Hétfőn kezdődnek a balatonfüredi borhetek

A borvidék harminc fajtájából készülő csaknem háromszáz féle borból válogathatnak a hétfőn kezdődő balatonfüredi borhetek látogatói. A három héten át tartó rendezvénysorozat esténként koncertekkel és látványos színpadi programokkal várja az érdeklődőket.

Hétfőn kezdődnek a balatonfüredi borhetek

Mint Mészáros József, a kiállító borászok képviselője az MTI-nek elmondta, hogy az idei fesztivál a szokásosnál egy héttel később kezdődik, hiszen a borászok csak az úszó világbajnokság berendezéseinek elszállítását követően tudják felállítani házaikat a Tagore sétányon.


Az idei rendezvény középpontjába a régi magyar szőlőfajtákból származó borokat helyezik, szeretnék elérni, hogy reneszánszát élje a furmint, a hárslevelű és a juhfark - jelezte Mészáros József, hozzátéve, hogy megjelennek ugyanakkor az új nemesítésű magyar fajták is, például a zenit és a cserszegi fűszeres.
    
A borhét nagy kedvencének idén is a rozé ígérkezik, de továbbra is magas az ázsiójuk a rizlingeknek is - jegyezte meg a borászok képviselője.
    
Elmondta, hogy a rendezvényen kizárólag a Balatonfüred-csopaki borvidék borászai vehetnek részt, közülük is azok, akik megfelelő pontszámot értek el a városi borversenyen.
    
A Tagore sétányra idén 25 borászat települ ki, a bortermelők mellett néhány pálinkaház, cukrászda, kávézó és pecsenyesütő is várja a látogatókat. A balatoni ételek mellett új köntösbe bújtatott hagyományos ínyencségeket és a modern gasztronómia kínálatát is meg lehet majd kóstolni.
    
A 2015-ben alakult, 22 tagot számláló Rizling Generáció képviselői is jelen lesznek a fesztiválon, köztük Reitner Ferenc, az egyik alapító tag, aki új kiállítóként mutatkozik be - mondta Mészáros József, hozzáfűzve, hogy a Rizling Generáció tagjai olyan fiatal borászok, akik a balatonfüredi borokat népszerűsítik országszerte.
    
A szeptember 3-áig tartó programsorozat keretében a Kisfaludy Színpadon minden este lesznek koncertek, a Gyógy téren pedig a rendezvény ideje alatt fellép Zorán és lesz Zoób Katti-divatbemutató is.
    
A borhetek elődjét 1932-ben szervezték meg először szőlő-, gyümölcs- és terményvásárként. 1991 óta minden esztendőben megtartják a fesztivált. Az előző évek tapasztalatai alapján mintegy 150 ezer látogatóra számítanak - fűzte hozzá a borászok képviselője.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Kissé csökkent az euróövezet magánszektorának teljesítménye

Kissé lanyhult az euróövezet magánszektorának teljesítménye októberben, a foglalkoztatottság azonban egy évtizede a legnagyobb mértékben bővült.
2017. 10. 24. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kiknek érdemes beoltatni magukat influenza ellen?

A 60 évnél idősebbeknek, a két évesnél fiatalabb gyermekeknek, a krónikus betegségben szenvedőknek és a várandós nőknek különösen ajánlott az influenza elleni védőoltás, de mindenkinek érdemes beoltatnia magát, aki nem akar 3-5 napot lázasan feküdni, családtagjait, barátait, munkatársait megfertőzni - mondta Szlávik János infektológus főorvos az M1 aktuális csatorna műsorában kedden.
2017. 10. 24. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szeptemberben csökkent a világ acéltermelése

Szeptemberben 141,43 millió tonna volt a világ acéltermelése, ami 2,3 százalék csökkenés augusztushoz képest - közölte a nemzetközi acélipari szövetség.
2017. 10. 24. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább növekedhet a kiskereskedelmi forgalom

A következő hónapokban is folytatódhat a kiskereskedelmi forgalom növekedése, a bővülést a közelgő ünnepi időszak és az építőipar felfutása is segíti - mondta Pomázi Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) iparstratégiáért és gazdaságszabályozásért felelős helyettes államtitkára kedden, az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában a kiskereskedelmi forgalom augusztusi adataira reagálva.
2017. 10. 24. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Biztosítási díjbevételek Magyarországon - egy ábrán

Bruttó biztosítási díjbevétel (milliárd forint)
2017. 10. 24. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyenge a verseny a kgfb-piacon

Történelmi csúcsot dönthet idén a biztosítók díjbevétele, főképp a vagyonbiztosítások gyarapodásával, a biztosításközvetítők új szerződéseinek értéke már meghaladta a válság előtti szintet. A verseny ugyanakkor gyenge a lakásbiztosításoknál és a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításnál (kgfb-nél), noha az ügyfelek tudatosabb biztosító-váltással sokszor jobb ár-érték arányú szolgáltatáshoz jutnának - mondta Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója az MTI-nek.
2017. 10. 24. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szigorította az EU a tengeri közlekedés biztonsági szabályait

Szigorította az Európai Unió hétfőn az unión belüli tengeri közlekedésben részt vevő személyhajókra vonatkozó biztonsági szabályokat és követelményeket.
2017. 10. 24. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ma több mint húsz kérdésre kell válaszolnia a kormánynak az Országgyűlésen

Több mint húsz kérdésre kell válaszolnia a kormánynak az Országgyűlés kedden véget érő ülésén.
2017. 10. 24. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Októberben csökkent a GKI konjunktúraindexe

Októberben a szeptemberi történelmi csúcsához képest kissé csökkent a GKI konjunktúraindexe, ez az üzleti várakozások romlásának következménye, a fogyasztói várakozások ugyanis hibahatáron belül, de javultak - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. az MTI-vel.
2017. 10. 24. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Alig változott a forint

A dollárral szemben nem változott, az euróval és a svájci frankkal szemben árnyalatnyit gyengült a forint kedd reggelre a bankközi devizapiacon.
2017. 10. 24. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mi lesz veled OTP részvény?

Lokális csúcsa környékén megpihenve az OTP sem alkotott nagyot az elmúlt kereskedési hét záró napján, döntésképtelen gyertya született.
2017. 10. 24. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elfogadták az oltástörvény tervezetét Romániában

Egyetlen tartózkodással, csaknem egyhangúlag szavazta meg a román szenátus hétfőn az oltástörvény tervezetét, amely a súlyos kanyarójárvány közepette éles közvitát váltott ki a román társadalomban.
2017. 10. 24. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Soros Györggyel találkozott a szlovák államfő

Soros György milliárdos üzletemberrel találkozott szeptemberben New Yorkban Andrej Kiska szlovák államfő - jelentette a Sita szlovák kereskedelmi hírügynökség hétfőn.
2017. 10. 24. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

RICHTER elemzés

2017. 10. 24. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

MAGYAR TELEKOM elemzés

2017. 10. 24. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

MOL elemzés

2017. 10. 24. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

OTP elemzés

2017. 10. 24. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a horvát államháztartás hiány

A horvát államháztartás hiánya 2016-ban rekord alacsonyra, a hazai össztermék (GDP) 0,9 százalékára csökkent, miközben a GDP-arányos államadósság 2015-höz képest két és fél százalékponttal 82,9 százalékra esett - közölte a horvát statisztikai hivatal (DZS) hétfőn.
2017. 10. 24. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Észak-koreai válság: A brit külügyminiszter nem zárná ki a katonai megoldás lehetőségét

A brit külügyminiszter szerint "senki a világon" nem akarja, hogy az észak-koreai válság fegyveres konfliktussá fajuljon, de "legalábbis elviekben" nyitva kell tartani a katonai beavatkozás lehetőségét.
2017. 10. 24. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Viharos szél miatt az ország nagy részére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki

A sok eső miatt már nem, de a viharos szél miatt az ország nagy részére elsőfokú figyelmeztetést adott ki keddre a meteorológiai szolgálat.
2017. 10. 24. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás