Hírközlési labort adományozott az NMHH a győri egyetemnek

A hatóság első hírközlési laborját adta át Karas Monika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke a győri Széchenyi István Egyetemen a távközlés nemzetközi világnapja alkalmából, május 16-án. A világnaphoz kapcsolódva az idei Dr. Magyari Endre-díjat Pados László frekvenciagazdálkodási szakember vehette át a digitális műsorszórás bevezetésében és hazánk nemzetközi képviseletében végzett munkájáért.

Győrbe került az NMHH első hírközlési laborja
 
A Széchenyi István Egyetemen átadott hírközlési labor az NMHH egyetemeket támogató programjában egy új szakasz kezdete: az egyetem távközlési kara egy csúcstechnológiás hírközlési laborral lett gazdagabb a hatóság 12,3 millió forintos támogatásának köszönhetően. A műhely kialakításakor fokozottan figyelembe vették a hallgatók igényeit, akiknek többsége az űrtávközlésre, a műholdas technológiákra szavazott. A labor, amely egy 3 méter átmérőjű parabolaantennából, antennafejből, rögzítőből, antennaforgató motorból, adó-vevőből és a hozzá tartozó irodabútorokból áll, lehetővé teszi, hogy a hallgatók szoftverfejlesztéssel szélesítsék annak felhasználási területeit, így számos kísérleti, tanulási, mérési feladatban segítséget nyújthat, és hatékonyan támogatja a diákokat a naprakész szakmai ismeretek megszerzésében.

Karas Monika, az NMHH elnöke az átadáskor elmondta: örül a hallgatók választásának, hiszen a műholdak távközlési használata egyre nagyobb teret kap, a globális űriparban és a magyar űrstratégiában is kiemelt szerepe van a távközlésnek és a navigációnak. Hozzátette: a labor szerves része a hatóság hírközlési tehetséggondozó programjának, amelynek keretében szeptember óta több egyetemmel együttműködve hírközlési ösztöndíjprogramot is indítottak. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2012 óta országszerte tizenegy egyetemnek adományozott médiaműhelyeket, ahol a médiával foglalkozó egyetemisták a legmodernebb számítógép- és szoftverparkkal végezhették feladataikat, idén pedig a győri hírközlési laborral az infokommunikációval foglalkozó tanszékek támogatását is megkezdték.

Földesi Péter, az egyetem rektora köszönőbeszédében hangsúlyozta, az egyetemnek sokat jelent a hatóság támogatása, hiszen a technológia költséges ágazat. A rektor elmondta, az új helyiség a kutatásban és a műszaki fejlesztésben fontos szerepet fog betölteni, és reményei szerint bebizonyíthatják, hogy a technikai fejlődés lehet környezetbarát is, így szolgálva az emberek javát.
 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Pados László az idei Dr. Magyari Endre-díjazott
 
A világnap alkalmából Karas Monika, az NMHH elnöke a győri rendezvényen átadta a Dr. Magyari Endre-díjat, amelyben 2015 óta részesülhetnek olyan elhivatott szakemberek, akik a magyar hírközlési szektorban végeznek kiemelkedő, több évtizedes munkát. Az idei díjazott Pados László lett, aki aktív szerepet vállalt a STIR frekvenciagazdálkodási szoftverrendszer kidolgozásában, ő irányította a digitális műsorszórás bevezetésekor a teljes engedélyezési folyamatot, és hatékonyan képviselte hazánk érdekeit a nemzetközi távközlési szervezetekben.

A díjat az 1900 és 1968 között élt Dr. Magyari Endréről, a magyar rádiózás egyik elindítójáról nevezték el, aki elsőként tervezett nagy teljesítményű rádiótelefon-adót, és nevéhez kötődik a „híradástechnika” szó meghonosítása is. 2015-ben Bartolits István és Fiala Károly, 2016-ban Győrbíró László és Somogyi András, 2017-ben Bölcskei Imre és Bugyi József lettek gazdagabbak a kitüntetéssel, 2018-ban pedig Madarász
Erika és Bánhidi Zoltán részesültek e szakmai elismerésben.
 
NMHH-s előadások az egyetemi szimpóziumon
 
Az átadó utáni szakmai szimpóziumon két előadás hangzott el az NMHH képviseletében: Aranyosné dr. Börcs Janka főigazgató áttekintette a frekvenciagazdálkodás elmúlt ötven évét, a Posta Rádió Műszaki Igazgatóságon 1969-ben létrejött Frekvenciagazdálkodási Osztálytól a 2010-ben mai formáját elnyert Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságig, valamint Bartolits István technológia-elemző főosztályvezető a küszöbön álló technológiai szingularitást és a jövő infokommunikációs trendjeit foglalta össze. A rendezvényen bemutattak egy kisfilmet is, amelyet az egyetem NMHH-s ösztöndíjasai által készített interjúkból állítottak össze, és amelyben a frekvenciagazdálkodás elmúlt ötven évének meghatározó alakjai beszélnek a szakterület múltjáról és jelenéről.

A távközlés nemzetközi világnapját ötven éve, 1969 óta rendezik meg világszerte a Nemzetközi Távközlési Egyesület (International Telecommunication Union, ITU) 1865-ös megalakulására emlékezve május 17-én. Magyarország az ITU alapító tagja.

Hozzászólások

A napokban indul az evások tájékoztatása

Harmadával csökken 2022-ig az adók száma, jövőre négy adófajtával lesz kevesebb, egyebek között megszűnik az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) is. A Pénzügyminisztérium mintegy 17 ezer érintett vállalkozásnak segít a lehető legkedvezőbb adózási mód kiválasztásában, az evások tájékoztatása a jövő héten indul - tájékoztatta Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár az MTI-t.
2019. 09. 22. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Senki sem találta el ezt a hat számot a lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2019. 09. 22. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kritikus gondolkodás nélkül az álhírek maguk alá gyűrnek bennünket

A közösségi média lassan elsődleges hírforrásunkká válik: manapság a híroldalak látogatóinak akár 70%-a is a közösségi média felől érkezik. A híreket rangsoroló algoritmus azonban nem vizsgálja, hogy egy adott hír igaz-e, a népszerű tartalom pedig egyre több és több ember hírfolyamában jelenik meg – legyen az bármilyen ártó vagy veszélyes valótlanság. A Magyar Telekom szakértők bevonásával járja körbe a tudatos internethasználat és a figyelemfelhívás jelentőségét. Az álhírek esetén például mindig jusson eszünkbe a FILTER mozaikszó, hogy valóban tudatos médiahasználókká válhassunk.
2019. 09. 22. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csapadékosra fordul az időjárás

Csapadékosra fordul és egyúttal melegszik az idő a jövő héten. A hajnalok is melegebbek lesznek, és többfelé alakulnak 20 fok felett a maximumok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.
2019. 09. 22. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Koreai előadók érkeznek Budapestre

Társadalmi jelenségekkel és múltfeldolgozással foglalkozó darabokat láthat a közönség koreai alkotók tolmácsolásában szeptember végén és október elején Budapesten.
2019. 09. 22. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az orvosi kamara a béremelés mellett a közfinanszírozás növelését követeli

A béremelés mellett az egészségügy közfinanszírozásának növelését követelte több száz orvos a Magyar Orvosi Kamara (MOK) szombati budapesti nagygyűlésén, amelyet Elhalt ígéretek nyomában - párbeszéd a döntéshozókkal címmel hívott össze az érdekképviselet.
2019. 09. 22. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így teljesített a magyar részvénypiac! Melyik részvény most a nyerő?

Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 41 116,92 ponton zárt pénteken, 831,71 ponttal, 2,06 százalékkal magasabban előző heti záróértékénél.
2019. 09. 22. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Agrárlogisztikai központot és hűtőházat adtak át a Veszprém megyei Nemesvámoson

Agrárlogisztikai központot és hűtőházat adtak át a Veszprém megyei Nemesvámoson, a beruházás 274 millió forintba került.
2019. 09. 22. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödik a V4-ek befolyása Európában

Erősödik a V4-ek befolyása Európában - többek között ezt állapította meg pénteken az MTI-hez eljuttatott elemzésében a Századvég.
2019. 09. 22. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elkezdődött a cukorrépa-feldolgozási kampány

A mészkemence begyújtásával megkezdődött a 126. cukorrépa-feldolgozási kampány a Magyar Cukor Zrt. cukorgyárában Kaposváron pénteken.
2019. 09. 22. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

54 gyereket kezelnek a debreceni kórházakban szalmonella-gyanúval

Az elmúlt három napban 54 gyereket láttak el a Debreceni Egyetem (DE) szakorvosai feltételezett szalmonellózis gyanújával - közölte az egyetem klinikai központjának elnöke szombaton az MTI-vel.
2019. 09. 21. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyolc új trolibusz áll forgalomba Szegeden

Nyolc új trolibusz áll forgalomba idén Szegeden, ezek mellett rövidesen egy akkumulátoros hajtású, hibrid troli-elektromos busszal is találkozhatnak tesztüzemben az utazók - tájékoztatta a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) az MTI-t.
2019. 09. 21. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mutatjuk az ötös lottó nyerő számait!

Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki:
2019. 09. 21. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Bábolnára látogatott a japán hercegnő

Kako japán császári hercegnő, a császár öccsének másodszülött gyermeke szombaton megtekintette a KOmárom-Esztergom megyei Bábolnán a Lovasmúzeumot, valamint a Nemzeti Ménesbirtok udvarán Nagy István agrárminiszterrel ötösfogaton kocsiztak és lovasbemutatón vettek részt a lovardában.
2019. 09. 21. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Októberben rendezik meg az Európai Madármegfigyelő Napokat

A madarak őszi vonulását figyelhetik meg és rögzíthetik idén ősszel is az érdeklődők az Európai Madármegfigyelő Napok (EMN) keretében október 5-6-án - közölte az MTI-vel az esemény magyarországi koordinációját végző Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
2019. 09. 21. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyakori a panasz az újsághirdetések alapján rendelt termékeknél

Gyakran érkeznek panaszok a fogyasztóvédelemhez az újsághirdetések alapján rendelt termékek miatt - mondta Kispál Edit, a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének szóvivője az M1 aktuális csatorna szombat délelőtti műsorában.
2019. 09. 21. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ma tartják a Színházak éjszakáját

Ma van a Színházak éjszakája: kulisszajárásokkal, nyílt próbákkal, premierekkel és egyéb rendhagyó eseményekkel várja harmincnégy budapesti teátrum a közönséget, de számos vidéki színház is szervez programokat.
2019. 09. 21. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyien járnak színházba Magyarországon - egy ábrán mutatjuk

Színházba látogatók száma Magyarországon, 1990-2018; ezer fő
2019. 09. 21. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

20 milliárd forint jut a Balaton fejlesztéseire

Négy uniós projektből 24 milliárd forint jut a Balaton víz-és partvédelmét szolgáló kutatásokra fejlesztésekre a következő években ezek közül a Sió-zsilip átépítése és a Sió-csatorna meder-rehabilitációja október elején kezdődik - közölte Csonki István, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője az MTI megkeresésére pénteken.
2019. 09. 21. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A vízgazdálkodást segítő monitoringrendszert alakítottak ki a Dél-Alföldön és Vajdaságban

A vízgazdálkodást és a szélsőséges időjárási jelenségek okozta kockázatok mérséklését segítő monitoringrendszert alakítottak ki uniós támogatással a Dél-Alföldön és Vajdaságban.
2019. 09. 21. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások: