HENT: évente közel 300 milliárd forint veszteséget okoz hazánknak a hamisítás

A szellemitulajdon-intenzív iparágakban 434 ezer munkahely esik ki közvetlenül a hamisítás következtében az Európai Unióban, ami évente 60 milliárd eurót, vagyis az érintett szektorok értékesítésének 7,5%-át teszi ki, derül ki az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) a hamisítás elleni világnap alkalmából kiadott jelentéséből.

HENT: évente közel 300 milliárd forint veszteséget okoz hazánknak a hamisítás

A szellemi tulajdont érintő jogsértésekre leginkább érzékeny 13 ágazatra vonatkozó veszteségek következtében 434 ezerrel kevesebb munkahely áll rendelkezésre az EU-ban, vagyis a jogszerűen működő gyártók ennyivel termelnek kevesebbet, mint azt a hamisítás hiányában tennék, ezáltal kevesebb munkavállalót is képesek foglalkoztatni. Az EUIPO jelenlegi adatai azt mutatják, hogy a hamis termékek piaci jelenlétének köszönhetően ezeknek az ágazatoknak a közvetlen éves szintű vesztesége eléri a 60 milliárd eurót, amely az eladások 7,5%-ának felel meg.

 

A hamisítás miatt az ágazatok vesztesége a közvetlen értékesítés tekintetében Magyarországon évi 12,2%, ami csaknem 5 százalékponttal magasabb az uniós átlagnál. Ez nagyjából évi 936 millió euró forgalomkiesést (290 milliárd forint) jelent hazánkra nézve, amelynek eredményeként becslések alapján 9900 munkahely esik ki, derül ki az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának jelentéséből.

 

A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) és a Tárki 2017-es közös kutatása szerint a válaszadók 15%-a vásárolt az elmúlt egy évben hazánkban valamilyen hamis terméket. A tavalyi eredmények alapján ugyanakkor az is megállapítható, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan továbbra sem egyforma mértékben érdeklődnek a fogyasztók a különböző termékkategóriák iránt. A „legkelendőbb” termék idén is a hamisított márkájú ruha volt 18%-kal, amit a hamis illatszerek, ellenőrizetlen forrásból származó, vagy átcímkézett élelmiszerek és szoftverek követtek 5, illetve 3-3%-kal. A vásárlók csaknem kétharmada (64%) piacon vagy az utcán szerzi be, további egyharmaduk (34%) boltban (is) vásárolja az ilyen termékeket.

Mennyire vagy spórolós? ITT megnézheted!

 

A legnagyobb anyagi károkat a gyógyszeripar szenvedi el 443 millió eurós (140 milliárd forint) veszteséggel, ami a szektor 14,1%-át jelenti. Fontos hangsúlyozni, hogy itt a jogszerűtlen forrásból származó és főleg az interneten rendelt gyógyszerek okozzák a károkat. A ruházati termékek és okostelefonok hamisításából származó bevételkiesés ugyancsak jelentős anyagi károkat von maga után: az előbbi szektornak 70, az utóbbinak 29 milliárd forint kárt okoz, de a negyedik helyen szereplő borok és szeszesitalok területén is súlyos, évi 17 milliárd forintnyi kár éri a gazdasági szereplőket. Az EUIPO becslései alapján a ruhaipar és az okostelefon-piac 15-15%-a, míg az alkoholtermékek 10%-a fertőzött hamisítással.

 

„Az elmúlt években született jelentések és kutatások legfontosabb célja az volt, hogy olyan átfogó és komplex képet nyújtsanak a hamisítás és a kalózkodás Unióra gyakorolt gazdasági és társadalmi hatásairól, valamint olyan információkat adjanak át a szellemi tulajdont érintő jogsértésekről és a fogyasztókra leselkedő veszélyekről, amelyek a politikai döntéshozók és az állampolgárok számára egyértelművé teszik a szellemi tulajdon értékét és az ennek megsértéséből eredő károkat” - jelentette ki Németh Mónika, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület titkára.

 

Az Európai Szabadalmi Hivatal (EPO) és az EUIPO egy korábbi közös tanulmányában már megállapították, hogy a szellemi tulajdonra épülő iparágak EU-gazdasághoz való teljes hozzájárulása a GDP körülbelül 42%-át és a munkahelyek 28%-át teszi ki (további 10% köszönhető nekik a nem szellemitulajdonjog-intenzív ágazatok foglalkoztatásra gyakorolt közvetett hatása révén).

 

Az EUIPO és az OECD által 2016-ban elvégzett tanulmány szerint a nemzetközi kereskedelemben 2013-ban elkövetett szellemitulajdonjog-sértések az uniós import mintegy 5%-át, vagyis az évi 85 milliárd eurót is elérhetik. A két évvel ezelőtti tanulmány adatai szerint Hongkongból, Kínából, az Egyesült Arab Emirátusokból és Törökországból érkezik a legtöbb hamis termék az Európai Unió területére.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: