadik vevő első lakását vásárolja

A befektetési cél mellett még mindig az egyik legnagyobb motiváció az ingatlanvevők körében az első lakás vásárlása. Különösen igaz ez az egyetemi ponthatárok kihirdetése körül, hiszen a szülők gyakran elgondolkodnak azon, hogy mi éri meg jobban: lakást venni vagy bérleti díjat fizetni? Akik előbbi mellett döntenek, érdemes pár kérdést tisztázniuk, mielőtt elkezdenék a keresgélést vagy hirtelen beleugranának egy adásvételbe. A Duna House szakemberei megfogalmazták ajánlásukat a leendő első lakást vásárlók számára.
2021. 08. 12. 05:00
Megosztás:

A jelzáloghitelpiac további növekedését várja a Duna House

A jelzáloghitelpiac az első félévben 34 százalékkal haladta meg az előző évi volument, amely az előzetesen várt 20 százalékos növekedést is felülmúlja. A Duna House szerint a második félévben, amely szinte kivétel nélkül mindig az erősebb félév a hitelpiacon, hasonló tendenciák várhatók, és így a tavaly kihelyezett 928 milliárd forintnyi jelzáloghitel után 2021-ben szinte biztosan eléri a piac az 1000 milliárd forintos határt, illetve az előrejelzés szerint meghaladhatja az 1200 milliárd forintot is. A jelzáloghitelpiacot az otthonteremtési támogatások intenzív kereslete mellett az ősszel várhatóan újra felfutó ingatlanpiaci adásvételek is erősíthetik.
2021. 08. 08. 13:00
Megosztás:

Lakhatási támogatás adómentesen – a munkásszállás lehetőségei

A világjárvány gazdaságra gyakorolt hatását tekintve elmondható, hogy a munkáltatók számottevő része munkaerőhiánnyal és a munkaerő megtartás problémájával küzd. E probléma enyhítésében segíthetnek az olyan típusú juttatások, amelyek adómentesen vagy kedvezményesen nyújthatók a munkavállalók számára. Ilyen lehet többek között a munkásszállás biztosítása.
2021. 08. 06. 03:00
Megosztás:

Továbbra is szárnyal a budapesti újlakás-piac

A 2020-as mélypont után ismét magára talált az újépítésű ingatlanok piaca. 2021 első félévében 111 társasházi projektben közel 4200 lakás értékesítése indult el, ami időarányosan 80 százalékos növekedést jelent a tavalyi évhez képest. A növekvő kínálat mellett a kereslet is élénkül, amit hosszú távon a rozsdaövezeti akcióterületekre vonatkozó új áfavisszatérítési támogatás még tovább fokozhat. Az OTP Ingatlanpont szakértői összeállításukban a fővárosi újlakás-piac helyzetét veszik górcső alá az OTP legfrissebb Budapesti Újlakás Értéktérképének adatai alapján.
2021. 08. 06. 01:00
Megosztás:

Kezd elegük lenni a vevőknek a lakásdrágulásból

A kínálati piac alapján kirajzolódó trendeket igazolják a legfrissebb hivatalos lakáspiaci adatok. A járvány miatti megtorpanás után számottevően, 15 százalékkal nőtt a forgalom, azaz az adásvételek száma. Mindez a használt lakások piacán nem járt a pandémia előtti évekre jellemző két számjegyű drágulással, az átlagos áremelkedés éves szinten 5 százalék alatt maradt. A fizetőképes kereslet ugyanis egyre nehezebben tart lépés a drágulással. 2021-ben 97 napra nőtt a fővárosban eladott lakóingatlanok átlagos értékesítési ideje, miközben a városokban és megyeszékhelyeken 126 és 97 napra rövidült az eladási idő. A lakáspiac motorját tehát továbbra is a fővároson kívüli területek hajtják. Az új lakások ára elszakadt a használtaktól, két számjegyű drágulást produkáltak, ám az építőanyag-drágulás további meglepetéseket hozhat.
2021. 08. 05. 10:00
Megosztás: