Hogyan lesz egy vállalat sikeres 100 millió alatti támogatással?

A Via Credit felmérése szerint a 10-és 100 millió forint közötti kutatás fejlesztési támogatást elnyerő cégek csupán 38 százaléka tudta a nyerés utáni öt évben a támogatás minimum kétszeresével növelni az összesített EBITDA (üzemi eredmény + amortizáció) értékét. Ráadásul a közép-és nagyvállalati szektorból átlagon felül teljesített, míg a mikró- és kisvállalkozásoknál harmadánál volt erre példa. A Via Credit szerint az eredmények javulnának, ha a támogatás mértéke összehangban lenne az adott vállalkozás saját tőkéjével és dolgozói létszámával.

Hogyan lesz egy vállalat sikeres 100 millió alatti támogatással?

A Via Credit közel 1700 olyan céget vizsgált meg, amelyek az elmúlt 15 évben 10 és 100 millió közötti K+F pályázati nyertesek voltak. Az adatokat az elnyerés előtti három évre, illetve az azt követő öt évre vizsgálták.

Az elemzésből kiderült, hogy a támogatások döntő többségét mikro- és kisvállalkozások kapták, közép- és nagyvállalatok csupán 20 százalékot tettek ki.
A mikrovállalkozások átlagosan 30 millió forint, a kisvállalkozások 37 millió, a középnagyságúak 40, míg a nagyvállalatok 52 millió forint támogatáshoz jutottak.
 
Mi történt ezen cégekkel a nyerés utáni 5 évben?  Tudtak-e növekedni a kapott támogatás következtében?
 
A kiindulópont szerint a támogatás felhasználása akkor tekinthető hatékonynak, ha a kedvezményezett a támogatás legalább kétszeresével növelni tudja összesített EBITDA-ját öt év alatt. „Ez akár elvárható is lenne, hiszen a legtöbb esetben ez mindössze annyit jelent, hogy 5-15 százalékkal növekszik a cég. Ennek ellenére arra jutottunk, hogy a tíz- száz millió közötti K+F támogatást elnyerő cégek alig 38 százaléka tudott öt év alatt a támogatás több, mint kétszeresével növekedni.” - mondta Papadimitropulosz Alex, a Via Credit pályázati tanácsadó ügyvezető igazgatója.


Mennyi tartalékra van szükségem? - ITT kiszámolhatod!


A nyertesek méretét vizsgálva kiderült, hogy a közép-és nagyvállalati szektor jobban tudta kihasználni a támogatásokat, 55 százalékuk tudta a kapott támogatás többszörösével növelni az EBITDA értékét.

Ezzel szemben a mikróvállalatok csupán 31-, míg a kisvállalkozások 39 százaléka nőtt a támogatás minimum kétszeresével.


Ha jobban belegondolunk a kapott értékek úgy javulnak, ahogy a cégméret nő. Azért is van drasztikus ugrás a középvállalati méretnél, mert ott már könnyebben meg tud térülni a több tízmilliós támogatás. „Nem életszerű, hogy egy mikrovállalkozás ilyen nagy támogatásra többtízmilliós nyereséggel válaszoljon.

Azt tapasztaltuk, hogy a statisztikát leginkább a mikro- és kisvállalatok rontották” – mondta Papadimitropulosz Alex.
 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Hogyan lehet javítani az arányokon a Via Credit szerint?

A kiosztott támogatás álljon összhangban a vállalkozás dolgozói létszámával. Egy vállalkozás lehetőségeit a terméke és piaca mellett a dolgozói létszáma és azok képzettsége is meghatározza.

A kiosztott támogatás esetében meg kell vizsgálni, hogy aránylik az a cég nyerségéhez. Ez leginkább az EBITDA lehet, ez az érték, ami leginkább mutatja a működésből származó nyereséget. Figyelembe véve, hogy a vállalkozás a támogatást olyan tevékenységre kívánja felhasználni, amivel később nyereségnövekedést fog elérni, így annak mértéke összhangba hozható. A vállalkozást mérete és pillanatnyi lehetőségeihez mérten szükséges támogatásban részesíteni. Ha túl keveset kap nem lesz látható az eredménye, ha túl sokat nem tudja hatékonyan felhasználni.

A kiosztott támogatás összemérhető viszonyban kellálljon a vállalkozás saját tőkéjével. A saját tőke mutatja meg a cég saját vagyonát, a támogató hatóság szemszögéből a saját vagyont többszörösen meghaladó támogatási összeg kevésbé hatékony felhasználáshoz vezet – gondoljunk bele, hogy önerőt is szükséges mellé tenni.

 
Összefüggésbe szükséges állítani a pályázó személyi ráfordításait, saját tőkéjét és EBITDA értékét. Az ebből képzett mix fogja megmutatni, hogy milyen arányok mellett fog legnagyobb valószínűséggel sikeresen lezárulni a projekt. Értelemszerűen a pályázók azért dolgoznak, hogy minél nagyobb nyereséget érjenek el. Viszont van az a mértékű támogatási összeg, amit a cégek már nem tudnak olyan hatékonyan felhasználni, hogy az a legnagyobb megtérüléssel járjon. Azokban az esetekben az egységnyi támogatásnak már nincs pozitív határhaszna. Ott kell meghúzni a támogatás felső határát, mindezt persze a cég méretétől és gazdasági teljesítményétől vezérelve. Néhány alapvető pénzügyi összefüggést követve a kapott támogatási felhasználásának hatékonysága 50 százalékkal is növelhető a mikrovállalkozások területén. – tette hozzá a szakértő.

Hozzászólások

10-20 milliárd forint közötti kerettel támogathatja a budapesti kkv szektort a Modern Vállalkozások Program

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara és a fővárosi kerületi önkormányzatok együttműködésre szólították fel a fővárosi vállalkozásokat a Félévzáró „Kérdezz-Felelek!” reggelin. A rendezvény kiemelt témája volt Budapest infrastrukturális és gazdasági digitalizációja, amelyben főszerepet kaphat a Modern Vállalkozások Program közép-magyarországi régióra történő kiterjesztése.
2019. 06. 20. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A GKI javította az idei gazdasági várakozásait

Jelentősen emelte több makrogazdasági mutatóra vonatkozó előrejelzését a GKI Gazdaságkutató márciusi előrejelzéséhez képest az első negyedéves robusztus GDP-növekedés hatására.
2019. 06. 20. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A gazdasági növekedés újra elérheti az 5 százalékot

Javította növekedési várakozásait a Századvég Gazdaságkutató Zrt., kedvező esetben azt sem tartják kizártnak, hogy idén is megközelítse, sőt elérje az 5 százalékot a magyar gazdaság bővülési üteme.
2019. 06. 20. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kedvező makroadatok a kamatdöntés előtt

A relatíve jó kiskereskedelmi adatokat követően a májusi ipari termelési adatok is jók lettek pénteken az USA-ban, ami kissé ellentmond a gyenge feldolgozóipari beszerzési menedzser indexeknek. Hó/hó alapon 0,4%-os bővülést mutatott az adat az iparban, ami felülmúlta a konszenzus 0,2%-os várakozását és az előző havi 0,4%-os visszaesést. A kapacitáskihasználtság 78,1%-ra emelkedett a korábbi 77,9%-ról, ami több hónapos csökkenő trendet szakított meg.
2019. 06. 17. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kiegyensúlyozottan teljesít a magyar ipar

Összességében kiegyensúlyozottan teljesített az ipar az áprilisi adatok alapján Magyarországon - mondta Csath Magdolna közgazdász az M1 aktuális csatornán vasárnap, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb, a héten közzétett adatait elemezve.
2019. 06. 16. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenő árbevétel mellett stabil profitot várnak a kkv-k

A korábbiakhoz képest szerényebb, 7,5 százalékos árbevétel-növekedéssel, ugyanakkor stabil, 4,5 százalékos profitnövekedéssel terveznek a hazai cégek a következő egy évben – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. Pénzügyeik alakulásával kapcsolatban a középvállalkozások a legoptimistábbak, míg az ágazatok közül az árbevétel tekintetében az ipar, a profitot tekintve azonban a kereskedelem vár kiemelkedő évet.
2019. 06. 12. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Több statisztikai adat is megjelenik ezen a héten

Több statisztikai adat is megjelenik a héten, az áprilisi ipari termelés végleges adatai mellett a kereskedelmi szálláshelyek áprilisi forgalmát és az építőipar áprilisi adatait teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2019. 06. 10. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Július 1-jével új korszak köszönt a hazai vállalatokra

Teljesen átalakíthatja a cégek forrásbevonási szerkezetét a napokon belül induló Növekedési Kötvényprogram (NKP) – hívta fel rá a figyelmet Lóga Máté, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője az EY konferenciáján. Az MNB szakembere kiemelte, hogy a hazai vállalatoknak a nagy összegű, hosszútávú és szabadon felhasználható forrásért cserébe vállalniuk kell egy kezdeti hitelminősítést és annak éves felülvizsgálatát.
2019. 06. 09. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Itt a friss májusi inflációs adat: 3,9%

Májusban a fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, áprilishoz viszonyítva 0,7 százalékos volt az árak emelkedése - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
2019. 06. 07. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így kerülhető el a cégindítás két kritikus pontja

A mai digitális világ az induló és fejlődni vágyó vállalkozások számára számtalan új lehetőséget kínál, egyúttal azonban kihívást is jelent, hogy a gyorsan változó technológiai és szabályozási környezettel lépést tudjanak tartani a cégek. A K&H Cápák között rendezvénysorozat ezeknek a mai ismereteknek az elsajátításában segíti a vállalkozásokat, az értékesíteni kívánt termék prototípusának letesztelésétől a cégalapításon át a hatékony marketing és eladási ismeretekig, hogy a két legnagyobb buktatót – a vásárlók hiányát és a finanszírozási nehézségeket – ki tudják küszöbölni.
2019. 06. 05. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Inflációs, ipari és államháztartási adatokra számíthatunk a napokban

Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, és benyújtják a jövő évi költségvetés tervezetét is a parlamentnek. A statisztikai adatok közül a legnagyobb figyelmet a májusi inflációs adat kaphatja. Közzéteszik a külkereskedelem áprilisi árumérlegét, valamint az államháztartás május végi helyzetéről szóló gyorstájékoztatót is.
2019. 06. 02. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A magas magyar GDP növekedés hátteréről

Az első negyedévben elért bő 5 százalékos GDP-növekedés az egyik (a termelési) oldalon elsősorban az építőiparnak és a szolgáltatásoknak köszönhető. A másik (a felhasználói) oldalon pedig a fogyasztás és a beruházásoké a főszerep. A magyar gazdaság azonban bőven a potenciális szint felett növekszik, ez pedig kockázatot is rejt magában.
2019. 05. 31. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

30 százalékos forgalombővülést hozott az online pénztárgép bevezetése

Az online pénztárgépek jelentősen megnövelték a kis cégek bejelentett forgalmát. A szálláshely-szolgáltatási, valamint a vendéglátási szektor kisvállalkozói 30-40 százalék többletbevételt értek el az online pénztárgépek használatával - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár.
2019. 05. 31. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Fluktuáció: mindenki a sötétben tapogatózik

Eltérő módon számolják a fluktuációt a vállalatok, ezért az eredmények nem pontosak és nem összehasonlíthatók. Ez baj. Összehasonlítható adatok híján, nem határozható meg egy vállalat valós munkaerőpiaci helyzete és nem hozhatók megalapozott döntések. Fluktuáció benchmarking kutatás indult a probléma megoldására.
2019. 05. 29. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A pénz arra áramlik, amerre a bizalom

Az elmúlt évtizedben alapjaiban változott meg a bizalom az üzleti életben és a hétköznapokban. A megtévesztések rendkívül megszaporodtak, az internet elterjedésének köszönhetően pedig óhatatlanul megnőtt a transzparencia. Ennek eredményeként jobban bízunk a nem hivatalos információkban, mint a reklámban vagy egy cég saját weboldalában.
2019. 05. 27. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Májusban romlottak a fogyasztói várakozások

Májusban, az áprilisi kétéves mélypont után kissé emelkedett a GKI konjunktúraindexe; az üzleti várakozások szerény javulást mutatnak, míg a fogyasztói várakozások kismértékben romlottak - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. az MTI-vel.
2019. 05. 27. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kitarthat a gazdasági növekedési ciklus

Az Amundi Alapkezelő szerint az amerikai-kínai kereskedelmi háború fellángolása ellenére még mindig nagy esély van arra, hogy a 10 éve tartó globális növekedési ciklus egy darabig még kitarthat, az alapkezelő Magyarország számára is kedvező képet vetít előre.
2019. 05. 24. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

167,5 milliárd forint jut a kkv-k erősítésére

Összesen 167,5 milliárd forintot szán a kormány idén a mikro-, kis- és közepes vállalkozások (kkv) erősítésére, ebből 90,84 milliárd forintot vissza nem térítendő és 76,7 milliárd forintot visszatérítendő formában - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára csütörtökön, az Ipartestületek Országos Szövetségének (Iposz) XXXVI. közgyűlésén, Budapesten.
2019. 05. 23. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökken a kockázatitőke-befektetők optimizmusa

Pesszimistábbak lettek a kockázatitőke-piac szereplői a geopolitikai kockázatokkal kapcsolatos aggályok és a gazdasági bizonytalanság miatt - állítja a Roland Berger legújabb European Private Equity Outlook 2019 jelentése, amely évente méri fel az európai kockázatitőke-piaci szereplők véleményét.
2019. 05. 22. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A lassulás ellenére erőteljes a magyar gazdaság növekedése

Lassul, de erőteljes marad a magyar gazdaság növekedése idén és jövőre az OECD legfrissebb, kedden megjelent előrejelzése szerint.
2019. 05. 21. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások: