Gyilkolják a Facebook részvényeit

Ismét nyomás alá kerültek a Facebook részvényei, ezúttal adatbiztonsággal kapcsolatos aggályok miatt.

Gyilkolják a Facebook részvényeit

Egy belsős személy beszámolója alapján a Cambridge Analytica nevű cég 2014-ben jogtalanul tett szert 50 millió facebook-felhasználó adataira, ami alapján részletesen feltérképezték ezeket az egyéneket, lehetővé téve, hogy minél inkább személyre szabott hirdetésekkel lehessen őket megcélozni. Az ügy azért is kavart különösen nagy port, mivel a céget Trump kampányának segítésére és a Brexit támogatására is felbérelték, sőt többek szerint kulcsfontosságú szerepet játszottak az események végkimenetelében. A Facebook ugyan 2015 végén tett erőfeszítéseket annak érdekében, hogy töröltesse a jogtalanul eltulajdonított adatokat, ezek nem bizonyultak elég hatékonynak. A Cambridge Analytica egyelőre tagadja a vádakat, így még egy jó ideig elhúzódhat, hogy kiderüljön, hogy mik voltak a pontos részletek.

Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!

A Facebook részvények árfolyama



Mindenesetre az ügy egy újabb aggályt vet fel a facebook társadalmunkra gyakorolt hatásával kapcsolatban, ami miatt az utóbbi időben egyre több kritika éri a céget. Amennyiben emiatt a jövőben esetleg különféle korlátozásnak vetnék alá az alkalmazást az akár komolyabb befektetői bizalomvesztést is eredményezhet, erről azonban a jelenlegi információk birtokában még korai beszélni. Az árfolyam a hírekre 5%-os mínuszban tartózkodik a kereskedés elején. (forrás: ERSTE)

Hozzászólások

A Videoton idei árbevétele elérheti a 188 milliárd forintot

A Videoton idei árbevétele várhatóan eléri a 188 milliárd forintot - jelentette be vállalatcsoport elnök-vezérigazgatója pénteken Székesfehérváron, a cég évzáró rendezvényén.
2018. 12. 10. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nézzük, hogyan jártak a magyar tőzsdések!

Csökkenő forgalomban esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe az elmúlt héten, a BUX 39 384,56 pont zárt pénteken, 724,81 ponttal, 1,81 százalékkal alacsonyabban az előző heti záróértékénél.
2018. 12. 09. 09:50
Megosztás:
Hozzászólások:

A Videoton vállalatcsoport idei árbevétele elérheti a 188 milliárd forintot

A Videoton idei árbevétele várhatóan eléri a 188 milliárd forintot - jelentette be vállalatcsoport elnök-vezérigazgatója pénteken Székesfehérváron, a cég évzáró rendezvényén.
2018. 12. 08. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen alakult a forint

Vegyesen alakult a forint árfolyama a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben péntek este a reggeli szintekhez képest.
2018. 12. 07. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Eséssel zárta a hetet a BUX index

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 362,57 pontos, 0,91 százalékos csökkenéssel, 39 384,56 ponton zárt pénteken.
2018. 12. 07. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Felpattantak mélypontjukról a nyugat-európai tőzsdék

Frankfurt kivételével felpattantak kétéves mélypontjukról a főbb nyugat-európai tőzsdék pénteken, de az emelkedést fékezte, hogy az ázsiai és a New York-i tőzsdékre továbbra sem tért vissza a bizalom.
2018. 12. 07. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A nagy gyengülés után pozitív korrekció várható az európai tőzsdéken

Az előző napi nagy gyengülés pozitív korrekciójára lehet számítani pénteken a főbb európai értékpapírpiacokon.
2018. 12. 07. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

3.600 forintra emelte a MOL célárát az ERSTE

A MOL célárát 3.380 forintról 3.600 forintra emelte az ERSTE elemzőcsapata, miközben a részvényajánlásuk továbbra is Felhalmozás.
2018. 12. 06. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödött a forint

Erősödött a forint a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben csütörtök este a reggeli szintekhez képest.
2018. 12. 06. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tőzsdére indulnak a nagy autómegosztó vállalatok

Benyújtotta a tőzsdére lépés előkészítéséhez szükséges dokumentumokat az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletnek az amerikai Lyft autómegosztó vállalat, az Uber nagy vetélytársa a szektorban.
2018. 12. 06. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kétéves mélypontra zuhantak az európai tőzsdeindexek

Kétéves mélypontra zuhantak a főbb nyugat-európai tőzsdék irányadó mutatói csütörtökön a gazdasági növekedés lassulása, az olajárak csökkenése és az amerikai-kínai feszültségek újabb fellángolása miatti aggodalmak felerősödésének következtében.
2018. 12. 06. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rossz hangulat és jelentős esés jellemezte a hazai tőzsdét

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 923,31 pontos, 2,27 százalékos csökkenéssel, 39 747,13 ponton zárt csütörtökön.
2018. 12. 06. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Földgázüzemű tehergépjármű konzorciumhoz csatlakozott a Scania

Csatlakozott a földgázüzemű járművek elterjesztésére létesült BioLNG EuroNet konzorciumhoz a Scania haszongépjármű gyártó vállalat - tájékoztatta csütörtökön a Scania Hungária Kft. az MTI-t.
2018. 12. 06. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Veszteséges kezdés az amerikai tőzsdéken

Az előző napi nagy, 3-4 százalékos esés folytatásával nyitottak csütörtökön a főbb amerikai tőzsdeindexek.
2018. 12. 06. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

17 millió forintos bírságot kapott a Hitelcentrum Kft.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 17 millió forintra bírságolta a Hitelcentrum Szolgáltató Kft.-t, mert banki és fogyasztói érdeket is sérthetett azzal, hogy a pénzpiaci többes ügynök nem az elvárható gondossággal közvetített ugyanazon fogyasztóknak egyidejűleg jelzáloghitelt és személyi kölcsönt, nem adott át kellő számú versengő ajánlatot ügyfeleinek, illetve panaszkezelési szabályzata és gyakorlata nem felelt meg a jogszabályoknak.
2018. 12. 06. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban nyitottak a tőzsdék

Mínuszban nyitottak az irányadó mutatók a fontosabb nyugat-európai tőzsdéken csütörtökön.
2018. 12. 06. 10:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengüléssel zártak a vezető ázsiai tőzsdék

Gyengüléssel zártak a vezető ázsiai börzék csütörtökön, és a még nyitva tartó piacok is mínuszban voltak mindenütt a térségben.
2018. 12. 06. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengült a forint kora reggel

Gyengült a forint a főbb devizákhoz képest csütörtök kora reggelre a bankközi piacon.
2018. 12. 06. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Meghosszabbították a Vodafone frekvenciahasználati jogosultságát

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2027. június 23-ig meghosszabbította a Vodafone frekvenciahasználati jogosultságát a 3G hang és adatszolgáltatást biztosító 2100 megahertzes (MHz) frekvenciasávban.
2018. 12. 06. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország az egyik legbiztonságosabb ország a befektetések szempontjából

Magyarország az egyik legbiztonságosabb ország a befektetések szempontjából - mondta Virág Barnabás szerdán Debrecenben, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara - HBMKIK - székházában, ahol a megye gazdaságának és legjelentősebb gazdálkodóinak teljesítményét elemző TOP100 kiadvány bemutatása és díjátadása zajlott.
2018. 12. 06. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás