Hazánk kiemelkedik az önvezető járművek fejlesztésében

Magyarországon jelenleg több mint 10 ezer fejlesztőmérnök foglalkozik elektronikus - vezető nélküli - járműrendszerek fejlesztésével, ami kiemelkedőnek számít - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az Infoparlament konferencián csütörtökön Budapesten.

Hazánk kiemelkedik az önvezető járművek fejlesztésében

A miniszter az Informatika a Társadalomért Egyesület idén 8. alkalommal megrendezett kétnapos tanácskozásának megnyitóján kiemelte: az ország jó példát mutatott a járműipar átalakítására. Sikerült eljutni odáig, hogy a járműipar szereplői élen járó kutatásokban vesznek részt, aminél lényegesen többet nem tudnak sem Németországban sem Kaliforniában. Több olyan cég működik Magyarországon, amely innen irányít a Szilícium-völgyben működő rendszereket, mert ott van partnere - jelezte, hozzátéve: az ilyen cégek száma a következő években nőni fog.
   
Kitért arra, hogy az autonóm járművek egyre jobban elterjednek, az új technológiákkal új szereplők jelennek meg, és új üzleti modellek szükségesek.
    

Az eredmények közé sorolta a kormány által létrehozott komplex zalaegerszegi tesztpályát, amelyet nem csak járműgyártók, hanem információtechnológiai és más cégek is használhatnak. Az ott felépített mesterséges városban pedig forgalmi helyzeteket szimulálnak, ilyen nem létezik máshol a világon - mondta.

Mekkora az esélye, hogy az én autómat lopják el? - kalkulátor

   
Kiemelte: jelenleg dolgoznak azon a közlekedési felhőn, amely az autonóm járművek közötti kommunikációt, és annak feldolgozását teszi lehetővé.
   
A pálya tudományos-szakmai környezetéhez létre kellett hozni az egyetemi, kutatóintézeti programokat, szeptembertől autonóm járművek fejlesztésével foglalkozó mesterkurzus indul angol nyelven. Közölte azt is, hogy Magyarországon az ilyen járműveket fejlesztők bizonyos feltételekkel hely és időbeli korlátozás nélkül vizsgálhatnak autonóm járműveket országúti környezetben.
    

Palkovics László a feladatok között említette, hogy a digitális készségekkel rendelkezők köre az uniós átlaghoz képest alacsony, a vállalatok digitalizáltsági szintjében sem áll jó helyen az ország, miközben az infrastruktúra kiemelkedő. Rövid időn belül nagy ugrást tud megtenni, de ehhez a szakmai közösség segítsége, együttműködése szükséges - mondta.
   
Soltész Attila, az Informatika a Társadalomért Egyesület elnöke megnyitójában elmondta: a 8. Infoparlament fő témája a mobilitás, amely a 21. század meghatározó jelensége. A mobilitás a helyváltoztatásban, a munkavégzésben, vagy az információáramlásban is megjelenik. A tanácskozáson a kormányzati, iparági és civil döntéshozókkal, kutatókkal keresik a válaszokat a mobilitás jelenségének kérdéseire, annak érdekében, hogy Magyarország nyertese lehessen a zajló globális átalakulási folyamatoknak - húzta alá.
    

Hajzer Károly, a Belügyminisztérium informatikai helyettes államtitkára közölte: az elektronikus közigazgatásban az eddig megvalósult fejlesztéseket tervezik továbbvinni. A fejlesztések között kiemelte a kormányzati adatközpont létrehozását, ami az eddigi 3000-nél is több szerverszoba megszűntetését jelenti. A központ elkészült, a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. menedzselte a kialakítását és üzemelteti is, megfelelve a legkorszerűbb követelményeknek. A magyarorszag.hu személyre szabható ügyintézési felületének kialakítása is elkezdődött - jelezte.

 

Jogosan van jogosítványod? - KRESZ és autóvezetési ismeretek kalkulátor

 

A digitalizáció szintet lépett az új Innovációs és Technológiai minisztérium létrejöttével, nagy várakozásaik vannak a szakképzés vagy a hátrányos helyzetűek felzárkóztatásában - mondta Bíró Albert, az Informatika a Társadalomért Egyesület főtitkára. Kitért arra: szeretnének javaslatokat megfogalmazni annak érdekében, hogy legalább egy magyar egyetem a világ 100 legjobb egyeteme közé kerüljön.

Hozzászólások

Csökkent a várakozási idő a röszkei autópálya-határátkelőn

Négyről egy órára csökkent a várakozási idő azoknak, akik Röszkén az autópályán szeretnének kilépni az országból - közölte a rendőrség hétfőn a honlapján.
2018. 07. 16. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kiegyensúlyozott a hazai növekedés

Kiemelkedőnek tartja a bruttó hazai termék (GDP) bővülésének mértékét a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkára. Hornung Ágnes a Magyar Hírlapban hétfőn megjelent interjúban hozzátette, hogy kiegyensúlyozott a növekedés, minden szektor közel azonos szinten teljesít, ezáltal egészségesebb a bővülés szerkezete.
2018. 07. 16. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Mi várható ma?

Iránykeresésre vagy pozitív korrekcióra számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
2018. 07. 16. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul az infláció - egy ábrán mutatjuk

árindex, fogyasztói ár; változás az előző év azonos időszakához képest, %
2018. 07. 16. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ma a jövő évi büdzsé módosító javaslatairól dönt az Országgyűlés

Az Országgyűlés ma kezdi meg nyári rendkívüli ülésszakának utolsó ülését. A képviselők az első napon a jövő évi büdzséhez beérkezett módosító javaslatokról tárgyalnak, majd - várhatóan mintegy kétórás vita után - szavaznak is azokról.
2018. 07. 16. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Varga Mihály pénzügyminiszter az Amazonnál tárgyalt

Varga Mihály az Amazon központjában, az Egyesült Államokban tárgyalt a cég alelnökeivel, és látogatást tett a Boeing-cégcsoportnál - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) az MTI-vel pénteken.
2018. 07. 16. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

29 ezer tonna gyorsfagyasztott zöldséget hívott vissza a Greenyard

Mintegy 29,1 ezer tonna 2016 augusztusa és 2018 júniusa között gyártott, Magyarországon értékesített gyorsfagyasztott zöldséget és zöldségkeveréket hívott vissza a forgalomból a Greenyard vállalat, mert fennáll a veszélye annak, hogy azok a Listeria monocytogenes baktérium egy erőteljes változatával szennyeződtek - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken az MTI-vel.
2018. 07. 16. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kezdődik a Babel Sound Fesztivál

Húsz országból érkeznek fellépők a hétfőn kezdődő Babel Sound világzenei fesztiválra, amelynek a balatonboglári Platán Strand ad otthont.
2018. 07. 16. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Országszerte tartanak az útfelújítások

Több mint 1200 kilométeren újulnak meg utak az országban, ez az utóbbi évek egyik legnagyobb útfejlesztése, felújítása - hangzott el az M1 aktuális csatorna Híradójában szombaton.
2018. 07. 15. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A következő napokban változékony lesz az időjárás

A következő napokban is változékony lesz az időjárás: a sok napsütés mellett többször várható zápor, zivatar, a szél erős, akár viharos is lehet. Komolyabb lehűlés nem várható, néhol csak 25 fok körül alakulnak a maximumok, a hétvégén viszont akár 33 Celsius-fok is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2018. 07. 15. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél a hatos lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 28. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2018. 07. 15. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A 2019-es költségvetésről szavaznak a jövő héten

Háromnapos üléssel zárja le nyári munkáját a májusban alakult Országgyűlés. A képviselők hétfőn, kedden és pénteken is hoznak döntéseket a 2019-es költségvetéssel összefüggésben, továbbá határoznak például a gyülekezési jogról és a magánélet védelméről szóló törvényjavaslatokról, valamint elfogadhatják az életvitelszerű közterületi tartózkodás tiltásával összefüggő szabálysértési törvénymódosítást.
2018. 07. 15. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Felújítják a győri vásárcsarnokot

Kétmilliárd forint támogatásból felújítják a győri Hermann Ottó utcai vásárcsarnokot, valamint az ahhoz csatlakozó parkolót és zöldterületet; a parkoló munkaterületét hétfőn adják át a kivitelezőknek - tájékoztatta a város önkormányzata az MTI-t.
2018. 07. 15. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakulnak a mezőgazdasági árak

a mezőgazdasági termelői árak alakulása Magyarországon; növényi és kertészeti termékek; élő állat és állati termékek; összesen
2018. 07. 15. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Közeledik az online számlaadat-szolgáltatásra adott türelmi időszak vége

Közeledik az online számlaadat-szolgáltatásra adott türelmi időszak vége - hívja fel a figyelmet a Deloitte.
2018. 07. 15. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Növekvő forgalomban gyengült a BUX a héten

Növekvő forgalomban csökkent a Budapesti Értőktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten. A BUX 35 641,76 ponton fejezte be a kereskedést pénteken, az előző heti záróértékénél 133,97 ponttal, 0,37 százalékkal alacsonyabban.
2018. 07. 15. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megnyitották a göcseji aratónapokat a Zala megyei Nován

Megnyitották a XXX. Göcseji Aratónapokat szombaton a Zala megyei Nován, és kezdetét vette III. Göcseji Dombérozó elnevezésű, helyi értékeket és hagyományokat bemutató tíznapos rendezvénysorozat,
2018. 07. 15. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A halfogyasztás növelését szorgalmazta az agrárminiszter

Hivatalosan is megkezdődött a Bajai Halfőző Fesztivál szombaton kora este, amikor mintegy ezerötszáz bogrács alatt gyújtották meg a tüzet a Bács-Kiskun megyei városban. Nagy István agrárminiszter az eseményen célként jelölte meg, hogy emelkedjen az országos halfogyasztás átlaga.
2018. 07. 15. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A szövés és a fonás lesz idén a Mesterségek Ünnepe kiemelt témája

A szövés és a fonás lesz idén a Mesterségek Ünnepe kiemelt témája, a kézműves munkákat és népi mesterségeket bemutató fesztivált augusztus 17. és 20. között rendezik a budai Várban.
2018. 07. 15. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az oroszok 31 góllal nyertek a magyar csoportban

Oroszország válogatottja 35-4-re legyőzte Törökország csapatát a Barcelonában zajló vízilabda Európa-bajnokság női versenyének magyar érdekeltségű csoportjában, szombaton.
2018. 07. 15. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás