Hétszáz doppingellenőrzést végeznek a vizes világbajnokság alatt

Hétszáz doppingellenőrzést, ebből ötszáz vizelet- és kétszáz vérvizsgálatot végeznek a júliusi budapesti és balatonfüredi vizes világbajnokság alatt.

Hétszáz doppingellenőrzést végeznek a vizes világbajnokság alatt

Ezt Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) ügyvezető igazgatója jelentette be a Sportjus Magyar Sportjogász Társaság csütörtöki doppingellenes konferenciáján. A hazai antidopping szervezet első embere hozzátette: a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) kétmillió dollárt fordít arra, hogy a résztvevőket a világbajnokságra való felkészülés során, versenyen kívül ellenőrizze.
  
A konferencián arra is fény derült, hogy a rendezvényen előadóként szereplő Gyurta Dánielhez, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) sportolói bizottságának tagjához például éppen csütörtök hajnali öt órakor csöngettek be mintavétel céljából az ellenőrök.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 2,5% (KSH, 2017. szept.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

   
"Az utóbbi időben csökkent a doppingoló sportolók előnye a tiszta versenyzőkkel szemben" - hangoztatta az olimpiai bajnok úszó, aki az előadásában emlékeztetett arra, hogy a NOB a tiszta sportolók védelme érdekében egy olimpiai ciklus alatt 20 millió dollárt költ a doppingellenes tevékenységére, amelynek a felét a felvilágosító és oktató-nevelő tevékenységre, a másikat a tudományos kutatásokra fordítja a szervezet.
   
Tiszeker Ágnes arról is beszélt, hogy a NOB végrehajtó bizottsága a doppingolás visszaszorítása érdekében a közelmúltban egy 12 alapelvre támaszkodó javaslatcsomagot állított össze a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) részére. Ennek egyik eleme, hogy hozzanak létre egy szervezetektől és államoktól független ellenőrző hatóságot, amelynek feladata egy sportágspecifikus, nemzetközi tesztelosztási terv elkészítése lenne. Egy további javaslat szerint a doppingvétségen ért nemzetközi minősítésű sportolók ügyében ezentúl már első fokon is kizárólag a lausanne-i Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) hozhatna ítéletet.
   
Fazekas Attila Erik, az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportigazgatásért és sportágfejlesztésért felelős helyettes államtitkára előadásában kiemelte: a magyar állam idén az eddigieknél lényegesen nagyobb összeget, több mint 400 millió forintot fordít a doppingellenes tevékenységre, s ebből a korábbi 900 helyett 1500 vizsgálat elvégzését rendeli meg. Előadásából fény derült arra is, hogy 2012 és 2016 között a sportágak közül idehaza a kajak-kenu produkálta a legtöbb doppingesetet.
   
Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke beszámolt arról, hogy a tiltott szerek használatának visszaszorítása érdekében milyen konkrét lépéseket tett a szövetség. Mint elmondta, idén összesen 25 millió forintot költenek a doppingellenes tevékenységre, ennek keretében a szövetség nemcsak önállóan rendel meg vizsgálatokat, hanem különféle felvilágosító előadásokat is szervez a versenyzők részére, s emellett már úgynevezett doppingfelelőssel is rendelkezik. Tiszeker Ágnes elismerőleg szólt a Magyar Kajak-kenu Szövetség erőfeszítéseiről, s azt követendő példaként állította a többi hazai sportági szervezet számára.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

BÉT - A nap nyertese az OTP

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 34,41 pontos, 0,09 százalékos emelkedéssel, 39 132,62 ponton zárt pénteken, ami új történelmi csúcs.
2017. 10. 20. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kampánnyal népszerűsíti a belföldi utazást az MTÜ

A belföldi utazást népszerűsítő kampányt indított a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), Magyarország kiemelt helyeinek, sokszínű, őszi kulináris kínálatának, borainak és borvidékeinek, valamint a Szent Márton napi hagyományok megismerésére ösztönzik a magyar utazni vágyókat.
2017. 10. 20. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Változik a közösségi közlekedés menetrendje október 23-án

Az 1956-os forradalom és szabadságharcra emlékező ünnepségek, és az azokhoz kapcsolódó közúti forgalmi változások miatt a Budapesti Közlekedési Központ járatai a szokásostól eltérő menetrend szerint közlekednek.
2017. 10. 20. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb belvárosi szórakozóhelyet számoltak fel a rendőrök

Túlszámlázás miatt újabb szórakozóhelyet számoltak fel a rendőrök Budapest belvárosában, huszonegy alkalmazottat előállítottak, közülük ötöt őrizetbe is vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken a rendőrség honlapján.
2017. 10. 20. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Még megfontolják a kötelező kéményellenőrzést eltörlő törvényt

Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek pénteken Áder János köztársasági elnök azt a kedden elfogadott törvényt, amely megszüntette a családi házak kötelező kéményseprőipari ellenőrzését.
2017. 10. 20. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jótékonysági est lesz az Erkel Színházban

Liszt, Schubert és Mozart művei szólalnak meg vasárnap a budapesti Erkel Színházban a Zongoraáriák című esten, amelynek bevétele az Őrzők Alapítványt, a Semmelweis Egyetem II. számú (Túloltó utcai) Gyermekklinika hivatalos alapítványát támogatja.
2017. 10. 20. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Növelnék a magyarok almafogyasztását

Évről-évre csökken az almafogyasztás, az egy főre jutó fogyasztás 12 kilogramm évente, amit 20-25 kilogrammra kellene növelni, ezért indítottak kampányt a fogyasztás élénkítésére - mondta Mártonffy Béla, a Nemzeti Agrárkamara (NAK) országos kertészeti osztályának elnöke az M1 aktuális csatornán pénteken.
2017. 10. 20. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újranyitották a magyar nagykövetséget Bogotában

Újranyitották a magyar nagykövetséget Bogotában, a külgazdasági és külügyminiszter szerint a cél az új kolumbiai fejlődési szakasz nyújtotta lehetőségek kihasználása.
2017. 10. 20. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a munkanélküliségi ráta

foglalkoztatottak száma, munkanélküliek száma a munkanélküliségi ráta alakulása
2017. 10. 20. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar hatóságoknak alá kell írniuk a CEU működését lehetővé tevő megállapodást

A magyar hatóságoknak a határidők meghosszabbítása helyett alá kell írniuk a Közép-európai Egyetem (CEU) működését lehetővé tevő, már letárgyalt megállapodást - emelte ki Guy Verhofstadt, az Európai Parlament liberális frakcióvezetője, felszólítva az uniós tagállamok vezetőit, hogy csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcstalálkozójukon gyakoroljanak nyomást az ügyben Orbán Viktor kormányfőre.
2017. 10. 20. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi alma terem Magyarországon

termésmennyiség, ezer tonna
2017. 10. 20. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén 600 ezernél is több turista látogatja az Országházat

Idén várhatóan a 600 ezernél is több lesz az Országházat meglátogató turisták száma, közülük az orosz nyelvű idegenvezetést igénylőké minden bizonnyal meg fogja haladni a 20 ezret - jelentette ki Kövér László házelnök a magyar Parlamentet bemutató kiállítás megnyitóján a moszkvai Suszev Építészettörténeti Múzeumban.
2017. 10. 20. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

2018 márciusáig megújul a Vakok kertje

Október végéig elindul a Városliget táj- és kertépítészeti megújításának első üteme; a Liget Budapest projekt első lépcsőjében, 2018 márciusáig teljes egészében megújul Magyarország első, speciálisan a vakok és gyengénlátók pihenését és kikapcsolódását szolgáló, csaknem egyhektáros parkrészlete is.
2017. 10. 20. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

40 százalékkal több foglalás érkezett a hosszú hétvégére

Jót tesz a hosszú hétvége a belföldi turizmusnak, közel 40 százalékkal többen foglaltak szállást az átlagosnál, Eger, Budapest és Gyula vendégforgalma lesz a legnagyobb a következő napokban - közölte a Szallas.hu legfrissebb adatai alapján.
2017. 10. 20. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

23 milliárd forintos támogatást kaptak a baromfitartók

A Vidékfejlesztési program keretében 22,6 milliárd forinttal támogatta 207 baromfitartó telep korszerűsítését a Miniszterelnökség.
2017. 10. 19. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elindult a magyar alma fogyasztását és vásárlását ösztönző kampány

Elindult a magyar alma fogyasztását és vásárlását ösztönző országos promóciós kampány - jelentette be a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
2017. 10. 19. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősíteni kell a hungarikumok médiamegjelenítését

A Hungarikum Bizottságnak jövőre az újabb értékek feltárása mellett egyre nagyobb hangsúlyt kell helyeznie a hungarikumok médiamegjelenítésére, elsősorban a közszolgálati médiában - mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Hungarikum Bizottság tagja a Hungarikumok Klubjának idei harmadik rendezvényén Budapesten.
2017. 10. 19. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Fontos kutatási területen nyert el nemzetközi csúcskonferenciát Budapest

Négy magyar kutatócsoportból álló szervezet, a Wigner fusion nyerte el a világ legnagyobb, fúziós témájú mérnöki konferenciájának rendezési jogát - közölte az MTA csütörtökön az MTI-vel.
2017. 10. 19. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb rekord: a harmadik negyedévben több mint 35.000 állást hirdettek meg

Újabb rekordok dőltek meg a munkaerőpiacon: több mint 35 ezer állást hirdettek meg az elmúlt 3 hónapban a legnagyobb hazai álláskereső portálon. A Profession.hu legújabb, 2017 harmadik negyedéves adatokat feldolgozó riportja szerint alig van olyan szakterület, ami ne küzdene munkaerőhiánnyal.
2017. 10. 19. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Mol húzta pluszba a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 16,44 pontos, 0,04 százalékos emelkedéssel, 39 098,21 ponton zárt csütörtökön.
2017. 10. 19. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás