Advertisement

Ezek a változások lépnek életbe az oktatási rendszerben

Az intézményvezetőket, a magántanulói jogviszonyt, az óvodába járást, az alternatív kerettanterveket és a tankönyvellátás szabályozását érinti a közneveléssel összefüggő egyes törvények módosítása, amelyet másfél hetes halasztás után pénteken fogadott el az Országgyűlés a kormány kezdeményezésére.

Ezek a változások lépnek életbe az oktatási rendszerben

A képviselők 127 igen, 57 nem szavazattal és egy tartózkodás mellett szavazták meg a jogszabályt. Múlt hét kedden az előterjesztő emberi erőforrások minisztere kérésére - indoklás nélkül - halasztották el a javaslat zárószavazását.
   
A törvényalkotási bizottság egyetlen ponton változtatott az indítványon: továbbra is lehetőség lesz második évfolyam végén és a magasabb évfolyamokon a diák teljesítményét jegy helyett szövegesen értékelni.
   
A most elfogadott törvény alapján az alternatív kerettanterv csak akkor hagyható jóvá, ha megfelel bizonyos szempontoknak. Ilyen például az, hogy a Nemzeti alaptantervben (Nat) meghatározott tananyagtartalmakat tanévenként két félévre bontva kell megjeleníteni a kerettantervekben. A Nat-ban foglalt műveltségi területek adaptálása során az iskolák közötti átjárhatóság és a továbbtanulás biztosítása érdekében az alternatív kerettanterv tantárgyi struktúrája legfeljebb harminc százalékban térhet el az oktatásért felelős miniszter által kiadott kerettantervben foglalttól. Ez a rendelkezés a törvény kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba.
   
A törvény rendelkezik arról is, hogy az óvodába járási kötelezettség alól csak a legindokoltabb esetben lehet felmentést kapni a gyermek ötödik életéve helyett a negyedik életévéig. Egy gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt - áll a szabályozásban. A jegyző - 2020. január 1-jétől azonban már egy a kormány által kijelölt szerv - a szülő kérelmére és az óvodavezető, valamint a védőnő egyetértésével felmentést adhat a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, sajátos helyzete indokolja.


Mennyi pénzt vigyen a gyerek a táborba? ITT kiszámolhatod!   

A magántanulói jogviszonyt szeptember 1-jétől az egyéni munkarend váltja fel, engedélyezése pedig intézményi szintről egy hatósághoz kerül az egységes jogalkalmazás érdekében. A törvény kimondja: tankötelezettség iskolába járással teljesíthető. Ha a tanuló egyéni adottsága, sajátos helyzete indokolja, és a tanuló fejlődése, tanulmányainak eredményes folytatása és befejezése szempontjából előnyös, a tankötelezettség teljesítésére határozott időre egyéni munkarend kérelmezhető.
    

A módosítás tartalmazza, hogy a kormány rendeletben az intézményvezetők részére az intézmény méretétől függően további bérpótlékot és a munkateljesítménytől függően ösztönzési kereset-kiegészítést állapíthat meg.
    

A munkáltató a munkakörbe tartozó feladatokon kívüli, célhoz köthető feladatot állapíthat meg a pedagógusnak, és ezek eredményes végrehajtásáért - a pedagógus illetményén felül - céljuttatás jár.
   
A jogszabály felsorolja, hogy a korábbi törvény mely passzusai vesztik hatályukat. Ide tartozik, hogy akiknek jogukban állt véleményezni az igazgatóválasztást - például az intézmény alkalmazotti közössége -, elvesztik ezt a jogukat, kikerül ugyanis a jogszabályból az "az e törvényben foglalt szervezetek, közösségek, személyek és a fenntartó véleményének kikérésével" szövegrész.
   
A tankönyvellátás szabályait ezentúl nem önálló jogszabály, hanem a köznevelési törvény tartalmazza majd.

Hozzászólások

2019-ben 3,1 százalékkal nőtt a mezőgazdaság termelési értéke

A termelési volumen 0,7 százalékos csökkenése, valamint a termelői árak 3,8 százalékos emelkedése következtében a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke 3,1 százalékkal nőtt idén a tavalyihoz képest - közölte első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
2019. 12. 11. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén 87 millió forint bírságot szabtak ki a GDPR miatt

Idén 87 millió forint bírságot szabott ki az adatvédelmi hatóság az uniós adatvédelmi irányelvek (GDPR) megsértése miatt - mondta Péterfalvi Attila a Nemzeti Adatvédelmi és Információbiztonság Hatóság (NAIH) elnöke szerdán egy Budapesten rendezett konferencián.
2019. 12. 11. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre több személyi kölcsönt és áruhitelt veszünk fel az ünnepekre

Az utóbbi két hónapban megugrott a fedezetlen, elsősorban kisebb összegű személyi kölcsönök és áruhitelek felvételének száma - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője szerdán az M1 aktuális csatornán.
2019. 12. 11. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Még mindig nem bíznak eléggé a betegek a digitális egészségügyben

A betegek többsége a hagyományos orvosi megoldásokat részesíti előnyben a digitális egészségügyi technológiákkal szemben – derül ki a Baker McKenzie friss felméréséből. Az e-egészségügy iránti távolságtartás fő oka a páciensek adatbiztonsággal kapcsolatos aggodalma, miközben sokan az alapvető szabályozási kérdésekkel sincsenek tisztában.
2019. 12. 11. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Itt a vége a panellakások érthetetlen árdrágulásának

A lakáspiac sztárjainál, a legolcsóbban kapható panellakásoknál is megérkezett a lassulás: a budapesti panelek ára júniushoz képes mindössze négyzetméterenként 5 százalékkal 578 ezer forintra nőtt. Az elmúlt félévben bekövetkezett budapesti 5 százalékos áremelkedés azt is jelenti, hogy felére esett vissza a drágulás üteme, hiszen tavaly decemberhez képest jelenleg a panellakások kínálati négyzetméterárai 18 százalékkal magasabbak. A budapesti téglalakások átlagára lényegében stagnált, decemberben 801 ezer forintnál tartott. Vidéken is szerény drágulást mutatnak a tégla- és panellakások, a családi házaknál viszont 15 százalékos drágulás látható.
2019. 12. 11. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elindult a roham a 2020-as éves e-matricákért

Roham indult a 2020-as éves e-matricákért, a megyei és országos éves matricákból 18 százalékkal több fogyott, mint tavaly ilyenkor, ezen belül az országos lefedettséget kínáló jogosultságot december első hetében 85 százalékkal vették meg többen, mint 2018 hasonló időszakában - közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. szerdán az MTI-vel.
2019. 12. 11. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Európán átívelő innovációs együttműködés indul– itt az X-Europe program!

A Design Terminal a holland The Next Web felkérésére nagyszabású, kétéves programot indít januártól a nyugat-, és a kelet-közép-európai innovációs ökoszisztémák összekapcsolására. A program segítségével a visegrádi régió tudományos kutatáson alapuló, deep-tech innovációit fejlesztő vállalkozásai nyugat-európai piacokon építhetnek kapcsolatokat.
2019. 12. 11. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyszerűsödik a vízjogi engedélyezési eljárás

Jelentősen egyszerűsödik az öntözéshez szükséges vízjogi engedélyezési eljárás - mondta Nagy István agrárminiszter szerda reggel az M1 aktuális csatornán.
2019. 12. 11. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Itt az új tb-törvény - Tartozás esetén nincs ellátás!

Újraszabályozta szerdán az Országgyűlés a társadalombiztosítási (tb) ellátások összes rendelkezését: egységes, 18,5 százalékos társadalombiztosítási járulékkulcsot határoztak meg jövő júliustól, és új rendelkezés az is, hogy aki nem fizeti az egészségügyi szolgáltatási járulékát, három hónap után elesik az egészségügyi szolgáltatás térítésmentes igénybevételének lehetőségétől.
2019. 12. 11. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erős karácsonyi forgalomra számítanak az áruházláncok

Erős karácsonyi forgalomra számítanak az áruházláncok, a kiskereskedelem átlagos növekedési ütemét továbbra is meghaladja az iparcikkek forgalmának bővülése - derül ki az MTI által készített körképből.
2019. 12. 11. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ma tizenhárom törvényjavaslatról szavaz az Országgyűlés

Az Országgyűlés ma tizenhárom törvényjavaslatról szóló szavazással zárja őszi ülésszakát.
2019. 12. 11. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mi lesz ma a magyar tőzsdén?

Elemzők szerint a Budapesti Értéktőzsde szerdai kereskedésében további korrekció és kivárás várható.
2019. 12. 11. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Környezettudatosságot várnak a fővárosi közlekedési társaságoktól a budapestiek

Gyorsaság, kényelem, költséghatékonyság és környezettudatosság. Egy, a közelmúltban készült felmérés szerint ezen szempontok alapján dönt Budapest lakossága arról, hogy mindennapjai során milyen közlekedési eszközt választ. A környezettudatosság leginkább a fiatalabbak számára lényeges, de minden korosztálynak határozott elképzelése van arról, hogyan lehetne javítani a főváros levegőjének minőségén. A legtöbben elvárják a közlekedési társaságoktól a környezettudatos működést. A Főtaxi, Budapest legrégebbi és legnagyobb taxitársasága a fenntarthatóság érdekében elindítja a Zöldút Programját, amelynek keretében tovább növelik elektromos autóiknak és töltőiknek a számát, és többek között minden évben annyi fát ültetnek, ahány autójuk van a flottában.
2019. 12. 11. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erős azonosítás: zökkenőmentes átállás

Több mint hárommillió alkalommal léptek be az Erste Bank ügyfelei a NetBankjukba októberben és novemberben az erős azonosítással, vagyis a mobiltelefonjukra küldött megerősítő üzenet segítségével. Az ügyfelek ötöde már a kényelmes, push üzenetes megoldást választja az SMS pötyögése helyett, megduplázódott a MobilBankot használók száma a pénzintézetnél. A zökkenőmentes átállás nyomán az Erste Bank az internetes kártyás fizetéseknél is bevezeti az erős azonosítást – az előírtnál nyolc hónappal korábban.
2019. 12. 11. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Érdekellentétek feloldása a zöldmezős beruházások esetében

A zöldmezős beruházások egyik legfontosabb kihívása, hogy a hazai jogszabályok alapján gazdasági társaságok nem szerezhetik meg termőföldek tulajdonjogát. A gyakran zöldmezős területekre telepített, egyre népszerűbb napelempark projektek miatt viszont a piacon megjelent az igény egy komplex struktúra kidolgozására, amely a földterület művelés alóli kivonásáig is egyenlő mértékben védi a fejlesztők, a termőföldet értékesítő magánszemélyek és a hitelező pénzintézetek érdekeit.
2019. 12. 11. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jövőre 3,2 százalékkal nőhet a gazdaság

Jövőre már egyértelmű lassulás várható a gazdaságban, mely feltehetőleg 2022-ig folytatódni fog, jövőre így 3,2 százalékkal nőhet a magyar gazdaság - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. az MTI-vel.
2019. 12. 11. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ékszereket és kortárs műveket árverez a BÁV

Történetének legértékesebb ékszerkollekcióját árverezi el december 17-én a BÁV Aukciósház, míg a karácsonyi aukció második napján kortárs festményekre és szobrokra licitálhatnak az érdeklődők a MOM Kulturális Központban Budapesten.
2019. 12. 11. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az üzemanyagárak tavalyi csökkenése miatt lódult meg az infláció

Az elemzőket nem lepte meg a fogyasztói árak emelkedésének novemberi élénkülése, az üzemanyagárak egy évvel korábbi csökkenése önmagában is kellő magyarázattal szolgál a jelenségre.
2019. 12. 11. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A csomagolópapírnál már csak képeslapból dobunk ki többet

Még három hét van karácsonyig, de már november óta ünnepi lázban ég az ország. A bevásárlóközpontok karácsonyi díszben pompáznak, sokan elindultak ajándékbeszerző körútjukra, és az ünnepi menü is kezd összeállni az előrelátó fejekben. De arra vajon mennyire figyelünk, hogy fenntartható, környezetbarát módon készüljünk az ünnepekre? Pedig ez rendkívül fontos lenne, főként a csomagolást illetően, ugyanis óriási mennyiségű – sokszor nem újrahasznosítható – papír és műanyag kerül ilyenkor a kukákba: az Egyesült Királyságban például 300 ezer tonna, mellyel majdnem 260 ezerszer be tudnánk fedni a londoni Big Bent.
2019. 12. 11. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

9,6 milliárd forintból bővíti oroszlányi üzemét a francia Suez

A francia Suez 9,6 milliárd forintból bővíti oroszlányi telephelyét, 85 új munkahelyet teremtve a víztisztító membránokat előállító gyárban - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a beruházás keddi sajtótájékoztatóján Budapesten.
2019. 12. 11. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások: