Gyengült a WTI olajfajta ára

A nyugati féltekén irányadó WTI amerikai könnyűolajfajta hordónkénti ára több mint 1 dollár gyengüléssel tavaly december 20. óta legalacsonyabb szintre került péntek délután.

Gyengült a WTI olajfajta ára



Röviddel 16 óra előtt a WTI ára 1,08 dollár gyengüléssel 60,07 dolláron állt, elvesztette év eleje óta keletkezett összes nyereségét. Az olajfajta idén eddig január végén volt a legdrágább, azóta csaknem 9 százalékkal csökken az ára.
   
A pénteken már hatodik napja tartó árcsökkenést az a félelem okozza, hogy egyre több jegybank emeli az alapkamatot, amivel  lassítani akarják a gazdasági növekedést. Ez részben azt eredményezi, hogy mérséklődik az olajkereslet, miközben a világ olajkínálata nő. Az amerikai energiaügyi hivatal például arról számolt be, hogy az elmúlt egy hétben az amerikai olajtermelés rekordszintre, napi 10,25 millió hordóra nőtt. Irán pedig  jelezte, hogy a következő négy évben napi 700 ezer hordóval tervezi növelni olajtermelését.

Hogyan nyerhetsz a zuhanó árfolyamokkal? Mutatjuk ITT.

Hozzászólások

Ezért javult a hangulat a New York-i tőzsdén

Emelkedéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei pénteken, a hangulatot javítja, hogy az Egyesült Államok és Kína újra tárgyalni készül a kereskedelmi vitákról, miközben tovább emelkedett a kőolaj ára.
2018. 09. 21. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erőre kapott a forint

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon péntek reggel.
2018. 09. 21. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: A pozitív nemzetközi hangulat kedvez nekünk is

Az új amerikai rekordoknak köszönhetően kedvező hangulatban indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) is pénteken az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.
2018. 09. 21. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Brexit-tárgyalások fejleményei alakítják az angol font árfolyamát

Folytatódik a hagyományosan kockázatosnak tekintett devizák erősödése, és ebben főleg a nyersanyag-dollárok (a kanadai, az ausztrál és az új-zélandi dollár) valamint a feltörekvő piaci devizák vitték a prímet. A nagyobb kockázati hajlandóságra utal még a dél-afrikai rand hirtelen erősödése és a brazil reál emelkedése úgy, hogy ez utóbbi esetében a központi bank nem emelt kamatot és figyelmeztetett az inflációs kockázatokra.
2018. 09. 21. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedésre számíthatunk a tőzsdéken

Emelkedéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok pénteken annak nyomán, hogy enyhültek az amerikai-kínai kereskedelmi vita miatti aggodalmak.
2018. 09. 21. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így teljesített a forint

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon csütörtökön: az euróhoz és a svájci frankhoz képest gyengült, míg a dollárral és a japán jennel szemben erősödött.
2018. 09. 20. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban zártak az európai tőzsdék

Emelkedéssel zártak a főbb nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön, miközben gyengült a dollár azon várakozások közepette, hogy a kölcsönösen bevezetett új amerikai és kínai vámtarifák a vártnál enyhébb következményekkel járnak.
2018. 09. 20. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Már napok óta alulteljesít a tőzsdénk

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 252,07 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel, 36 134,33 ponton zárt csütörtökön.
2018. 09. 20. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erős pluszban nyitott a New York-i tőzsde

Erős pluszban nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei csütörtökön, a mutatókat a technológiai vállalatok húzzák felfelé, enyhültek a teljes körű amerikai-kínai kereskedelmi háború kirobbanásától való félelmek.
2018. 09. 20. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így indították a napot az európai piacok

Vegyesen nyitottak az irányadó mutatók a fontosabb nyugat-európai tőzsdéken csütörtökön.
2018. 09. 20. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Forintgyengülés kora reggel

Szerényen gyengült a forint szerda este óta a főbb devizákhoz képest csütörtök kora reggelig a bankközi piacon.
2018. 09. 20. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Ma is kedvezőek a kilátások

Továbbra is kedvezőek a kilátások a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) csütörtöki kereskedésében a szerdai emelkedést követően az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint.
2018. 09. 20. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék

Fél százalék körüli pluszban zártak a főbb nyugat-európai tőzsdeindexek szerdán.
2018. 09. 19. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét erősödött a forint

Erősödött a forint a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben szerda este a reggeli szintekhez képest.
2018. 09. 19. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A kereskedelmi konfliktus enyhülése jót tett a részvénypiacoknak

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 275,51 pontos, 0,76 százalékos emelkedéssel, 36 386,40 ponton zárt szerdán.
2018. 09. 19. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem mindig az a jó befektetés, amelyik magas hozamot ígér

Tovább nőtt a hazai háztartások vagyona, a Magyar Nemzeti Bank friss adatai alapján csaknem 1 300 milliárd forintot takarítottak meg az első félévben, amelyből a második negyedévre bő 800 milliárd jutott. A félretett pénz mellett a hozamok is növelték a megtakarításokat, hat hónap alatt közel 670 milliárd forinttal – írta nemrég a Világgazdaság. Ez az összeg a következő években akár tovább is növelhető, az OVB Magyarország véleménye szerint éppen ezért nem árt óvatosan kezelni pénzügyeinket, hiszen egy befektetés nem attól lesz nyereséges, hogy magas hozamot ígér.
2018. 09. 19. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Továbbra is az ingatlanszektor a legnépszerűbb befektetési célpont

Az idei első félévben az összeolvadási és felvásárlási (M&A) piacon az ingatlanszektor maradt a legvonzóbb ágazat Magyarországon a befektetők számára az EY szerdán közölt felmérése szerint.
2018. 09. 19. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedéssel indult a kereskedés a tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult a kereskedés szerdán a főbb európai értékpapírpiacokon.
2018. 09. 19. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödött a forint reggelre

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben szerdára virradóra a nemzetközi devizakereskedelemben.
2018. 09. 19. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Emelkedés várható

Emelkedésre számítanak szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
2018. 09. 19. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás