Ezért csökkentek a legfőbb román bankok részvényei

Hétfőn több mint négy százalékkal csökkentek a két legnagyobb romániai banknak a bukaresti értéktőzsdén jegyzett részvényei, miután a román miniszterelnök gazdasági tanácsadója cáfolta, hogy a kabinet eltörölné a január 1-től hatályos, bankaktívákra kivetett úgynevezett kapzsisági adót.

Ezért csökkentek a legfőbb román bankok részvényei

A bukaresti értéktőzsde irányadó BET indexe 1,87 százalékkal csökkent, a múlt heti 7,5 százalékos növekedés után. Ez utóbbit az okozta, hogy Valcov korábban még olyan nyilatkozatot tett, amiből arra lehetett következtetni, hogy a kormány törölni fogja a kapzsisági adót. A mostani újabb csökkenést az adó eltörlésének cáfolata eredményezte.  
   
A Banca Transilvania kereskedelmi bank részvényei 4,17 százalékkal, a BRD Group Societe Generale részvényei 4,06 százalékkal csökkentek hétfőn.
    

Darius Valcov, a miniszterelnök gazdasági tanácsadója egy vasárnap esti televíziós műsorban jelentette ki, hogy a tavaly decemberben elfogadott 114-es sürgősségi kormányrendeletet, amely a bankokra, az energia és a telekommunikációs cégekre vet ki új vagy jelentősen megemelt adókat, csak egyes energiacégek esetében fogja módosítani a kormány, a bankok aktíváira kivetett kapzsisági adó marad.

Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!

Ezt azoknak a pénzintézeteknek kell fizetniük, amelyek 2 százalékot meghaladó bankközi hitelkamatlábat (ROBOR) alkalmaznak. Az illeték a bank aktíváinak 0,1 százalékától indul és a ROBOR jelenlegi, 3 százalékot meghaladó szintjénél eléri a 0,3 százalékot.
 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
 

A karácsony előtt elfogadott sürgősségi kormányrendelet januártól hatályos, de még a parlamentnek is szavaznia kell róla. Az érintett vállalatok abban reménykednek, hogy a parlament felülvizsgálja a rendeletet.
    

Az év elején a lej sorozatban tizenegyszer került történelmi mélypontra az euróval szemben, amelynek árfolyama meghaladta a pszichológiai határnak tekintett 4,70 lejt. Hétfőn 4,7437 lej volt az euró árfolyama.
    

A Román Nemzeti Bank hétfőn enyhén emelte az idei inflációs előrejelzését. Becslésük szerint a fogyasztói árindex-növekedés 3 százalék lesz 2019-ben a korábban közölt 2,9 százalék helyett. A jövő évre 3,1 százalékos inflációval számolnak, miután korábban 3,2 százalék fogyasztói árnövekedést valószínűsítettek.

Hozzászólások

Itt a Magyar Telekom stratégiája a jövőre

A Magyar Telekom tegnap befektetői napot tartott, ahol az elkövetkező évek stratégiáját vázolták fel. Ebben nem volt nagy meglepetés.
2019. 02. 22. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult a hazai részvénypiac forgalma

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 93,12 pontos, 0,23 százalékos emelkedéssel, 40 814,60 ponton zárt pénteken.
2019. 02. 22. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jó MOL eredmény jött ma - mégis esett a részvény közel 1%-ot

Ma reggel a várakozásokat meghaladó eredményről adott számot a MOL. A nettó profit 78 milliárd forint lett, miközben az elemzők 47 milliárd forint körüli értéket vártak.
2019. 02. 22. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az orosz GDP 20 százalékát adja a feketegazdaság

A feketegazdaság tavaly az orosz GDP 20 százalékát adta és mintegy 20 ezer milliárd rubel értéket képviselt - közölte pénteken az RBK orosz gazdasági napilap az orosz szövetségi pénzügyi ellenőrző szolgálat (Roszfinmonyitoring) dokumentumára hivatkozva.
2019. 02. 22. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

AKKO Invest: folyamatban a vállalat átvilágítása és a stratégia kialakítása

Az AKKO Invest (korábbi nevén Plotinus) új Igazgatósága elkezdte a vállalat működésének átvizsgálását azt követően, hogy a társaság részvényesei a januári rendkívüli közgyűlésen megválasztották az új tagokat. Ennek alapján a következő hónapokban megtörténhet a nyitott ügyek lezárása, amivel párhuzamosan elkezdődött az új stratégia kidolgozása, valamint a részvényesi értéket növelő tranzakciók előkészítése és megvalósítása.
2019. 02. 22. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Közel 8 millió turista látogatott el Prágába

Tavaly 7,9 millió turista látogatott el Prágába, 3,2 százalékkal azaz 242 ezerrel több, mint 2017-ben - közölte a Mladá Fronta Dnes című cseh napilap pénteken a statisztikai hivatal adataira hivatkozva.
2019. 02. 22. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mélyponton az üzleti hangulat Németországban

Februárban a vártnál nagyobb mértékben, több mint négy éves mélypontra romlott az üzleti hangulat Németországban a müncheni ifo gazdaságkutató intézet pénteken közzétett felmérése szerint.
2019. 02. 22. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Stagnált a német gazdaság

A negyedik negyedévben az előző negyedévi csökkenéssel kialakult szinten stagnált a gazdaság teljesítménye Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken közzétett végleges adatai alapján.
2019. 02. 22. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mi lesz ma a hazai részvényekkel?

Bizonytalan hangulatban, oldalazással indulhat a kereskedés pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.
2019. 02. 22. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyes indexekkel nyitottak a tőzsdék

Vegyes indexekkel, az előző napi eredményeik korrekciójával indult a kereskedés pénteken a főbb európai értékpapírpiacokon.
2019. 02. 22. 09:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Súlyos áremelkedés, élelmiszerhiány - Ezeket okozhatja a kemény Brexit

Élelmiszerhiány és a hirtelen megjelenő magas vámok miatt meredek áremelkedések kockázatával járna, ha az Egyesült Királyság az EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló megállapodás életbe lépése nélkül távozna az Európai Unióból - áll a brit, az észak-írországi és az írországi kiskereskedelmi szektor szakmai szervezeteinek csütörtökön ismertetett közös felhívásában.
2019. 02. 22. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az orosz befektetők értékelik a magyar gazdaság növekedését

A magyar gazdaság tartós és kiegyensúlyozott növekedése várhatóan tovább élénkíti a kapcsolatokat Oroszországgal, és az ottani befektetők előtt is vonzóbbá teszi Magyarországot - jelentette ki Varga Mihály Moszkvában, miután tárgyalt Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszterrel és Nyikolaj Koszovval, a Nemzetközi Beruházási Bank elnökével.
2019. 02. 22. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rendkívül alacsony a német infláció

Januárban tizenegy hónapja a legalacsonyabb infláció alakult ki Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtökön közzétett jelentése szerint.
2019. 02. 22. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Brexit: Nincs idő a szabadkereskedelmi megállapodásra Japánnal

A brit külkereskedelmi miniszter szerint most már nincs idő arra, hogy Nagy-Britannia a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) időpontjáig külön kétoldalú folytatólagossági kereskedelmi szerződést kössön Japánnal. A szerződés célja az lenne, hogy a két ország a jelenlegivel azonos feltételekkel kereskedhessen egymással, akkor is, ha nem lép életbe a Brexit feltételrendszeréről szóló megállapodás.
2019. 02. 22. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ábrán mutatjuk, mennyivel alacsonyabb a nők bére

a nők százalékos bérhátránya a férfiakéhoz képest
2019. 02. 22. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Stabil bevételre számít a Magyar Telekom

Az idei mérsékelt csökkenést követően 2021-ig szinten maradó bevétellel és enyhén növekvő EBITDA-val számol a Magyar Telekom.
2019. 02. 21. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengült a forint estére

Gyengült a forint a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben csütörtök este a reggeli szintekhez képest.
2019. 02. 21. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így teljesítettek az európai piacok

Vegyes kezdést követően vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2019. 02. 21. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent az INA nyeresége

Az INA horvát olajipari vállalat 2018-ban 20 százalékkal, 22,34 milliárd kunára (955,9 milliárd forint) növelte nettó bevételét, a nettó nyeresége 3,7 százalékkal 1,18 milliárd kunára (50,4 milliárd forint) csökkent 2017-hez képest.
2019. 02. 21. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bírságot kapott a Ryanair és a Wizz Air

A csomagszabályzat átláthatatlansága miatt 3 millió euróra bírságolta a Ryanairt és egymillió euróra a Wizz Airt az olasz Antitrustitalia versenyjogi hatóság.
2019. 02. 21. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás