Fogynak a magyarok?

Növekedett a természetes fogyás 2019 első két hónapjában, miután 5,1 százalékkal kevesebb gyermek született és 11 százalékkal többen haltak meg az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal pénteken az MTI-vel.

Fogynak a magyarok?

A közleményben azt írták, 2019 első két hónapjában 13 891 gyermek született, 745-tel kevesebb, mint tavaly ilyenkor. Januárban 5,4, februárban 4,7 százalékkal kevesebb volt az élve születések száma 2018 azonos hónapjaihoz képest.
   
2019. január-februárban 26 106-an haltak meg, 2485-tel többen, mint az előző év azonos időszakában. Idén januárban 20, februárban 1,8 százalékkal többen hunytak el, mint egy évvel korábban. A növekedés hátterében a tavalyinál korábban tetőző influenzajárvány állhat - tették hozzá.
   
Kiemelték, mivel a születések száma csökkent, a halálozások száma pedig jelentősen emelkedett, a természetes fogyás 36 százalékkal, 3230 fővel több, mint egy évvel korábban.

Mennyit tudsz Magyarországról? - Teszteld tudásod ITT!

 
A hivatal adatai szerint a házasságkötések száma csökkent: 3319 pár házasodott össze, 72-vel kevesebb, mint tavaly ilyenkor.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Ezer lakosra 8,8 élve születés és 16,5 halálozás jutott. Az előbbi 0,5 ezrelékponttal alacsonyabb, az utóbbi 1,6 ezrelékponttal magasabb volt az előző év azonos időszakára számított értéknél. Ennek eredményeként a természetes fogyás 0,2 ezrelékponttal, 7,7 ezrelékre nőtt. Az év első két hónapjában ezer élve születésre 3,3 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,4 ezrelékpontos növekedést jelent az egy évvel ezelőttihez képest. A házasságkötési arányszám 2,1 ezrelékes értéke nem változott az előző év azonos időszakához képest - olvasható a közleményben.

Hozzászólások

Új módszerekre van szükség a felsőoktatásban?

Új módszerekre, például projektpedagógiára van szükség a 21. századi felsőoktatásban - vélekedett a területért felelős helyettes államtitkár az Óbudai Egyetemen tartott konferencián kedden.
2019. 05. 22. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gőzerővel zajlik a debreceni BMW-gyár területének előkészítése

Ha valaki kimegy a BMW-gyár leendő területére, saját szemével győződhet meg arról, hogy gőzerővel zajlik az előkészítés, minden az eredeti ütemterv, a BMW-vel kötött megállapodás szerint halad - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a Debrecen TV tudósítójának, amikor meglátogatta a gyár leendő helyszínét.
2019. 05. 22. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kkv-k digitalizációját segítő ötleteket díjazott a UPC

Három kategóriában adták át a Nagy Tuning Show díjakat a UPC Magyarország Kft. által hirdetett hárommillió forint összdíjazású, kis- és közepes vállalkozások (kkv) digitalizációját, online jelenlétét ösztönző ötletpályázat nyerteseinek kedden, Budapesten.
2019. 05. 22. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar tb szabályozás felkészült a rendezetlen Brexitre

Az április elején Brüsszelben tartott EU csúcson megállapodás született az Egyesült Királyság Európai Unióból történő kilépésének meghosszabbításáról október 31-ig. Ez némiképp csillapította a kedélyeket, ugyanakkor ez a döntés is csak néhány hónap haladékot adott arra, hogy a kilépessel kapcsolatos kihívásokra megfelelően felkészülhessünk. Arról nem is beszélve, hogy az Egyesült Királyságnak május 22-ig jóvá kell hagynia a tagállami vezetők által javasolt dátumot, ellenkező esetben az európai parlamenti választásokon a részvétel kötelező. A részvétel megtagadása pedig az azonnali, rendezetlen kilépést vonja maga után.
2019. 05. 22. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem bízik a digitalizációban a magyar Y és Z generáció

A Magyarországon élő Y és Z generáció biztos benne, hogy a jövőben mindent áthat majd a digitalizáció és az online tér, viszont nem látják úgy, hogy ez egyértelműen jó lesz nekik – derül ki egy friss hazai kutatásból. A válaszadók többsége szívesen veszi az okos eszközök és az okoskörnyezet kényelmét, de pesszimista a személyes adatok védelmével, valamint a személyes szabadsággal és biztonsággal kapcsolatban. Érdekesség, hogy a két korcsoport válaszai között nem volt szignifikáns különbség.
2019. 05. 22. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Stabilnak és biztosnak érezzük az állásunkat - biztos ez?

Az év végén mért magas értékhez hasonlóan, az idei első negyedévben is 68 pontos értéket vett fel a munkavállalói bizalmi index a hazai dolgozók körében. Az egy évvel korábban mért adatokhoz képest enyhén emelkedett a legtöbb részmutató, vagyis éves szinten fokozatosan nő azok aránya, akik szerint még sokáig fennmarad az őket foglalkoztató cég, valamint a pozíció, amelyben dolgoznak, derül ki a BNP Paribas Cardif biztosító és a Medián legfrissebb közös márciusi munkaerőpiaci kutatásából.
2019. 05. 21. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem mindig törvényes a cégek napi üzleti gyakorlata

A széles körben elterjedt üzleti gyakorlatra hivatkozott egy vállalkozó, amikor érvényt akart szerezni a helyi iparűzési adója csökkentésének. Az Alkotmánybíróság érdemi vizsgálat nélkül elutasította a panaszt. A Vámosi-Nagy Ernst & Young Ügyvédi Iroda adóperes csoportja szerint a hazai cégeknek érdemes odafigyelniük arra, hogy az adózásban a formai követelmények nem teljesítése jelentős hátránnyal járhat.
2019. 05. 21. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megválasztották Patai Mihályt a Budapesti Értéktőzsde elnökének

A Budapesti Értéktőzsde a mai napon megtartotta éves rendes közgyűlését, amelynek keretében megválasztották Patai Mihályt, a Magyar Nemzeti Bank alelnökét a BÉT új elnökének. Az Értéktőzsde vezérigazgatói posztját a továbbiakban is Végh Richárd tölti be, aki a jövőben is tagja marad az igazgatóságnak. A Budapesti Értéktőzsde 2018-ban 297 millió forintos adózott eredményt ért el, melyet teljes egészében piacfejlesztési tevékenységébe forgatja vissza.
2019. 05. 21. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új autókat kapott a rendőrség

Ötszáz új autót kapott a rendőrség a 2017 óta zajló amortizációs csere harmadik ütemében, a járműveket kedden adták át Budapesten - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata a rendőrség honlapján.
2019. 05. 21. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább fejlesztették a veszprémi állatkertet

Állatorvosi klinikát, takarmánykonyhát, valamint a személyzetnek jobb munkakörülményeket biztosító épületegyüttest adtak át a veszprémi állatkertben, a beruházás a Modern Városok Program részeként valósult meg.
2019. 05. 21. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A lassulás ellenére erőteljes a magyar gazdaság növekedése

Lassul, de erőteljes marad a magyar gazdaság növekedése idén és jövőre az OECD legfrissebb, kedden megjelent előrejelzése szerint.
2019. 05. 21. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyarok több mint 60 százaléka tervez nyaralást

Az idén a magyarok 62 százaléka tervez nyaralást, a legtöbben (35 százalék) július második, valamint augusztus első felében (22 százalék), miközben 11 százalék azok aránya, akik sosem utaznak el kikapcsolódni egy kutatás szerint.
2019. 05. 21. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elindult a világ első közösségi autókereskedése

Egy éven belül a legismertebb magyar autókereskedéssel foglalkozó oldal lenne a WOOWW Cars elnevezésű új magyar startup, melynek lényege, hogy kvázi befektetés nélkül bárki nyithat magának egy online autókereskedést akár a nappalijából is. Steve Kollar alapító-tulajdonos arról beszélt, a felhasználók lényegében azzal is pénzt kereshetnek, ha a Facebookon megosztanak egy autós tesztvideót, blogot vagy egy általuk választott bármilyen autós hirdetést.
2019. 05. 21. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Kisebb pozitív korrekció indulhat a kereskedés

Kisebb pozitív korrekció indulhat nyitásban a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.
2019. 05. 21. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre kevesebb takarítócég működik Magyarországon

Kevesebb takarítócég működik Magyarországon, a számuk öt éve csökken, ugyanakkor a szektor árbevétele és dolgozóinak létszáma már emelkedik - közölte az Opten céginformációs szolgáltató hétfőn az MTI-vel.
2019. 05. 21. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyelvtanuláshoz is igényelhető lesz a diákhitel

A jövőben a diploma megszerzését segítendő a nyelvtanuláshoz is igényelhető lesz a diákhitel - közölte Bartos Mónika, a magyar diákok külföldi nyelvi kurzusainak szervezéséért felelős miniszteri biztos hétfőn Budapesten újságírók előtt.
2019. 05. 21. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Büntetni fogják a kettős minőségű élelmiszerek árusítását Csehországban

A cseh kormány hétfői ülésén jóváhagyta az élelmiszertörvény módosítását, miszerint ezentúl tilos lesz az azonos csomagolású, de eltérő minőségű élelmiszerek árusítása Csehországban - közölte a cseh kormányhivatal hétfőn a Twitteren.
2019. 05. 21. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Először kelt el 100 millió forint felett magyar festőnő képe

A vártnál jóval magasabb összegért, 110 millió forintért kelt el a Virág Judit Galéria tavaszi aukcióján a 107 év lappangás után előkerült kubista remekmű – Dénes Valéria Bruges-t, a belga kisvárost ábrázoló monumentális festménye. Az árverésen 215 műalkotásra, köztük Scheiber Hugó, Kádár Béla, Gulácsy Lajos festményeire, a kortársak közül pedig Nádler István, Keserü Ilona és Bak Imre képeire is licitálhattak az érdeklődők.
2019. 05. 21. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Zalaegerszeg felkerült az autóipar európai térképére

Zalaegerszeg felkerült az európai autóipar térképére, a városról úgy beszélnek, mint a következő évtized egyik legfontosabb autóipari fejlesztési, kutatási helyszínéről - jelentette ki Orbán Viktor hétfőn a Zalaegerszegi Televíziónak adott interjújában.
2019. 05. 21. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a lízingpiac

Finanszírozott összeg a teljes lízingpiacon
2019. 05. 21. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások: