Hárommilliárd forintból fejlesztenek Szolnokon

Összesen hárommilliárd forintos fejlesztés kezdődik Szolnokon a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében támogatott nyertes pályázatoknak köszönhetően. A beruházások során egyebek mellett egy közösségi térként is funkcionáló őspark is létesül - közölte a szolnoki polgármesteri hivatal sajtóreferense az MTI-vel.

Pókász Endre elmondta: 2,5 milliárd forintból újítják fel a Zagyva-hidat, körforgalom és új út épül a Mester út felé, továbbá kerékpárút létesül a Millérig. A munkálatok a közeljövőben kezdődnek és 2019-ben érnek véget.
   
Egy másik pályázaton elnyert több mint félmilliárd forintból az egykori Tüdőkórház helyén egy  21 telkes családi házas övezetet építenek, a mellette lévő három és fél hektáros ősparkból pedig - az értékes növényvilágot megtartva - közösségi teret  alakítanak ki. Ezek a munkálatok már megkezdődtek, a beruházás várhatóan 2018. november elejére készül el.
   
A park értékes növényállományának fiatalítása során az őshonos és a klímaváltozásnak megfelelő fajok használatát részesítik előnyben - tette hozzá a sajtóreferens.
    

A parkban lesz játszótér és akadálypálya, multifunkciós sport- és streetballpálya, fitneszpark, mászófal. Ezen kívül két esőbeálló, ahol piknikasztalok és a park történetéről, élővilágáról szóló ismeretterjesztő táblák várják a látogatókat - közölte.
   
Kialakítanak egy több mint 140 négyzetméteres fogadóépületet is, amelyben helyet kap egy előadóteremként is használható kávézó és kerékpárkölcsönző. Továbbá létesítenek egy 42 férőhelyes parkolót - sorolta a beruházás részleteit Pókász Endre.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest

Hozzászólások

Tiltakozik a cafeteria átalakítása ellen a Liga Szakszervezetek

Tiltakozik a cafeteria átalakítása ellen a Liga Szakszervezetek, mivel a tervezet szerintük a csökkenti a jövedelmeket.
2018. 06. 25. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Korlátozzák a forgalmat Budapesten a Szent István körúton

Jövő hétfőtől forgalomkorlátozás lép életbe Budapest XIII. kerületében, a Szent István körút forgalmi rendjét vízvezeték-felújítás miatt kell módosítani.
2018. 06. 25. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A kormány célkitűzése a zöldebb Magyarország

A kormány célkitűzése az élhetőbb, zöldebb Magyarország, az agrártárca ennek jegyében folytatja a nyolc évvel ezelőtt megkezdett munkát, amelyben az erdészek és egyesületük méltó partnerek - hangsúlyozta Bitay Márton, az Agrárminisztérium földügyekért felelős államtitkára az Országos Erdészeti Egyesület vándorgyűlésén, Gyulán a tárca tájékoztatása szerint.
2018. 06. 25. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

37 strand csatlakozott a Mozdulj Balaton! szabadidős sportprogram-sorozatho

A térség 34 településének 37 strandja csatlakozott idén a Mozdulj Balaton! szabadidős sportprogram-sorozathoz - közölte Bartsch János programmenedzser, ötletgazda az MTI-vel.
2018. 06. 25. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jövőre jelentősen nőhet a SZÉP-kártyával elköltött összeg

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) előzetes várakozásai szerint 30 százalékkal is nőhet a turizmusban SZÉP-kártyával elköltött összeg jövőre az ideihez képest - mondta Könnyid László, a szervezet elnöke az MTI kérdésére csütörtökön, a 2019. évi adótörvényekben megfogalmazott változások kapcsán.
2018. 06. 25. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Több mint 100 fellépő és 200 az idei EFOTT-on

Több mint 100 fellépővel és 200 programmal készülnek s szervezők a 43. EFOTT-ra (Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója) július 10. és 16. között - mondta Maszlavér Gábor fesztiváligazgató az M1 aktuális csatornán vasárnap.
2018. 06. 25. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hűvösebb maradhat az idő

A következő napokban is folytatódik az évszakhoz képest hűvös időjárás: néhol a maximumok is 20 Celsius-fok alatt maradnak, a hét második felében melegszik kissé a levegő. Emellett többször kisüt a nap, de záporokra, zivatarokra is készülni kell - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.
2018. 06. 24. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Barna medvét láttak Szolnokon

Szolnokon láttak egy barna medvét, az állatról videofelvétel is készült.
2018. 06. 24. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Valaki megnyerte a hatos lottót!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 25. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2018. 06. 24. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A jövő héten tárgyalnak a 2019-es költségvetésről és az adóváltoztatásról

Az Országgyűlés ötnapos ülést tart hétfőtől. A képviselők szerdától péntekig - a tervek szerint 30 órás időkeretben - véleményezhetik a kormány jövő évi költségvetési javaslatát, emellett öt órában vitathatják meg a 2019-es adóváltoztatási terveket.
2018. 06. 24. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így változnak az átlagkeresetek

teljes munkaidőben foglalkoztatottak; havi nettó átlagkereset; költségvetés és a versenyszféra; forint/hó
2018. 06. 24. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Fagypontközeli hőmérsékletet mértek Székelyföldön

Fagypontközeli hőmérsékleti értékeket mértek vasárnap hajnalban Székelyföldön.
2018. 06. 24. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egy hét múlva indul az online számlázás

Több mint kétmillió számla érkezett az online számla tesztfelületére június 22-ig; a július 1-jén induló rendszer tehermentesíti a vállalkozásokat és növeli az államkassza bevételét is, a számlázó programok adóhivatalhoz történő bekötésével ugyanis évi 50 ezer milliárd forint összegű számlaforgalom válik láthatóvá és követhetővé az adóhatóság számára - hívta fel a figyelmet a Pénzügyminisztérium (PM) vasárnap.
2018. 06. 24. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenő forgalomban gyengült a BUX a héten

Csökkenő forgalom mellett gyengült a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten. A BUX 35396,62 ponton fejezte be a kereskedést, az előző heti záróértékénél 642,34 ponttal, 1,78 százalékkal alacsonyabban.
2018. 06. 24. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hogyan alakul az építőipari termelés? - ábrán mutatjuk

volumenindex, előző év azonos időszaka egyenlő 100
2018. 06. 24. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Orvosi rendelőt újítottak fel Kaposszekcsőn

Felújított orvosi rendelőt és védőnői szolgálati helyiséget adtak át szombaton a Tolna megyei Kaposszekcsőn. Az épületet a Terület-és Településfejlesztési Operatív Program 59 millió forintos támogatásával korszerűsítették.
2018. 06. 24. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A hazai kiskereskedelem volumene - egy ábrán

A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe (előző év azonos időszaka=100)
2018. 06. 24. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél az ötös lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 25. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2018. 06. 24. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Novák Katalin: Családi szakma a vasutasoké

Igazi családi szakma a vasutasoké, a MÁV Zrt. pedig egy igazán családbarát munkahely - mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár pénteken egy budapesti játszóházban tartott sajtótájékoztatóján.
2018. 06. 23. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Red Bull Air Race hozzájárul a magyar turizmus sikeréhez

A Red Bull Air Race világbajnokság budapesti futama 2004 óta a turizmus és Magyarország turisztikai országmárkája szempontjából is jelentős hasznot hoz az országnak - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) pénteken az MTI-vel.
2018. 06. 23. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás