Hétfő éjfélig még kérhető az szja-bevallás postázása

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) március 19-én megkezdi adóbevallási tervezetek postázását, amelyet még hétfő éjfélig lehet kérni sms-ben, a NAV honlapján vagy telefonon - mondta el a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek.

Hétfő éjfélig még kérhető az szja-bevallás postázása

Tállai András hozzátette: a NAV saját fejlesztésű e-szja felülete a látogatottsági adatok alapján a bevallási időszak egyik legnépszerűbb hazai honlapja lehet, eddig ugyanis már több mint 1 millióan keresték fel. A bevallását több mint 3,2 millió - ügyfélkapuval rendelkező - magánszemély a mobiltelefonján, a tabletjén vagy a számítógépén is megtekintheti, és ha szükséges szerkesztheti is a bevallási tervezetét.  
   
Akinek nincs ügyfélkapuja, az még hétfő éjfélig kérheti a tervezete postázását - emelte ki az államtitkár. Március 13-ig már 532 ezer ilyen "felkérés" érkezett a hivatalhoz. Továbbra is az sms vezeti a népszerűségi listát, a kérelmek mintegy 70 százaléka így érkezett.
    
Tállai András szerint az adózók partnerek abban, hogy néhány éven belül teljesen papírmentes hivatallá váljék a NAV. Ezt igazolja a postázási kérelmek statisztikája is: míg tavaly a bevallás-kiküldési kérelmüket papír alapon mintegy 100 ezren adták fel postán, addig idén csak 34 ezren választották a hagyományos levelezési módszert - mondta az államtitkár, hozzátéve hogy az e-NAV mielőbbi elérését az is segíti, hogy naponta több százan nyitnak ügyfélkaput.

Kapcsolódó kalkulátorok:

Mennyi adójóváírás járna nekem éves szinten?

Mennyi adót kell fizetni albérlet kiadásakor?

ÁFA adó-kalkulátor

Hozzászólások

Az adózók nyakán az év végi adózási határidők

Noha közelednek az ünnepek, több olyan fontos év végi adózási határidő és választási lehetőség is van, amelyekre a vállalkozásoknak oda kell figyelniük – hívta fel a figyelmet a MAZARS, a legfontosabb adóhatáridőkről elkészített idei összefoglalójában. Több témában is kiemelten fontos határidő a december 20-a és a 31-e, de januárra is maradnak fontos döntések. Jövőre az egyik legfontosabb változás, hogy az adóbevallásokat kizárólag a Cégkapun keresztül lehet benyújtani.
2018. 12. 13. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Közeledik az adóelőleg-kiegészítés határideje

December 20-ig kell kiegészíteniük a társasági adó, az energiaellátók jövedelemadója, az innovációs járulék, az egyszerűsített vállalkozói adó és a reklámadó előlegét a várható fizetendő adó összegére azoknak, akiknek üzleti éve megegyezik a naptári évvel - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2018. 12. 13. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Már csak idén lehet az evát választani

Az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) idén választható utoljára, december 20-ig, az adóhatósághoz történő bejelentéssel, azt követően az áttérésre már nem lesz lehetőség. Azoknak, akik idén is az eva hatálya alá tartoztak, nem kell bejelentkezésüket megújítaniuk.
2018. 12. 12. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lendületet kaphat az elektronikus számlázás

A júliustól érvényes változásokkal egyszerűsödtek az elektronikus archiválás szabályai, azonban bármilyen új és hosszú távon költséghatékony módszer alkalmazása alapos felkészülést és odafigyelést kíván meg az adózók részéről. A Deloitte álláspontja szerint az új jogszabály segítheti az elektronikus számlázás és az elektronikus archiválás további terjedését.
2018. 12. 12. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyolcszázmillió forintos áfacsalást lepleztek le

Nyolcszázmillió forintnyi általános forgalmi adót (áfa) csalt el Borsod-Abaúj-Zemplén megyében egy műtrágyával kereskedő bűnszervezet - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI.
2018. 12. 10. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Bírósági döntés egy hibásan kiadmányozott NAV megállapítás elévülése ügyében

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság mai napon kihirdetett, egyedi ügyben hozott ítélete értelmében nem hivatkozhat a NAV az adómegállapítási jog elévülési idejének meghosszabbodására olyan esetben, amikor az adóhatósági határozat kiadmányozása, azaz aláírása, nem szabályszerűen történt meg. Az ítéletben foglalt bírósági álláspont számtalan vállalkozás esetében eredményezheti akár a jogerősen megállapított adókötelezettségek végérvényes törlését is – derül ki a Deloitte Legal közleményéből.
2018. 12. 08. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A GDPR után itt az új megfelelési kényszer, a geoblocking tilalma

Már biztosan mindenki találkozott azzal a frázissal, hogy „2018 az adatvédelem éve”. A GDPR valóban számos újítást hozott az adatvédelem területén, azonban nem szabad megfeledkezni az uniós jogalkotás újabb, a vevők hátrányos megkülönböztetésének tilalmát célzó rendeletéről sem. Az ún. geoblocking rendelet 2018. december 3-ától közvetlenül alkalmazandó, amely azt jelenti, hogy a vállalkozásoknak eddig az időpontig kell összhangba hozni a működésüket a rendelettel – mondja el dr. Sipőcz Guiditta Dalma az act legal | Bán és Karika Ügyvédi Társulás szakértője.
2018. 12. 06. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jól teljesít a magyar bírói szervezet

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke szerint a tárgyszerű mutatókban - mint például az ítélkezés gyorsasága és az ügyhátralék - nincs szégyenkezni valója a magyar bírói szervezetnek és a bírói karnak nemzetközi összehasonlításban sem.
2018. 12. 05. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

80 ezer cég kap tájékoztatást arról, hogyan spórolhat a közterhein a kivával

A napokban kapja meg a személyes tájékoztatást az a mintegy 80 ezer vállalkozás, amely a kisvállalati adó (kiva) választásával a becsült számítások alapján legalább tíz százaléknyi közterhet spórolna jövőre - tájékoztatta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára az MTI-t kedden.
2018. 12. 05. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sokba kerülhet várni a NAV-ra, inkább minél előbb javítsuk ki a hibákat!

A jelenlegi 1,8%-ról 5,9%-ra ugrik jövőre a késedelmes, vagy hiányos adófizetés esetén az adózókra kirótt pótlék mértéke, ezért a vállalkozásoknak célszerű maguknak korrigálni a hibát és nem várni a hatósági megállapításra, hívta fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Crowe FST.
2018. 12. 04. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egymilliárd forintra nőtt a kisvállalati adó belépési határa

December elsejétől megduplázódik, ötszázmillióról egymilliárd forintra nő a kisvállalati adó (kiva) belépési határa - hívta fel a figyelmet a Pénzügyminisztérium (PM) szombati közleményében.
2018. 12. 03. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország a legnagyobb adócsökkentő az EU-ban

Az Európai Unióban Magyarországon volt a legnagyobb mértékű adóteher-csökkentés, a majdnem egy százalékpontos mérséklést 2016-ról 2017-re sikerült elérni úgy, hogy közben az unióban jelentősen nőtt az átlagos közteher - tájékoztatta Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár az MTI-t.
2018. 12. 02. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A tévedés a feltöltendő társasági adó becslésében komoly bírsággal járhat

Nemsokára itt van december 20-a, a társasági, a helyi iparűzési és az egyszerűsített vállalkozói adó feltöltési kötelezettségének határideje. Ilyenkor kell az év közben befizetett adóelőlegeket figyelembe véve az éves adókat a várható fizetendő adó összegére kiegészíteni. A társasági és iparűzési adóelőleg kiegészítéshez bevallási kötelezettség is társul, ezek a benyújtási határideje is azonos a feltöltési kötelezettségével. „Az Adótanácsadók Egyesülete évek óta próbálja a döntéshozók figyelmét arra, hogy ez a kötelezettség nagy kockázattal és felesleges adminisztrációval jár a vállalkozások számára, hiszen nagyon nehéz pontosan megbecsülni a fizetendő adót, de a tévedésért mulasztási bírság jár, miközben a költségvetés számára nem jelent plusz bevételt.” – hangsúlyozta dr. Alexy Miklós, az egyesület elnökségének tagja.
2018. 11. 29. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Élelmiszerbiztonság - Cukrászüzemet zártak be a Nébih munkatársai

Súlyos élelmiszerbiztonsági hiányosságok miatt bezáratott egy budapesti cukrászüzemet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
2018. 11. 28. 09:14
Megosztás:
Hozzászólások:

Milliárdos autókereskedelmi csalást leplezett le a NAV

Rövid időn belül két jelentős, összesen csaknem 1,3 milliárd forint kárt okozó, használt gépjárművek kereskedelméből származó költségvetési csalást leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2018. 11. 27. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Milliárdos károkat okozó csalássorozatot buktatott le a NAV

Több milliárd forint kárt okozó csalássorozatot derített föl a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) segítségével - jelentette be a NAV bűnügyi főigazgató-helyettese az adóhatóság csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten.
2018. 11. 23. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tények és tévhitek az szja és a tb területén – 2. rész

A bejelentett lakcím mellett a személyes és üzleti kapcsolatok, végső soron pedig nemzetközi egyezmények dönthetik el egy magánszemély adóügyi illetékességét. Mivel ez határozza meg, hogy a magánszemélynek hol kell jövedelemadót fizetnie, a külföldi munkavállalást tervezőknek érdemes ezt a témakört is alaposan körüljárniuk.
2018. 11. 22. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyorsan kell dönteni a csoportos adóalanyiságról

Január közepéig kell dönteniük a kapcsolt vállalkozásoknak, hogy szeretnének-e csoportos adóalanyiságot vagy sem. Ha lemaradnak a január 15-ei határidőről, akkor már csak 2020-tól választhatják ez a lehetőséget, ami pedig - hosszabb távon - érdemi adómegtakarítással járhat. Igaz, ehhez több, olykor bonyolult feltételnek is meg kell felelniük a cégeknek.
2018. 11. 22. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Semmi sem lehetetlen – a részesedésekre jutó áfa levonása

Régóta fejtörést okoz mind tőkebefektetőknél, mind pedig vállalkozáscsoportok holdingtársaságainál a bejövő számlák áfa-tartalmának levonhatósága. Az általános levonási tilalmon enyhítve az Európai Unió Bírósága („EUB”) az ún. aktív holdingtársaságoknak már adott egy kibúvót a levonási tilalom alól; a Bíróság nemrég napvilágot látott ítéletei pedig még tovább tágítják az áfalevonás lehetőségeit. Az EUB ítéletei azonban arra is rávilágítanak, hogy nem árt óvatosnak lenni. - foglalja össze a Jalsovszky Ügyvédi Iroda.
2018. 11. 21. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nehéz helyzetbe kerülhetnek a magyar leányvállaltok

Akár az adóellenőrzés akadályozásának is minősülhet és bírsággal is járhat, ha egy magyar leányvállalat a külföldi anyacége által használt rendszerben, és nem magyar nyelven vezeti könyvelését – hívta fel a figyelmet a MAZARS. A leánycégeknél azonban sok esetben nincs elegendő erőforrás, hogy egyszerre feleljenek meg a nemzetközi és hazai előírásoknak.
2018. 11. 15. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás