Folytatódik hétfőn a francia vasutasok sztrájkja

Folytatódik hétfőn a francia vasutasok sztrájkja a kormány reformja ellen, de a korábbiaknál kevesebb fennakadással: a szuperexpresszek (TGV) kétharmada, a többi belföldi vonatnak mintegy fele fog közlekedni, a párizsi elővárosi közlekedésben az A vonalon menetrendszerűen indulnak a vonatok, a többi vonalon minden második vonat közeledik - közölte a francia állami vasúttársaság (SNCF) vasárnap este.

Folytatódik hétfőn a francia vasutasok sztrájkja

"Egyre kevesebb a sztrájkoló. A csökkenő tendencia látszik folytatódni hétfőn és kedden is, jóllehet a mozdonyvezetőknél még mindig jelentős a mozgósítás, de már ott is az 50 százalék alá esett vissza" - mondta Mathias Vicherat vezérigazgató-helyettes.
    

A sztrájk múlt heti szerdai és csütörtöki szakaszában a mozdonyvezetőknek 50, a vasutasoknak összességében 15 százaléka vett részt.
   
A munkabeszüntetés kedden is folytatódik. Aznap kezdődik meg a törvénytervezet szenátusi vitája, a szövegről június 5-én tartják a szavazást a felsőházban.
   
Laurent Berger, a CFDT reformszakszervezet vezetője vasárnap a Le Journal du Dimanche című hetilapnak adott interjúban elmondta, hogy a CFDT a lehető leggyorsabban be akarja fejezni a konfliktust, de "a vasutasok és a vasút jövőjének szempontjából jó feltételekkel", ezért a parlamenti vita vége előtt nem csökkentik a kormányon a nyomást, a sztrájkot addig biztos folytatják, s folyamatosan javaslatokat tesznek a kormánynak.
    

"A kormány maratoni reformot indított. Az utolsó tíz kilométeren járunk és nem ezt lesz a legkönnyebb lefutni" - mondta a szakszervezeti vezető, aki elismerte, hogy "valódi egyezetés" alakult ki a kormánnyal, s történtek "előrelépések".
   
Amióta a francia kormány pénteken megerősítette, hogy átvállalja az állami vasúttársaság (SNCF) adósságállományának kétharmadát, valamint növeli a beruházási támogatást, megtörni látszik a szakszervezeti egység, miután a radikális CGT és a Sud folytatni kívánja a gördülő sztrájkot a vasúti reform ellen, a CGFT mellett viszont a második legnagyobb szakszervezet, az UNSA is a megmozdulás befejezését helyezte kilátásba.
   
A kormány vasúti reformja ellen április eleje óta tiltakozó vasúti szakszervezetek régóta követelték az elsősorban a szuperexpresszek (TGV) fejlesztéséből fakadó hatalmas adósságállomány átvállalását, miután álláspontjuk szerint anélkül a reformot követően az SNCF csődbe menne. A kormányfő azt is bejelentette, hogy az állam évente 200 millió euróval megemeli a beruházásait a francia vasútnál, azaz ezentúl évente 3,8 milliárd eurót juttat fejlesztésekre az SNCF-nek.
    

A reform költségcsökkentések mellett a 2020-tól meghirdetendő vasúti liberalizációra készítené fel az SNCF-et, amikor a piac fokozatos megnyitása értelmében külföldi vasúttársaságok is működtethetnek vonatokat a francia TGV-k útvonalain. A kormány legfőbb célja, hogy megszüntesse a vasúti dolgozók kivételezett helyzetét, amely a munkahelyek életre szóló szavatolását és az 50 és 55 év közötti nyugdíjba vonulást teszi lehetővé, miközben a franciák többségére a 62 éves nyugdíjkorhatár vonatkozik. Ez a változás 2020-tól lépne életbe a vasúthoz belépő dolgozókra.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Törökország már Ukrajnánál is kockázatosabb a befektetők szemében

Az 5 éves török CDS felár 543 bázispontra emelkedett ma reggel, ezzel már jelentősen meghaladja Ukrajna és Pakisztán CDS felárát is. Az év elején még csak 160 bázispontos költség mellett lehetett biztosítást venni a török államcsőd ellen, de ez most már a 2009-es éveket idéző szintre emelkedett vissza.
2018. 08. 14. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A brit választók többsége már nem szeretné a Brexitet

Akár az is elképzelhető, hogy az Egyesült Királyság nem hagyja el az Európai Uniót, ám nagyobb a kilépés esélye - jelentette ki Gálik Zoltán szakértő az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.
2018. 08. 14. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mérséklődött a német infláció

A vártnak megfelelően mérséklődött az éves infláció növekedési üteme júliusban Németországban az előző havihoz képest a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis kedden kiadott végleges adatai szerint.
2018. 08. 14. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jó kezdés várható az európai tőzsdéken

Indexemelkedésre lehet számítani kedden a főbb európai értékpapírpiacokon.
2018. 08. 14. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent az állást keresők száma a brit vállalkozásoknál

Az Európai Unió társországaiból Nagy- Britanniába érkező bevándorlók számának mérséklődésével az elmúlt egy évben jelentősen csökkent a brit vállalkozásoknál állást keresők száma is - derült ki a brit emberierőforrás-menedzserek legnagyobb szakmai szövetsége hétfőn ismertetett adataiból.
2018. 08. 14. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Visszaesett a cseh bankok nyeresége

Visszaesett a nagy csehországi bankok nyeresége az első fél évben. Éves összehasonlításban roszabb eredményről adott számot a CSOB, a Raiffeisenbank, a Komercní banka és a Moneta Money Bank, míg a Ceská spořitelna és az UniCredit Bank eredményei jobbak a tavalyi első félévinél.
2018. 08. 14. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megszűnhet az állami nyugdíjrendszer Oroszországban?

Vjacseszlav Vologyin, az Állami Duma (parlamenti alsóház) elnöke szerint reform nélkül megszűnhet az állami nyugdíjrendszer Oroszországban.
2018. 08. 14. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lengyel startup cég forgathatja fel a programmatic mobilhirdetési piacot Magyarországon

Magyarországon is megkezdte működését az egyedi targetálási lehetőségeket kínáló Selectivv Mobile, amely az utóbbi évek egyik legfigyelemreméltóbb és leginnovatívabb marketing és kutatási cége a lengyel mobilhirdetési és kutatási piacon. „A vállalat, amely ismeri a felhasználókat” – így szól a mottója az adatbányászatból értékes marketinginformációkat generáló Selectivvnek, amely 200 ezer okostelefonos, tabletes applikáció és mintegy 15 millió mobil weblap látogatói adatait dolgozza fel.
2018. 08. 14. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kevesebb gabonája lesz Csehországnak

Csehországban a tavalyinál várhatóan mintegy 7,5 százalékkal kevesebb, 6,345 millió tonna gabonát takarítanak be az idén.
2018. 08. 13. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mégsem olyan udvariasak a britek?

Az eddig véltnél talán kevésbé udvariasak a britek egy újonnan ismertetett tanulmány szerint.
2018. 08. 13. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenéssel zártak az európai piacok

Csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn.
2018. 08. 13. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentősen nőttek a külföldi tőkeberuházások Romániában

Csaknem 30 százalékkal, 2,194 milliárd euróra nőttek a külföldi közvetlen tőkeberuházások Romániában az első fél évben a tavalyi azonos időszakhoz képest - közölte hétfőn a Román Nemzeti Bank.
2018. 08. 13. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Akciótervet ígérnek a törökök

A török pénzügyminiszter, aki nem mellesleg Erdogan veje ma igyekezett megnyugtatni a pénzpiacokat, hogy ma bemutatnak egy akciótervet, ami kezeli a kialakult helyzetet.
2018. 08. 13. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengén kezdtek az európai tőzsdék

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés hétfőn az európai értékpapírpiacokon.
2018. 08. 13. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Amatőr hegymászók „felfedeztek” egy új hegyet Angliában

Az angolok, akik dombra mentek fel és hegyről jöttek le: két amatőr hegymászó alapos méréseinek köszönhetően újabb heggyel gyarapodott Anglia, egy eddig dombnak tekintett magaslatról ugyanis kiderült, hogy valójában hegy.
2018. 08. 13. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Öthatalmi egyezmény született a Kaszpi-tenger jogi státusáról

Egyezményt írt alá vasárnap a Kaszpi-tenger jogi státusáról a kazah, az orosz, az iráni, az azeri és a türkmén elnök vasárnap a kazahsztáni Aktauban.
2018. 08. 13. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem volt szervezője a pénteken kezdődött romániai tüntetéseknek

Nem volt szervezője a pénteken kezdődött romániai tüntetéseknek, az összegyűlteknek semmilyen engedélyük nem volt, azért senkit nem lehetne felelősségre vonni - mondta Pászkán Zsolt, Románia szakértő vasárnap az M1 aktuális csatornán.
2018. 08. 13. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Washington szankciókat vezet be a Szkripal-ügy miatt Oroszország ellen

Washington szankciókat vezet be a Szkripal-ügy miatt Oroszország ellen - jelentette be szerdán Heather Nauert amerikai külügyi szóvivő.
2018. 08. 13. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Háromszorosára nőtt Ukrajna almaexportja

A 2017-2018-as exportidőszakban Ukrajna 40,9 ezer tonna almát exportált, 3,2-szer többet, mint az előző év ugyanezen időszakában, ez utóbbi ugyanis csak 12,8 ezer tonna volt - hozta nyilvánosságra vasárnap az ukrán kormány hivatalos Facebook-oldalán.
2018. 08. 12. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Oroszország a vele szemben barátságtalan országokkal is tartaná a kapcsolatot

Oroszország a vele szemben barátságtalan országok, közöttük az Egyesült Államok képviselőivel is hajlandó találkozni - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter vasárnap, a Kaszpi-tenger-menti országok ötödök csúcstalálkozóján a kazahsztáni Atkauban.
2018. 08. 12. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás