Horvátországban egyre több gyerek kerül gyermekotthonba

Egyre több gyerek kerül gyermekotthonba Horvátországban, miközben csökkent a örökbefogadások száma - derült ki a horvát demográfiai, jóléti- és ifjúsági minisztérium 2017-es jelentéséből, amelyet a Jutarnji List című horvát napilap ismertetett csütörtökön.

Horvátországban egyre több gyerek kerül gyermekotthonba

Az összegzés szerint 2017-ben 36 százalékkal nőtt az állami gondozásba került gyerekek száma az előző évhez viszonyítva, s az év utolsó napján 1172 gyermeket tartottak nyilván az intézményekben. Eközben az elmúlt 15 év távlatában a legkevesebb gyermeket fogadták örökbe tavaly, összesen 21-et.
    

Jasna Curkovic Keleva, a zágrábi gyermekotthon igazgatója a lapnak úgy nyilatkozott: a horvát törvények szerint hét évesnél fiatalabb gyermekek nem tölthetnének fél évnél hosszabb időt a gyermekotthonokban. A legtöbb ilyen korú gyerek azonban sokkal tovább tartózkodik ezekben az intézményekben. Több mint két éve eredménytelenül keresnek nevelőszülőket húsz, hét évesnél kisebb gyermek számára - mondta.
   
Ennek a legfőbb oka szerinte, hogy nincs elég nevelőszülő az országban. Többségük 65 év feletti, ezért már nem fogadhat gyerekeket, a középkorúak pedig inkább külföldön keresnek munkát, ahol idős embereket gondoznak. A fiatalok pedig egyáltalán nem mutatnak érdeklődést a gyermekgondozás iránt - húzta alá.
   
Az igazgatónő azt is elmondta, hogy 11 éve nem változtak a nevelőszülői díjak, ami 400 kuna (17 ezer forint) havonta, továbbá 2500 kuna (108 ezer forint) támogatás jár minden gyermek után. Curkovic Keleva szerint az új törvény, amely előírja a havi járandóság növekedését, változást hozhat a rendszerben.
 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
 

Katarina Bojsic, a nevelőszülők egyesületének elnöke azonban nem ilyen derülátó. A lapnak azt mondta: bár 2500 kunára nő a nevelőszülői díj havonta, a hivatásos nevelőszülők pedig 5000-6500 kunát is kereshetnek, utóbbiaknak felsőfokú végzettséggel kell rendelkezniük. Nem hiszem, hogy az egyetem elvégzése után a fiatalok gyerekeket akarnak majd gondozni - fogalmazott, majd hozzáfűzte: bár a hagyományos nevelőszülőnek elég ha középfokú végzettsége van, a korkülönbség gyermek és nevelőszülő között nem lehet több mint 50 év.
    

A jelentés szerint 2016-ban Horvátországban 987 hagyományos nevelőszülőt tartottak nyilván: fele közülük 55 év feletti volt, egyharmaduk pedig mindössze általános iskolai végzettséggel rendelkezett.
    

Az örökbefogadások száma évről évre csökken. A zágrábi intézetből 2013-ban még 30 gyereket fogadtak örökbe, tavaly már csak egyet. Az ok a bizonytalan családjogi törvényben keresendő a fent említett intézet igazgatója szerint.

Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Az ukránok kevesebb mint fele bízik a Krím félsziget visszatérésében

Az ukránok 42,3 százaléka bízik abban, hogy az Oroszország által önkényesen elcsatolt Krím félsziget ha nem is hamarosan, de legalább idővel újra az ukrán állam része lesz - derült ki abból a felmérésből, amelyet két neves szociológiai intézet, az Ilka Kucseriva Alapítvány és a Razumkov Központ végzett, s amelynek eredményét hétfőn tették közzé.
2018. 10. 23. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Moszkva kész együttműködni Washingtonnal

Moszkva kész együttműködni Washingtonnal a közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról szóló megállapodás (INF) végrehajtásával kapcsolatban felmerült kölcsönös kifogások ügyében - közölte Nyikolaj Patrusev, az orosz biztonsági tanács titkára hétfőn Moszkvában John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadóval.
2018. 10. 23. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Már most negatívan hat a Brexit a cégek beruházási döntéseire

A Brit Iparszövetség (CBI) legfrissebb felmérése szerint a brit vállalati szektor cégeinek nagy többsége arról számol be, hogy a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) kilátása és különösen a megállapodás nélküli Brexit lehetősége már most negatív hatást gyakorol beruházási döntéseire.
2018. 10. 22. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengén zártak az európai tőzsdék

Mínuszban fejezték be a napot a vezető európai tőzsdemutatók hétfőn.
2018. 10. 22. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Brexit: A kilépési megállapodás-tervezet 95 százalékban elkészült

A brit miniszterelnök szerint az elmúlt néhány hétben elért előrelépések eredményeként 95 százalékban elkészült a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló megállapodás-tervezet, de egyetlen jelentős akadályozó tényezőként továbbra is megoldásra vár, hogy miként lehet garantáltan elkerülni az ellenőrzés visszaállítását Észak-Írország és az Ír Köztársaság határán.
2018. 10. 22. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megerősödött az Európa és Ázsia közötti globális partnerség

A csúcstalálkozó résztvevői megerősítették az Európa és Ázsia közötti globális partnerséget, és intenzív együttműködésre vonatkozó három kulcsfontosságú területet, az éghajlatváltozás elleni fellépést, a szabad és tisztességes kereskedelmet és a digitalizáció fontosságát határozták meg - közölte Federica Mogherini, az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben pénteken.
2018. 10. 22. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Budapesti hangulatú kultúrbár nyílik Párizsban

Budapesti hangulatot idéző, kulturális programokat és egészséges ételeket kínáló bár nyílik a hétvégén Párizsban. A megnyitó alkalmából pénteken, szombaton és vasárnap ingyenes koncertekkel, kiállításokkal, magyar és francia ínyencségekkel várják az érdeklődőket.
2018. 10. 22. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyar tekvondós nyert Athénban

Patakfalvy Luca győzött az 53 kilogrammos kategóriában a tekvondósok nyílt görög bajnokságán
2018. 10. 22. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Messi három hétig nem futballozhat

Lionel Messi három hétig nem léphet pályára az FC Barcelona labdarúgócsapatában, mert a jobb karjában eltört egy csont.
2018. 10. 22. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Öt kontinensen emlékeznek 1956 hőseire

Öt kontinens magyar közösségei tartanak megemlékezéseket az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából - írta szombati közleményében a Miniszterelnökség.
2018. 10. 21. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szankciókat sürget az ukrán parlament két ellenzéki hírtévével szemben

A kijevi törvényhozás a befolyásos Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanácshoz (RNBO) fordult azzal a kéréssel, hogy vizsgálja meg szankciók bevezetésének lehetőségét a 112 Ukrajina és a NewsOne hírtelevíziókkal szemben.
2018. 10. 21. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az orosz külügyminiszter-helyettes: veszélyes lépés az INF-szerződés felmondása

"Nagyon veszélyes lépés", hogy az Egyesült Államok felmondja a rövid és közepes hatótávolságú nukleáris erőkről szóló megállapodást (INF), arra hivatkozva, hogy Oroszország megsérti az 1987-ben aláírt egyezményt - jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek.
2018. 10. 21. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Reggel megkezdődtek a helyhatósági választások Lengyelországban

Lengyelországban megkezdődött a helyhatósági választások első fordulója vasárnap reggel, a szavazás fontos megmérettetésének számít a jövő évi európai parlamenti és lengyel parlamenti szavazások előtt, a választási sorozatot Lengyelországban a 2020-as elnökválasztás zárja majd le.
2018. 10. 21. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem sikertörténet a svéd integráció

Nem sikertörténet a svéd integráció, maguk a kormányzó szociáldemokraták is úgy látják, hogy tarthatatlan a jelenlegi bevándorláspolitika - mondta Flamm László külügyi szakértő az M1 aktuális csatornán vasárnap.
2018. 10. 21. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elképzelhető a Brexitet követő átmeneti időszak meghosszabbítása

Elképzelhető szükség esetén az Egyesült Királyság európai uniós kilépését követő, eredetileg 2020 végéig tervezett átmeneti időszak meghosszabbítása - erősítette meg a brit miniszterelnök az EU-tagországok állam- és kormányfőinek csütörtöki brüsszeli találkozója előtt.
2018. 10. 21. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A BMW üzemi tanácsai is nyitottak a debreceni beruházásra

A BMW üzemi tanácsai is nyitottak arra, hogy a vállalat autógyárat építsen Debrecenben - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter csütörtökön Berlinben a német autógyártó társaság üzemi tanácsainak világszintű találkozóján tartott előadása után.
2018. 10. 21. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Időről időre ellenőrizni kell a fegyvertartási engedélyt

Horváth József biztonságpolitikai szakértő szerint a fegyvertartási engedélyt időről időre ellenőrizni kell, hogy kisebb eséllyel forduljon elő a kercsi iskolai ámokfutáshoz hasonló eset.
2018. 10. 21. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Örök tél lett Európa legjobb tévéfilmje

Szász Attila Örök tél című alkotása nyerte a legjobb európai tévéfilmnek járó díjat a Prix Europa filmes és tévés seregszemlén Berlinben - írta szombaton a hirado.hu Köbli Norbert forgatókönyvíró Facebook-posztjára hivatkozva.
2018. 10. 21. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Több százezres Brexit-ellenes tüntetést tartottak Londonban

Minden eddiginél nagyobb, több százezres tüntetést tartottak szombaton Londonban a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) ellen, illetve azért, hogy legalább a Brexit feltételrendszeréről újabb népszavazás dönthessen.
2018. 10. 20. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb hitelprogramról készül megállapodni az IMF Ukrajnával

Egy újabb, 3,9 milliárd dollár értékű, 14 hónapra szóló készenléti hitelprogram elindításának feltételeiről állapodott meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) az ukrán vezetéssel - hozta nyilvánosságra pénteken a pénzintézet közleményében, amelyet az UNIAN ukrán hírügynökség ismertetett.
2018. 10. 20. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás