Előre felvett hozamok

2017 emlékezetes év volt a globális részvénypiacok számára: az indexek dollárban számítva meggyőző, kétszámjegyű hozamokat értek el. A piacok masszívan diszkontálták a jövőbeli hozamnövekedést, és egyes részvények értékeltsége szédítő magasságokba szökött. Ebből adódóan a piacok a 2018-as hozamok jelentős részét lényegében „előrehozták” 2017-re és ezért 2018-ban sokkal nehezebb feltételek várják a részvénybefektetőket.

Előre felvett hozamok

Dominic Rossi, a Fidelity International részvény üzletágának globális befektetési igazgatója szerint, már akkor is örülhetünk majd, ha a részvényekkel a következő 12 hónapban pozitív hozamot sikerül elérnünk. Ugyanakkor azt azért nem gondolja, hogy a részvények kapcsán vegytiszta medvepiacra kellene számítanunk, mivel ennek feltételei még nem adottak. Inkább egy tartós konszolidációs szakaszt, esetleg enyhe csökkenést vár. Olyan év lesz ez, melyben a piaci béta helyett az aktív alfára kell majd összpontosítanunk.

 

Nem csoda, ha idegesek a befektetők


Régóta tart már ez a bikapiac, és azok az erők, amelyek eddig mozgatták, most kifulladni látszanak. Amikor a piacnak már nincs fundamentális oka az emelkedésre, megkezdődik a buborékképződés. Az USA részvénypiacának legaktívabb területein tanúi voltunk pár olyan látványos árfolyammozgásnak, főleg az IT-szektorban, melyeket a jelek szerint már a fundamentális tényezőkön túlmutató, hangulati hatások idéztek elő (1. grafikon).

Egy ilyen masszív (a második világháború óta második leghosszabb) bikapiac láttán nem csoda, ha idegesek a befektetők. Ezt a bikapiacot már a 2009-es pénzügyi válságból való kilábalás után sem volt közkedvelt. Szokatlan módon nem tapasztaltunk erőteljes és tartós vásárlási kedvet a lakossági befektetők körében, sem általános eufóriát a részvények körül, de ettől Rossi csak még biztosabb abban, hogy fennáll egy jelentős korrekció kockázata.

 

1. grafikon: Az ágazati hozamok terén 2017-ben az IT vezetett
(MSCIAll Country World ágazatonkénti teljes hozama az év eddigi szakaszában)





Forrás: Datastream, 2017. november 22.

Balról jobbra: IT, alapanyagok, ipari részvények, tartós fogyasztási eszközök, egészségügy, közművek, pénzügyi részvények, ingatlan, alapvető fogyasztási cikkek, távközlés, energiahordozók

 

A Fidelity részvény üzletágának globális befektetési igazgatója szerint ahhoz, hogy jelentős visszaesésre kerüljön sor, a kamatvárakozások változására lenne szükség, vagy recessziónak kellene bekövetkeznie. Szerinte e két kockázat egyikének a bekövetkezési valószínűsége sem magas.


A kilátásokat ugyanakkor egyértelműen beárnyékolja az a tény, hogy a piacok már realizálták a 2018-as hozamokat. Mivel a nyereségnövekedéshez kapcsolódó vérmes várakozások már beépültek a mostani részvényárfolyamokba. A jelenlegi ciklus vége felé valószínűleg leértékelésekre kerül majd sor, amikor a befektetők rájönnek, hogy a piacok elvesztették a realitás talaját a talpuk alól. Ez leértékelés valószínűleg kéz a kézben jár majd a kamatlábak világszerte megkezdődő normalizálódására utaló jelekkel.

 

Néhány évvel ezelőtt Dominic Rossi azt jósolta, hogy az USA S&P500 az évtized végére eléri a 2700-as értéket. Jelenleg 2600 körül lebeg. Mivel nem lát fundamentális okot az előrejelzése módosítására, mostantól az évtized végéig évente 3-4%-os növekedésre (plusz osztalékok) lehet számítani. Ahhoz, hogy ezek a szerényebb hozamok vonzóak legyenek a befektetők számára, az kell, hogy a volatilitás viszonylag alacsony maradjon. Ha emelkedik, akkor a hozam nem lesz elég ahhoz, hogy megérje a kockázatot.


A Fidelity szakembere szerint az, hogy a feltörekvő piacok a ciklus ilyen késői szakaszában átvegyék a stafétabotot, több okból is problémás. A közelmúltbeli jó teljesítmény javát olyan körülményeknek köszönhették, melyek közepette a feltörekvő piacok mindig jól teljesítenek: stabil árupiaci árak, gyengülő dollár és alacsonyabb diszkontráta.


Új kamatrendszer


Jó eséllyel 2018 lesz az az év, amikor a jegybankok valóban meg is lépik, amit már jó ideje ígérgetnek a kamatokkal kapcsolatban. Az elmúlt négy évben a tőkepiacok egyik érdekes vonása az volt, hogy a jegybankok saját kamatláb-előrejelzési teljesen elszakadtak a piacok által várt kamatemelkedéstől.

 

A piacok már régóta azon az állásponton vannak, hogy a kamatok úgysem emelkednek olyan mértékben, ahogy a jegybankárok előrejelzései vagy grafikonjai mutatják. Ennek oka, hogy a piacok – joggal – úgy döntöttek, hogy az inflációs kockázatok sokkal inkább lefelé, mint felfelé hatnak. Ez azonban 2018-ban megváltozhat, Rossi úgy hiszi, a jegybankoknak lesz igazuk, nem a piacoknak. Az inflációs kockázatok most sokkal szimmetrikusabbak, mint korábban voltak, ez pedig arra ösztönzi majd a jegybankokat, hogy beváltsák kamatláb-emelési ígéreteiket, így hosszú idő után először váratlan meglepetés érheti a piacokat és a befektetőket.


A reálkamatlábak elmúlt 30 évben tapasztalt összeomlása erőteljes hátszelet fújt a részvény- és kötvénypiacokon tapaszalt nyereségek számára. Ha és amikor a reálkamatlábak elkezdenek felfelé mozdulni, ez a hátszél könnyen szembeszéllé fordulhat.

 

Potenciális meglepetések 2018-ban

 

Makrogazdasági és geopolitikai szempontból a befektetők hol emiatt, hol amiatt aggódnak majd, ahogy ez már egy ideje jellemző. A piacok eddig viszonylag ellenállóak voltak, de a kamatláb-normalizálódás folyamatának felgyorsulása komoly kihívás elé állíthatja őket.


A kínai gazdasági növekedés lassulása továbbra is fontos és szinte örök makrogazdasági kérdőjel marad, miközben a geopolitikai aggodalmak fókuszpontja az európai választási kockázatokról az észak-koreai konfliktusra és még újabban a Szaúd-Arábia és Irán közötti, egyre fokozódó feszültségre helyeződött át.

 

Nem vitás, hogy ez utóbbi konfliktus súlyos eszkalálódása potenciális „fekete hattyú jelenség” lenne a pénzpiacok számára, és a befektetőknek gondosan át kell gondolniuk a térséghez kapcsolódó földrajzi és ágazati kitettségüket.

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint

Alig változott, vegyesen mozgott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
2021. 08. 25. 07:00
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 24. 23:59
Megosztás: