Határozott választ ígér minden gazdasági nehézségre a kijelölt amerikai jegybankelnök

Jerome Powell, a kijelölt amerikai jegybankelnök hétfőn, szenátusi meghallgatásának első napján leszögezte: bármilyen gazdasági nehézségek adódjanak is, mindig "határozott választ" ad majd rájuk.

Határozott választ ígér minden gazdasági nehézségre a kijelölt amerikai jegybankelnök

Az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékrendszer, a Fed elnöki székének várományosa előre elkészített és a szenátus pénzügyi bizottságában felolvasott beszédében védelmébe vette e Fed eddigi válságkezelő intézkedéseit. Elemzők szerint ezzel azt kívánta jelezni, hogy folytatni szándékozik elődje, Janet Yellen politikáját.
   
Powell, aki jelenleg is a Fed kormányzótanácsának tagja, támogatva a 2007 és 2009 közötti pénzügyi válság idején a Fed szakértők által agresszívnak minősített pénzügypolitikáját, leszögezte: "a gazdasági helyzet alakulásához igazodva, továbbra is rugalmasnak kell lennünk". Majd hozzátette, hogy az amerikai pénzügyi stabilitást és gazdasági felvirágzást váratlanul veszélyeztető új fenyegetésekre "határozottan és megfelelő erővel" kell válaszolni.
   
A szakember konkrétumokat nem mondott, de utalt arra, hogy a pénzügyi válság idején bevezetett szabályozókon - miután betöltötték küldetésüket - lazítani szeretne. Egyúttal hangsúlyozta, hogy megőrzi a Fed függetlenségét és pártoktól való távolságtartását, és a kongresszus által is meghatározott célok megvalósítása érdekében minden tőle telhetőt megtesz a maximális foglalkoztatásért és az infláció alacsonyan tartásáért.
   
Donald Trump amerikai elnök november 2-án jelölte a jegybank élére a 64 éves Jerome Powellt, akinek kinevezését a szenátusnak kell megszavaznia. Az ehhez szükséges meghallgatás kezdődött meg hétfőn a szenátus pénzügyi bizottságában. Amennyiben Powell jelölését a törvényhozók jóváhagyják, személyében először lesz a Fed élén nem közgazdász vezető. Powell ugyanis jogász és beruházási bankár, aki egyaránt dolgozott a magánszektorban és a kormányzatban is.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest

Hozzászólások

Erős dollár és hitelválság a Nyíltpiaci Bizottság kamatdöntő ülése előtt

Szerda este kerül nyilvánosságra a Fed Nyíltpiaci Bizottságának döntése az amerikai kamatlábról. A dollár erős, az amerikai vállalati hitelpiacon viszont egyre rosszabb képet mutat a hitelválság. Visszaesett a magas hozamú vállalati kötvények kibocsátása, és az S&P 500 a múltheti további gyengülés után az év elejei támaszszintre (2600 körüli zóna) tért vissza. A pénzügyi szektor állapotát egyes elemzők a bányászok által vészjelzőként használt kanárikhoz hasonlítják, akik előre jelzik a nagyobb bajt. A hitelválság kezelése fontos momentum lehet a kamatdöntés során, a Fed-elnök Jerome Powell többször is hangsúlyozta a pénzügyi stabilitás elsődlegességét.
2018. 12. 18. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

8 millió hordó fölött az amerikai palaolaj termelés

A WTI típusú kőolaj árfolyama 50 dollár alá esett, amiben a növekedési félelmeken túl a növekvő amerikai palaolaj termelés is szerepet játszott.
2018. 12. 18. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Moszkva mégis befolyásolta az amerikai elnökválasztást?

A 2016-os amerikai elnökválasztás idején Moszkva feltételezhetően valamennyi közösségi médiumot igénybe vette a választás befolyásolására - állítja két jelentés, amelyből hétfőn kerültek nyilvánosságra részletek az amerikai sajtóban.
2018. 12. 18. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mélyponton van az amerikai építőipar?

Az amerikai lakásépítő cégek három és fél éve legkevésbé derűlátóak kilátásaikat tekintve.
2018. 12. 17. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban indult a kereskedés az amerikai tőzsdéken

Gyengüléssel indult a kereskedés hétfőn az amerikai értékpapírpiacokon a pénteki két százalék körüli veszteséges zárás után.
2018. 12. 17. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hatalmas nyers gyémántot találtak Kanadában

Az Észak-Amerikában valaha felszínre hozott legnagyobb nyers gyémántot, egy 552 karátos sárga gyémántot találtak Kanadában.
2018. 12. 17. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hatékonyabb szíriai koordinációról állapodott meg Donald Trump és Erdogan

Hatékonyabb szíriai koordinációról állapodott meg pénteken telefonon Donald Trump amerikai és Recep Tayyip Erdogan török elnök - közölte a török államfői hivatal.
2018. 12. 17. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ariana Grande különleges koncertet ad Manchesterben

Jövő nyári turnéján Manchestert is útba ejti Ariana Grande, hogy különleges koncerttel üdvözölje rajongóit a városban, ahol tavaly 22 halálos áldozattal járó terrormerényletet követtek el koncertje után a Manchester Arenában.
2018. 12. 17. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Egyesült Államok több kőolajat exportálhat, mint Oroszország

Az Egyesült Államok mintegy két év múlva több kőolajat exportálhat, mint Oroszország.
2018. 12. 16. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gesztus Kínától, az USA autógyártóknak

Kína hivatalosan is bejelentette, hogy 2019. január 1-től 40%-ról ismét 15%-ra vágja vissza az USA-ból Kínába szállított autók importvámját.
2018. 12. 15. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Még az idén hatályba lép az amerikai-magyar adóügyi megállapodás

Még az idén hatályba lép a már kihirdetett amerikai-magyar adóügyi megállapodás, amely a mintegy 105 ezer magyar munkavállalót foglalkoztató, ezerhétszáz amerikai cég magyar leányvállalatának hozhat jelentős adminisztrációs könnyebbséget - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) az MTI-vel csütörtökön.
2018. 12. 14. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősődéssel nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexerősödéssel indult a kereskedést az amerikai értékpapírpiacokon az előző napi pozitív zárás után.
2018. 12. 13. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mi vezeti a Google 2018-as keresési listáját?

A világon a labdarúgó-világbajnokság, Magyarországon a választás vezeti a Google 2018-as abszolút keresési listáját.
2018. 12. 13. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kínai hackerek támadhatták meg a Marriott szállodaláncot

Kínai hírszerzési-adatgyűjtési tevékenység keretében hajtották végre a Marriott szállodalánc elleni kibertámadást, amelynek révén mintegy ötszázmillió vendég adataihoz fértek hozzá - írta a The New York Times (NYT) című amerikai napilap internetes oldalán a nyomozásra rálátó forrásokra hivatkozva.
2018. 12. 12. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mégsem árverezik el a legendás Star Wars-fénykardot

Nem árvereznek el egy 1977-es Star Wars-fénykardot, mert kétségbe vonható az eredetisége - írta a BBC a Los Angeles-i aukciósház közlése nyomán.
2018. 12. 11. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Már a stabilnak vélt gleccserek is olvadnak

Először észlelték jelentős mértékű olvadás jeleit az eddig stabilnak vélt kelet-antarktiszi gleccserek egy részénél - közölte az amerikai űrkutatási hivatal (NASA).
2018. 12. 11. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Novemberben lassult a termelői árak emelkedése az Egyesült Államokban

A vártnál kevésbé csökkent novemberben a termelői árak emelkedésének a mértéke az előző havihoz képest a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézte, a Bureau of Labor Statistics (BLS) kedden publikált kimutatása szerint.
2018. 12. 11. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így kezdték a hétfőt az amerikai tőzsdék

Enyhe csökkenéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei hétfőn.
2018. 12. 10. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyire óvatos lenne a Fed?

A héten továbbra is az USA-Kína kapcsolatok lehetnek a fókuszban, emellett pedig szerdán a novemberi inflációs adatokra figyelhetnek a befektetők. Ez a Fed-nek is egy fontos iránymutatás lehet a jövő heti kamatdöntő ülés előtt.
2018. 12. 10. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump derűlátó az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokat illetően

Donald Trump amerikai elnök derűlátó az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokat illetően.
2018. 12. 10. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás