Gyorsult a cseh gazdasági növekedés

A harmadik negyedévben öt százalékra gyorsult a cseh éves gazdasági növekedés (GDP) az előző negyedévi 4,7 százalékról - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) kedden Prágában az előzetes adatokat.

Gyorsult a cseh gazdasági növekedés

Negyedéves összehasonlításban a harmadik negyedévben csak 0,5 százalékos volt a növekedés, miután az autógyárak, amelyek termelése erősen befolyásolja a GDP alakulását, a nyári hónapokban kevesebbet dolgoztak, mert munkásaik jelentős része szabadságra ment.  
   
Gazdasági elemzők éves szinten 4,7 százalékos, negyedéves szinten pedig 0,2 százalékos növekedésre számítottak. A CSÚ új adatai alapján az elemzők többsége azzal számol, hogy a cseh gazdaság éves összehasonlításban 2017-ben nagy valószínűséggel 4,5-5 százalékkal erősödik, ami magasabb a korábbi előrejelzéseknél.
    

A GDP gyorsabb növekedését a július-szeptember időszakban elsősorban a háztartások fokozatosan emelkedő fogyasztása és a nagyobb beruházási kedv befolyásolta. A statisztikák szerint erősödött az ipari termelés és növekedtek a szolgáltatások is. Pozitív, hogy külföldön, elsősorban Németországban, erősödött a cseh termékek iránti kereslet - jegyezte meg a CSÚ.      


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest

Hozzászólások

Javult Emmanuel Macron tetszési mutatója

Négy százalékpontot javult Emmanuel Macron francia államfő tetszési mutatója az elmúlt hónapban, és jelenleg 46 százalékon áll - derül ki az IFOP közvélemény-kutatóintézet felméréséből, amelyet vasárnap ismertetett a Le Journal du Dimanche című hetilap.
2017. 11. 19. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

London az idén benyújtja javaslatát a pénzügyi kötelezettségek rendezésére

A brit pénzügyminiszter szerint London még a decemberi EU-csúcs előtt beterjeszti javaslatait Brüsszelnek az Európai Unióval szembeni brit pénzügyi kötelezettségek rendezésére.
2017. 11. 19. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lelassulhatnak az európai gyógyszerjóváhagyások

Tegnap a Goldman Sachs vezérigazgatója, Lloyd Blankfein egy tweet üzenetben arra hívta fel a döntéshozókat, hogy fontolják meg egy újabb népszavazás kiírását a Brexitről, amelyet ugyankor Theresa May és kormánya is elutasít.
2017. 11. 18. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Egyesült Államok 10,5 milliárd dollár értékben ad el Patriot rakétavédelmi rendszereket Lengyelországnak

Az Egyesült Államok 10,5 milliárd dollár értékben ad el Patriot rakétavédelmi rendszereket Lengyelországnak.
2017. 11. 18. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Merkel: érdemes tovább küzdeni a kormányalakításért

Érdemes egy "második fordulót" tartani és tovább küzdeni a kormányalakításért - mondta Angela Merkel német kancellár pénteken Berlinben a CDU/CSU jobbközép pártszövetség, a liberális FDP és a Zöldek első közös kormányának megalakításáról szóló egyeztetések újabb fordulója előtt.
2017. 11. 18. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A kutyatartás csökkentheti a halálozás kockázatát

A kutyatulajdonosok körében alacsonyabb volt a szív- és érrendszeri betegségek, valamint egyéb tényezők okozta halálozások kockázata, mint a kutyátlanoknál egy 12 évet felölelő svédországi vizsgálat során, amelynek eredményeiről a Scientific Report című folyóiratban számoltak be a kutatók.
2017. 11. 18. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Több mint 34 milliárd eurós fejlesztési program a Volkswagennél

Több mint 34 milliárd eurós (10,6 ezer milliárd forint) fejlesztési programot indít a Volkswagen AG (VW), hogy lépést tartson az autóipar átalakulásával - közölte pénteken a német gépjárműgyártó csoport.
2017. 11. 17. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vasárnapig elhúzódhatnak a német koalíciós egyeztetések

Vasárnapig elhúzódhatnak az egyeztetések Berlinben a CDU/CSU jobbközép pártszövetség, a liberális FDP és a Zöldek első közös kormányának megalakításáról.
2017. 11. 17. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ilyen időre számíthatunk

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:
2017. 11. 17. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Meghosszabbították Berlinben a koalíciós egyeztetéseket

Meghosszabbították Berlinben az egyeztetést a CDU/CSU német jobbközép pártszövetség, a liberális FDP és a Zöldek első közös kormányának megalakításáról, a négy párt képviselői péntek délben folytatják tovább a tárgyalást.
2017. 11. 17. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Felerősödtek a Commerzbank és a Deutsche Bank összeolvadásáról szóló spekulációk

A Cerberus amerikai magántőke alap 3 százalékos tulajdonrészt szerzett a Deutsche Bankban, amely megmozgatta a piacot, hiszen a 30 milliárd dollárt kezelő alap nyáron 5 százalékot vett a Commerzbankból is.
2017. 11. 17. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Közel 20 milliárd fontba kerülhet a kemény Brexit a brit feldolgozóiparnak

Az Egyesült Királyság technológiai, egészségügyi és járműipara, illetve a fogyasztási cikkek gyártása számára évi közel 17 milliárd angol font (mintegy 6 ezermilliárd forint) veszteséget jelenthet az EU-ba irányuló export csökkenése a Brexitet követően – derül ki a Baker McKenzie ügyvédi iroda és az Oxford Economics tanulmányából. A szigetország feldolgozóiparának mintegy 60 százalékkal kellene növelnie a nem uniós piacokra érkező exportját annak érdekében, hogy egy esetleges „kemény Brexit” esetén ellensúlyozza az unió felé irányuló kivitel visszaesését.
2017. 11. 17. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ukrajnában a december 25. is munkaszüneti nap

A kijevi parlament csütörtökön törvénymódosítást fogadott el, amelynek értelmében ezentúl munkaszüneti nap lesz december 25., a világ keresztényeinek többsége által ünnepelt karácsony is a január 7-i ortodox karácsony mellett.
2017. 11. 17. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Brexit: Lehet újabb népszavazás?

Alig burkolt utalást tett csütörtökön a Goldman Sachs (GS) globális pénzügyi szolgáltató csoport vezérigazgatója arra, hogy újabb népszavazást kellene tartani a brit EU-tagságról.
2017. 11. 17. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szerbia jó úton halad az EU felé

Rendkívül jól halad az Európai Unió felé vezető úton Szerbia - jelentette ki Federica Mogherini, az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben csütörtökön. A főképviselő utalt arra, hogy tíz csatlakozási fejezetet már megnyitottak, kettőt pedig ideiglenesen le is zártak.
2017. 11. 16. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Stagnált az orosz ipari termelés

Stagnált az orosz ipari termelés októberben éves szinten és nőtt szeptemberhez képest - áll az orosz statisztikai hivatal csütörtökön ismertetett jelentésében.
2017. 11. 16. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jók a magyar-német kapcsolatok

Gulyás Gergely kifejezetten jónak tartja a magyar-német kapcsolatokat, ugyanakkor a Fidesz frakcióvezetője szerint a német sajtóban koncepciózus lejáratási kampány folyik Magyarország ellen.
2017. 11. 16. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre több német vállal gyereket

Egyre többen vállalnak gyereket Németországban, a születések száma ötödik éve emelkedik, nem csak a bevándorlás miatt - írta csütörtökön a Die Welt című német lap.
2017. 11. 16. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több új autót adtak el Európában

Októberben 5,9 százalékkal nőtt a forgalomba állított új személygépkocsik száma az európai autópiacon az egy évvel korábbihoz viszonyítva, különösen Spanyolországban és Franciaországban volt nagy az emelkedés.
2017. 11. 16. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Veszteségben zártak a főbb nyugat-európai piacok

Az ázsiai és a New York-i tőzsdék nyomdokain haladva veszteségben zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék irányadó indexei szerdán a nyersanyagárak csökkenésével párhuzamosan.
2017. 11. 15. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás