Harmadával nőtt a Mapei Kft., de csökkent az optimizmusa

31%-al növekedett a Mapei Kft. belföldi forgalma a harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest. Az erősödést az építőipar dinamizmusa táplálta. A vállalat lassulásra számít az utolsó negyedévben, az ágazat lendületvesztése és az építtetők csökkenő optimizmusa miatt – amit tovább ront a lakástakarékok állami támogatásának eltörlése.

Harmadával nőtt a Mapei Kft., de csökkent az optimizmusa

A Mapei Kft. belföldi forgalma 12,3 milliárd forint volt az év első kilenc hónapjában, ami 30,9%-os növekedés a tavalyi évhez képest. Minden termékvonalon erős 25%-ot meghaladó volt a növekedés. A megnövekedett igények kiszolgálása zökkenőmentes, azonban ehhez számos drasztikus hatékonyságnövelő intézkedésre volt szükség.

A vállalat a tervei szerint november elsején újra indítja az exportját, melyet éppen egy éve kényszerült leállítani a megnövekedett belföldi kereslet miatt. A célok között szerepel az export értékének megkétszerezése.

Markovich Béla szerint a vállalat növekedése kitart az utolsó negyedévre azonban az üteme jelentősen lassulni fog. Ennek oka egyrészt, hogy fékeződik az építőipar lendülete, valamint csökken az építtetők optimizmusa, amit a lakástakarékok állami támogatásának eltörlése csak tovább tetéz.

„Mivel a lakástakarékok jelentős részét felújításra fordították, az állami támogatás eltörlése jelentősen csökkentheti a felújítási célú megtakarítási kedvet, ami érzékenyen érintené az egész felújítási piacot” – mondta a Mapei Kft. ügyvezetője.

Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Engedély nélkül vásárolt követeléseket az Imokredit

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 10 millió forint bírságot szabott ki a győri Imokredit Szolgáltató Kft.-re engedély nélküli követelésvásárlás miatt, és megtiltotta a jogosulatlan tevékenység további folytatását.
2019. 01. 21. 13:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Kisebb profitwarningot közölt a luxusékszereiről ismert Tiffany

Kisebb profitwarningot közölt a luxusékszereiről ismert Tiffany, miután a várakozásaik alatt teljesítettek a tavaly évvégi ünnepi vásárlási szezonban.
2019. 01. 19. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megnyitja első magyar Pop-Up üzletét a Huawei

Szombaton 11 órától 120 féle termékkel, a vállalat csúcskészülékeivel és modern dizájnnal várja a vásárlókat Magyarország első Huawei Pop-Up Store-ja az Aréna Plázában. A 25m2-es üzletben a gyártó legnépszerűbb okostelefonjai mellett az érdeklődők megtalálhatják a Huawei táblagépeit, notebookjait és közel száz kiegészítő közül is válogathatnak.
2019. 01. 19. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Létszámleépítés jön a Tesla-nál

7%-kal csökkenti alkalmazottainak létszámát a Tesla, ezzel több, mint 3 ezer embertől válik meg. Ez különösen annak fényében érdekes, hogy tavaly még 30%-kal növelte alkalmazottainak létszámát a cég.
2019. 01. 19. 10:45
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump miatt lemondta külföldi útját az amerikai házelnök

Nancy Pelosi amerikai házelnök pénteken lemondta a Brüsszelbe, Egyiptomba és Afganisztánba tervezett útját, miután előző nap Donald Trump elnök levélben közölte, hogy ő és a delegáció nem veheti igénybe a Pentagon (védelmi minisztérium) katonai külön repülőgépét.
2019. 01. 19. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Profitfigyelmeztetést adott ki a Ryanair

Profitfigyelmeztetést adott ki pénteken a Ryanair, Európa legnagyobb diszkont légitársasága a korábban jelzettnél alacsonyabb adózott nyereséget vár a március 31-ével záruló pénzügyi év végére.
2019. 01. 18. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Februártól árat változtat a Magyar Posta

Február elsejétől egyszerűsíti levéltermék portfólióját, továbbá árakat változtat a Magyar Posta, ami leginkább az üzleti ügyfeleket érinti, a lakosság által leggyakrabban használt levéltermékeknél rendkívül szűk, inflációt követő vagy annál kisebb mértékű emelés várható - közölte a vállalat pénteken az MTI-vel.
2019. 01. 18. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén is sok pénzt égethet el a Netflix

A vártnak megfelelő 4,2 milliárd dolláros árbevételen 0,3 dolláros egy részvényre jutó tisztított eredményt ért el a Netflix a tavalyi negyedik negyedévben, ami felülmúlta a 0,24 dolláros elemzői konszenzust.
2019. 01. 18. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Sztrájkot hirdetett az Audi Hungária Független Szakszervezet

Két órás figyelmeztető sztrájkot hirdetett péntek délelőttre az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ), miután a csütörtöki sztrájkbizottsági értekezleten egyhangúan elutasították az Audi Hungaria Zrt. bérajánlatát - közölte honlapján csütörtök este az érdekképviselet.
2019. 01. 17. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Inoutic mostantól Deceuninck

Az ablakprofilok és építési megoldások vezető gyártója, a Deceuninck Csoport a mai nappal bejelenti stratégiai döntését az Inoutic és a Deceuninck márkáinak egyesítéséről, melyek a továbbiakban a Deceuninck globális márkanéven lesznek elérhetők. A döntés egy újramárkázási folyamat kezdete, mely mind a 16, a Deceuninck közép-kelet-európai régiójához tartozó országot érinti, ahol az Inoutic márkanév jelen van. Ez a folyamat a mai napon veszi kezdetét, és a 2020-as Fensterbau Frontale kereskedelmi vásárra fejeződik be teljesen.
2019. 01. 17. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új szakemberrel erősít a Dreher marketingcsapata

Januártól Hruska Rita felel a Dreher nemzetközi márkáiért. A szakember a szintén nagy múltú Zwack Unicum Nyrt. szenior márka menedzseri pozíciójából érkezett a sörgyártóhoz. Korábbi tapasztalatait a Tchibonál és a British American Tobaccónál szerezte.
2019. 01. 17. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Továbbra is ontja a pénzt a Godman Sachs

4,83 dolláros egy részvényre jutó tisztított profittal felülmúlta a 4,53 dolláros elemzői konszenzust a Goldman Sachs a 2018-as negyedik negyedévben.
2019. 01. 17. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új ügyvezető a Pappas Auto Magyarország Kft.-nél

Az év elejétől Pais József mellett Benedikt Margreiter látja el a Pappas Auto Magyarország Kft. ügyvezetői igazgatói pozícióját.
2019. 01. 16. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így emelné dolgozói bérét az Audi Hungaria

Két év alatt húsz százalékkal növelné minden munkavállalója bérét az Audi Hungaria Zrt. - közölte a vállalat kommunikációs osztálya szerdán az MTI érdeklődére.
2019. 01. 16. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megerősítette együttműködési szándékát a Ford és a Volkswagen

A detroiti autóshown bejelentette a Ford, hogy a Volkswagennel közös fejlesztésbe és gyártásba fog haszongépjárművek esetében.
2019. 01. 16. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jó hír a légitársaságoknak

Kedvező gyorsjelentést közölt a negyedik negyedévre a United Continental Holdings, amivel részben eloszlatta Delta AirLines korábbi gyorsjelentése után kialakult félelmeket a légitársaságoknál.
2019. 01. 16. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rossz híreket közölt a Delta Air Lines légitársaság

Kedvezőtlen hírekkel szolgálta a Delta Air Lines mai gyorsjelentésében a légitársaságok számára, miután azt mondta, hogy csupán 0-2%-kal emelkedhet az egy utas-kilométerre jutó árbevétel a most kezdődött negyedévben a negyedik negyedéves 3,2%-ot követően.
2019. 01. 16. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vártnak megfelelő eredmény a Wells Fargo-tól

A Wells Fargo is ma tette közzé negyedik negyedéves számait, amelyben 1,21 dolláros tisztított profitot jelentett a várt 1,19 dollárral szemben, mindezt a vártnak megfelelő 21 milliárd dolláros bevételen.
2019. 01. 16. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szövetségre lépett a Volkswagen AG és a Ford Motor Company

A Volkswagen AG és a Ford Motor Company kedden bejelentette, hogy átfogó szövetségre lépett, és ennek keretében olyan megállapodásokat kötött, amelyek célja a két globális járműgyártó erősségeinek kiaknázása, versenyképességének javítása a vásárlói igények jobb kiszolgálása érdekében - közölte a két járműgyártó magyarországi képviselete az MTI-vel.
2019. 01. 16. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb kulcsrakész termelőüzem megvalósítását kezdte el a XANGA csoport

A XANGA csoport mintegy 3 millió euró volumenű befektetéssel egy újabb kulcsrakész termelőüzem megvalósítását kezdte el a cégcsoport által fejlesztett és üzemeltetett Debreceni Regionális és Innovációs Tudományos Technológiai Parkban. A létesítmény alapkövét Papp László, Debrecen Megyei Jogú Város polgármestere és Barcsa Lajos, Debrecen Megyei Jogú Város alpolgármestere, Jürgen Schröerrel, a Robert Bürkle GmbH vezérigazgatójával és Herdon Istvánnal, a XANGA csoport vezérigazgatójával közösen helyezte el 2019. január 15-én. Az üzemben a német tulajdonú gépgyártó cég magyar leányvállalata, a Bürkle Hungary Kft. 2 millió euró volumenű technológiai fejlesztés révén, 40 új munkahelyet teremtve 2019. szeptemberében kezdi meg működését. A tervek szerint a következő években a foglalkoztatotti létszám növelése mellett az üzem további két egységgel bővül majd.
2019. 01. 16. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás