Három év alatt 80 százalékkal nőtt az építőipar kibocsátása

Az elmúlt három évben több mint 80 százalékkal nőtt az építőipar kibocsátása, mindez annak köszönhető, hogy az ágazat szereplői a kormányzat segítségével rugalmasan alkalmazkodtak a piac keresleti viszonyaihoz - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára szerdán Budapesten.

Három év alatt 80 százalékkal nőtt az építőipar kibocsátása

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) XXXV. közgyűlésének megnyitóján György László az építőipar kiemelkedő növekedési ütemét azzal szemléltette, hogy a Magyarországon sikerágazatnak tartott járműgyártás 10 év alatt tudta megduplázni kibocsátását.
   
Az államtitkár kiemelte, hogy 2018-ban 23,5 százalékkal nőtt az építőipar termelékenysége.
    
György László szerint ebben szerepe volt annak, hogy az állam az építőiparban tevékenykedő kis- és közepes vállalkozások technológiai korszerűsítésére pályázatot írt ki, amelynek keretében tavaly és az idén összesen 25 milliárd forinttal támogatták ezeket a kkv-kat. Jövőre pedig újabb 6 milliárd forintos keret áll majd rendelkezésre erre a célra. Hozzátette, hogy a minisztérium számításai szerint a támogatásban részesült vállalkozásoknál 44 százalékkal nőtt a termelékenység.
   
György László felidézte, hogy idén fogadták el az építésgazdasági stratégiát, amelynek célja, hogy "hazai építőipari alapanyagokkal, hazai innovatív építőipari termékekkel, magyar vállalkozások, magyar munkaerővel és magyar tervek alapján legyenek képesek kielégíteni a magyar építőipar, építésgazdaság keresleti oldalának az igényeit".
   
Az építőipar a 2018 és 2023 közötti időszakra 25 ezer milliárd forintos megrendelésállománnyal rendelkezik, ezen belül 15 ezer milliárd forintnyi megrendelést az állam generált - közölte.
   
Kiemelte, Magyarország 2030-ra Európa top 5 országa közé akar tartozni, ahol a legjobb élni, lakni és dolgozni. Ennek megvalósításában fontos szerepet játszik a természetes és az épített környezet minősége is, a kormány pont emiatt nagy hangsúlyt helyez az infrastruktúra fejlesztésére.
   
Példaként említette, hogy 2023-ig minden megyeszékhelyet el lehet majd érni gyorsforgalmi úton.
   
György László összegzésként elmondta, kiemelten kezelik az építőipart, az építésgazdaságot, a kormány ezért döntött egy önálló államtitkárság felállítása mellett.
   
Boros Anita, az ITM új, az építésügyért és az infrastrukturális környezetért felelős államtitkára köszöntőjében elmondta, államtitkársága három nagyobb területet ölel fel: az építésügyet, a hulladékgazdálkodást és a vízgazdálkodást. Hozzátette, az államtitkárság elsődleges feladata, hogy áttekintse az építési folyamat egészét a megrendeléstől az üzemeltetésig.
   
Koji László, az ÉVOSZ elnöke a közgyűlésen ismertette a szövetség tagjaival az ÉVOSZ által összeállított 2019-2022-es építésgazdasági stratégiát. Ez a dokumentum nem azt jelenti, hogy nem elégedettek a kormány által kidolgozott stratégiával - magyarázta a szakember - hanem inkább azt, hogy a kormány által felrajzolt fejlesztési irányvonalakból kiindulva a szakszövetség is meghatározta a sajátját. Példaként a vállalkozások számára fontos piacvédelmet és az ágazat eredményeinek bemutatását említette.
   
Koji László az MTI-nek elmondta, hogy az ÉVOSZ várakozásai szerint idén 30 százalékkal bővül az építőipar, a 2018-as magas bázis után. Ez a növekedés értékben 4300 milliárd forintos teljesítményt jelent.
   
Szólt arról is, hogy idén még minden alágazatnál - magas- és mélyépítés - emelkedés várható, azonban arra is felhívta a figyelmet, hogyha 2020-ra a mélyépítés - út, vasút, autópálya építése - nem kap további, főként állami vagy önkormányzati megrendeléseket, akkor ennek az alágazatnak a teljesítménye jövőre már csökkenhet. Hozzátette: az építőipar egészében még jövőre is bővülésre számítanak.

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: