Felfüggesztették a bankkártya-elfogadóhelyek számának bővítése érdekében indított programot

A bankkártya-elfogadóhelyek számának bővítése érdekében indított kormányzati program teljes támogatási keretét lejegyezték a szolgáltatók, ezért a Nemzetgazdasági Minisztérium a programot felfüggesztette - közölte a tárca az MTI-vel kedden.

Felfüggesztették a bankkártya-elfogadóhelyek számának bővítése érdekében indított programot

A program révén több mint 60 ezer új terminálon lehet majd kártyával fizetni - tették hozzá.
    

A közlemény szerint a kormány kiemelt célja a készpénzállomány csökkentése, a modern készpénzmentes fizetési megoldások ösztönzése. A hazai fizetési rendszer korszerűsítési stratégiájának alapja a bankkártya-elfogadóhálózat bővítése. Ez az egyik leglényegesebb előfeltétele minden további, a lakosság pénzügyi tudatosságának erősítését, illetve a gazdaság digitalizációjának elősegítését szolgáló lépésnek - áll a közleményben.
    

A tavaly indult program első lépcsőjében telepíteni vállalt mintegy 30 ezer terminál több mint felét helyezték már forgalomba. Hónapról-hónapra dinamikusan nő a kihelyezett kártyaolvasók száma. A program második lépcsőjében újabb 30 ezer terminál telepítését támogatja a kormány, eszközönként 80 000 forinttal.  
    

A szolgáltatók a második ütemben is az ingyenes telepítés mellett legfeljebb 1 százalékos forgalomarányos díjat számíthatnak fel, vagyis jelentősen csökkent a korábban jellemző 3-5 százalékos díj, illetve a több jogcímen kiszámlázott tételek helyébe egy fizetési kötelezettség lépett - tették hozzá.
    

Ennek hatására a kisebb vállalkozások, kereskedelmi egységek is méltányos költségszinten tudják a bankkártyákat elfogadni fizetőeszközként, amelynek forgalombővítő hatása lehet. Ez különösen fontos lehet akkor, amikor az érintőkártyák gyors elterjedésével és korszerű mobil fizetési applikációk megjelenésével egyre több fogyasztó kíván POS-terminálon keresztül fizetni - jegyzi meg a minisztérium.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest

Hozzászólások

Így alakul a magyar tejkereskedelem

Tehéntej-behozatal; tehéntejkivitel (tonna)
2017. 11. 18. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szeretetdobozokat gyűjtenek Nagykanizsán

Egyházak és civil szervezetek, önkormányzatok közreműködésével idén is ajándékokkal megtöltött szeretetdobozokat gyűjtenek Nagykanizsán és térségében, ahol tavaly több mint négyezer csomagot állítottak össze az adományozók.
2017. 11. 18. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az építőipar húzhatja a magyar GDP-t?

Boros Imre közgazdász szerint az építőipar húzhatja a közeljövőben a magyar GDP-t, tízezer új lakás építése 1 százalékkal emeli a nemzeti bruttó összterméket.
2017. 11. 18. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jövőre megújul Bonyhád egyik központi tere

Jövő tavaszra megújul Bonyhád egyik központi tere. Park és rendezvénytér készül 475 millió forintos beruházással - tájékoztatta a város önkormányzata az MTI-t.
2017. 11. 18. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új gént azonosítottak egy ritka betegség kialakulásának hátterében magyar tudósok

Több mint kétévnyi kutatómunkával új gént azonosított egy szerteágazó idegrendszeri tüneteket eredményező, eddig tisztázatlan genetikai hátterű ritka neurológiai betegség kialakulásának hátterében egy magyar kutatócsoport - közölte a Semmelweis Egyetem az MTI-vel pénteken.
2017. 11. 18. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Jobbik bevezetné az elektronikus szavazást

A Jobbik - kormányra kerülése esetén - 2022-től lehetővé tenné a voksok elektronikus leadását mind a választásokon, mind a népszavazásokon - közölte országgyűlési képviselőjük pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.
2017. 11. 18. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megkezdődött A zene éjszakája Budapesten

Megkezdődött pénteken A zene éjszakája - csak klasszikusan elnevezésű esemény, amelyen nyolc belvárosi helyszín ad otthont mások mellett Bartók, Strauss és Gershwin műveit megszólaltató minikoncerteknek Budapesten.
2017. 11. 18. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

372 milliárd forinttal gazdagodtak a háztartások

A háztartások nettó pénzügyi megtakarításai 372 milliárd forintot tettek ki a harmadik negyedévben, ami az időszakra eső GDP 3,9 százalékával egyenértékű, a szeptember végéig eltelt egy évben 1697 milliárd forintra rúgott ez az összeg, a GDP arányában 4,6 százaléknak felelt meg - jelentette a pénzügyi számlák előzetes adatai alapján pénteken a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
2017. 11. 17. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ilyen időre számíthatunk

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:
2017. 11. 17. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megtéríti a kormány az új nyelvvizsga díját 2018-tól

Megtéríti a kormány az új nyelvvizsga díját 2018. január elsejétől minden 35 év alatti fiatalnak akkor is, ha már rendelkezik - akár több - nyelvvizsgával - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken a Debreceni Egyetemen (DE).
2017. 11. 17. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyit keresnek az egészségügyi dolgozók

humán-egészségügyi ellátás területén dolgozók nettó átlagkeresete, ft/hó
2017. 11. 17. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Meghosszabbították Berlinben a koalíciós egyeztetéseket

Meghosszabbították Berlinben az egyeztetést a CDU/CSU német jobbközép pártszövetség, a liberális FDP és a Zöldek első közös kormányának megalakításáról, a négy párt képviselői péntek délben folytatják tovább a tárgyalást.
2017. 11. 17. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Népszerűnek bizonyul a Határtalanul! program

Egyre több magyarországi diák látogat a Határtalanul! program keretében a határon túli magyarlakta területekre - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.
2017. 11. 17. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több mint 10 százalékkal nőtt az egy főre jutó vásárlóerő Magyarországon

Több mint 10 százalékkal, a tavalyi 5549 euróról 6204 euróra nőtt az egy főre jutó vásárlóerő Magyarországon, amellyel az ország változatlanul a 42-es lista 30. helyén áll - derült ki GfK csütörtökön közzétett vásárlóerő elemzéséből.
2017. 11. 17. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

ingatlan.com: Ezek az ország legdrágább és legolcsóbb utcái

A legdrágábban a II. kerületi Bogár utcában lehet lakást venni: az átlagos kínálati négyzetméterár itt 1,486 millió forint. Nagykőrösön, Mucsiban vagy Kisvárdán azonban vannak olyan utcák ahol az átlagos négyzetméterár nem éri el a 10 ezer forintot. A legolcsóbb és legdrágább utca között jelenleg tehát 247-szeres a különbség, a tavalyi adásvételek alapján pedig 90-szeres volt az eltérés.
2017. 11. 17. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyük vagy ne az OTP részvényét?

A csütörtök hozott egy kis fordultatot a részvénypiacon, már az ázsiai kereskedés alatt lehetett látni, hogy ma bátrabbak lesznek a befektetők.
2017. 11. 17. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a magyar gazdaság külső sérülékenysége

Jelentősen csökkent a magyar gazdaság külső sérülékenysége, és ez is a "Baa3" befektetési ajánlású, stabil kilátású osztályzattal nyilvántartott szuverén magyar adósprofil pillérei közé tartozik - áll a Moody's Investors Service csütörtök este Londonban ismertetett éves országjelentésében.
2017. 11. 17. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mesterséges intelligencia és dolgok internete: ezekre építenek a Fundamenta Digiverzum nyertesei

A mesterséges intelligencia, valamint a dolgok internete technológiákon alapuló két megoldást választott győztesnek a tizenhét beérkezett pályázat közül a Fundamenta Digiverzum Innovációs Verseny zsűrije. A legnagyobb hazai lakás-takarékpénztár a nyertes projekteket a fejlesztőkkel közösen hasznosítja Magyarországon, valamint segít a megoldások nemzetközi bemutatásában is.
2017. 11. 17. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

430 millió forintos forgalom és rekord leütések a BÁV őszi aukcióján

Művészettörténeti ritkaságok, nagy áremelkedések, a hazai mellett rendkívül élénk nemzetközi érdeklődés és rekord leütések jellemezték a BÁV őszi, kétnapos aukcióját, amelyet teltházas közönség előtt tartottak november 14-15-én, a MOM Kulturális Központban.
2017. 11. 17. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

K&H: Magyarország rákapott az autózásra

Egyre többet autóznak a magyarok: a lakosság 71 százaléka ül hetente többször autóba, szemben az egy évvel korábbi 60 százalékkal. Az autóval rendelkezők aránya pedig 76 százalékról 84 százalékra nőtt, míg az autóval évente megtett távolság átlagosan 14 ezerről 17 ezer kilométerre emelkedett - derül ki a K&H biztos jövő indexéből. A kutatás szerint havonta átlagosan 20 ezer forintot költenek az autósok üzemanyagra, és a magyarok háromnegyede használt autóként vette gépjárművét.
2017. 11. 17. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás