Ezek hátráltatják az unió gazdasági növekedését

Noha az európai gazdaság 2019-ben immár hetedik éve folyamatosan erősödik, külső tényezők - köztük a globális kereskedelmi feszültségek és a jelentős politikai bizonytalanság - hátráltatják növekedést - közölte az Európai Bizottság a szerdán közzétett nyári időközi gazdasági előrejelzésében.

Ezek hátráltatják az unió gazdasági növekedését

Az euróövezeti GDP-növekedésre vonatkozó 2019. évi előrejelzés változatlanul 1,2 százalék maradt, míg a 2020-ra vonatkozó előrejelzés a tavaszi 1,5 százalékról 1,4 százalékra csökkent. Az EU egészére is maradt az idei 1,4 százalékos növekedési prognózis, 2020-ban pedig 1,6 százalék lehet a GDP növekedése.
    

A jelentés bemutatásakor Pierre Moscovici, a gazdasági és pénzügyekért, valamint az adó- és vámügyért felelős biztosa elmondta, az uniós gazdaság gyengülését okozó külső tényezők gyengítik az üzleti bizalmat a nemzetközi kereskedelemnek leginkább kitett feldolgozóiparban, és az előrejelzések szerint az év hátralévő részében tovább rontják majd a növekedési kilátásokat.
    

Az euróövezetben az év első negyedében a vártnál gyorsabb volt a növekedés, amely az enyhe téli időjárásnak és a gépjárműeladások élénkülésének volt köszönhető.
   
Miközben az idei év első felében a növekedést számos átmeneti tényező segítette, az év hátralévő részében a kilátások gyengébbnek tűnnek, mivel csökkent a valószínűsége a globális feldolgozóipar és kereskedelem gyors élénkülésének. A 2020-as magasabb GDP-növekedés egyik oka, hogy jövőre több lesz a munkanapok száma. A gazdasági növekedést továbbra is a belső kereslet és különösen a háztartások fogyasztása hajtja Európában, amit a változatlanul élénk munkaerőpiac is támogat.

Európai országok és fővárosaik - alapszint kvíz ITT
   
Az előrejelzés szerint idén és 2020-ban is az összes uniós tagállam GDP-je növekedni fog, de egyes területeken - például Közép- és Kelet-Európában, Máltán és Írországban - jelentősen nagyobb lesz a növekedés, mint Olaszországban vagy Németországban.
    

Tájékoztatása szerint az Európai Bizottság az euróövezeti és az uniós inflációs előrejelzését egyaránt 0,1 százalékponttal csökkentette 2019-re és 2020-ra, főként az alacsonyabb olajárak és a némileg gyengébb gazdasági kilátások miatt. Az átlagos harmonizált fogyasztói árindex (HICP) 2019-ben és 2020-ban egyaránt 1,3 százalék lesz az euróövezetben, noha a tavaszi előrejelzés mindkét évre 1,4 százalékot prognosztizált. Az unió egészében 2019-ben 1,5 százalékos, 2020-ban pedig 1,6 százalékos infláció várható.
   
Az uniós biztos közölte, a globális gazdasági kilátásokat övező kockázatok továbbra is nagymértékben összefonódnak, és többnyire negatív hatásúak lesznek. Az Egyesült Államok és Kína közötti gazdasági konfrontáció elhúzódása, valamint az amerikai kereskedelempolitika körüli nagyfokú bizonytalanság meghosszabbíthatja a világkereskedelem és a feldolgozóipar jelenlegi visszaesését, és más régiókat és ágazatokat is érinthet. Ez negatív hatással lehet a globális gazdaságra, többek között pénzügyi piaci zavarok révén. Emellett a Közel-Keleten tapasztalható feszültségek növelik egy jelentős olajár-emelkedés lehetőségét - mondta.
   
Kiemelte: továbbra is jelentős bizonytalansági forrás Nagy-Britannia uniós tagságának megszűnése (Brexit). Továbbá a feldolgozóipar tartós gyengélkedése és az üzleti bizalom csökkenése átgyűrűzhet más ágazatokra, és ronthatja a munkaerőpiaci feltételeket, a magánfogyasztást és végső soron a növekedést - tette hozzá Pierre Moscovici.

Hozzászólások

Rendezetlen Brexit esetén nagyot eshet a font

A Brit Kereskedelmi Kamarák szövetségének (BCC) szerdai figyelmeztetése szerint a font meredek gyengülését és az infláció jelentős gyorsulását okozhatja, ha Nagy-Britannia megállapodás nélkül, rendezetlenül lép ki az Európai Unióból.
2019. 07. 17. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt infláció az euróövezetben

Júniusban a várakozásokkal ellentétben nőtt az euróövezeti infláció az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett kimutatása szerint.
2019. 07. 17. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarul tanulnak, Siófokra látogattak gyerekek a háború sújtotta Kelet-Ukrajnából

Magyarul tanuló, a háború sújtotta Kelet-Ukrajnában élő gyerekek látogattak a héten Magyarországra. A kirándulást és a nyelvtanfolyamot Ukrajna tiszteletbeli konzulja, Horváth Zoltán szervezte, aki már korábban is segítette a frontoktól alig 15 kilométerre fekvő Volnovaha városban élő gyerekeket.
2019. 07. 17. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Élményekkel pörgethetik fel az üzletet a cégek

Az ügyfélélmény javítása válhat az üzleti növekedés fő hajtóerejévé. Egy világszintű kutatás szerint ugyanis az ügyfélélmény javítását prioritásként kezelő vállalkozások eredményesebbek, mint a pénzügyi mutatókra fókuszáló cégek.
2019. 07. 17. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Veszteséges kezdés várható a tőzsdéken

Indexcsökkenéssel fordulhat meg a szerdai nyitáskor az előző napi árfolyamemelkedés az európai tőzsdéken.
2019. 07. 17. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Merkel támogatást ígért Moldovának

Németország segítségét ígérte Angela Merkel német kancellár Moldova új kormányának az ország demokratizálásához, miután kedden hivatalában fogadta Maia Sandu moldovai kormányfőt.
2019. 07. 17. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre kelendőbbek az egészséges gazdálkodásból származó termékek Németországban

Egyre kelendőbbek Németországban az egészséges és fenntartható gazdálkodásból származó élelmiszerek, az elmúlt öt évben 18-ról 31 százalékra nőtt a fogyasztók körében azok aránya, akik nagy jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy egészséges és fenntartható életet folytassanak - jelentette a ZDF német közszolgálati televízió kedden.
2019. 07. 17. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erőteljes pozitív zárás a tőzsdéken

Kedvező negyedéves vállalati eredményeket nyugtázva vegyes kezdésből erőteljes pozitív zárásig erősödtek kedden a főbb európai tőzsdeindexek.
2019. 07. 16. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nincs áfa, nincs áfa-csalás?

Elsőként Csehország számára kívánja lehetővé tenni az általános fordított adózás alkalmazását az Európai Bizottság 2019. június 21-én közzétett ajánlásában. Kérdés, hogy ennek milyen hatása lehet Magyarországra.
2019. 07. 16. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az OTT-One megkötötte eddigi működésének legnagyobb összegű szerződését

Az OTT-One hétfőn megkötötte eddigi működésének legnagyobb összegű szerződését, közel 2 milliárd forint értékben információbiztonság-technológia fejlesztésekről. A tőzsdei társaság menedzsmentjének döntése szerint a vállalat 5 millió darab részvénnyel nyilvános kibocsátást hajt végre a Budapesti Értéktőzsdén - közölte a cég az MTI-vel hétfőn.
2019. 07. 16. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Irán urándúsítás felé tett lépései még visszafordíthatók

Még visszafordíthatók azok a lépések, amelyeket Irán tett az engedélyezett szint feletti urándúsítás irányába - jelentette ki az Európai Unó kül- és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn Brüsszelben.
2019. 07. 16. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EU szankciókat vezet be Törökország ellen

Az Európai Unió szankciókat vezet be Törökország ellen a Ciprus partjai mellett megkezdett illegális török próbafúrások miatt - döntöttek egynapos brüsszeli ülésükön az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei hétfőn.
2019. 07. 16. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Fennáll a kormányválság veszélye Csehországban

Továbbra is fennáll a kormányválság veszélye Csehországban.
2019. 07. 16. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tanoncokat toboroz a brit kormány a Brexit utáni kereskedelmi tárgyalásokra

Kereskedelmi tárgyalási szakértők képzésére hirdetett tanfolyamot hétfőn a brit kormány. A képesítést szerző tanoncok a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) utáni külkereskedelmi tárgyalások lebonyolításában vehetnek majd részt.
2019. 07. 16. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Alan Turing portréja lesz az új 50 fontoson

Alan Turing matematikus portréja szerepel a két év múlva forgalomba kerülő új brit 50 fontos bankjegyen.
2019. 07. 16. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Macron: Belső reformokra van szükség az EU-ban

Belső reformokra van szükség az Európai Unióban, és csak azt követően lehet szó bővítésről - hangsúlyozta Emmanuel Macron francia elnök hétfőn Belgrádban.
2019. 07. 16. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Pozitív kezdés után nyereséggel zártak a tőzsdék

Pozitív kezdés után nyereséggel fejezték be a hétfői kereskedést a főbb európai tőzsdeindexek.
2019. 07. 15. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kormányátalakítás várható Horvátországban

A rá nehezedő médianyomás miatt lemondott Goran Maric, az állami vagyon felügyeletével megbízott tárca nélküli horvát miniszter - közölte értesülését internetes oldalán a Jutarnji List című horvát napilap hétfőn.
2019. 07. 15. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentősen nőtt a román építőipari termelés

Az idei első öt hónapban a nyers adatok szerint 23 százalékkal nőtt a román építőipari termelés volumene a tavalyi év azonos időszakához képest - közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet.
2019. 07. 15. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Súlyos jellemhiba miatt is el lehet tiltani valakit a vezetéstől

Adott esetben állandósult és súlyos jellemhiba miatt is el lehet tiltani valakit a vezetéstől - mondta Borbély Zoltán közlekedési szakjogász hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
2019. 07. 15. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások: