Folytatódik az ipari termelés növekedése

A kormány újraiparosítási programjának, a kapacitásbővítő fejlesztések támogatásának és a társasági adó csökkentése révén megvalósuló beruházásoknak köszönhetően az ipari termelés növekedése az idei évben is folytatódhat - így kommentálta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden kiadott jelentését.

Folytatódik az ipari termelés növekedése

A KSH második becslésével megerősítette, hogy a tavalyi évben 4,8 százalékkal bővült az ipari termelés 2016-hoz viszonyítva, amihez a minisztérium közleménye hozzátette: "így több mint 35 százalékkal nőtt az ágazat teljesítménye 2010 januárjához képest".
   
Az NGM közleménye megállapítja: az alapfolyamatok kedvező alakulását jelzi, hogy tavaly decemberben az előző hónaphoz képest a szektor fokozta teljesítményét.
    

A döntő súlyt képviselő feldolgozóipar alágai közül jelentős mértékű növekedést regisztráltak a járműgyártásban, az ágazat kibocsátása 4,6 százalékkal bővült 2016 decemberéhez képest. Ezen belül a közúti gépjármű gyártás 0,9 százalékkal, a közúti jármű alkatrészeinek termelése pedig 8,2 százalékkal nőtt  éves összevetésben. Az ehhez szorosan kapcsolódó gumiipar szintén jól teljesített, 5,9 százalékkal erősödött mind a belföldi, mind pedig az exportkereslet bővülésének köszönhetően. Kétszámjegyű növekedést mértek a gyógyszeriparban, de hasonló pozitív tendenciát mutatott a fémipar és a villamos berendezések gyártása is, idézte fel a minisztérium közleménye.
##ajanlo###   

A 2010-től számított teljesítményét tekintve a legsikeresebb feldolgozóipari alág ismét a járműipar, amely a 2010-es bázishoz képest megkétszerezte termelését. Az egyéb feldolgozóipari alág több mint 60 százalékkal nőtt, ettől nem sokkal maradt el a fémipar, a gépipar és a textilipar kibocsátásának növekedési  üteme.
    

A továbbiakban is bizakodásra ad okot a feldolgozóipari beruházások tavalyi első három negyedévben regisztrált, 15,8 százalékos bővülése, ugyanakkor a termelést egyaránt fokozhatja a társasági adókulcs 9 százalékra csökkentése. Ezen túlmenően az Irinyi-terv is támogatja a kapacitások bővítését, amelynek révén tovább erősödhetnek a kiemelt ágazatok, állapította meg az NGM.

 

Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor
Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor
Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest

Hozzászólások

Átadták az Év Menedzsere 2017 díjakat

A Menedzserek Országos Szövetsége február 17-én, immár XXIV. alkalommal rendezte meg hagyományos Menedzser Bál és Díjátadó Gáláját a Corinthia Hotel Budapest báltermében. Idén három kategóriában díjazták a legtehetségesebbeket: Az Év Menedzsere Lajkó Ferenc, a Waberer’s vezérigazgatója lett, Dr. Kepecs Gábor, az Aegon Csoport Igazgatóságának tagja, közép- és kelet-európai régióigazgató Életműdíjat kapott, Pesti Tímea, a LeasePlan Hungária Zrt. vezérigazgatója a Menedzserszövetség és a Volkswagen Kék Innovációs Különdíját vehette át.
2018. 02. 19. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elindult Az aszú éve kampány az Egyesült Államokban

Elindult "Az aszú éve" kampány az Egyesült Államokban, ahol egy éven keresztül a magyar borokat, elsősorban az aszúféléket népszerűsítik majd.
2018. 02. 19. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ma befejeződik az áprilisi országgyűlési választásra szóló értesítők postázása

Hétfőn befejeződik az áprilisi országgyűlési választásra szóló értesítők postázása.
2018. 02. 19. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Befejeződött a hódmezővásárhelyi Kagylóhéj Központ felújítása

Befejeződött a hódmezővásárhelyi Kagylóhéj Család- és Gyermekjóléti Központ fejújítása, az épületet Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter adta át Hegedűs Zoltán (Fidesz-KDNP) alpolgármester társaságában szombaton.
2018. 02. 18. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél a hatos lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 7. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2018. 02. 18. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Borforraló Fesztivált rendeznek Marcaliban

Borforraló Fesztivált rendeznek február 24-én Marcaliban, ahol koncertek, tánc és borforraló verseny is színesíti a programokat.
2018. 02. 18. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hétfőn kezdődik a parlament tavaszi ülésszaka

Hétfőn kezdődik a parlament tavaszi ülésszaka, a képviselők a kétnapos ülésen megkezdik az úgynevezett Stop Soros törvénycsomag általános vitáját és szavazhatnak az országos településfejlesztési tervről.
2018. 02. 18. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Visszatér a hideg téli idő

A következő napokban ismét többfelé várható csapadék, havas eső, havazás is. Többször lesz erős a szél, a hétvégén lehűlés is várható: néhol mínusz 10 foknál is hidegebb lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
2018. 02. 18. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Eredményes évet zárt a Kabelit Kft.

Növelte árbevételét és megőrizte eredményességét 2017-ben a kábelkonfekcionálással foglalkozó bonyhádi Kabelit Kft. - közölte az elsősorban osztrák piacra dolgozó cég ügyvezető igazgatója az MTI-vel.
2018. 02. 18. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Még lehet csökkenteni az államháztartási hiányt

A magyar államháztartási hiányt még tovább lehet csökkenteni, a visegrádi országok összehasonlításában még mindig magas - mondta Regős Gábor, a Szabadvég Gazdaságkutató Zrt. közgazdásza vasárnap az M1 aktuális csatornán, miután a Standard & Poor's hitelminősítő pénteken megerősítette Magyarország hosszú és rövid futamidejű, devizában és forintban fennálló államadósság-kötelezettségeinek "BBB mínusz/A-3" szintű, befektetési ajánlású besorolását.
2018. 02. 18. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedő forgalom mellett erősödött a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 39 138,87 ponton fejezte be a hetet, az előző heti záró értékénél 818,55 ponttal, 2,14 százalékkal magasabban.
2018. 02. 18. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyelőre nem okoz komoly gondokat a havazás

Egyelőre nem okoz komoly gondokat a havazás, a fő- és mellékutak burkolata jellemzően vizes, vannak latyakos, hókásás szakaszok is - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vasárnap az MTI-vel.
2018. 02. 18. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kevés makrogazdasági adatra számíthatunk a jövő héten

Kevés makrogazdasági adat jelenik meg a jövő héten, közöttük a legfontosabbak a tavaly decemberi keresetek alakulása és az államháztartás központi alrendszerének január végi helyzetéről szóló részletes tájékoztató lesz, de megjelenik a lakásépítések, építési engedélyek tavalyi egész éves adata is.
2018. 02. 18. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakulnak a mezőgazdasági árak

A mezőgazdasági termelői árak alakulása Magyarországon; Növényi és kertészeti termékek; élő állat és állati termékek; összesen; mezőgazdasági ráfordítások; agrárolló
2018. 02. 18. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ötvenezer új álláshely jöhet létre a magyar mezőgazdaságban

Az elkövetkező tíz évben ötvenezer új álláshely jöhet létre a magyar mezőgazdaságban - mondta a földművelésügyi miniszter pénteken egy gazdafórumon, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szatmárcsekén.
2018. 02. 18. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Online kérdőív a horgászat jövőjéről

Online kérdőívben várja a kormány a horgászok véleményét a horgászat jövőjének kormányzati elképzeléseiről, javaslatairól - mondta a stratégai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
2018. 02. 18. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Javult a közgondolkodás a fogyatékossággal élő emberekről

Javult a közgondolkodás a fogyatékossággal élő emberekről az elmúlt húsz évben - mondta az emberi erőforrások minisztere pénteken a fogyatékos személyek jogairól szóló törvény elfogadásának 20. évfordulója alkalmából tartott jubileumi konferencián, Budapesten.
2018. 02. 18. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Közös produkcióra készül a nemzeti színház és a nemzeti táncegyüttes

Ismét közös produkcióra, az Egri csillagok előadására készül a Magyar Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes - hangzott el az M1 aktuális csatorna szombat délelőtti műsorában.
2018. 02. 18. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vélhetően nem lesz újabb Bosch sztrájk

Új béremelési javaslatcsomagban állapodott meg a miskolci Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. és az Életre Tervezett Munkavállalók Országos Szakszervezete szombaton, így vélhetően nem tartják meg a vasárnapra tervezett sztrájkot.
2018. 02. 17. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél az ötös lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 7. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2018. 02. 17. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás