Fidelity: Meglepőek az új kínai adatok

A kínai első negyedéves GDP-adatok közelebbi áttekintése vegyes üzeneteket közvetít az ország gazdasági teljesítményéről. A Fidelity szakértői szerint azonban a legvilágosabb jelzés a jövőre nézve az, hogy a befektetőknek figyelniük kell Kína egyre nagyobb hitelnövekedésére.

Fidelity: Meglepőek az új kínai adatok

Mélyebbre ásni a számokba

A tapasztalt kínai megfigyelők már hozzászoktak, hogy a hivatalos gazdasági adatokat rejtő csomagokból furcsa dolgok kerülnek elő. Ezért a szkepticizmus gyakori. Az első negyedévi jelentésekből származó adatok azonban érdekes alapvetéseket tartalmaztak.

Amint arról beszámoltak, a 6,4 százalékos negyedéves növekedési ütem pozitív meglepetés volt – még úgy is, hogy Kína leglassúbb növekedése volt az utóbbi tíz évben. Ám amire a közzétett szám igazán utal – néhány nem hivatalos kiigazítással a szezonalitás terén – az a reálnövekedés jelentős gyorsulása az előző három negyedévhez képest. Ami kis híján elérte a 7 százalékot éves alapon.


 
Figyelj a nominális GDP lassulására!


Ám tanulságosabb a nominális (az aktuális árakon mért és az inflációhoz nem igazított) GDP éles lassulása. Ez a leglassabb negyedéves növekedési rátát jelentette 2009 óta, ami durván összhangban van a legutóbbi, 2015-ös adattal. A Fidelity szerint bizonyos értelemben ez nem is meglepő. Az első negyedévben tapasztalt jelentős gyáripari infláció-csökkenés, amit a termelői árindex is tükrözött, összhangban állt a reálszintű ipari növekedéssel – az árváltozásokkal korrigálva –, és a nominálisnál gyorsabb volt. Ugyanakkor a közgazdászok nagyon szkeptikusak lesznek azzal kapcsolatban, hogy a gyáripari GDP valóban ilyen gyors, két számjegyű reálnövekedést ért-e el, amire az adatok utalnak. Egy olyan negyedévben, amelyet egyébként erős deflációs nyomás jellemzett. Ugyanez mondható el a márciusra jelentett ipari termelés meglepő emelkedéséről, amely hirtelen a leggyorsabb növekedést mutatta 2014 óta. Ez úgy tűnik, nincs szinkronban a PPI gyengeségével (PPI: termelői árindex).


Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!

 
Aggodalomra ad okot a GDP-ben a szolgáltatások növekedésének további lassulása is. Ez az ágazat a kínai belföldi fogyasztási sztori mögötti hajtóerő kellene legyen. Ehelyett a leggyengébb eddig feljegyzett éves szintű növekedési szintre lassult le, a negyedév során az 5 százalékos éves növekedés alá zuhant.
 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Ami a történet mögött van

Az ezekből az adatokból következő valódi üzenet az, hogy Kína kénytelennek érezte magát, hogy pozitív meglepetést okozzon a piacoknak, annak ellenére, hogy az adatok gondosabb vizsgálata kétségeket vet fel. Úgy tűnik, hogy a politikai döntéshozók megpróbálják segíteni a piacokat, a vállalatokat és a fogyasztókat a bizalom újbóli megszerzésében, a Kína 2018 vége felé tapasztalt mélyen negatív gazdasági momentumának megfordításában.
 
Az erre az alapállásra vonatkozó további bizonyítékok egyértelműek a legutóbbi politikai intézkedések fényében. Magas rangú tisztviselők erőteljes és ismételt nyilatkozatai ellenére, melyek szerint Kína nem fogja ösztönző intézkedésekhez folyamodni, amelyekkel elárasztja a gazdaságot, az első negyedévi hitelexpanzió jóval magasabb volt, mint amit az előző negyedévben mértek. Hihetetlen mértben, 40 százalékkal nőtt éves alapon. Ezek nem egy, a gazdaság alapvetően megfelelő teljesítményével elégedett kormányzat cselekedetei, csak egy kis finomhangolással kiegészítve.
 
Útravalóul: szemetek a hitelre vessétek


Tehát a piacok számára kulcsfontosságú kérdés az, hogy a kínai stimulus működni fog-e? A legfontosabb iránymutatások eddig vegyesek. A márciusi adatok a kínai ingatlanszektor meglepő fellendülését mutatják, de még mindig vérszegény infrastrukturális kiadásokat. A hitelek azonban csak késéssel hatnak a reáltevékenységre a negyedéves mérésekben, így nem lenne meglepő, ha a közeljövőben néhány csalódás érkezne a havi adatokban. Ez azt jelenti, hogy Kína hitelezési adatai az elmúlt évtizedben az egyik legfontosabb vezető mutatónak bizonyultak mind a kínai gazdasági aktivitás, mind pedig a globális gazdaság számára.
 
„Annak ellenére, hogy a legfrissebb GDP-számok vegyes üzeneteket tartalmaztak, a befektetők számára a legfontosabb figyelendő dolog az lesz, hogy Kína hihetetlen hitelmegugrása milyen hatással lesz – a hozzánk 2019 későbbi részében beköszöntő gazdaság számára”- teszi hozzá Al-Hilal István, CFA, a Fidelity International magyarországi és romániai értékesítési igazgatója.

Hozzászólások

Egyre komolyabb méreteket ölt az USA-ellenes propaganda Kínában

Tovább bírálja az Egyesült Államokat a kínai kommunista párt vezető lapja, a People’s Daily a Huawei-t ért támadásokat követően.
2019. 05. 24. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egész iparágakat sújthat a kereskedelmi háború

Számos nagy amerikai cég jelentős kitettsége mellett egész iparágak is megéreznék az amerikai-kínai kereskedelmi háború nyomán a globális ellátási láncban keletkező zavarokat, leginkább a félvezetőgyártás, az autógyártás, a szállítás, az acélipar, a vegyipar és az elektronika - hívta fel a figyelmet a Saxo Bank MTI-nek küldött elemzése.
2019. 05. 23. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kövér László fogadta a kínai népi gyűlés elnökét

Kína és Magyarország kapcsolata nemcsak a két nép szempontjából fontos, hanem a világ előtt álló kihívások megoldásában való együttműködés szempontjából is - mondta az Országgyűlés elnöke szerdán, miután az Országházban fogadta a Kínai Népköztársaság Országos Népi Gyűlése Állandó Bizottságának elnökét.
2019. 05. 23. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen zártak az ázsiai tőzsdék

Vegyesen zártak az ázsiai tőzsdék szerdán, és a még nyitva tartó néhány térségbeli börzén sem alakult ki egyértelmű trend.
2019. 05. 22. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Budapest városkártyát értékesítenek Kínában

A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) és az Artificial Intelligence Worldwide Travel Chain (AIWTC) globális kínai utaztató cég megállapodása alapján a világméretű utazási platformot üzemeltető kínai nagyvállalat mintegy 40 ezer Budapest Card értékesítését vállalja évente a kínai piacon.
2019. 05. 20. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csalóka japán GDP adat

A várt 0,1%-os visszaeséssel szemben 0,5%-kal nőtt a japán GDP az idei első negyedévben negyedév/negyedév alapon, ami egyrészt a nettó export pozitív hozzájárulásának, másrészt a kormányzati beruházások 6,2%-os növekedésének volt köszönhető.
2019. 05. 20. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Egyesült Államok jóváhagyta az újabb fegyvereladásokat Dél-Koreának és Japánnak

Az Egyesült Államok légelhárító rakétarendszerek eladását hagyta jóvá Dél-Koreának és Japánnak pénteken - jelentette be az amerikai külügyminisztérium.
2019. 05. 18. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Dél-Koreába látogat Donald Trump

Donald Trump amerikai elnök Dél-Koreába látogat június végén - jelentette be a Fehér Ház szerdán.
2019. 05. 16. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Már áprilisban is gyengébben teljesített Kína

Már áprilisban romlott a kínai gazdaság teljesítőképessége, még azelőtt, hogy Trump bejelentette volna a vámok emelését.
2019. 05. 15. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kína visszavág

A Reuters értesülései szerint Kína június 1-től 5000 amerikai termékre vet ki vámot.
2019. 05. 15. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mikorra várható az ausztrál alapkamat csökkentése?

Az ausztrál központi bank, a Reserve Bank of Australia következetesen a munkaerőpiaci helyzetet jelöli meg az ország gazdasága állapotának legfőbb indikátoraként. Az RBA az alapkamat változtatását is a foglalkoztatottsághoz köti – az inflációs célok teljesülése mellett -, így a foglalkoztatottság első negyedévi növekedésének ismeretében senki nem várt kamatcsökkentést a múlt heti kamatdöntő ülésen. De az ülést követő közleményében az RBA már a foglalkoztatottság további erősödésének szükségességéről beszélt, vagyis a jelenlegi foglalkoztatottsági szint fenntartása mellett akár még indokolt is lehet az alapkamatláb (az egynapos pénzpiaci kamatláb, jelenleg 1,5%) csökkentése.
2019. 05. 14. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban zártak az ázsiai tőzsdék

Gyengüléssel zártak a vezető ázsiai tőzsdék hétfőn, a még nyitva tartó térségbeli börzék is mind mínuszban álltak a pénteki záróértékükhöz képest.
2019. 05. 13. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Donald Trump Japánban találkozik a kínai elnökkel

Donald Trump amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök várhatóan június végén, a G20-as csoport Japánban tartandó csúcstalálkozóján találkozik egymással - mondta Larry Kudlow, az amerikai elnök gazdasági főtanácsadója vasárnap a Fox televíziónak adott interjújában.
2019. 05. 13. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Egyesült Államok alábecsülte Kína tűrőképességét

Az Egyesült Államok alapvető hibát követett el, amikor úgy ítélte meg, hogy az amerikai-kínai gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok egyoldalúan Kína érdekeit szolgálják, továbbá súlyosan alábecsülte Kína tűrőképességét - fogalmazott vasárnapi vezércikkében a Global Times kínai pártlap.
2019. 05. 12. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csúcson az infláció Kínában

A várakozásoknak megfelelően hat havi csúcsra emelkedett áprilisban az infláció Kínában a nemzeti statisztikai hivatal csütörtöki jelentése szerint.
2019. 05. 09. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb kínai városokból indulhatnak légi járatok Budapestre

Három kínai városból is indulhatnak új légi járatok Budapestre, miután a kínai légügyi hatóság engedélyezte ezt.
2019. 05. 09. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Meglepő külkeradat Kínából

Áprilisban a kínai export dollárban számolva váratlanul 2,7%-kal csökkent, miközben a konszenzus 3,0%-os növekedésre számított.
2019. 05. 08. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az AliExpress változtat üzleti modelljén

Kína egyik legnagyobb technológiai vállalata, az Alibaba csoport változtat leggyorsabban növekvő üzletága, az online kiskereskedelmi piacteret működtető AliExpress üzleti modelljén. Kínán kívül más országok kiskereskedői előtt is megnyitja felületét azzal a nem titkolt céllal, hogy idővel az Amazon igazi vetélytársává válhat - derült ki abból a nyilatkozatból, amelyet Trudy Dai, az Alibaba nagykereskedelemért felelős igazgatója adott a Financial Times című brit gazdasági napilapnak.
2019. 05. 08. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban az ázsiai piacok az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktus miatt

Gyengüléssel zártak az ázsiai tőzsdék szerdán, és a még nyitva tartó néhány térségbeli börze is mínuszban állt, részben az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktus eszkalálódása miatt.
2019. 05. 08. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezért dühödt be Trump a kínaiakra

A kereskedelmi tárgyalásokról Trump vasárnapi tweet kirohanása óta újabb információk láttak napvilágot.
2019. 05. 08. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások: