Ezek a cégek nyerték az Év Széchenyi Vállalkozása fődíjait

A vendéglátással foglalkozó Crown Foods Kft. nyerte az Év Széchenyi Vállalkozása fődíját az 500 millió forint alatti éves árbevétellel rendelkező cégek kategóriában, a nagyobb cégek közül a Globserver Stratégia és Védelemkutatás Fejlesztő Kft.-nek ítélték oda az elismerést - adta hírül honlapján a díjat alapító Gróf Széchenyi Család Alapítvány.

A 2015-ben alapított elismerés odaítélésénél a cégek termelékenységét, társadalmi felelősségvállalását és újítási készségét vizsgálják.
    

A fődíjak odaítélése mellett feltörekvő cégeket is értékeltek, a Széchenyi-Bridge díjat a mobilalkalmazásokat fejlesztő BITRISE vehette át.
    

Elismerésben részesült innováció kategóriában az internetes tanulást támogató mateking projekt vezetője, Mosóczi András, termelékenység kategóriában az üzletfejlesztéssel foglalkozó 3B System  Kft., társadalmi szerepvállalás kategóriában pedig a takarítási szolgáltatásokat kínáló Carpex Kft. Utóbbi kategórián belül döntéshozó női vezetőként Pólus Adriennt, a hűtőgépeket és cateringtermékeket gyártó Thermotechnika-Crown Cool Kft. vezetőjét is díjazták.
    

A Széchenyi család különdíjának nyertese a higiéniai termékeket és szolgáltatásokat kínáló Varga-Márfy Kft. lett - olvasható az alapítvány honlapján.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest

Hozzászólások

Így alakult a forint estére

Az euró kivételével gyengült a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon kedden.
2017. 12. 12. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az OTP húzta fel a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 442,51 pontos, 1,18 százalékos emelkedéssel, 38 018,26 ponton zárt kedden.
2017. 12. 12. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedéssel zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék

Emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék irányadó indexei kedden, miközben a befektetők már a hét közepén ülésező nagy központi bankok, így az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve, az Európai Központi Bank és a Bank of England döntéseit várják.
2017. 12. 12. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Macron szerint vesztésre állunk a klímaváltozással szemben

Emmanuel Macron francia államfő szerint a világ vesztésre áll a klímaváltozás és a globális felmelegedés elleni harcban.
2017. 12. 12. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A téli szünetben is kapnak meleg ételt a rászoruló gyerekek

Az idei téli szünetben is igényelhetik a rászoruló tanulók szülei az ingyenes étkeztetést a gyermekeik számára - tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkársága kedden az MTI-t.
2017. 12. 12. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Orbán Viktor gratulált az új lengyel miniszterelnöknek

Magyarország és Lengyelország évezredes, közös felelősséget visel Európa békéjéért, szabadságáért és boldogulásáért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Mateusz Morawiecki új lengyel kormányfőhöz címzett gratuláló levelében, melyet Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője bocsátott az MTI rendelkezésére.
2017. 12. 12. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A külföldön élő románok 91 százaléka rendszeresen vásárol román termékeket

A külföldön élő románok 91 százaléka rendszeresen vásárol román termékeket, 61 százalékuk pedig népszerűsíti is a román brandeket ottani ismerősei körében - derült ki az MKOR Consulting piackutató cég friss felméréséből, amelynek következtetéseit kedden tették közzé.
2017. 12. 12. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Véradást szervez ünnepek előtt a Magyar Vöröskereszt

A karácsonyi ünnepek előtt véradásra hív a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat, országszerte közel négyszáz helyszínen lehet vért adni.
2017. 12. 12. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen nyitottak a New York-i tőzsdeindexek

Vegyesen nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei kedden, miközben az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve nyíltpiaci bizottsága összeült kétnapos ülésére, amelyen nagy valószínűséggel újabb kamatemelés mellett döntenek, idén már harmadik alkalommal.
2017. 12. 12. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarországi tanulmányúton ismerkednek a földrajzi eredetmegjelöléssel Európa és Közép-Ázsia országai

Az élelmiszereknél alkalmazott földrajzi eredetmegjelölés információkkal szolgál a vásárló számára a termék bizonyos minőségbeli és karakterisztikai jellemzőiről. Ez segít a vásárlói döntések meghozatalában, a gazdák és a hagyományos élelmiszerek előállítói számára pedig a termék értékesítésében. Vagyis, egy jól működő földrajzi eredetjelölő rendszer mindenki számára előnyös.
2017. 12. 12. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén tíz százalékkal nőttek a Porsche Hungária eladásai az idén

A Porsche Hungária (PH) Kft. tíz százalék körüli növekedéssel, mintegy 35 ezer gépkocsi eladásával zárja az idei évet - mondta Eppel János ügyvezető igazgató kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
2017. 12. 12. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Késésekre, kimaradásokra lehet számítani a brüsszeli repülőtéren

A havazás és a jegesedés veszélye miatt járatkimaradásokra kell számítani kedden a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőterén. Budapesti járatok az előrejelzések szerint nem érintettek.
2017. 12. 12. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új transzferár-kötelezettségek év végi határidővel!

A nyereségnek az értékteremtés helyén történő adóztatása érdekében a közelmúltban jelentős változások történtek a vállalatcsoporton belüli elszámolóárak alkalmazásának, az úgynevezett transzferárazásnak a szabályozásában is. A transzferár-dokumentációs kötelezettség idén három pilléressé vált: az úgynevezett fődokumentum (master file) és a helyi dokumentumok (local files) mellett országonkénti jelentést (country-by-Country report; CbCR) is készíteni kell, amennyiben a cégcsoport konszolidált éves árbevétele eléri a 750 millió eurót. A CbCR-hez kapcsolódó adatszolgáltatási kötelezettség első határideje 2017. december 31-e, a késedelmes, hibás vagy hiányos teljesítést akár 20 millió forintos mulasztási bírsággal is szankcionálhatja az adóhatóság.
2017. 12. 12. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Marketing terv 2018: rúgd fel a 80/20-az szabályt!

Egyre több kisvállalkozás érzi a gazdaság erősödésének a hatásait. Élénkülő fogyasztás, növekvő forgalom, erősödő verseny jellemzi a piacokat. Ebben a gazdasági környezetben más stratégiára van szükség, mint amit a cégek – a válság utáni években - megszoktak. Hogyan készítsünk növekedést kiaknázó marketing tervet?
2017. 12. 12. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ötéves csúcson a brit infláció

Több mint ötéves csúcsra, 3 százalék fölé gyorsult a brit infláció a múlt hónapban.
2017. 12. 12. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tavasztól csökkentenék az ételek egyik rákkeltő összetevőjének mennyiségét

Az élelmiszerek akrilamid-tartalmának csökkentésével kapcsolatos kockázatcsökkentő intézkedések és referenciaszintek megállapításáról szóló rendeletet 2018. április 11-től kell kötelezően alkalmazni - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI megkeresésére.
2017. 12. 12. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újra díjazták a legjobb banki termékeket

Ismét kiosztották a legjobb magyarországi banki termékeket elismerő Bankmonitor-díjakat, a győzteseket 40 bank és befektetési szolgáltató mintegy 4000 pénzügyi terméke közül választották ki. Az elismerést 16 lakossági kategóriában adták át, a banki termékeket objektíven, az év első 10 hónapja során alkalmazott árazások alapján vizsgálták és rangsorolták a Bankmonitor.hu szakemberei. Idén 16 díjon 10 szereplő osztozott, a legtöbb elismerést – három-három díjat – a CIB Bank és a Gránit Bank kapta.
2017. 12. 12. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Világszerte felpörgeti az alkalmazásfejlesztést a Xerox

A közelmúltban, a világ minden tájáról származó ötven partnerét hívta össze az amerikai Websterbe a Xerox, az általa szervezett Személyre Szabott Alkalmazásfejlesztő Fórumra, annak érdekében, hogy a cégek jobban megismerjék az applikációkban rejlő üzleti lehetőségeket beleértve a hozzájuk kapcsolódó marketingstratégiákat, árképzést és innovációs készségeket.
2017. 12. 12. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Almás-csokoládés kávé a legjobbak között

A Kávés Szakma Legjobbjai díjátadó gálán négy kategóriában – kávé, kávézó, barista, kávépörkölő – hirdettek eredményt. Az Umami Coffe Roastery és A Paksi Kávé csapatát az a megtiszteltetés érte, hogy minden kategóriában bekerült a legjobbak közé, amiben indult. Hegedüs László barista nagyon büszke az általa megalkotott kávéra, amely közepén az alma és a körte ízjegyeit hordozza magában, a lecsengése pedig nugátos, csokoládés.
2017. 12. 12. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Stratégiai partnerségi szerződést kötött egymással az InnoEnergy és a Mol

Stratégiai partnerségi szerződést kötött egymással az InnoEnergy, Európa vezető fenntartható energiagazdálkodást képviselő befektető szervezete és a Mol-csoport, a legnagyobb magyar olaj- és gázipari nagyvállalat - közölték a szerződést kötő partnerek az MTI-vel.
2017. 12. 12. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás