Ha nem figyelsz, elúszhat a Neked is járó állami támogatás!

A mostani alacsony kamatkörnyezetben továbbra is az egyik legjobb megtakarítási konstrukció a lakástakarék, amely évi 30 százalék, maximum 72 ezer forint állami támogatás miatt akár 10-13 százalékos hozamot biztosít. A lakástakarék-konstrukciók feltételei és az állami támogatás viszonylag kötöttek, mégis vannak különbségek a négy piaci szereplő ajánlatai között - közölte a banki ajánlatok összehasonlításával foglalkozó BankRáció.hu, amely a február elején érvényes feltételek alapján a négy piaci szereplő több mint 20 ajánlatát vetette össze.

Ha nem figyelsz, elúszhat a Neked is járó állami támogatás!

Számlanyitási díj vs. állami támogatás

 

Az egyik legfontosabb tényező a számlanyitási díj: a BankRáció.hu összeállítása szerint február elején vannak olyan piaci szereplők, amelyek ezt akció keretében elengedik. Ezzel szemben vannak olyan konstrukciók, amelyeknél akár 40-80 ezer forintos tétel is lehet a számlanyitás. Gergely Péter, a BankRáció.hu szakértője azt mondta, havi 20 ezer forintos befizetésnél jár a maximális, évi 72 ezer forintos állami támogatás.

 

A legmagasabb számlanyitási díj tehát akár elvihet egy teljes évre jutó állami támogatást. Az elemzés szerint a legvonzóbb megoldást a 4 éves futamidejű lakástakarékok nyújtják, ezeknél akár 12-13 százalékos lehet az éves hozam, de vannak alig több mint 10 százalék körüli értékek is. A 10 éves futamidejű lakástakarék-konstrukcióknál is jelentősek a különbségek, a hozamok 4,15-7 százalék között mozogtak február elején.


Kinek és mire való?

 

Gergely Péter azt is elmondta, hogy a lakástakarékok kétségtelenül vonzó hozamot biztosítanak, de ezeknél is fontos a tudatosság és a körültekintő választás. “Egyrészt egy lakástakarék elindítása előtt a jelentős különbségek miatt érdemes átnézni a kínálatot például az online összehasonlító oldalak segítségével.

 

Kalkulátorunk segítségével ITT ki tudod számolni mennyi állami támogatás jár Neked stb.

 

Másrészt elsősorban azoknak érdemes szerződni, akik 4-10 éves időtávon biztosan terveznek valamilyen lakáscélú beruházást. Ez lehet lakásvásárlás, lakáskorszerűsítés, de a megtakarított összeggel a lakáshitel-tartozás is csökkenthető” - tette hozzá. A lakástakarék-szerződések futamideje egyébként meghosszabbítható, tehát ha mondjuk a 4-5 éves futamidő lejárta előtt a lakástakarékos ügyfél úgy dönt, hogy nem szeretné még elkölteni a pénzt, akkor meghosszabbíthatja.

 

Fontos az is, hogy a lakástakarék-konstrukciókkal a megtakarítási időszak után lakáscélú hitelt is igényelhetnek az érintettek, ezek a kölcsönök pedig fix havi törlesztést biztosítanak. Egy 10 éves futamidejű megtakarítás után például 5,4-8 százalékos teljes hiteldíjmutatóval rendelkező lakáshitelt lehet igényelni. Az elemzés szerint február elején az egyik legjobb lakástakarékos hitel esetében a 10 éves megtakarítási időszak után közel 6 millió forintos hitel jár több mint 12 éves futamidőre, a havi törlesztőrészlet pedig kevesebb, mint 42 ezer forint.

 

A lakástakarékok 2017 nyarától még kedvezőbbek lesznek, ugyanis a jelenlegi három hónapról két hónapra csökken az úgynevezett kiutalási időszak, azaz a megtakarítók gyorsabban juthatnak hozzá a felhalmozott összeghez. A BankRáció.hu szakembere arra számít, hogy a lakástakarékok továbbra is népszerűek lesznek a magyar piacon, elsősorban az állami támogatásból adódó magas hozam miatt.

 

Számold ki ITT mennyit ad Neked az állam!

Hozzászólások

Idén 3,8 százalékos GDP-bővülés, 2,5 százalékos infláció

A Raiffeisen Bank elemzői az idén 3,8 százalékos GDP-bővülésre, és éves átlagban 2,5 százalékos inflációra számítanak - mondta Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője a pénzintézet csütörtöki sajtótájékoztatóján csütörtökön Budapesten.
2017. 10. 19. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi az átlagos nyugdíj Magyarországon

Az átlagos havi nyugdíj összege Magyarországon, 2000-2016 egy ellátottra jutó nominál összeg, nyugdíj vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülők átlagos létszáma
2017. 10. 19. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bemutatták az első 5G kapcsolatot hazánkban

Az Ericsson és a Magyar Telekom bemutatta az első 5G kapcsolatot Magyarországon csütörtökön, az Ericsson Magyarország budapesti kutató fejlesztő központjában, a mobilhálózati kapcsolat másodpercenként 22 gigabites (Gbps) letöltési sebességet ért el.
2017. 10. 19. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Öt éve folyamatosan emelkednek a keresetek

A keresetek emelkedése a gazdaságfejlesztő és foglalkoztatást segítő programoknak köszönhetően csaknem öt éve folyamatosan tart - mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira reagálva.
2017. 10. 19. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megalakult a Magyar Cirkuszigazgatók Egyesülete

Tizenöt magyar cirkuszigazgató megalakította a Magyar Cirkuszigazgatók Egyesületét, amelynek főbb célja a cirkuszi hagyományok fenntartása és az érdekképviselet ellátása.
2017. 10. 19. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

13,2 százalékkal nőttek a keresetek augusztusban

Augusztusban a bruttó átlagkereset 13,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A növekedés üteme alig különbözött az előző havi 13,1 százalékostól, de abban június után ismét szerepet játszott a jutalmak és prémiumok, valamint más egyszeri kifizetések 31,0 százalékos növekedése, ezektől megtisztítva 12,4 százalékos volt a keresetek átlagos emelkedése.
2017. 10. 19. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kétezer fiatal vesz részt a budapesti ifjúsági találkozón

Csaknem kétezer egyetemista és középiskolás vesz részt a budapesti ifjúsági találkozón, történelmi vetélkedőn, majd a hagyományos fáklyás felvonuláson - mondta Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség főtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
2017. 10. 19. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hekkertalálkozó lesz Budapesten

Immáron 14. alkalommal gyűlnek össze az etikus hekkerek képviselői Budapesten, Közép-Kelet-Európa IT biztonsági fesztiválján, a Hacktivityn.
2017. 10. 19. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél a Skandináv lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az október 18-án megtartott 42. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:
2017. 10. 18. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

3,3 milliárd forintot kapnak a kkv-k versenyképességük javítására

Új pályázati felhívás jelent meg 3,3 milliárd forint keretösszeggel a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) a mikro-, kis és középvállalkozások (kkv) versenyképességének és hatékonyságának növelésére - tájékoztatta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásért felelős államtitkára szerdán az MTI-t.
2017. 10. 18. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megújult a Nébih debreceni laboratóriuma

Megújult a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) debreceni laboratóriuma, a labor új, fokozott biológiai biztonságot is kielégítő, molekuláris biológiai részlegét mintegy 110 millió forintból alakították ki - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára szerdán a helyszínen.
2017. 10. 18. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Az OTP húzta fel a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 171,99 pontos, 0,44 százalékos emelkedéssel, 39 081,77 ponton zárt szerdán.
2017. 10. 18. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Külföldi sajtó Magyarországról - Financial Times

A Financial Times című brit üzleti napilap szerdai internetes cikke szerint az Európai Unió keleti tagállamainak hamarosan választaniuk kell a lassú és a gyorssebességes Európa között. Ezt az uniós fizetőeszköz, az euró bevezetése jelentette szorosabb integráció kényszeríti ki majd, amely meg fogja osztani a visegrádi négyeket.
2017. 10. 18. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Interaktív verseny diákoknak

Általános és középiskolai diákok számára 1956 hősei és a pesti srácok előtt tisztelegve címmel interaktív versenyt hirdet az állami ünnepség lebonyolításáért felelős Hungarofest - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerdán az MTI-vel.
2017. 10. 18. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Holnap kezdődik a 21. Csabai Kolbászfesztivál

Csütörtökön kezdődik a négynapos 21. Csabai Kolbászfesztivál, a városi sportcsarnok mellett felépítették a 40 ezer négyzetméteres "kolbászvárost".
2017. 10. 18. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Segítséggel fejleszthető a magyar járműipar

Nemzetközi együttműködésekkel fejleszthető a magyar járműipar, a rendszerintegrációt elsősorban a visegrádi országokra kell kiterjeszteni - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán Budapesten, az Automotive Hungary 2017 kiállítás megnyitóján.
2017. 10. 18. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kétszintes parkolóház épül a nyíregyházi kórházban

Kétszintes, 361 autó befogadására alkalmas parkolóház épül a nyíregyházi Jósa András Oktatókórházban. A nettó 448 millió forint értékű, hazai és uniós forrásból megvalósuló beruházás alapkövét szerdán helyezték el.
2017. 10. 18. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új vezetőket neveztek ki a Lapcomnál

Új vezetőket nevezett ki a Bors, a Kisalföld és a Délmagyarország napilapok élére a Lapcom Zrt., valamint új szakember tölti be a stratégiai igazgatói posztot - áll a társaság által az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményben.
2017. 10. 18. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a magyar nagyvállalatok száma a Coface régiós toplistáján

Tavaly a kelet-közép-európai régió 500 legnagyobb vállalata 580 milliárd eurós árbevételt ért el, 0,6 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban, nettó nyereségük 3,1 százalékkal 26,3 milliárd euróra mérséklődött, a legnagyobb régiós vállalatokat felsoroló listán ugyanakkor 8 százalékkal 75-re nőtt a magyar cégek száma - derül ki a Coface nemzetközi hitelbiztosítónak a kelet-közép-európai országok legnagyobb vállalatai tavalyi teljesítményét összegző elemzéséből.
2017. 10. 18. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megszűnt a családi házak kötelező kéményellenőrzése

Az Országgyűlés kedden megszüntette a családi házak kötelező kéményseprő-ipari ellenőrzését, amelyet ezentúl a tulajdonosok megrendelésére, de továbbra is ingyenesen végezhet el a katasztrófavédelem, illetve egyes településeken az önkormányzati közszolgáltató.
2017. 10. 18. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás