Ezért tart nagygyűlést a török elnök Boszniában

Történelmi és politikai okokból dönthetett úgy Recep Tayyip Erdogan török elnök, hogy Bosznia-Hercegovina fővárosában, Szarajevóban tart választási nagygyűlést a júniusi választás kampányidőszakában - mondta Kövecsi-Oláh Péter Törökország-szakértő az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.

Ezért tart nagygyűlést a török elnök Boszniában

Hangsúlyozta, hogy Törökország számára a Balkán történelmileg és érzelmileg is fontos terület, hiszen a térséget a 19. században milliószámra hagyta el a török és a más nemzetiségű muszlim lakosság a háborúk és a politikai átrendeződések miatt. Törökországban ezért erős balkáni lobbi működik, ráadásul Bosznia lakóinak jelentős része muzulmán vallású és védelmezőként tekint Törökországra - tette hozzá.
   
Kövecsi-Oláh Péter szerint Szarajevó mellett szólt az is, hogy Erdogan nem kapott engedélyt az EU-tagállamoktól választási nagygyűlések összehívására, hiába élnek milliós nagyságrendben törökök a nyugati országokban. A török politika nem szokott visszavonulni a konfliktusok elől, mindenképp akartak európai helyszínt találni - tette hozzá. Megjegyezte, hogy a török vezetésben látszanak az aggodalom jelei amiatt, hogy a választásokon esetleg nem tudnak többséget szerezni. A szakértő elképzelhetőnek tartja azt is, hogy a választásokat addig ismétlik, amíg újra a jelenlegi kormányzó erők kapnak megerősítést.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Az EU újabb szankciókat fontolgat Oroszország ellen

Az Európai Unió (EU) újabb szankciókat fontolgat Oroszország ellen a Kercsi-szorosban történt incidens miatt, a büntetőintézkedések részleteit a tagországok az elkövetkező két hétben véglegesíthetik, és azt követően hatályba is léphetnek - közölte az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn Brüsszelben.
2019. 02. 18. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az európai kontinens lehet a vesztese a technológiai megszorításoknak

A nyílt és tisztességes verseny korlátozása nem csökkenti a biztonsági kockázatokat, ugyanakkor növeli a telekommunikációs költséget és késlelteti a digitális átállást az európai kontinensen – hívja fel a figyelmet Austin Zhang, a Huawei Technologies közép-kelet-európai régiós vezetője az amerikai külügyminiszter látogatása kapcsán. A vállalatvezető szerint amerikai tisztviselők egy csoportja politikai nyomás alá igyekszik helyezni az európai országokat, és állítólagos biztonsági okokra hivatkozva megpróbálja kizáratni piacaikról a Huawei Technologies-t. A vezető bízik benne, hogy az ügyfelek nem a teljesen alaptalan vádak, hanem saját tapasztalataik alapján jutnak helyes következtetésre a vállalattal kapcsolatban.
2019. 02. 18. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyes indexekkel zártak az európai tőzsdék

Veszteséges kezdés után vegyes indexekkel fejeződött be hétfőn a kereskedés a főbb európai értékpapírpiacokon.
2019. 02. 18. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Fontos kérdéseket kell még tisztázni a Brexitig

Az Egyesült Királyság Európai Unióból való kilépésének egyik fontos dátuma 2019. március 29-e. Az egyre közeledő határidő ellenére azonban még nincs válasz számos, a kilépéssel kapcsolatos kérdésre. Így például bizonytalan, hogy milyen feltételek mellett tartózkodhatnak majd Magyarországon brit állampolgárok, illetve az is, hogyan kell megfizetni a társadalombiztosítási díjakat egy kiküldetés során.
2019. 02. 18. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatódott a hétvégén a hamis bombariadók sorozata Moszkvában és Szentpéterváron

Folytatódott a hétvégén a hamis bombariadók sorozata Moszkvában és Szentpéterváron; Oroszország fővárosában vasárnap két bevásárlóközpontot, az "északi fővárosban" pedig a Mariinszkij színházat kellett kiüríteni, de robbanószerkezetet nem találtak.
2019. 02. 18. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A külügyminiszter képviseli Lengyelországot a V4-csúcstalálkozón

A külügyminiszter képviseli Lengyelországot a visegrádi országok (V4) és Izrael kormányfőinek tanácskozásán kedden Jeruzsálemben, Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök nem megy el a csúcstalálkozóra - értesült a wpolityce.pl című lengyel konzervatív hírportál.
2019. 02. 18. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Átadták a világ első jégből készült „atomerőművét”

Oroszoroszágban, Obnyinszk városában „üzembe helyezték” a Roszatom bázisegyetemének diákjai a világ első jégből készült atomreaktorát.
2019. 02. 17. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre több a hackertámadás Németországban

Egyre több hackertámadás éri Németországban az úgynevezett kritikus infrastruktúrát, köztük a távközlési hálózatokat, az áramszolgáltatók rendszereit és a közigazgatást - írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap.
2019. 02. 17. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Airbus-alelnök szerint katasztrófa, ami Brexit-ügyben történik

Az Airbus európai repülőgépgyártó konzorcium alelnöke szerint "katasztrófa", amit a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) ügyében "a politika művel". Katherine Bennett a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában egyenes utalást tett arra, hogy az Airbus átgondolná jövőbeni nagy-britanniai beruházásait, ha nem lép életbe a Brexit feltételrendszeréről szóló megállapodás.
2019. 02. 17. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Európai Unióban csökkent a forgalomba helyezett új autók száma

Az Európai Unióban csökkent a forgalomba helyezett új autók száma januárban az egy évvel korábbihoz képest - immár az ötödik egymást követő hónapban -, részben az új emisszió-mérési eljárás szeptemberi életbe léptetése miatt.
2019. 02. 17. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elrendelte Francisco Franco tábornok exhumálását a spanyol kormány

A madridi kormány elrendelte az egykori spanyol diktátor, Francisco Franco (1892-1975) exhumálását a Madrid melletti Elesettek Völgyében található bazilikából pénteken.
2019. 02. 17. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tömegek kísérték utolsó útjára Jan Olszewski lengyel kormányfőt

Tömegek kísérték utolsó útjára szombaton Jan Olszewski egykori lengyel miniszterelnököt. A totalitarizmusok elleni harc egyik legendás személyiségét a varsói Powazki katonai temetőben helyezték végső nyugalomra.
2019. 02. 17. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatódnak a tüntetések Franciaországban

Tizennegyedik alkalommal is az utcákra vonultak szombaton országszerte a francia kormány adó- és gazdaságpolitikája ellen tiltakozó sárgamellényesek, akik a közvélemény kifáradása és a csökkenő mobilizáció ellenére újabb célkitűzéseket keresnek a mozgalomnak.
2019. 02. 17. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Merkel szerint súlyos bajok gyötrik Európát

Súlyos bajok gyötrik Európát, harcolni kell érte, és küzdeni kell a multilateralizmusért, a nemzetközi ügyek egyetértésen, többoldalú megállapodásokon alapuló formálási módjának megőrzéséért is - mondta Angela Merkel német kancellár szombaton az 55. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián (MSC).
2019. 02. 16. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csehország ráfizetne a megállapodás nélküli Brexitre

Amennyiben Nagy-Britannia megállapodás nélkül lépne ki az Európai Unióból, az 0,5-1 százalékkal csökkentené Csehországban a bruttó hazai termék (GDP) növekedését - nyilatkozta Tomás Petrícek cseh külügyminiszter szombaton a cseh közszolgálati hírtelevíziónak (CT24). A tárcavezető szerint ezt a cseh kormány szakértői számították ki.
2019. 02. 16. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Harmadik hónapja tüntetnek a sárgamellényesek

Tizennegyedik alkalommal is az utcákra vonultak szombaton országszerte a francia kormány adó- és gazdaságpolitikája ellen tiltakozó sárgamellényesek, akik a közvélemény kifáradása és a csökkenő mobilizáció ellenére újabb célkitűzéseket keresnek a mozgalomnak.
2019. 02. 16. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mérséklődött a cseh gazdaság növekedése

Tavaly három százalékra mérséklődött a cseh gazdaság növekedése, míg egy évvel korábban, 2017-ben a bruttó hazai termék (GDP) éves szintű növekedése 4,5 százalék volt - közölte előzetes adatok alapján a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) pénteken Prágában.
2019. 02. 16. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megugrott a munkanélküliség Bulgáriában

Bulgáriában megugrott a januári munkanélküliség decemberhez képest a szezonális munkahelyek számának csökkenése miatt.
2019. 02. 16. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elfogadták Románia költségvetését

Pénteki együttes ülésén a román parlament két háza elfogadta az idei állami költségvetést, amely megnövelt, GDP-arányosan 2,76 százalékos államháztartási hiánnyal számol.
2019. 02. 16. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordot döntött a turizmus Párizsban

A francia kormány gazdaságpolitikája ellen novemberben kezdődött erőszakos tüntetések ellenére rekordszámú, mintegy 50 millió turista érkezett tavaly Párizsba és környékére, ami csaknem négy százalékos emelkedést jelent 2017-hez képest. A látogatók 21,5 milliárd eurót költöttek el a francia fővárosban - derül ki az Ile-de-France régió turisztikai bizottságának adataiból.
2019. 02. 15. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás