Felfüggesztették a sztrájkot a román fuvarozók

Felfüggesztették a sztrájkot a román fuvarozók, csütörtökön 14 órától ismét közlekednek a távolsági buszok Romániában, miután a képviselőház közlekedési és infrastruktúra szakbizottsága beavatkozott a konfliktusba és a jövő hétre berendelte a minisztert a bizottság elé.

Felfüggesztették a sztrájkot a román fuvarozók

Csütörtökön Románia legalább 19 megyéjében szüntették be a munkát a helyközi autóbusz-járatokat üzemeltető fuvarozók, tiltakozásul az ellen a miniszteri rendelet ellen, amely 2019-től kezdődően liberalizálná a helyközi személyszállítás piacát.
   
A sztrájk felfüggesztésekor a román fuvarozók országos szövetsége (FORT) közölte, a miniszteri rendelet immár "történelem", miután Sorin Bota, a szakbizottság kormánypárti alelnöke is bírálta a tárcavezetőt, amiért úgymond "helytelenül értelmezi" a szolgáltatások liberalizálásáról szóló uniós előírásokat.
   
A fuvarozók szerint a piacot liberalizáló rendelet hatályba lépése "káoszt" okozna a közúti személyszállításban és olyan következményekkel járna, mintha egy vonatsínen tucatnyi szerelvényt indítanának egy időben ugyanabba az irányba.
   
Lucian Sova közlekedési miniszter szerint az uniós irányelvek miatt szükséges rendelet a szolgáltatások minőségének javítását szolgálja, de a piacot kisajátító fuvarozók azt szeretnék, ha versenytárgyalás nélkül meghosszabbítanák közszolgáltatási szerződéseiket 5-6 évvel, arra a hatályos szabályozásban szereplő fő szempontra alapozva, hogy "régiségük" van egy-egy útvonalon.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A helyközi járatok odaítélésénél most nagyon sokat nyom a latban az, hogy mennyi ideje fuvaroz egy-egy cég a kérdéses útvonalon, ezek 90 százalékán már másfél évtizede ugyanazok a cégek szállítják az utasokat, gyakorlatilag monopol-helyzetbe kerültek - indokolta a miniszter az intézkedés szükségességét.
   
A miniszteri rendelet megnyitná a piacot más vállalkozók előtt is, és a járatok odaítélésében az egyik legfontosabb szempont a járműpark kora és műszaki állapota lenne. A tárca adatai szerint Romániában 3618 cég rendelkezik személyszállítási engedéllyel, miközben a helyközi járatokat 325 cég buszai bonyolítják le.
    

Szeptember utolsó hetében a közúti személyszállítási vállalkozásokat tömörítő COTAR konföderáció a közlekedési minisztérium előtt rendezett buszos tüntetéssel próbálta rávenni a minisztert rendelete visszavonására - eredménytelenül.


Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Miről tanúskodnak a mai friss eurozónás MBI-k?

Kijöttek a friss előzetes eurozónás beszerzési menedzser indexek (BMI-K) február hónapra, amiket majd magyar idő szerint 15:45-kor az amerikai is követ.
2019. 02. 21. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkentené az élelmiszerpazarlást a német kormány

Az élelmiszerhulladék 50 százalékos csökkentését célzó stratégiát fogadott el szerdai ülésén a német kormány, az évente 11 millió tonnás mennyiséget 2030-ig kellene megfelezni.
2019. 02. 21. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyar-román kórházi együttműködés indul

Több mint 13 millió euróból (4,1 milliárd forintból) kezdődnek egészségügyi fejlesztések egy román-magyar uniós program segítségével a romániai Szatmár megye, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megye három kórházában.
2019. 02. 21. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem történt áttörés Jean-Claude Juncker és Theresa May brüsszeli tárgyalásán

Nem történt áttörés Theresa May brit kormányfő és Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök szerda esti brüsszeli találkozóján, azonban abban megállapodtak, hogy tovább folytatják a tárgyalásokat az Egyesült Királyság rendezett európai uniós kiválása érdekében.
2019. 02. 21. 06:10
Megosztás:
Hozzászólások:

A mobil távközlési piaci forgalom növekedésére számítanak Németországban

Három százalékkal 34 milliárd euróra nő az idén Németországban az okostelefonok, mobil alkalmazások és mobil távközlési szolgáltatások forgalmazásából származó piaci bevétel az ágazati szakmai képviseleti szervezet, a Bitkom e.V. szerdán publikált prognózisa szerint.
2019. 02. 21. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyárra csúszhat a Brexit

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szerint akár a május végi Európai Parlamenti választásokon túlra is kitolhatják a Brexit megállapodást.
2019. 02. 20. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szigorították Csehországban a Lengyelországból származó marhahús ellenőrzését

Csehország szerdán azonnali hatállyal megszigorította a Lengyelországból behozott marhahús ellenőrzését.
2019. 02. 20. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Három képviselő távozott a brit Konzervatív Pártból

Három alsóházi képviselő távozott szerdán a kormányzó brit Konzervatív Pártból, mindenekelőtt a kormány Brexit-politikájával szembeni komoly fenntartásaikkal indokolva a lépést.
2019. 02. 20. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Veszélyezteti-e a Brexit az EU jövőjét?

Nem kell tartania az Európai Uniónak a brit tagság megszüntetésétől (Brexit), a kilépés rendezett lebonyolítása közös érdek, és a közös értékek is ezt diktálják - hangsúlyozta a brit külügyminiszter szerdán Berlinben.
2019. 02. 20. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hackertámadásokra figyelmeztet a Microsoft

Több, a demokráciával foglalkozó szervezetet ért hackertámadás a tavalyi év utolsó hónapjaiban, ezért a Microsoft 12 európai országban elérhetővé teszi AccountGuard nevű kiberbiztonsági szolgáltatását az európai parlamenti választások előtt - tudatta szerdán a vállalat ügyfélbiztonsági és -bizalmi alelnöke, Tom Burt.
2019. 02. 20. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedésre számíthatunk a tőzsdéken

Indexemelkedésre lehet számítani szerdán a főbb európai értékpapírpiacok nyitásakor az előző napi veszteségek után.
2019. 02. 20. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A kerékpárosok miatt nem lesz Hollandia önvezető autós nagyhatalom

Az egész világon Hollandia a legfelkészültebb az önvezető autók elterjedésére, de várhatóan mégsem lepik majd el a holland városokat a sofőr nélküli autók a KPMG második Autonomous Vehicles Readiness Index tanulmánya szerint.
2019. 02. 20. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csehország és Szlovákia szorosabbra fűzné kapcsolatát Izraellel

Csehország egy közös kormányülést beszélt meg, Szlovákia pedig kulturális és technológiai irodát nyit Jeruzsálemben az Izraellel ápolt kapcsolatok további fejlesztése érdekében - jelentette a The Jerusalem Post című angol nyelvű újság honlapja kedden a két közép-európai ország kormányfőjének Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel tartott találkozói után.
2019. 02. 20. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Áder János Ausztriába utazik

Áder János köztársasági elnök szerdán hivatalos látogatásra Ausztriába utazik az osztrák államfő meghívására - tájékoztatta a Köztársasági Elnöki Hivatal kedden az MTI-t.
2019. 02. 19. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatódnak a hamis bombafenyegetések Moszkvában

Hamis bombafenyegetések miatt csaknem kilencezer embert kellett evakuálni Moszkvában - jelentette kedden az Interfax hírügynökség.
2019. 02. 19. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Veszített lendületéből a német gazdaság

Veszített lendületéből Németországban a gazdasági aktivitás 2018 második felében és a Deutsche Bundesbank kedden kiadott havi jelentése szerint a harmadik negyedévi csökkenés után a negyedik negyedévben sem kapott erőre.
2019. 02. 19. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Berlin rendkívül nehéz európai-amerikai kereskedelmi tárgyalásra számít

Minden eddiginél nehezebb lesz az Európai Unió és az Egyesült Államok soron következő kereskedelempolitikai tárgyalása - mondta a német kormány gazdasági minisztere egy keddi interjúban.
2019. 02. 19. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

VAKT: egy jól működő példa a blockchain alkalmazására az energetikában

Az Egyesült Királyságban tavaly decemberben a Deloitte közreműködésével létrejött a VAKT, egy blockchain-alapú kereskedési platform, amely hatékonyabbá teszi az energiatermékek kereskedelmét, és amely már tizenkét globális vállalatból áll. A szervezet fő missziója az energiaszektor ügyleteinek blokkláncra migrálása, az energiaszektorban elterjedt papíralapú dokumentáció okos szerződésekre cserélése, az adatminőség javítása, a biztonság növelése és az elszámolások gyorsítása, ezáltal csökkentve a szektor szereplőinek költségeit.
2019. 02. 19. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Külgazdasági képviseletet nyit Magyarország Jeruzsálemben

Külgazdasági képviseletet nyit a magyar kormány Jeruzsálemben, ami újabb előrelépés lesz a magyar-izraeli kapcsolatok szorosabbra fűzésében - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Jeruzsálemben.
2019. 02. 19. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Visszaesett az építőipari termelés az euróövezetben

Decemberben az előző hónaphoz képest csökkent az építőipari termelés az euróövezetben és az Európai Unióban is - derült ki az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) kedden kiadott jelentéséből.
2019. 02. 19. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás