Hamvas napokat rendeznek Balatonfüreden

Hamvas napokat rendeznek péntektől Balatonfüreden. Az 1968-ban elhunyt író, filozófus, esztéta emlékére szervezett kétnapos rendezvényen kötetbemutatóval, kiállítással és filmvetítéssel várják az érdeklődőket - tájékoztatta szombaton az MTI-t a rendezvény szervezője.

Cserép László, a Hamvas Béla Asztaltársaság titkára elmondta, hogy a Balaton-parti városban 17 éve rendezik meg a Hamvas napokat, megidézve a saját korában elhallgattatott írót.
   
Az irodalmár emlékét ápoló Hamvas Béla Asztaltársaság által szervezett program nyitónapján, a Tagore sétányon magyar és cseh nyelven olvassák fel az író Fák című esszéjének egy részletét - mondta.    

Ezt követően Hamvas Béla halálának ötvenedik évfordulója alkalmából Szőcs Géza költő, a Hamvas Béla Asztaltársaság tiszteletbeli elnöke emlékezik meg az író-filozófusról.     

A készülő, Így látták ők című filmből láthat részleteket a közönség a Blaha Lujza Hotelben. A mű tizenkilenc interjút tartalmaz, amelyeken kortársak mondják el személyes élményeiket Hamvas Béláról - közölte a szervező.    

Bemutatják az életműkiadás harmincadik, friss kötetét is. Az Álarc és koszorú című könyv a négy kötetből álló esszésorozat első része, amely az író gyűjteményekből kimaradt esszéit, tanulmányait és előadásait tartalmazza - tette hozzá Cserép László.   

A valóságban felébredni című kötetet is megismerhetik az érdeklődők, amely az életút átfogó bemutatására vállalkozik fotók, írások és a könyv mellékleteként megjelenő dokumentumfilm segítségével.                

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Az esten megemlékeznek az idén februárban elhunyt Dúl Antal teológusról, aki könyvkiadót alapított Hamvas életművének megjelentetésére.    

Átadják a Sava Babicról, a füredi Hamvas-kultusz elindítójáról elnevezett műfordítói emlékdíjat is Vickó Árpád vajdasági műfordító, szerkesztőnek - tette hozzá Cserép László.
   
A rendezvény második napján emlékséta indul a Koloska völgybe, a Hamvas-hárshoz, ahol Szarvas József színművész idézi meg az írót.
   
Kiállítás nyílik Levendel László gyűjteményéből a Vaszary Galériában. A tárlaton szereplő művészek jelentős része helyet kapott Hamvas Béla és Kemény Katalin 1947-ben megjelentetett Forradalom a művészetben című, később betiltott és bezúzott könyvében.     A kétnapos rendezvény zárásaként Jirí Menzel cseh filmrendező Sörgyári capriccio című filmjét nézhetik meg az érdeklődők, akik ezt követően cseh söröket kóstolhatnak - fűzte hozzá.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Nehéz jövőre számítanak a mozaikcsaládokban élők

A mozaikcsaládban élők számára a legnehezebb a nyugdíjas évekről való gondoskodás, 91%-uk szerint lesznek anyagi gondjaik idős korukban. A klasszikus családmodell nagyobb biztonságot ad, és még az egyedülálló szülők is bizakodóbbak jövőjükkel kapcsolatban – derült ki a Groupama Biztosító és az NRC reprezentatív, a különböző családmodellek nyugdíjstratégiáit vizsgáló kutatásából.
2018. 11. 20. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhülő feltételek és ajándékhegyek: így vadásznak a bankok új ügyfelekre novemberben

Nem lankadt a lakosság lelkesedése a személyi kölcsönök iránt. A jegybank adatai alapján idén szeptemberben a gyorsan és egyszerűen igényelhető hitelfajta úgy fogyott, mintha cukorka lenne: közel másfélszer akkora volt az új szerződések összege, mint egy évvel korábban. A bankok most, novemberben is kecsegtetnek jó ajánlatokkal, akciókkal. A Bank360 szokásos havi körképéből szemezgettünk:
2018. 11. 20. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Visszaesett a magyar részvénypiac

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 264,71 pontos, 0,67 százalékos csökkenéssel, 39 058,30 ponton zárt kedden.
2018. 11. 20. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Nutricia ismét elnyerte a Legjobb Munkahely elismerést

Idén 18. alkalommal adták át az Aon Legjobb Munkahelyek elismeréseket, mely Magyarország legnagyobb munkavállalói felmérése alapján díjazza a legjobbakat. A Nutricia tápszergyártó és forgalmazó vállalat immár negyedszer részesült az értékes elismerésben az 50-250 fő közötti kategóriában. A cég elsősorban dolgozói támogató programjainak köszönheti az újabb kiemelkedő eredményt.
2018. 11. 20. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarországot megint megnézik

Magyarország egyedül a Moody’s hitelminősítőnél szerepel stabil kilátással. A héten ezt kedvezően módosíthatja a cég, de elképzelhető, hogy jövőre lesz csak változás.
2018. 11. 20. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kerekes Péter a Coca-Cola Company magyarországi leányvállalatának új ügyvezető igazgatója

A szakember több mint 20 éves vezetői tapasztalattal rendelkezik az FMCG iparágban, többek között a Drehernél, a Reckitt Benckisernél, a SABMiller/AB-inbevnél és az Unilevernél töltött be hazai és nemzetközi vezetői pozíciókat.
2018. 11. 20. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bővíti raktárkapacitását a MediaMarkt

A háztartás- és szórakoztató elektronikai áruházakat üzemeltető MediaMarkt 18 800 m2 raktárkapacitás bérbevételéről kötött szerződést a BILK Logisztikai Nyrt.-vel. Az új raktárbázissal a MediaMarkt hosszú távra tervez, ezért kikötötte az ötéves futamidejű megállapodás további öt évre történő meghosszabbításának lehetőségét. A létesítménynek a közeljövőben nyíló új áruházainak áruellátásában is szerepet szánt. A MediaMarkt speciális logisztikai igényei szerint létesülő raktárkapacitás kiépítését a BILK Logisztikai Nyrt. megkezdi. A lekötött logisztikai területek egy 20 ezer m2-es raktárcsarnokban helyezkednek majd el. A beruházás értéke az épülethez vezető utakkal, a közművekkel és a parkolókkal együtt összesen 3,5 milliárd forint.
2018. 11. 20. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Milyen HR-kihívásokkal küzdenek és mik a terveik a legpotensebb hazai kkv-knak?

Jelentős az aggodalom a kkv-szegmens munkaerőpiac keresleti oldalán: bevallottan nehéz minőségi munkaerőt találni. A minőségi munkaerő megtalálása mellett az automatizálás és a feladatok kiszervezése sem könnyű. A vállalkozások jelentős része a létszámbővítésen túl vezető- és tulajdonosváltással is számol – derül ki az UniCredit és az Inspira közös, magas üzleti potenciállal bíró kkv-kat célzó kutatásának* HR vonatkozású adataiból.
2018. 11. 20. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A hamis növényvédőszerek visszaszorításáról egyeztettek a V4-ek

A hamis és illegális növényvédőszerek kereskedelme elleni fellépés jegyében idén már harmadik alkalommal egyeztettek a visegrádi országok adó-, vám- és növényvédelmi hatóságai a Magyar- és az Európai Növényvédelmi Szövetség szervezésében Kisvárdán megrendezett III. Visegrádi Tanácskozáson - közölte a Növényvédelmi Szövetség kedden az MTI-vel.
2018. 11. 20. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Biogazdákat támogat a magyar állam

Nincs idő a késlekedésre: 5 éven át biztosít jelentős összegeket az október 29-én megjelent, 12 milliárd forintos keretösszegű „Ökológiai gazdálkodásra való áttérés, ökológiai gazdaság fenntartása” című pályázat. Ennek apropójából tart előadássorozatot október 21.-én és 22.-én a Magyar Biokultúra Szövetség és a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. az ország több városában.
2018. 11. 20. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem fogyhat ki a fekete péntekre szánt készlet

A fekete péntek (Black Friday) a hazai piacon internetes áruházak környezetéből terjedt el néhány éve, majd az akcióval egyre több fizikai bolt, sőt szolgáltató is élni kezdett. Idén már autós, fodrász, sőt cégfigyelő-szolgáltatást nyújtó cég is hirdet ilyen akciót. Mivel pedig emiatt szinte mindenütt találkozhatunk ilyen ajánlatokkal, a CP Contact segít áttekinteni, mikor számít mindenképpen tisztességtelennek egy-egy visszautasíthatatlannak látszó ajánlat.
2018. 11. 20. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Várhatóan órákig eltart még Zala megyében az M7-es lezárása

Várhatóan órákig eltart még Zala megyében az M7-es autópálya teljes lezárása, mert hidraulikaolaj folyt végig a sztrádán.
2018. 11. 20. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyit takarítottak meg a magyar háztartások - egy ábrán

A háztartások nettó pénzügyi vagyona Magyarországon, milliárd forint
2018. 11. 20. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mi lesz a volt macedón elnökkel?

Bekérették a macedón külügyminisztériumba hétfőn Dux Lászlót, Magyarország szkopjei nagykövetét, akinek tiltakozó jegyzéket nyújtottak át a Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök Magyarországra utazásával és ott benyújtott menedékkérelmével kapcsolatos legutóbbi információk ügyében.
2018. 11. 20. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Másfélszer annyian jelentkeznek egy olyan álláshirdetésre, ahol nem titkolják a fizetést

A Nyugat-Európában megszokott trendekkel szemben itthon még mindig ritkának számít, ha egy cégnél nyilvánosak a fizetések. A munkaerő keresésénél is hasonló a helyzet: rendkívül alacsony, csupán 7 százalék azoknak az álláshirdetéseknek az aránya, amelyek tartalmazzák az adott pozícióra kínált fizetést és jutalékokat. Pedig ezekre átlagosan 47 százalékkal több jelentkezés érkezik.
2018. 11. 20. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csapadékvíz-gazdálkodást szolgáló pályázat indul Pest megyében

A Pest megyei települések belterületi csapadékvíz-gazdálkodásának fejlesztésére, korszerűsítésére jelent meg újabb pályázati kiírás 4 milliárd forintos keretösszeggel - jelentette be Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.
2018. 11. 20. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Átadták a Magyar Fiatalokért díjakat

Halzl József, a Rákóczi Szövetség örökös tiszteletbeli elnöke és Rátgéber László kosárlabdaedző kapta idén a fiatalokért kiemelkedő munkát végző szakemberek tevékenységét elismerő Magyar Fiatalokért díjat.
2018. 11. 20. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

524 milliárd forinttal nőtt a háztartások vagyona

A háztartások nettó pénzügyi megtakarítása (finanszírozási képessége) a harmadik negyedévben 524 milliárd forintot, a negyedéves GDP 4,9 százalékát tette ki, a szeptember végéig eltelt egy év alatt 2514 milliárd forint, a GDP 6,2 százaléka volt - jelentette a pénzügyi számlák előzetes adatai alapján hétfőn a Magyar Nemzeti Bank.
2018. 11. 20. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

A decemberi kamatdöntő ülésre jobban fog figyelni a piac

Londoni pénzügyi elemzők egybehangzó véleménye szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának keddi kamatdöntő ülésén még nem várható a piacnak küldött útmutatás lényeges módosulása, ezért a piaci szereplők valószínűleg jóval inkább a decemberi kamatértekezletre figyelnek, nem utolsósorban azért, mert abban a hónapban új inflációs jelentés is lesz.
2018. 11. 19. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A havazás veszélye miatt adott ki figyelmeztetést az OMSZ

A havazás veszélye miatt adott ki figyelmeztetést két megyére, Vasra és Zalára keddre az Országos Meteorológiai Szolgálat.
2018. 11. 19. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás