Hol a helye a forintnak?

A forint mostani gyengülésével a helyére került, a 320 forint körüli árfolyam tűnik indokoltnak a jelenlegi helyzetben. Az MNB azonban továbbra is kettős problémával áll szemben: nemzetközi szinten későbbre tolódtak a jegybanki szigorítások, a magyar infláció pedig gyorsult.

Hol a helye a forintnak?

Gyengülésnek indult a forint a Magyar Nemzeti Bank keddi döntése után, amelynek keretében több év után először szigorított a kamatfeltételeken. Március közepén még 313-314 forintnál járt az euró, ezen a héten azonban veszített az értékéből, csütörtök délelőtt már 320 forint közelében járt az árfolyam.

Mit vártak?

Az MNB kedden az egynapos betét kamatát 10 bázisponttal megemelte és bejelentette, hogy szűkíti a likviditást a piacon. Összességében a két intézkedés mérsékelt monetáris szigorítást jelent. „Lényegében ezt a lépést vártuk az MNB-től, a döntés előtt az volt inkább a kérdés, hogy a likviditásszűkítést és az egynapos betét kamatának emelését egy vagy két lépésben jelentik-e be. Ugyanakkor a devizapiaci reakciók arra utalnak, hogy a befektetők egy szigorítási ciklus kezdetének bejelentésére számítottak. Ezért ment fel az euró árfolyama 320 forintra” – mondta Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője.


Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!


A jegybank egyben közölte, hogy az eddigi gyakorlattal ellentétben a jövőben rendszeres lesz a kamatdöntések után tájékoztató. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az MNB vezetése a jövőben várható intézkedéseket az eddiginél részletesebben szeretné megindokolni, ezzel pedig lehetőséget ad arra is, hogy szükség esetén éljen a szóbeli intervenció lehetőségével. A szóbeli intervenció pedig azt jelenti, hogy a jegybankárok üzenetet küldenek a piacnak. Ilyen szóbeli intervencióként lehet értékelni a keddi döntéshez fűzött MNB-s kommentárt is, amely szerint most szigorítottak, de egyszeri döntés és nincs szó egy cikluskezdetéről. Majd a kommentár megjelenése után indult a gyengébb tartomány felé a forint.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A monetáris politikában várható kilátásokról Németh Dávid elmondta: A Magyar Nemzeti Bank továbbra is kettős problémával áll szemben. Egyrészt a fejlett piaci környezetet meghatározó két jegybank, az amerikai Fed és az Európai Központi Bank is későbbre ígéri a szigorítást a kedvezőtlenebbé vált gazdasági helyzet miatt. Ez továbbra is lehetővé teszi a laza magyarországi monetáris feltételek fenntartását, ugyanakkor a magyarországi infláció felgyorsult, ami viszont ellene szól. Inflációs kockázatok pedig továbbra is fennállnak, mivel a bérek emelkedő pályán vannak, a lakossági fogyasztás pedig tempósan bővül.

A szakember szerint áprilisban és májusban nem várható lépés a szigorítás felé, a mostani kilátások alapján júniusban várható újabb fejlemény. Akkor jelenik meg ugyanis a jegybanki stáb által készített, következő inflációs jelentés, amelynek megállapításai kulcsfontosságúak lesznek. A mostani bizonytalan környezetben ugyanis az aktuális adatok fogják meghatározni a monetáris politikai intézkedéseket.

Helyén van

A forintra visszatérve Németh Dávid elmondta: „A keddi jegybanki döntés utáni gyengüléssel a forint árfolyama a helyére került, a mostani gazdasági környezet ugyanis 318-323 forintos euróárfolyamot indokol.”

Rövid távon komolyabb gyengüléssel egyelőre nem kell számolni, de a monetáris politikának számolnia kell a nemzetközi kockázatokkal. Például azzal, hogy Donald Trump amerikai elnök esetleges protekcionista, autógyártókat érintő lépései felfogathatják az autópiacot. Ezek érinthetik a jelentős amerikai exportot bonyolító német márkákat, ezen keresztül pedig a magyarországi gyárakat. A forint számára ez rossz hír lenne, ami gyengülést eredményezhet.

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint

Alig változott, vegyesen mozgott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
2021. 08. 25. 07:00
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 24. 23:59
Megosztás: