Felemás helyzet az új lakások piacán

Felemás helyzetről tanúskodnak a legfrissebb hivatalos lakáspiaci statisztikák. Az év első kilenc hónapjában - a Központi Statisztikai Hivatal szerdán megjelent adatai alapján 4657 lakás épült, ami 9,5 százalékos csökkenést jelent az előző év azonos időszakához képest, ugyanakkor a lakásépítési engedélyek száma 24 százalékkal 8616 darabra nőtt.

Idén január és szeptember vége között összesen 4657 lakás épült az országban, ami 9,5 százalékos csökkenésnek felel meg az előző év hasonló időszakához képest. Budapesten 21 százalékkal 1162-re csökkent az épített lakások száma, ugyanakkor a megyei jogú városokban 15 százalékkal 1242 darabra emelkedett. Az előző év azonos időszakához képest jelentősen, 15 százalékkal csökkent a saját használatra épült lakások száma 2968-ról 2532-re. Ezzel szemben értékesítési céllal csupán 29-cel kevesebb lakás épült, ami 2011 megépített lakást jelent. Ez a másfél százalékos csökkenés azt jelzi, hogy az lakásberuházások száma lényegében stagnál.
 
Balogh László, az ingatlan.com szakértője szerint a mostani és a korábban megjelent statisztikákból is az látszik, hogy a lakáspiacon nincs elég új lakás, pedig fokozódó igény lenne rá. Hozzátette: “Felemás a helyzet a piacon, amit az is mutat, hogy miközben Budapesten csökkent a megépült lakások száma, addig a megyei jogú városokban emelkedett.” A lakásépítési engedélyek száma viszont kedvezően alakul. A hivatalos adatok szerint ugyanis 8616 lakás építésére adtak ki engedélyt a hatóságok az év első kilenc hónapjában, ami 24 százalékos növekedésnek felel meg éves összevetésben. Budapesten látványos az emelkedés: 2014 első kilenc hónapjában 1854 lakásépítési engedélyt adtak ki, így 73 százalékkal nőtt a számuk az előző év azonos időszakához képest. Szintén növekedés látható a megyei jogú városokban, ahol 10 százalékkal 2171-re nőtt a lakásépítési engedélyek száma. Lakáspiaci szempontból szintén optimizmusra adhat okot, hogy a kiadott új építési engedélyek alapján 26 százalékkal több lakóépület építését tervezik a beruházók,  ezzel szemben a nem lakóépületekre kiadott engedélyek száma 14 százalékkal csökkent. 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 2,5% (KSH, 2017. szept.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Az ingatlan.com szakembere szerint a következő időszakban részben a lakáscélú állami támogatásoknak, ezen belül az új lakásokra is igényelhető 0,5-3,25 millió forint összegű családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK), az új lakások iránti fokozódó igény miatt növekedhet az új lakások piaca, amely az elmúlt években jelentős visszaesést volt kénytelen elkönyvelni. “Ugyanakkor a válság előtti, a szakma által egészségesnek tartott szinttől, az évi 40 ezer új lakástól még egyelőre messze van a piac. A lakásépítések elmaradása miatt az új lakások potenciális vásárlóinak továbbra is a használt lakások közül kell válogatnia. Ez pedig továbbra is árfelhajtó tényező lehet a használt lakások piacán.” - fogalmazott Balogh László.

Hozzászólások

Megújult a Nébih debreceni laboratóriuma

Megújult a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) debreceni laboratóriuma, a labor új, fokozott biológiai biztonságot is kielégítő, molekuláris biológiai részlegét mintegy 110 millió forintból alakították ki - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára szerdán a helyszínen.
2017. 10. 18. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Az OTP húzta fel a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 171,99 pontos, 0,44 százalékos emelkedéssel, 39 081,77 ponton zárt szerdán.
2017. 10. 18. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Külföldi sajtó Magyarországról - Financial Times

A Financial Times című brit üzleti napilap szerdai internetes cikke szerint az Európai Unió keleti tagállamainak hamarosan választaniuk kell a lassú és a gyorssebességes Európa között. Ezt az uniós fizetőeszköz, az euró bevezetése jelentette szorosabb integráció kényszeríti ki majd, amely meg fogja osztani a visegrádi négyeket.
2017. 10. 18. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Interaktív verseny diákoknak

Általános és középiskolai diákok számára 1956 hősei és a pesti srácok előtt tisztelegve címmel interaktív versenyt hirdet az állami ünnepség lebonyolításáért felelős Hungarofest - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerdán az MTI-vel.
2017. 10. 18. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Holnap kezdődik a 21. Csabai Kolbászfesztivál

Csütörtökön kezdődik a négynapos 21. Csabai Kolbászfesztivál, a városi sportcsarnok mellett felépítették a 40 ezer négyzetméteres "kolbászvárost".
2017. 10. 18. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Segítséggel fejleszthető a magyar járműipar

Nemzetközi együttműködésekkel fejleszthető a magyar járműipar, a rendszerintegrációt elsősorban a visegrádi országokra kell kiterjeszteni - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán Budapesten, az Automotive Hungary 2017 kiállítás megnyitóján.
2017. 10. 18. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kétszintes parkolóház épül a nyíregyházi kórházban

Kétszintes, 361 autó befogadására alkalmas parkolóház épül a nyíregyházi Jósa András Oktatókórházban. A nettó 448 millió forint értékű, hazai és uniós forrásból megvalósuló beruházás alapkövét szerdán helyezték el.
2017. 10. 18. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új vezetőket neveztek ki a Lapcomnál

Új vezetőket nevezett ki a Bors, a Kisalföld és a Délmagyarország napilapok élére a Lapcom Zrt., valamint új szakember tölti be a stratégiai igazgatói posztot - áll a társaság által az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményben.
2017. 10. 18. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a magyar nagyvállalatok száma a Coface régiós toplistáján

Tavaly a kelet-közép-európai régió 500 legnagyobb vállalata 580 milliárd eurós árbevételt ért el, 0,6 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban, nettó nyereségük 3,1 százalékkal 26,3 milliárd euróra mérséklődött, a legnagyobb régiós vállalatokat felsoroló listán ugyanakkor 8 százalékkal 75-re nőtt a magyar cégek száma - derül ki a Coface nemzetközi hitelbiztosítónak a kelet-közép-európai országok legnagyobb vállalatai tavalyi teljesítményét összegző elemzéséből.
2017. 10. 18. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megszűnt a családi házak kötelező kéményellenőrzése

Az Országgyűlés kedden megszüntette a családi házak kötelező kéményseprő-ipari ellenőrzését, amelyet ezentúl a tulajdonosok megrendelésére, de továbbra is ingyenesen végezhet el a katasztrófavédelem, illetve egyes településeken az önkormányzati közszolgáltató.
2017. 10. 18. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az ipar húzóágazatai között van a magyar élelmiszeripar

Az ipar húzóágazatai között ott van a magyar élelmiszeripar is, így ezen a területen különösen fontos a teljesítmény emelkedése - hangsúlyozta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és szabályozásért felelős államtitkára kedden a Kalocsai Fűszerpaprika Zrt. kapacitásbővítő fejlesztését bemutató sajtótájékoztatón.
2017. 10. 18. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

További növekedést várható az építőiparban

Az építőipar szerződésállományának jelentős bővülése alátámasztja a szektor teljesítményének további növekedését a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közölt jelentését kommentáló piaci elemzők szerint.
2017. 10. 18. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyarok kétharmada szigorúbban büntetné a hamisítókat

A magyarok kétharmada szigorúbban büntetné a hamisítókat, az emberek egyre jobban átlátják a hamis termékek veszélyeit - mondta Németh Mónika, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület titkára az M1 aktuális csatornán szerdán.
2017. 10. 18. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kevés elmozdulást vár az elemző a Budapesti Értéktőzsdén

Kevés elmozdulásra számít szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértő.
2017. 10. 18. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Minden hetedik új lakás átadása csúszásban van

A lakásépítéseket magában foglaló épületépítéseknél 46,8 százalékos volt a növekedés augusztusban. A lakásépítési kedv tehát továbbra is erős, ám a lakopark.ingatlan.com adatai szerint a társasházfejlesztések 14 százalékánál már 1-2 negyedévvel ki kellett tolni az átadási határidőt.
2017. 10. 18. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A CEU arra kéri a kormányt, írja alá a megállapodást

A Közép-európai Egyetem (CEU) vezetőség arra kérte keddi budapesti sajtótájékoztatóján a magyar kormányt, hogy írja alá a New York állammal már letárgyalt, a működésüket lehetővé tevő megállapodást.
2017. 10. 18. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megvan az állampapírok legnagyobb riválisa

Szépen nőnek a megtakarítások, kiváló időszak a jelenlegi az öngondoskodásra. A megtakarítási piacra óriási hatással van az ingatlanpiac és a lakáshitelezés növekedése, az állampapírok reális versenytársai pedig most is nagy számban elérhetők, és ugyancsak bővülnek - hangzott el a délelőtti panelbeszélgetésen.
2017. 10. 18. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Menetrend szerint halad az EESZT bevezetése

Mától számított egy hete van több ezer hazai közfinanszírozásból működő egészségügyi szereplő számára, hogy csatlakozzon és megkezdje adatszolgáltatási kötelezettségét az EESZT rendszerében.
2017. 10. 18. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A világ legnagyobb vasúti fékgyárát adták át Budapesten

Felavatta új gyárcsarnokát és bemutatta új tanműhelyét a Knorr-Bremse Rail Systems Budapest. Az 5,28 milliárd forint értékű bővítéssel a társaság a világ legnagyobb vasúti fékegység-gyártó és -fejlesztő vállalatává, egyúttal hazánk egyik meghatározó szakképzőközpontjává vált.
2017. 10. 18. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyarok háromnegyede jótékonykodik

A magyarok háromnegyede adományozott az elmúlt évben, ami nemzetközi összevetésben is jó arány. A civilszervezetek támogatásakor a megkérdezettek szerint döntő szempont a szimpátia és maga a kérés, hogy adományozzunk, míg az elmúlt évek közéleti vitáinak az adakozási kedvre nincs érdemi hatása – derül ki a Human Dialog és az Emocionális Marketing friss, nagymintás, reprezentatív felméréséből, melynek részleteit a Magyar Fundraising Akadémia november 8-i szakmai rendezvényén ismerteti.
2017. 10. 18. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás