GDP-adatokra számíthatunk a jövő héten

A jövő héten a második negyedéves GDP-re (bruttó hazai termék) vonatkozó második becslése mellett a júliusi kiskereskedelem, az ipar és a külkereskedelmi termékforgalom adatait közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése alapján.

GDP-adatokra számíthatunk a jövő héten

Szerdán hozzák nyilvánosságra a második negyedéves GDP-adatokat. A KSH augusztus 14-én megjelent első becslése szerint Magyarország bruttó hazai terméke a nyers adatok szerint 4,6, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított, kiegyensúlyozott adatok szerint 4,4 százalékkal nőtt a második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva. Eszerint tovább gyorsult a gazdasági növekedés az első negyedévi és a tavalyi negyedik negyedévi, egyformán 4,4 százalékos ütem után. A növekedéshez a legtöbb nemzetgazdasági ág hozzájárult, legnagyobb mértékben a piaci alapú szolgáltatások.
   
Ugyancsak szerdán közli a statisztikai hivatal a júliusi kiskereskedelemre vonatkozó első becslését. Júniusban a kiskereskedelmi üzletek változatlan áron számolt forgalma a nyers adat szerint 6,8, naptárhatástól megtisztítva 6,4 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét. A tartós fogyasztási cikkeket is árusító üzletek forgalma határozta meg a növekedést, összességében 10,9 százalékkal emelkedett.
  

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Csütörtökön a júliusi ipari termelés adatait publikálja a KSH első becslése alapján. Júniusban az ipari termelés volumene 4,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az előző havi alig 0,4 százalékos emelkedés után. A munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a termelés növekedése 3,1 százalékra lassult a májusi 3,8 százalékról, az előző hónaphoz viszonyítva pedig 1,2 százalékkal csökkent.
    

Pénteken a júliusi külkereskedelmi termékforgalom statisztikáját hozza nyilvánosságra a KSH első becslése alapján. Júniusban az export euróban számolt értéke 9,1 százalékkal, az importé 8,0 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a külkereskedelmi áruforgalom többlete 1,024 milliárd euró volt, 165 millió euróval több a tavaly júniusinál. 2017-ben a KSH felülvizsgálata után, az augusztus 31-én nyilvánosságra hozott adatok alapján az export értéke 100,680 milliárd euróra, az importé 92,602 milliárd euróra nőtt, a végleges exporttöbblet 8,078 milliárd eurót tett ki.

Hozzászólások

Ezekre figyelnek a befektetők a jövő héten

Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, közülük kiemelkedik a novemberi inflációs adat és az októberi ipari termelés részletes jelentése, valamint a szálláshelyek októberi forgalmának adatai.
2018. 12. 09. 09:06
Megosztás:
Hozzászólások:

Mire költenek a legszívesebben a cégvezetők?

Stagnáló IT beruházások, kisebb, gépekkel kapcsolatos befektetések, de nagyobb arányú autóflotta fejlesztés várható jövőre a cégvezetők prognózisai szerint. A Rentasystem ötödik alkalommal mérte fel a hazai KKV-k és nagyvállalatok IT beruházásait és azok finanszírozási hátterét, amelyből az is kiderült, hogy a tartós bérlet tovább hódít.
2018. 12. 07. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Fidelity: Hogyan védekezhetünk a fekete hattyúk ellen?

Az úgynevezett „fekete hattyúk” előre megjósolhatatlan, rendkívüli események, melyek széles körű és gyakran katasztrofális következményekkel járnak. Nassim Taleb, a kifejezés megalkotója szerint ezekre a meglepő eseményekre vagy lehet számítani, vagy annyira hihetetlenek, hogy egyszerűen senki nem gondol rájuk. Az első kategóriába tartozott például a Brexit-népszavazás vagy az USA elnökválasztása. Kimenetelük kétesélyes volt, és fel lehetett készülni rájuk. A fekete hattyúk azonban általában inkább olyanok, mint a szeptember 11-ei terrortámadás vagy a 2011-es japán cunami: előre nem láthatóak, és az egész világot megrázzák.
2018. 12. 06. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Sok a kkv Magyarországon, mégis kisebb a gazdasági súlyuk

Számarányuknál lényegesen kisebb a kis- és középvállalkozások gazdasági súlya: miközben a vállalkozási szférában foglalkoztatottak csaknem kétharmadának (65,2 százalék) biztosítottak munkalehetőséget, a hozzáadott érték 44, a nettó árbevétel 42, a nemzetgazdasági beruházások 31 százalékával járultak hozzá a működő vállalkozások összteljesítményéhez 2017-ben - állapította meg a szektor jellemzőiről tavalyi előzetes adatok alapján összeállított legfrissebb elemzésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2018. 12. 05. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ez a magyar gazdaság sikertörténete - növekedési ciklus

A Magyar Bankszövetség elnöke szerint a mostani növekedési ciklus a magyar gazdaságtörténetbe óriási sikertörténetként fog bevonulni, és Magyarország egy következő válságot sokkal kisebb problémákkal fog átvészelni, mint eddig bármikor az elmúlt száz évben.
2018. 12. 04. 10:27
Megosztás:
Hozzászólások:

Elfogyóban a nagyvállalatok optimizmusa

Az elmúlt négy év legalacsonyabb eredményét érte el a K&H nagyvállalati növekedési index, ami egy negyedév alatt a felére csökkent, így jelenleg 4 ponton áll. A visszafogott hangulat egyértelműen a gazdasági környezet megítélésére vonatkozik, mivel rövid és középtávon is jelentősen visszaesett a jelenleginél kedvezőbb növekedési ütemet feltételezők aránya. Emellett pénzügyeikben is alacsonyabb eredményeket várnak a cégek a következő egy év során.
2018. 11. 28. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lassulhat a világgazdasági növekedés

A világgazdasági növekedés lassulását jelzi az elkövetkező két évben a párizsi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerdán kiadott prognózisában.
2018. 11. 21. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szélsőséges időjárásra kell készülni a piacokon

Idén a részvények és a kötvények is gyengén teljesítenek, így sokan vészharangot kongattak egy újabb recesszió miatt. A gazdaság ciklikusságát tekintve azonban egyelőre még a fellendülési szakaszban tartunk, így akár még 1-2 év is eltelhet a gazdasági lassulásig - tájékoztatott a K&H Alapkezelő. A jelenlegi fázisban azonban szélsőséges mozgásokra és akár kisebb-nagyobb veszteségekre is lehet számítani, ezért a befektetőknek nem az egyes eszközök pillanatnyi eredményét kell nézni, hanem a teljes porfólió hosszú távú nyereségét.
2018. 11. 15. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elkezdődött a nyugdíjprémiumok folyósítása

Megkezdődött az idei nyugdíjprémiumok kifizetése, így aki bankszámlára kapja azt, annak hétfőn már megérkezik az összeg a számlájára - mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.
2018. 11. 12. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

GDP-adatokra számíthatunk a jövő héten

A jövő héten a harmadik negyedéves GDP-re (bruttó hazai termék) vonatkozó első becslése mellett a szeptemberi építőipari, és a második becslése alapján az ipari termelés kilencedik havi adatait is közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2018. 11. 11. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Heti makronaptár - Ezeket az adatokat várjuk a héten

A jövő héten - amelyen az ünnepek miatt csak három munkanap lesz - foglalkoztatási és munkanélküliségi adatok, valamint az ipari termelői árak alakulásáról szóló statisztika jelenik meg.
2018. 10. 29. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ez vár a befektetőkre a negyedik negyedévben

A Saxo Bank, az online multieszköz-kereskedésre és -befektetésre specializálódott vezető fintech vállalat a mai napon publikálta a nemzetközi piacokra vonatkozó negyedik negyedéves kitekintését, amely tartalmazza a Saxo vezető elemzőinek véleményét a részvényekről, a devizapiacról, az árupiacról és a kötvényekről, és több olyan makrogazdasági témát is tárgyal, amelyek hatással lehetnek a befektetők portfólióira.
2018. 10. 17. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekord alacsony a vállalatfelvásárlási kedv, de jöhet a fellendülés

Négyéves mélyponton van a cégvezetők felvásárlási kedve – állapítja meg a 45 országban több mint 2600 döntéshozó körében végzett EY Tőkebizalmi Barométer. A visszaesés várhatóan csak ideiglenes, a jövő évtől visszatérhet a tranzakciós piac lendülete.
2018. 10. 15. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kamatdöntésre és kereseti adatokra számíthatunk a napokban

A jövő hét makronaptárának legfontosabb eseménye a jegybank októberi kamatmeghatározó ülése lesz, emellett kereseti, építőipari statisztikák is megjelennek.
2018. 10. 15. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Takarékbank 4,1 százalékra emelte jövő évi növekedési prognózisát

A Takarékbank megerősítette a magyar gazdaság idei növekedésére vonatkozó 4,6 százalékos prognózisát, alapvetően a beruházások fellendülésére alapozva. 2019-re a korábban jelzett 3,8 százaléknál magasabb, 4,1 százalékos GDP-bővülést várnak a kedvező áthúzódó hatások, a reálbérek további dinamikus emelkedése, és a fogyasztás ennek köszönhető markáns növekedése miatt, 2020-ra pedig 3,5 százalékot 0,2 százalékponttal többet a korábbinál - ismertette Suppan Gergely, a hitelintézet vezető elemzője pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
2018. 10. 08. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Inflációs, külkereskedelmi és idegenforgalmi adatokra számíthatunk a jövő héten

Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, közülük kiemelkedik a szeptemberi inflációs statisztika és az augusztusi külkereskedelmi forgalom, valamint a szálláshelyek forgalmának adata.
2018. 10. 07. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vége a gazdasági fellendülésnek az Allianz legfrissebb jelentése szerint

Kilencedik alkalommal megjelent Allianz Globális Vagyonosodási Jelentés szerint, a 2017-es év kivételes volt a befektetők szempontjából, hiszen a politikai feszültségek ellenére a pénzügyi válságot követő gazdasági fellendülés világszerte élénkülést hozott magával. Ennek köszönhetően nagyon jól teljesítettek a pénzügyi piacok, különösen a részvénypiacok, és jelentősen, mintegy 7,7 százalékkal nőtt a háztartások pénzügyi eszközeinek[1] értéke. Ezzel párhuzamosan a globális bruttó pénzügyi vagyon értéke pedig 168 billió euróra emelkedett.
2018. 10. 02. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Eddig lehet fizetni a régi 1000 forintos bankjegyekkel

Már csak egy hónapig, október 31-ig lehet használni a készpénzes vásárlásoknál a régi - 2017 előtt kibocsátott - 1000 forintos bankjegyeket, mert október végén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) bevonja azokat - közölte az MNB hétfőn az MTI-vel.
2018. 10. 01. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Milyen makrogazdasági adatokra számíthatunk a héten?

Számos makrogazdasági adat jelenik meg a jövő héten, így az augusztusi kiskereskedelmi, ipari termelési statisztikák mellett a kormányzati szektor második negyedévi egyenlegét is közlik.
2018. 10. 01. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Alig lesz makroadat a jövő héten

Kevés makrogazdasági adat jelenik meg a jövő héten, egyebek közt munkaerőpiaci statisztikát, valamint az ipari termelői árak alakulását publikálja a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2018. 09. 23. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás