Gázkompresszor-állomást adott át a FGSZ Csanádpalotán

Ünnepélyes keretek között ma átadták Csanádpalotán azt a kompresszorállomást, mely lehetővé teszi, hogy Romániából 1,75 milliárd köbméternyi gázt lehessen szállítani Magyarországra a ROHU gázvezetéken keresztül. A határkeresztező vezeték Románia irányába már ma is képes ekkora mennyiség kiszállítására, a 6 milliárd forintos fejlesztés eredményeként pedig jelentősen bővül a fordított irányú szállítás lehetősége is.

Gázkompresszor-állomást adott át a FGSZ Csanádpalotán

A beruházást az FGSZ Földgázszállító Zrt. költséghatékony módon, a korábban Hajdúszoboszlón üzemelő kompresszorok áttelepítésével oldotta meg. A fejlesztésnek köszönhetően a jelenlegi 0,6 milliárd köbméternyi éves kapacitású összekötő vezeték hazánk felé is képes lesz 1,75 milliárd köbméternyi gázt továbbítani. A csanádpalotai kompresszorállomás létrehozásának összköltsége 6 milliárd forint, melyet teljes egészében saját forrásból finanszírozott az FGSZ. A kompresszorállomás ünnepélyes avatásán részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Victor Micula, Románia külügyi államtitkára és Hernádi Zsolt, a MOL-csoport elnök-vezérigazgatója.

„Az energiaellátás biztonsága történelmi jelentőségű kihívás az Európai Unió országai számára. Előrelépés csak akkor lesz, ha minden ország fejleszti saját rendszerét és létrejönnek az összeköttetetések, ezzel új források befogadására is megnyílik az út. Magyarország elvégezte feladatát, nálunk a szavakat tettek követték: 2020 májusától 1.75Mrd m3 gáz szállítására nyílik lehetőség évente. Ennek nem csak Magyarország és Románia szempontjából van jelentősége, hanem egész Dél-Kelet-Európa számára is előrelépést jelent. Itt az ideje, hogy a többi ország is elvégezze házifeladatát”  – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ünnepélyes átadón.

"Nekünk, itt élők számára, az ellátásbiztonság kulcskérdés. Az elmúlt közel 30 évben Magyarország kiszabadult az infrafstrukális csapdából: a fejleszetéseink eredményeképp az egész térség gázpiaca mára rugalamasabb és biztonságosabb lett. A MOL-csoport továbbra is ápolni és fejleszteni fogja az ehhez szükséges infrastruktúrát, évente 200 millió eurót fordítunk erre” – mondta Hernádi Zsolt, a MOL-csoport elnök-vezérigazgatója.

Mennyibe kerül 2019-ben 1 köbméter gáz? ITT kiszámolhatod!

„A ROHU gázvezeték fejlesztés részeként megvalósult csanádpalotai beruházás fontos mérföldkő a nemzetközi összefogással megvalósuló BRUA-gázvezeték fejlesztési projektben, amely Bulgáriát, Romániát, Magyarországot és Ausztriát összekötő gázfolyosó létesítését tűzte ki célul. Büszke vagyok kollégáim és a kivitelezésben közreműködő partnereink teljesítményére, melynek köszönhetően a csanádpalotai kompresszorállomás költséghatékonyan és magas szakmai színvonalon épült meg” – mondta Ferencz I. Szabolcs, az FGSZ vezérigazgatója.

A vezeték jelenleg közel 100%-os kihasználtság mellett üzemel Magyarország–Románia irányban, a hazánk irányába történő gázszállítás a román fél fejlesztései után indulhat el, mely 2020 közepére várható. Mivel az ország délkeleti határán a jelenleginél jóval nagyobb mennyiségű, kétirányú gázszállítás válik lehetővé, így a jövőben a romániai mellett egyéb gázforrások régiónkba történő eljuttatására is sor kerülhet. Magyarország számára az ellátásbiztonság, a régiós energiapiac fejlődése és a kétoldalú energetikai kapcsolatok dinamizmusa szempontjából is kiemelten fontos a BRUA gázvezeték projekt részét képező, magyar-román földgázvezetékhez kapcsolódó beruházás.


KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Hitelt vesz föl az Opus a Titász megvásárlásához

Az Opus Energy Kft. 50 milliárd forint hitelt vesz föl az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. (Titász) megvásárlásához - olvasható a tulajdonos Opus Global Nyrt. közleményében, amelyet szombaton tettek közzé a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2021. 08. 21. 19:00
Megosztás:

Az Északi Áramlat-2 már idén szállíthat gázt

A még épülő Északi Áramlat-2 gázvezeték a várakozások szerint már az idén 5,6 millió köbméter gázt szállíthat Németországba - közölte csütörtökön a Gazprom orosz gázipari vállalat.
2021. 08. 20. 01:00
Megosztás:

A válság előtti szint felett a német villamosipari export

Az év első felében maga mögött hagyta a koronavírus-válságot a német villamosipari és elektrotechnikai ágazat, amelynek exportja elérte a válság előtti szintet.
2021. 08. 19. 12:00
Megosztás:

Így változott a benzin és gázolaj ára pár év alatt - ábrán mutatjuk

95-ös oktánszámú, ólommentes autóbenzin és a gázolaj, havi, országos fogyasztói átlagára, forint/liter
2021. 08. 15. 14:00
Megosztás:

Idén is túljelentkezés volt a megújuló energiaforrásból termelt áram támogatására kiírt pályázaton

Az idei METÁR-tenderen is jelentős, mintegy három és félszeres volt a túljelentkezés, a pályázók 1009 gigawattórára (GWh) igényeltek támogatást a kiosztható 300 GWh-val szemben - tájékoztatta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) hétfőn az MTI-t.
2021. 08. 10. 18:00
Megosztás:

Gyorsított ütemben haladt a hazai földgázbetárolás

A magyar piacon gyorsított ütemben halad a földgázbetárolás, a tavaly júniusi mennyiség kétszerese került idén a tárolókba, miközben szinte egész Európa le van maradva - tájékoztatott csütörtökön a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH).
2021. 08. 05. 17:00
Megosztás:

Nem csak nálunk drágul az áram

A növekvő kereslet, az emelkedő költségek és az alacsony szélerőművi termelés miatt júniusban folytatódott a villamos energia árának emelkedése mind az európai, mind a belföldi piacokon - derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) júniusi piacmonitoring riportjából
2021. 08. 04. 16:00
Megosztás:

Újabb szélerőművet vesz a MET Csoport Bulgáriában

A svájci központú energiavállalat, a MET Csoport 100 százalékos részesedést szerez egy 60 megawattos szélerőműben Bulgáriában, miután részvény-adásvételi megállapodást írt alá a Grupo Enhol spanyol cégcsoporttal. A tranzakció fontos lépés a MET megújuló stratégiájának megvalósításában, amelynek célja 2023-ig 500 MW-os megújuló energiaportfóliót létrehozni Kelet-Közép-Európában – a mostani felvásárlással a MET bulgáriai szélparkkapacitása 102 MW-ra bővül.
2021. 08. 02. 18:00
Megosztás:

Energetikai beruházással csökkenti áramköltségét a békéscsabai Dolcetta Kft.

Csaknem 17 millió forintos energetikai beruházással áramköltségének több mint 20 százalékát takarítja meg a jövőben a békéscsabai székhelyű édességipari cég, a Dolcetta Kft., amely több mint 700 millió forintból épít új gyártó- és raktárcsarnokot.
2021. 08. 01. 00:05
Megosztás:

Spanyolországi erőművekkel bővül a MET Csoport eszközportfóliója

A svájci központú MET Csoport megvásárolta az Arendals Fossekompani norvég részvénytársaságtól annak 100 százalékos részesedését a COGEN Energia España nevű spanyolországi – a kombinált hő- és villamosenergia-piacon (CHP) integrált szolgáltatásokat végző – vállalatban.
2021. 07. 29. 11:00
Megosztás:

A Roszatom kutatóreaktort épít Bolíviában

Luis Alberto Arce Catacora, a Bolíviai Többnemzetiségű Állam elnöke és Kirill Komarov, a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern vezérigazgatójának nemzetközi üzletfejlesztésért felelős első helyettesének részvételével tartották meg a bolíviai El Alto városában a Kutatóreaktor Komplexum alapkőletételi ünnepségét, és ezzel megkezdődött a Nukleáris Technológiai Kutató-Fejlesztő Központ kulcslétesítményének építése.
2021. 07. 28. 00:05
Megosztás:

2050-ig 100%-ban megújuló energiaforrásokra áll át az LG

Az LG Electronics (LG) a mai napon bejelentette, hogy fenntarthatósági stratégiájának részeként 2050-ig teljesen átáll a megújuló energiaforrások használatára. Az LG friss fenntarthatósági riportjában megjelent célkitűzés a vállalat Zero Carbon 2030 nevű korábbi kezdeményezését egészíti ki, amelyben az LG ígéretet tett arra, hogy 2030-ig a 2017-es mennyiség felére csökkenti a gyártásból fakadó szén-dioxid-kibocsátást, a további kibocsátással egyenértékű ellentételezési kvótákkal pedig eléri a teljes karbonsemlegességet.
2021. 07. 22. 18:00
Megosztás:

Nagy összegből fejleszt az E.ON Zalaegerszegen

Több mint hárommilliárd forintos beruházást hajtott végre 2015 óta Zalaegerszegen az E.ON Hungária Csoport, ebből idén mintegy 750 millió forintot fordítanak az áram- és a gázhálózat bővítésére és rekonstrukciójára - közölte szerdán sajtótájékoztatón az E.ON Közép-dunántúli Gázhálózati Zrt. vezérigazgatója, egyben az Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. vezérigazgató-helyettese.
2021. 07. 21. 21:00
Megosztás:

MegaWatt Kft.: világszínvonalú gyártóüzem Nyergesújfalun

2021-ben 336 millió forintos beruházással 750 négyzetméter gyártóterülettel bővült a nyergesújfalui vállalat gyártóegysége.A magyar családi vállalkozás három évtized alatt a hazai villamosipar egyik vezető szereplőjévé vált; tavalyi árbevétele elérte a 6,5 milliárd forintot.
2021. 07. 15. 23:00
Megosztás:

A tengerben lebeg Szingapúr legújabb, 5 MW teljesítményű napelemparkja

Tengeren úszó naperőművel tett hatalmas lépést egy zöldebb jövő felé Szingapúr. A helyi napenergia szolgáltató Sunseap Group kivitelezésében elkészült, és a Huawei okos napelemes megoldásaival működtetett öt futballpálya méretű, 30 ezer úszó szigetből álló erőműben 13 ezer napelem és 40 inverter található. Évente 6 millió kWh energiát is megtermelhet, ami elegendő 1250 négyszobás lakás ellátásához és mintegy 4258 tonna szén-dioxidot váltanak ki vele.
2021. 07. 14. 22:00
Megosztás:

Az európai fővárosok között Budapesten a legolcsóbb a földgáz

Az európai fővárosok közül Budapesten a legalacsonyabb a földgáz lakossági ára, miközben a villamos energia végfelhasználói ára a második legolcsóbb ugyanitt - tájékoztatta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) legújabb elemzéséről hétfőn az MTI-t.
2021. 07. 13. 01:30
Megosztás:

Újabb lendületet kaphat a robbanásszerűen növekvő napelemes piac

Továbbra is választható a szaldó elszámolás az otthonfelújítási támogatás mellett.
2021. 07. 12. 20:00
Megosztás:

Mennyi energiát termel Magyarország? Ábrán mutatjuk!

össztermelés 2019-ben 457 983 terajoule, ebből: szén, kőolaj és kőolajtermékek, földgáz, éghető megújulók és hulladékok, nukleáris, víz, szél, egyéb nem éghető megújulók
2021. 07. 12. 07:00
Megosztás:

Magyarország is beszállna a szivattyús energiatároló megépítésébe

Magyarország is részt venne a Bajorországba tervezett szivattyús energiatároló megépítésében; a magyar állami részvétel lehetőségéről tárgyalt Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Max Aicher csoport tulajdonosával 2021. július 10-én - tájékoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-t vasárnap közleményben.
2021. 07. 11. 14:00
Megosztás: