FAO: vakcinázással a szarvasmarha bőrcsomósodáskór megállításáért

Ki kellene terjeszteni a vakcinázást a szarvasmarha bőrcsomósodáskór megállításáért Kelet-Európában és a Balkánon, főleg a veszélyeztetett területeken – javasolja az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).

FAO: vakcinázással a szarvasmarha bőrcsomósodáskór megállításáért

A ma megjelent állásfoglalásában a FAO amellett érvel, hogy az ez idáig nem veszélyeztetett besorolású területeken is megelőző vakcinázásra lenne szükség a kór megállítására, hogy elkerüljük az esetleges komoly károkat, különösen a családi gazdálkodók esetében.


A bőrcsomósodáskór a szarvasmarhák himlőbetegsége, melyet vérszívó rovarok, mint a szúnyog terjesztenek, és ami az állat elpusztulásához vezethet. Az emberre nem veszélyes. Korábban csak Afrikában volt jelen egészen 2013-ig, amikor Törökországban mutatták ki, ahonnan aztán gyorsan továbbterjedt kilenc kelet-európai és balkáni országba.

 

A földrajzi terjedés gyorsasága mellett a regisztrált esetek száma is magas, akár a 200-at is elérheti, jelentős gazdasági veszteségeket okozva: csökkenő tejtermelés, a bőr károsodása és a 15 %-os veszteségráta a fertőzött állatok között.


„Bár Európában sikerült megállítani a további terjedést áprilisban a széleskörű vakcinázás révén, a közelmúltban a betegség újra felütötte fejét Albániában, Görögországban és Macedóniában. Ez egy újabb figyelmeztető jel, hogy teljesen nem szabadultunk meg tőle, sőt, a kór növelheti hatótávolságát, ha nem fokozzuk erőfeszítéseinket hogy kontroll alatt tartsuk”, mondta Ren Wang, a FAO főigazgató helyettese.

 

A FAO már korábban jelezte, tömeges oltásra van szükség az érintett területeken, főleg a rovarok tavaszi rajzása előtt, amikor a fertőzés valószínűsége – és így a megelőzési potenciál is – a legmagasabb.

Megelőző vakcinázással Horvátországban, Bosznia-Hercegovinában és Észak-Szerbiában például egyfajta védelmi sávot alakulna ki a szomszédos országok, mint Magyarország és Románia számára, akiket eddig megkímélt a betegség.


Ezzel párhuzamosan a FAO számos országban aktív, továbbképzéseket tart a terepen dolgozó szakembernek, és a közelmúltban kidolgozott állatorvosok számára egy képekkel és ábrákkal gazdagon illusztrált kézikönyvet a betegség felismerésének megkönnyítésére. 


Az egészséges állatok leölését a fertőzött farmon megelőzés céljából a FAO szerint csak akkor kellene alkalmazni, ha már más lehetőség nem maradt, mert drasztikus hatása lehet a gazda megélhetésére. Ezt csak a klinikai vizsgálatok során igazolt fertőzés esetében kellene bevetni, ügyelve a humánus és szakszerű módszerek használatára, szól a FAO ajánlása.

 

„Az eddig elért eredmények ellenére, amit a vírus megállításában értünk el, még van bőven megválaszolandó kérdés. Nem egyértelmű például, hogy állatról állatra terjedhet-e tovább például fertőzött állat teje révén vagy tünetekkel nem rendelkező, de egyébként fertőzött állatról”, mondta Wang.

 

„Szorosabb koordináció és odafigyelés is sokat jelenthet a kórral való hatékonyabb megküzdésben”, tette hozzá.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Így alakul a hazai zöldségtermesztés - egy ábrán

Zöldségtermesztés Magyarországon, 2004-2017
2018. 10. 17. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Világszerte csökken a cigarettatermelés

Az elmúlt öt évhez hasonlóan 2017-ben is tovább csökkent a világ cigarettatermelése: a csúcsot jelentő 2012-es adatokhoz képest mintegy tavaly 500 milliárd darabbal kevesebb, összesen 5894 milliárd darab cigarettaszálat állítottak elő a világon - hangzott el az Európai Dohánytermesztők Szövetségének (Unitab) kongresszusán kedden Brüsszelben.
2018. 10. 17. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

21 nagyvállalat csatlakozott az Élelmezési világnap adománykonvojhoz

Élelmiszer-adományokkal teli gépjárművek sora haladt át Budapest történelmi belvárosán ma délelőtt az Élelmezési világnap alkalmából. A FAO és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett akció az élelmiszerrel való pazarló bánásmódra és a táplálkozási problémák kettős terhére hívja fel a figyelmet.
2018. 10. 16. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A vidékfejlesztés elképzelhetetlen a nők részvétele nélkül

A vidékfejlesztés elképzelhetetlen a nők részvétele nélkül, hiszen odaadásukra és gondoskodó munkájukra szükség van a vidék sérülékeny egyensúlyának megőrzésében - mondta az Agrárminisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, a vidéki nők nemzetközi napja alkalmából tartott sajtótájékoztatón.
2018. 10. 16. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A héten már kapható lesz a piacokon a szelídgesztenye

A héten már kapható lesz a piacokon a szelídgesztenye, amelyből az utóbbi években 200-500 tonna termett Magyarországon - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) hétfőn az MTI-vel.
2018. 10. 16. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mézfogyasztás ösztönzésére indul kampány

Kampány indul a belföldi mézfogyasztás ösztönzésére, ami az évente megtermelt 20 ezer tonnából jelenleg csupán 7 ezer tonna, egy főre számítva mintegy 70 dekagramm - mondta Nagy István agrárminiszter sajtótájékoztatón Budapesten.
2018. 10. 16. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre nagyobb gondot okozhat a csapadékhiány

Egyre kritikusabb a csapadékhiány - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn honlapján.
2018. 10. 15. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jó ütemben haladnak az őszi betakarítási és a vetési munkák

Jó ütemben haladnak az őszi betakarítási és a vetési munkák is a száraz időjárásnak köszönhetően, ugyanakkor a megfelelő keléshez szükség lenne a csapadékra - mondta Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke hétfőn az MTI-nek.
2018. 10. 15. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új FAO jelentés elemzi a vidéki elvándorlás és a nemzetközi migráció közötti kapcsolatokat

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) legújabb jelentése szerint az akadályozó vagy serkentő szabályozási rendszerek helyett a vidéki elvándorlás a gazdasági-társadalmi fejlődéshez való pozitív hozzájárulására kellene fókuszálni – és a hátrányait pedig minimalizálni.
2018. 10. 15. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a tojástermelés Magyarországon

Tyúktojás, millió darab
2018. 10. 15. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új biológiai hulladéktechnológiát fejleszt a Profikomp Zrt.

Új, integrált biológiai hulladék feldolgozó technológiát fejleszt ki a gödöllői székhelyű Profikomp Környezettechnika Zrt. vezette konzorcium, amellyel elsősorban állattartó telepek állíthatnak elő új típusú szerves trágyát - közölték az MTI-vel.
2018. 10. 14. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megfelelő fejlesztéssel sokkal többet hoz a hazai zöldség- és gyümölcstermesztés

Hiába rendelkezik rendkívül jó környezeti adottságokkal a magyar zöldség- és gyümölcstermesztés, a rendszerváltás óta szűkülő termőterületen, az uniós átlagtól messze lemaradó termelékenységgel működik. Az OTP Agrár üzletág szakértői szerint az együttműködések erősítésével, a támogatások racionalizálásával és az infrastruktúra fejlesztésével jóval biztosabbá és sikeresebbé válhatna az ágazat.
2018. 10. 12. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

80 ezer tonna szilvánk lesz az idén

Idén várhatóan 80 ezer tonna szilva terem Magyarországon, ami több az utóbbi néhány év átlagánál - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) csütörtökön az MTI-vel.
2018. 10. 11. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Terjed az afrikai sertéspestis Belgiumban

Hetvenre emelkedett az afrikai sertéspestissel fertőzött vaddisznók száma Belgiumban - jelentette be René Collin, Vallónia, Belgium francia nyelvű, déli régiójának agrárminisztere kedden.
2018. 10. 09. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Agrár-erdészettel az éghajlatváltozás ellen

Ha a művelhető földterület egy elhanyagolható részéért cserébe mintegy 20%-kal növelhető a termelékenység, az egy kecsegtető ajánlat. Az eredmények meggyőzőek, az agrár-erdészettel, vagyis a fás növényzettel borított területeken folytatott mezőgazdasági tevékenységgel mindez lehetséges. És ráadásként még a klímaváltozás hatásainak megfékezésében is segít.
2018. 10. 09. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem enyhül az aszály

Egyelőre nem enyhül az aszály, a középtávú csapadék-előrejelzések szerint is leghamarabb a jövő hét közepén, végén jöhet számottevő eső - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn a honlapján.
2018. 10. 08. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

FAO: Az élelmiszerpazarlás csökkentése idő és türelem kérdése

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) becslései szerint az emberi fogyasztásra előállított élelmiszer mintegy harmada landol a szemetesben minden évben.
2018. 10. 08. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenőben a hazai sertésállomány? - ábrán mutatjuk

sertésállomány; ezer darab; 2000-2016
2018. 10. 06. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Félmilliárd forint jut az afrikai sertéspestis miatti kártalanításra

Összesen félmilliárd forint jövedelempótló támogatásra pályázhatnak idén a mangalicatartók az afrikai sertéspestis miatt az agrárminiszter rendelete alapján.
2018. 10. 05. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Alacsonyan a FAO élelmiszerár-index

A bőséges tartalékok mellett alacsonyan zárták a szeptembert a mezőgazdasági nyersanyagárak.
2018. 10. 05. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás