Idén a gépjárműimportőrök piaci növekedésre számítanak

Módosította 2018. évre vonatkozó piaci előrejelzését a piaci folyamatok alapján a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE), a januárban közölt 125 ezerhez képest 142 ezer új személyautót helyeznek majd forgalomba Magyarországon ebben az évben - közölte az MGE hétfőn az MTI-vel.

Idén a gépjárműimportőrök piaci növekedésre számítanak

Az egyesület legfrissebb előrejelzése szerint idén új kishaszon járművekből mintegy 23 ezer kerülhet forgalomba, a januári prognózis 21 ezer volt. A korábbi várakozásaikkal szemben idén 350-nel több, 2850 motorkerékpárt, illetve 100-zal több, 700 autóbuszt, valamint 1400-zal több, 7000 tehergépkocsit helyezhetnek forgalomba. A közúti nehéz pótkocsikra vonatkozó előrejelzését az MGE nem módosította, azokból 3800 darabot prognosztizálnak.
   
Az MGE közleménye szerint az év végével piaci konszolidáció várható, amely a további években kisebb mértékű, stabil növekedést vetít előre, amennyiben a magyar gazdaság helyzete, illetve világpiaci folyamatok ezt nem változtatják meg.
    

Korábbi közlésük szerint a piaci bővülés az új személyautók esetében többek között a magán vásárlók visszatérésének köszönhető, emellett fogyasztásösztönző hatásúnak említik az alacsony betéti kamat és a mostanra kifutott deviza alapú forint hitelek nagy részének lezárását, illetve a szeptember 1-jétől az Európai Unióban (EU) kötelezően bevezetésre került WLTP-RDE mérési előírás miatt előrehozott forgalomba helyezéseket is. Ennek megfelelően az új és a használt gépjármű import is fejlődik, erősödik az idősödő autópark lecserélésének folyamata - tették hozzá.
   
Az MGE korábban tájékoztatott arról is, hogy a kishaszon jármű piac visszaesése megállt és emelkedést mutatott augusztusban. Továbbra is szükségesnek tartják és szorgalmazzák a vegyeshasználatú kishaszon jármű kategória felélesztését, mivel ez a kategória nagymértékben támogatná a kis- és középvállalatokat (kkv), ami a kormányzat célja is.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
  
Várakozásaik szerint a nagyhaszon járműveknél is folytatódik a piac növekedése, ami nagymértékben függ a nagy szállítmányozók flotta beszerzéseitől, illetve a havi átadások alakulásától. A piac az előre jelzett növekedés előtt jár.
   
Rámutattak, hogy a motorkerékpárok piaca az előre jelzett növekedés ellenére is alacsony. A piac fejlődésére jótékony hatással lehet az, hogy a jövő évtől a használati motorok esetében a motorkerékpárok regisztrációs adója csökken.
   
Kitértek arra is, hogy a közúti nehéz pótkocsik piaca tavaly az előző évhez képest 8,1 százalékkal nőtt Magyarországon, jellemzően az ügyfélkör a régebbi járműparkját cserélte új eszközökre, ugyanakkor masszív európai fuvar megrendelési volumenek mellett rendkívüli igény jelentkezett tavaly a kelet-európai és balkáni térségbeli fuvarozóktól is. Az MGE fenntartja korábbi prognózisát, miszerint 2018-ra enyhe piaci csökkenés várható az előző évhez viszonyítva.

Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

A rászorulók segítséget vehetnek igénybe a szavazáshoz

Az a választópolgár, aki nem tud olvasni, akit testi fogyatékosság vagy egyéb ok akadályoz a szavazásban, más választópolgár - ennek hiányában a szavazatszámláló bizottság két tagjának együttes - segítségét veheti igénybe.
2019. 05. 26. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

22 milliót sikkasztott egy bankvezető

A Komáromi Járási Ügyészség folytatólagos, üzletszerűen elkövetett sikkasztás miatt emelt vádat egy ácsi bankfiókot vezető nő ellen, aki a gyanú szerint több mint huszonkétmillió forinttal károsította meg munkahelyét - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.
2019. 05. 26. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újraindul a vonatközlekedés a Keleti pályaudvaron

A hétvégén befejeződik a kéthetes karbantartási munka a Keleti pályaudvaron, május 27-én, hétfőn újraindulhat a menetrend szerinti vonatközlekedés - jelentette be Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója pénteken az eddig elvégzett munkákat bemutató sajtótájékoztatón, Budapesten.
2019. 05. 26. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bővült a Budakeszi Vadaspark

Új bemutatóterülettel bővült a Budakeszi Vadaspark; a pénteken átadott beruházásnak köszönhetően a látogatók az eddiginél nagyobb és korszerűbb kifutókban találkozhatnak a Kárpát-medencében őshonos háziállatokkal.
2019. 05. 26. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

1,2 millió fesztiválturistát várnak a MOL Nagyon Balaton programjaira

Több mint 1,2 millió fesztiválturistát várnak a negyven eseményt átfogó MOL Nagyon Balaton programjaira a szervezők az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményük szerint.
2019. 05. 26. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Biosörfőzdét avattak Gyulaváriban

Biosörfőzdét avattak Gyulaváriban pénteken, amelynek tervezett kapacitása évi 100 ezer liter sör lesz.
2019. 05. 26. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A környezettudatosságot népszerűsíti az ITM Zöld út akciója

A környezettudatosság erősítésére szemléletformáló eseménysorozatot szervez az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), az egyes rendezvényeken nagy hangsúlyt helyeznek a fogyasztás tudatos csökkentésére, a szelektív hulladékgyűjtésre és ezáltal a hulladékok újrahasznosítására.
2019. 05. 26. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult a lízingpiac - egy ábrán

Finanszírozott összeg a teljes lízingpiacon
2019. 05. 26. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

40 milliárd forintból fejlesztik a nemzeti parkokat

Mintegy 40 milliárd forintot fordít a kormány a 2014-2020-as időszakban a Széchenyi 2020 programban a nemzeti park igazgatóságok csaknem száz projekt keretében megvalósuló fejlesztéseire - mondta a fejlesztéspolitikai kommunikáció összehangolásáért felelős miniszteri biztos szombaton Lakitelek-Tőserdőn.
2019. 05. 25. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Már több mint 540 kilométeren van árvízvédelmi készültség

Már több mint 540 kilométeren van elrendelve árvízvédelmi készültség a magyarországi folyókon - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szombaton az MTI-vel.
2019. 05. 25. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyedülálló Európában a nagycsaládos anyák szja-mentessége

Egyedülálló Európában, hogy jövő év január 1-jétől Magyarországon személyijövedelemadó-mentességet kapnak azok az édesanyák, akik legalább négy gyermeket neveltek vagy nevelnek - mondta Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) elnöke az M1 aktuális csatornán szombaton.
2019. 05. 25. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nemzetközi vadállatmentő konferenciát rendeznek az Állatkertben

Vadon élő madarak, kisemlősök és más vadállatok mentéséről rendeznek nemzetközi konferenciát május 27. és 29. között a Fővárosi Állat- és Növénykertben.
2019. 05. 25. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A fiatalok többsége vegyes érzésekkel, de részt vesz az EP-választásokon

A magyar fiatalok átlagon felül kedvezően vélekednek az EU, illetve az Európai Parlament szerepéről, és a kontinensen a legkevésbé érzik úgy, hogy az intézmény hátráltatná a lakosság érdekeit szolgáló nemzeti döntéseket vagy aláásná nemzeti identitásukat. Noha a politikával szemben bizalmatlanok és mindenki másnál kevésbé optimisták, a hazai fiatal felnőttek többsége részt vesz a vasárnapi EP-választásokon. Kétharmaduk olyan politikai pártra szavazna szívesen, amely őszinte és tényleg az emberek életét akarja jobbá tenni – derül ki a Viacom médiavállalat átfogó nemzetközi kutatásából.
2019. 05. 25. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Fogyasztásösztönző kampány indul a nyúlhús népszerűsítéséért

Látványfőzéssel egybekötött sajtótájékoztatóval indult útnak a Agrárminisztérium (AM), az Agrármarketing Centrum (AMC) valamint a Nyúl Szakmaközi Szervezet és Terméktanács által szervezett nyúlhús fogyasztást ösztönző kampány. Az immár harmadik éve megrendezett promóció célja, hogy növekedjen a jelenleg mindössze 1-2%-os belföldi nyúlhús fogyasztás, valamint, hogy ez, a fehérjében gazdag húsféle legyen része a mindennapi étkezésnek is.
2019. 05. 25. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Közel minden ötödik lakást OTP lakáshitel segítségével vásároltak tavaly

Az OTP Bank több mint 33 ezer lakáshitelt folyósított a tavalyi év során. A fix kamatozású hitelek népszerűsége – a tavalyi évhez hasonlóan - az idei év első három hónapjában is megállíthatatlan; az új igénylések 97 százalékát teszik ki ezek a hiteltípusok. A fix hitelek közül a 10 évre, vagy a futamidő végéig rögzített kamatozású konstrukciók a legnépszerűbbek, amely a magyarok pénzügyi tudatosságának köszönhető.
2019. 05. 25. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Átadták a Budapesti Szent Ferenc Kórház új épületszárnyát

Átadták a Budapesti Szent Ferenc Kórház új épületszárnyát pénteken; a fejlesztés első ütemében egy több mint 1800 négyzetméteres épületrésszel bővült az intézmény, helyet adva további negyven betegágynak, a képalkotó részlegnek, szakrendelőknek, rehabilitációs tornatermeknek és négy családorvosi praxisnak.
2019. 05. 25. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Törlik a Konzum-részvényeket a BÉT terméklistájáról

Július 1-jétől törli a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. törzsrészvényeit a terméklistáról a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) - derül ki a tőzsde vezérigazgatójának BÉT honlapján pénteken közzétett határozatából.
2019. 05. 25. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lassíthatja a magyar turisztikai ágazat további bővülését a szakképzett munkaerő hiánya

A turizmus teljesítménye évről évre rekordokat dönt Magyarországon: a vendégéjszakák számának bővülése már ötödik éve 5% feletti, a 2018-es év pedig minden idők legjobb turisztikai éve volt. Úgy tűnik, hogy idén is folytatódik a növekedés: márciusban a külföldiek által eltöltött vendégéjszakák száma 1,7, a belföldi vendégforgalom pedig 3,7%-kal emelkedett. Ezt a 2010 óta tartó szárnyalást azonban egyre inkább veszélyezteti a szakképzett munkaerő hiánya, a szektorban ugyanis több ezer üres pozíció áll betöltetlenül. A szállodák nemcsak szakképzettséget nem igénylő munkavállalókat várnak, hanem a turizmus-vendéglátás területén magasan képzett, gyakorlattal rendelkező munkaerőre is óriási igény mutatkozik.
2019. 05. 25. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ritka, fehér oroszlán született a Szegedi Vadasparkban

Világos, szinte fehér oroszlán született a Szegedi Vadasparkban, a ritka színváltozathoz tartozó kölyök gondozóitól a Szonja nevet kapta.
2019. 05. 25. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Családbarát matricákkal látják el a támogatott autókat

Családbarát Magyarország feliratú matricákkal látják el a nagycsaládosok autóvásárlási programja keretében megvásárolt személyautókat - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
2019. 05. 24. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások: