Ezért nem mondja meg az Apple, hogy mennyi telefont ad el

Miután az Apple már nem publikálja azt, hogy pontosan mennyi okostelefont adott el egy adott negyedévben, felértékelődtek az IDC piackutató intézet negyedéves adatsorai, amelyben az eladott okostelefonok darabszámának márkánkénti eloszlását publikálják.

Ezért nem mondja meg az Apple, hogy mennyi telefont ad el

Az intézet szerint az Apple 20%-kal kevesebb okostelefont szállított 2018 utolsó negyedévében Kínába, mint egy évvel korábban, miközben maga a piac „csupán” 10%-kal zsugorodott. A Huawei eközben 23%-kal növelte kínai szállításait, tehát masszívan tovább növelte piaci részesedését. Az IDC szerint 2019-ben nem túl rózsásak még az okostelefonpiac kilátásai, ugyanis a már 5G-s telefonok a teljes piac elenyésző hányadát fogják kitenni, ami egy új növekedési motort jelenthet.


Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!

Hozzászólások

Gyengült a forint

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon kedd reggel.
2019. 04. 23. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhe emelkedés várható a tőzsdéken

Enyhe emelkedéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok kedden, a befektetők figyelmét a geopolitikai fejlemények mellett a vállalati gyorsjelentések kötik le.
2019. 04. 23. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mobil épületek fejlesztésére nyert uniós támogatást egy magyar cég

Többfunkciós, akár városrésznyi épületegyüttes kilalakítására alkalmas mobil épület fejlesztésére nyert csaknem 662 millió forint uniós támogatást a dunaújvárosi Clasman Kft.
2019. 04. 22. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult a BÉT heti forgalma

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 42 810,11 ponton zárt csütörtökön, 0,30 százalékkal alacsonyabban az előző heti záró értékénél.
2019. 04. 21. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

OTT-One közgyűlés: rekord eredmény után részvénykibocsátásra készül a vállalat

Eddigi legjobb eredményét érte el az OTT-One 2018-ban, árbevétele 1,7 milliárd forintra nőtt, adózott vállalkozási eredménye pedig elérte a 215,5 millió forintot. Az OTT-One éves rendes közgyűlése kiemelt részvényesi érdeklődés mellett zajlott le, ahol elfogadták többek között a 2018-as üzleti évre vonatkozó jelentést, illetve döntöttek arról, hogy a vállalat bevételeit a növekedésére kívánják fordítani, így az idei évben nem fizet osztalékot a társaság. A közgyűlésen a menedzsment felvázolt egy a közeljövőben tervezett lehetséges tőkepiaci tranzakciót is, amely során a t&aacu te;rsaság akár közel 1 milliárd forint tőkét is bevonna.
2019. 04. 19. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Dr. Beck György visszavonul a Vodafone Magyarország elnöki pozíciójából

Igazgatósági mandátumának lejártával, 2019. április 30-ával dr. Beck György visszavonul a Vodafone Magyarország elnöki pozíciójából. 2019. május elsejétől a tisztséget a Vodafone Magyarország jelenlegi vezérigazgatója, Amanda Nelson tölti be elnök-vezérigazgatóként, dr. Budai J. Gergő vezérigazgató-helyettes pedig jelenlegi pozíciója megtartása mellett az Igazgatóság alelnöke lesz.
2019. 04. 19. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengült a forint

Gyengült a forint a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben csütörtök este a reggeli szintekhez képest.
2019. 04. 18. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így teljesítettek az európai tőzsdeindexek

A főbb európai értékpapírpiacok gyenge kezdés után vegyes, többségében emelkedő indexekkel zártak csütörtökön, a rövid hét utolsó kereskedési napján.
2019. 04. 18. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A részvények többsége jól teljesített, a BUX gyengült

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 194,40 pontos, 0,45 százalékos csökkenéssel, 42 810,11 ponton zárt csütörtökön.
2019. 04. 18. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Versenyhivatali bírság a kartellező elemgyártóknak

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy az Energizer, a Duracell és a Varta elemek korábbi gyártói 10 éven keresztül jogsértő magatartást tanúsítottak, amikor egyeztettek az általuk forgalmazott hordozható elemek és akkumulátorok hulladékkezelési díjának áthárításáról a vevőikre. Az eljárás végén több mint harmincmillió forintnyi bírságot szabott ki a GVH, miután mindhárom gyártó aktívan együttműködött a hatósággal.
2019. 04. 18. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Fontos jóváhagyást kapott az ArcelorMittal

Az európai versenyfelügyelet jóváhagyta, hogy az ArcelorMittal eszközeink egy részét értékesítse a Liberty House számára.
2019. 04. 18. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Távozik Beck György a Vodafone-tól

Igazgatósági mandátumának április 30-ikai lejártával távozik a Vodafone-tól Beck György, a Vodafone Magyarország elnöke, május elsejétől a tisztséget a vezérigazgató, Amanda Nelson tölti be, elnök-vezérigazgatóként.
2019. 04. 18. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengüléssel nyitottak az európai tőzsdék

Gyengüléssel kezdték a napot a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön.
2019. 04. 18. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Némi visszaesés várható

Nyitáskor kisebb korrekciót és visszaesést várnak az MTI-nek nyilatkozó elemzők a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön.
2019. 04. 18. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengüléssel zártak a vezető börzék Ázsiában

Gyengüléssel zártak a vezető börzék Ázsiában, ahol a még nyitva tartó néhány piac mindegyike is mínuszban állt csütörtökön.
2019. 04. 18. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EB-nek nincs bizonyítéka a Kaspersky-termékek biztonsági kockázatairól

Az Európai Bizottságnak nincs bizonyítéka a Kaspersky Lab termékeinek biztonsági kockázatairól - válaszolt képviselői megkeresésre a digitális gazdaságért felelős uniós biztos.
2019. 04. 18. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sztrájk a METRO-nál: a társaság álláspontja a KASZ által meghirdetett országos sztrájkkal kapcsolatban

A METRO Kereskedelmi Kft. tavaly már elindította a Vállalati Bérfejlesztési Programját.
2019. 04. 18. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elfogadta az alaptőke leszállítását a CIG Pannónia

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. szerdai közgyűlése elfogadta az alaptőke leszállítását és az alapszabály ehhez kapcsolódó módosítását, valamint a 2018-as üzleti évre vonatkozó egyedi és konszolidált pénzügyi kimutatásokat.
2019. 04. 17. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A kínai adatok erősítik az eurót és az ausztrál dollárt

A legutóbbi kínai GDP-jelentés szerint Kína gazdasági teljesítménye éves szinten 0,1%-kal meghaladta az elemzői várakozásokat, és az ipari teljesítményről és a kiskereskedelmi forgalomról kiadott márciusi adatok szintén erősebbek a konszenzusos várakozásnál. Ez a fejlemény újabb lendületet adott az eurónak, az ausztrál dollár szintén erősödött az adatok hatására, és több feltörekvő piaci deviza is profitált a javuló kínai kilátásokból.
2019. 04. 17. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így mozgott a forint árfolyama

Vegyesen mozgott a forint a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben szerda este a reggeli szintekhez képest.
2019. 04. 17. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások: